Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám

1921-04-29 / 92. szám

4 Körös vidék Békéscsaba, 1921. április 102. Hz uj gobonorendelet Már meglehetősen régóta volt napirenden a gabonaforgalom sza­baddá tételének kérdése az érde­keltek köreiben. A várva-várt rendelet végre a hivatalos lap mai számában meg­jelent. Megjelenéséről és tartalmáról már tegnapi lapunkban beszámoltunk. Minthogy azonban a rendeletet igen fontosnak tartjuk, teljes szövegé­ben adjuk az alábbiakban olva­sóinknak : A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedé­sekről alkotott törvényes rendelke­zések alapján a következőket ren­deli : 1. §. Minden termelő, illetőleg gabonakészletbirtokos buza, rozs és kétszeres termésének (készleté­nek) azt a részét, amely a reá ki­rótt úgynevezett adógabonán, vala­mint a nála feltárt és közcélokra igénybevett gabonafeleslegen felül birtokában van, kizárólag közfo­gyasztás céljára az állam részére szabad forgalomban eladhatja oly hivatásos gabonakereskedőnek, aki az érdekeltség meghallgatásával a „Futura" Magyar Szövetkezeti Köz­pontok Áruforgalmi Részvénytársa­ságától — a vonatkozó megállapo­dás után — vásárlásra megbízást nyert. 2. §. Az előbbi §-ban megneve­zett részvénytársaságnak megbízot­tai búzát, rozsot és kétszerest az államon kivül más részére s igy maguk részére sem vásárolhatnak, hanem a megvásárolt készleteket a tárolás helyének pontos megjelölé­sével a vásárlástól számított nyolc nap alatt az említett részvénytársa­ságnak bejelenteni és minden kü­lön felhívás bevárása nélkül azon­nal szállítani kötelesek. Az előbbi bekezdésben említett megbízottakon kivül búzát, rozsot és kétszerest senki más sem saját szükségletére, sem eladásra nem vásárolhat. 3. §. Aki a jelen rendelet ren­delkezéseit megszegi, vagy kijátsza, vagy megszegésénél, vagy kiját­szásánál bármi módon közremüKO­dik, az, amennyiben cselekménye súlyosabb büníeiő rendelkezés alá nem esik, kihágást követ e! és hat hónapig terjedhető elzarással és kétezer koronáig terjedhető pénz­büntetéssel büntetendő. Ama készlet tekintetében, amelyre nézve a kihágást elkövettek, elkob­zásnak van helye. Az elkobzott készlet értékének egyötöde a fel­jelentőt, a többi része pedig a fel­merült költség levonásával a Hadi­rokkantak Segélyalapját illeti. A kihágás miatt az eljárás a köz­igazgatási hatóságnak mint rendőri büntetőbíróságnak, a m. kir. állam­rendőrség működése területén pe­dig a m. kir. államrendőrségnek a hatáskörébe tartozik. 4. §. A 4.787—1020. M. E , 6.923-1920. M. E. és 9.610-1920. M. E. számú rendeleteknek a jelen rendelettel nem érintett rendelke­zései, igy különösen az adógabo­nának,, valamint az elszámolás so­rán már megállapított, vagy a ter­melő által felajánlott gabonafeles­legeknek beszolgáltatására vonat­kozó kötelezettség is változatlanul érvényben maradnak. 5. §. Ez a rendelet kihirdetésé­nek napján lép életbe. Budapest, 1921. évi április 26. Gróf Bethlen István sk., m. kir. miniszterelnök Bulgária nem fizet » Belgrád, április 28. A bulgár kereskedelemügyi miniszter kijelentte, hogy Bulgáriának nincs módjában, hogy a békeszerződés­ben vállalt kötelezettségeinek egyetlen pontját is teljesítse. Erre még 1923. május 1-én sem lesz képes. A belgrádi lapok kö­vetelik, hogy Biílgárait ugyanolyan szigorú rendszabályokkal szorítsák kötelezettsége teljesítésére, mint Franciaország Németországot. Sármegyei mozgalom az ezred zászlójáért Nem régen folyt le az a gyűjtés, amelynek eredmenye, hogy ezre­dünk értékes zászlója rövidesen át­adásra kerül. Az átadási ünnepsé­gen felmerülő s még hátralevő más kiadások fedezésére dr. Daimel Sán­dor Békésvártnegye alispánja most ujabb gyűjtést indít, amelynek ér­dekében az alábbi felhívást bocsáj­totta ki : „Békéscsabán működő hazafias egyesületek vezetői ámult év őszén egy gyűjtési mozgalmat indítottak, amelynek célja az volt, hogy a nemzeti hadsereg békéscsabai gya­logezredének hivatalos ezredzászió­ját azon községek közönsége ké­szíttesse el és ajánlja fel, amelyek­ből az ezred kiegészíttetik. A gyűjtési akció Békés- és Csa­nádvármegyék területén csaknem teljesen befejezést nyert. Az eddigi gyűjtéssel a zászló el­készítésének mintegy 60.000 K-t kitevő költsége biztosítva van. Hoz­záértők megállapítása szerint a mű­vészi kivitelű nagy müipari beccsel biró zászló csjknem tejesen ké­szen, összeállítás alatt áll és legrö­videbb idő alatt rendeltetési helyére szállítják. Az akciónak hazafias és orkölcsi szempontból való nagy jelentőségé­hez méltó ünnepélyes keretekben kell lefolyni a körülbelül május vé­gére tervezett zászlóátadás és fel­szentelés tényének. Természetes, hogy ezen ünnepély­lyei még tetemes költségek fognak felmerülni, azonkívül az előkészítők véleménye szerint helyes volna, ha a zászlót felajánló közönség törvény­hatóságonként csoportosulva szerezné be, iileive készíttetné el a zászlóra illesztendő szalagokat. Az ezekkel járó költségek beszer­zése céljábói, de még azon intenció által vezéreltetve, hogy az eddig társadalmi úton folytatott — egy­helyt szűkebb, máslielyt tágabb körű — gyűjtést a közönség egyetemét képviselő városok és községek ado­mányaival kiegészítsük és ekként a mozgalomnak kőz- és hivatalos jel­legét még inkább kidomborítsuk, felhívom a vármegye városainak és községeinek elöljáróit, tanácsait, hogy az említett szép célra saját pénz­tárukból népességüknek és vagyoni körülményeiknek megfelelő hozzá­járulást szavazzonak tneg és utal­ványozzanak." Mi van ma ? 1921. április 29., péntek R. kath.: Péter vt. Prot.: Albertina. A nap kel reggel 4 óra 47 perckor, nyugszik délután 10 óra 27 perckor. A hold ké! éjjel 12 óra 40 perckor, nyugszik reggel 9 óra 30 perckor. Este 7 órakor Ker. Daloskör össz­próbája. Este 8 órakor: Színházi előadás. 9 szabad gabona A gazdatársadalom régi vágyát teljesítette a kormány, amikor a gabona forgalmát ma megjelent ren­deletével szabaddá tette. Sajnos, mire ez bekövetkezett, már a titkos kereskedelem túlságosan felhajtotta az árakat s ma már a szabadfor­galom, legalább az első napon — nem jelenti azt, hogy az ellátás lehetősége könnyebb lett, mert az, hogy van — sajnos, még nem egyenlő azzal, hogy be is szerezhető, hiszen eddig is adott az állam hófehér lisztet az ellátatlanoknak, mégis kor­pából sütötte keserű kenyerét a magyar középosztály, mert nem-tel­lett a fehér cipóra. Szerencsére el­fogy a fehér liszt, mint macesz ott, ahol telik a munka vámszedésé­ből... Kíváncsian várjuk, hogy a kenyér­magvak szabadkereskedelme csak­ugyan beváltja-e a gazdaközönség­nek azt a reményét, amit ígéretnek is vehetünk, hogy — olcsóbb lesz-e a mindennapi kenyér? Mindenesetre aggasztó, hogy a hivatásos gabona­kereskedelem kezébe került a szabad gabona, amely hivatásos kereske­delem — sajnosait tapasztaltuk eddig — nem olyan önzetlen, hogy figye lembe venné a közérdeket, a nyo­morgók százezreit akkor, ha profit­| ról van szó. Nem vagyunk hívei a monopóliumoknak, de az átmenetet valahogyan másképen képzeltük el, valahogy ugy, hogy lehetetlenné tétessék a háborús gazdagok, a hadiszállítók minden olyan tényke­dése, amelyik megdrágíthatja a min­dennapi kenyeret. A közélelmezési miniszter nagyon helyesen honorálta a termelő közön­ség kívánságát s most rajtuk a sor, hogy az igazi értékmérő, a kenyér árát helyesen viszonyítsák a meg­javult és folyton javuló koronához. A 90—110 pontos korona idejében 600 korona volt a dugott buza ára. A 220—230 pontos korona idején már 1300 korona. Itt valami hiba van, amin segíteni kell, mert ha nem segitünk, akkor az az áldás, amit a szabadforgalomtól vártunk, átokra változhat. Örvendezünk ezen a békés állapot felé haladó nagy lépésen, s kíván­juk, hogy hozza meg mindnyájunk­nak mindennapi kenyerünket .. . „Hiszek egy Istenben, biszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen" Előfizetőinkhez! Kérjük azon tisztelt elő­fizetőinket, akiknek előfize­tése május hó l-ével lejár, hogy a megújításról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek, — nehogy a lap szétküldésében fennakadás legyen. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 1 hónapra . . 35 K Negyedévre . . 100 „ Félévre .... 200 „ Egészévre . . . 400 „ A KÖRÖSVIDÉK KIADÓHIVATA LA Békéscsaba, Szt. István-tér 18. M9BHHD UBBMBUi 3 1 I I I I I 3ÓS8HÖL3ÜHH KERESZTÉNY KERESKEDŐNÉL! 1 « fl S 1 M S S a Í9 a D < B B s a I V K 9 S 9 S t B Cári kincsek Nagykanizsán Egy tais titofezafos ékszerei Nagykanizsán a napokban letar­tóztattak egy Tarnovitz Imre nevü kocsist, aki több igen értékes ék­szerdarabot akart eladni. Az ékszereken lévő monogramok­ból • arra következtettek, hogy a meggyilkolt orosz cár kincstárából származnak. Tarnovitz kihallgatása alkalmával minden fölvilágosítást megtagadott arra nézve, hogy honnan szerezte az értékes kincseket. Budapestre szállították, ahol egy Ress József nevü detektivfel ügyelő hallgatta ki. Az ékszereket egy éppen Buda­pesten időző orosz herceghez vitték, majd egy orosz ezredeshez és egy volt cári udvarhölgyhöz. Az orosz herceg azt állította, hogy olyan ékszereket a cár csak herce­geknek és előkelő államférfiaknak szokott ajándékozni. Az ezredes egy cigarettatárcát mutatott, amelyet a cártól ajándékba kapott. A cár monogrammja, amely a tárcán látható, teljesen egyezik a nagykanizsai kocsis ékszerein levő monogrammokkaí, amelyek azonban brilliánsokkal is ki vannak rakva. Minthogy Tarnovitz Budapesten sem adott kielégítő felvilágosítást arra nézve, hogy hogyan jutott az ék­szerekhez, visszavitték Nagykanizsára, ahol az ügyészség fogházában várja egyelőre a nyomozás további ered­ményeit. Hegedühíir kapható a „Körösvidék" könyvkereskedésében. Ha venni és eladni akar, hirdessen a Hörösvidékben!

Next

/
Oldalképek
Tartalom