Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám

1921-04-06 / 72. szám

4 Körösvidék Békéscsaba, 1921. április 10 . 9z EbredőH napja Békéscsaba, április 5. Hétfő az Ébredő Magyarok egye­. sületének napja volt Csabán. Dél­után hatalmas népgyűlést este pé­pig a Városi Színházban propa­ganda hangversenyt rendeztek. A népgyűlés Három órakor a hatalmas Kossuth tér sűrűn feketéllett a gyűlésen meg­jelentektől. Körülbelül 3000 ember jelent meg, hogy meghallgassa a központi kiküldötteket. A népgyű­lést Saguly József főgimn. tanár, a helyi csoport alelnöke nyitotta meg, aki után dr. Kun Árpád, Mezőtúr polgármestere beszélt, összetartásra, egymásiránti keresztényi szeretetre intve hallgatóságát. Ez után Buda­váry László nemzetgyűlési képvi­selő szólalt fel. Több mint egy órás gyönyörű beszédben kiterjeszkedett az aktuális keresztény nemzeti poli­tika valamennyi kérdésére és meg­győző erővel bizonyította, hogy más politika, mint amegalkuvástnemtürő, keresztény és nemzeti politika Ma­gyarországon többé nem érvénye­sülhet. Rátért a zsidóság politikai és társadalmi szereplésére is. Ki­mutatta, hogy hetven év óta, ami­kor a zsidóság egyenjogúsítása meg­történt, minden életmegnyilvánulá­suk a nemzeti erők tervszerű,, szét­forgácsolására irányult. A zsidóságnak kellett a háború, önző céljaik elősegítésére, nekik kellett az őszirózsás forradalom, mert ki kellett ütni a magyar ka­tona kezéből a fegyvert, hogy ami­korra a hatalmat kezükbe ragadhat­ják, akkora védtelen legyen a ma­gyarság, a keresztény társadalom. Hangsúlyozta a zsidók _ hazugságai­val szemben, hogy az Ébredők soha sem gondolnak erőszakra, hanem a zsidókérdés intézményes, törvényes rendezését követelik és fogják ke­resztül is vinni.'! Budaváry beszéde leírhatatlan lel­kesedést váltott ki a tömegből és percekig ünnepelték a keresztény eszme lelkes és ékes szavú harcosát. Mddl Géza központi igazgató ismertette ezután az Ébredők céljait és az Egyesület alapításának törté­netét, majd újra Budaváry László szólalt fel és rövid beszédben fel­hívta a gyűlés résztvevőit a nemzet­rontó destruktiv-lapok elleni küzde­lemre. A Himnusz eléneklése után a ha­talmas tömeg rendben szétoszlott. A hangverseny Az izzó nap méltó befejezése volt az a nagyszabású hangverseny, melyet az ÉME rendezett a városi színházban este 8 órai kezdettel. A közönség teljesen megtöltötte a nézőteret. Sokat várt mindenki a hangversenytől s nem csalódott senki sem. Olyan kiváló műélvezetben volt része a jelenvoltaknak, ami­lyennel a csabai közönséget még nem ajándékozták meg. . Bdrdossy Gyula lelkes, szép pro­lógja után Pilinszky Géza gyönyörű baritonja ragadta el a közönséget a Bajazzó prológot s Kacsóh : „Késő ősszel" dalát adta elő. Hubert Manci Toola imája s Dinzl: Liliomszál majd a szűnni nem akaró taps után Tarnai : Haide ci­mü müvét énekelte. Pompás hangja, tökéletes előadása őszinte ünneplést váltott ki. Dr. Bertalanná Tombor Olga spa­nyol táncot lejtett. A taps után kedves jelenség volt a kis Csorba Klára, aki megismételte a táncje­lenetet. Csodálatos tánctehetsége bámulatba ejtette a közönséget. Ónody Ákos szavalta el ezután Végvári Jó volna már s Nagy ma­gyar télben, majd Gyula diák Me­mentó cimü versét. Leírhatatlan az a hatás, amely ott rezgett, zokogott és lázongott a lelkekben e nagy­szerű művész hatalmas szavalata nyomán. Kruyswyk Anny Verdi: Álarcosbál és Traviata operából, majd Strausz Denevérjéből adott elő részleteket. Bájos megjelenésével, tökéletes mű­vészetével, hangjának gazdag csillo­gásával nem tudott betelni a közön­ség. Olyan elsőrangú, olyan nagy művész ő, aki művészetének renge­teg kincsével még nagy sok gyö­nyörűsége lesz széles köröknek. Tíz perc szünet után Budaváry László szólott a közönséghez izzó lelkesedéssel, magyar tűzzel, felhi­ván a magyarokat egyetlen nagy kötelességükre: a nemzeti, keresz­tény régi határu Magyarország fel­építésének becsületes munkájára. Igaz szeretettel s nagy lelkesedéssel ünnepelték. Géczy Barnabás hegedűművész ragyogtatta még kivételes tudását és tehetségét Lavotta: Legenda; Sarasate: Magyar ábránd ; Drdla : Sonvenir előadásával. Hegedűjében ott rezgett egy nagy művész lelkének minden fenséges érzése. Nagyon lel­kesen ünnepelték. Az első részben elért sikerüket tetőzték még énekeikkel Hubert M. (Pillangókisasszony), Kruyswik Anny (Ádám : Nürnbergi baba ; Dinzl A megtért), Onody Ákos pedig Tompa A gólyához cimü vers elszavalásával. A zeneszámokat Karácsonyi N., az Operaház karnagya kisérte ab­szolút tökéletességgel. 9 kormányzó nyilatkozata IV. Károly látogatásáról Berlin, márc. 5. Horthy Miklós kormányzó az „Univerzal Service" munkatársa előtt tett nyilatkozatában kellemetlennek mondta IV. Károly látogatását. A királyt — mondta — kijátszották és félrevezették. Elhitették vele, hogy népe itthon tárt karokkal várja. Fel kellett világosítanom a való hely­zetről s a nemzet érdekére való hivatkozással a mielőbbi távozásra kellett rábírnom. Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lehet soha köztársa­ság, a kormányzó azt válaszolta, hogy a magyar nép lobbanékony termé­szete igen bő teret nyújt a demagógiának, amiért Magyarországra minden elnökválasztás valóságos katasztrófa volna. Hangsúlyozta a kormányzó, hogy a mai kormány csakis a jogrendért küzd, mert az biztosítja a konszolidációt. 2BQllBHIHSDB!SIItBHI Ünneprontás Ez alatt a cím alatt a Körösvidék mult hó 30-án megjelent számában Gondolat jelent meg, amely a föispáa legutóbbi csabai szereplésével foglak kozott. Erre a megjegyzésünkre dr. Egán Imre egy a Körösvidék fő­szerkesztőjéhez intézett levélben most többek között a következőket irja: ... Én az ünnepélyre — ez is jellemző a békéscsabai állapotokra — sem hivata­losan, sem félhivatalosan meghiva nem lettem. Ennek dacára kötelességemnek tar­tottam — bár az ünnepély program mjáról csak két nappal előtte szereztem tudomást, I — telefonon előzetesen szerzett tájékozó­dás alapján, azon megjelenni. Mivel azon­ban előzőleg már Csorvás és Orosházára volt utitervem kitűzve és pedig a másnapi gyulai ünnepély érdekében, amelyet én rendeztem és amelynek sikeréért tehát fe­lelősséget vállaltam, csak ugy tudtam leg­nagyobb fizikai megerőltetésem árán a bé­késcsabai ünnepélyen való megjelenést a munkatervembe beiktatni, hogy Orosházá­ról reggel 5 órakor indultam Csorvásraés onnan azonnal átszállva a Békéscsabáról kért kocsira, ugy, ahogy a lóról leszálltam, sportruhában, — és pedig nem zöld, ha­nem barna ruhában — ha már annyira fontos a szin; és nem piros, hanem fréz nyakkendőben érkeztem meg reggel 9 óra tájt Békéscsabára és azonnal Debreczeny rendőrkapitány lakására hajttattam, hogy ott a telefon intézkedéssel Gyuláról Csa­bára rendelt fekete ruhámba átöltözhessem. A legnagyobb meglepetésemre azonban, — amint később kiderült — egy intézke­dési tévedés folyián titkárom nem kapott idejében kocsit és 9 óra helyett csak 11 órakor érkezett ruháimmal és hivatalos iratokkal Csabára. így én azon dilemma előtt állottam, hogy most már vagy nem vehetek részt a bé­késcsabai ünnepélyen, vagy pedig abban a ruhában kell elmenjek, amelyben az utat kocsin, illetve lóháton megtettem. Ez utóbbira határoztam el magamat, kimen­tem a Főtérre, ahol épp akkor kezdett Berthóty polgármester beszédjébe és eleinte — magam is rosszul érezve magamat a nem kellő öltözékben az ünnepélyen a hátsó sorokban maradtam, csak amikor láttam, hogy ugy is msgismertek, nehogy a hátulmaradásomból esetleg félrehuzó­dási következtetéseket vonjanak, mentem alőre akkor, amikor Berthóty befejezte be­szédjét és ugy előtte, mint később Zsitvay ezredparancsnok és mások előtt magyará­zatát adtam annak, hogy miért jöttem ké­sőbb az ünnepélyre és miért igy. Tehát ha annak a bizonyos cikknek irója igazán nemcsak azért irt volna, hogy ismét — és mint mindég teljesen indokolatlanul és ha­mis beállítás alapján vágjon egyet rajtam, ugy könnyen módját ejthette volna aggo­dalmait az én hazafias gondolkozásom fe­lől megnj^igtatni. Én lelkemet vittem oda az ünnepélyre, nem pegig a ruhámat. Ugy látszik a cikkírónál a ruha volt a fon­tosabb. Ezt. akartam közölni. Dr. Egán Imre, főispán. Készséggel adunk helyet Egan Imre főispán levelének, mely alkal­mas arra, hogy mentse s megma­gyarázza azt, arnit a csabaiak sem megérteni sem megmagyarázni nem tudtak. Mi a főispánnak az ünnepségen nem megfelelő öltözékben való meg­jelenését a közönség spontán fel­háborodásának visszhangot adva bíráltuk, annak semmiféle szeméiyi vonatkozása nem volt. "HÍREK Igazgatósági gyűlés A Körösvidék R.-T. Igaz­gatósága f. hó 7-én, csü­törtökön délután 3 órakor ülést tart, mélyre az igaz­gató urakat tisztelettel meghívja az ELNÖKSÉG. — Hivatalos látogatás. Dr. Nyireő Géza, a Muzeumok ésKönyv­tárak Orsz. Főfelügyelősége nevé­ben f. hó 4. és 5-én meglátogatta a Békéscsabai Közmüvelödésháza Muzeumát és Könyvtárát s meg­beszélést folytatott az illetékes té­nyezőkkel a muzeum s a könyvtár fejlesztése és a tervszerű szabad­oktatás ügyében. A rokonszenves fiatal tudós rendkívül szép tervek megvalósítása érdekében fárad, a melyek nagy lépésekkel fogják előbbrevinni közművelődésünket. F. hó 4-én dr. Hermann Antal, a ki­váló etnográfus is látogatást tett a muzeumban. — A TESz megalakulása Bé­késcsabán. A Társadalmi Egye­sületek Szövetsége vasárnap d. u. 3 órakor tartotta alakuló gyűlését a városházán. A gyűlésen jelen vol­tak az összes helyi hazafias egye­sületek kiküldöttei ,s egyhangúlag kimondották a megalakulást, élénken helyeselve a TESZ alapgondolatát, amely hazafias egyesületek együtt­működését célozza és valóra válja. A TESZ megbeszélést folytatott a destruktív sajtó elleni küzdelemhez való csatlakozás ügyében s kimon­dotta, hogy legközelebb nagy gyű­lést rendez, amelyen az országos szövetség kiküldöttei fogják ismer­tetni a nagyfontosságú kérdést s fel­hívják Békéscsaba társadalmát a csatlakozásra. A nagy gyűlésről egyik legközelebbi számunkban bő­vebb felvilágosítást fogunk nyújtani. — Az Ébredők Gyulán. Vasár­nap, e hó 3-án a gyulai Ébredők gyűlést tartottak a Göndöcs-népkert nagytermében. A gyűlésen megjelent dr. Egan Imre főispán is, valamint Héjj Imre és Budaváry László nem­zetgyűlési képviselők. Dr. Kun Ár­pád polgármester, Madl Géza köz­ponti igazgató és a békéscsabai csoport kiküldöttei. A gyűlést Erkel Rezső elnök nyitotta meg, majd Budaváry László nemzetgyűlési kép­viselő tartott előadást a termet és karzatait zsúfolásig megtöltő hallga­tóság előtt, mely viharos lelkese­déssel fogadta Budaváry nyilatkoza­tait. A gyűlésen felszólalt dr. Kun Árpád mezőturrpolgármester és Madl Géza is. Égte az Erkel Ferencz színkörben magas nívójú hangver­seny volt, igen kis számú hallgató­ság előtt. — Jön a 300 koronás amerikai buza. A közélelmezési miniszter Ígéretének megfelelően intézkedése­ket tett külföldi kenyérmagvak be­vásárlása iránt. Elsősorban amerikai buza kerül behozatalra, amit hozzá­vetőleges számítás szerint métermá­zsánként 300 koronáért hoznak for­galomba az ország ellátatlan lakos­sága számára. — Első nyári zivatar. Az elmúlt héten Felsőőr felett nagy nyári ziva­tar vonult keresztül. Több villám­csapás érte a távbeszélő és a vila­mosvezetékekét. Egy istállóban egy tehenet is agyonütött a villám. A növényzet felüdült a meleg esőtől. — Az Evangélikus Leányegye­sület teaestélye. Szombaton, áp­rilis 2-án műsoros teaestélyt ren­dezett az Evangélikus Leányegye­sület, mely meleg, családias han­gu'atban folyt le. A kitűnő ízléssel összeállított műsor után csaknem reggelig tartó tánc következett. Nagy sikert arattak az előadott „ Villásiné villájában" cimü vígjáték szereplői, akik közül elsősorban Hosszú Ma­riska (lótleány) tünt ki. Vanyiska Juci balletjét viharos ujrázás kö­vette. Végül a bemutatásra került operajelenetekben Bodnár István (korcsmáros) aratott hatalmas si­kert kiváló alakításával. — Ujabb 46 vaggon menekült érkezett Lőkösházára. Az oláhok szorgalmasan folytatják kitelepítő munkájukat. A legutóbbi három hét alatt 4 ezer menekültet vett át a Lőkösházán működő kirendeltség. Kedden délután érkezett telefon­jelentés szerint tegnap délben ujabb 46 vaggon menekültet adtak át Lő­kösházán az oláhok. A menekült­! venaí átvételére Békéscsabáról dr. 1 Peíhes államrendőrfogalmazó szállt ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom