Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-03-22 / 62. szám
Békéscsaba, 1921, március 22. Körösvidék 3 — Ahol nincs pótadó. Kevés olyan szerencsés községe van az országnak, mint Vámospércs, ahol a i pótadó fogalma teljesen ismeretlen. A vörös uralom és az oláh megszállás idején függőkölcsönökkel segített magán, amelyeket most ugy téritett meg, hogy nagy mennyiségű butormüfát termelt ki és adott el kóriserdejéből, — Zsirszalonna 78 koronáért kapható a katonai beszerzési csoportnál. — Tűzoltói állás. Egy tűzoltói állás van üresedésben. Pályázók jelentkezzenek Filipinyi Samu főparancsnoknál a városházán. — Öngyilkosság. Mezei József 35 éves békéscsabai cipész-mester Csokonai-u. 1. sz. alatti lakásán hétfőre virradó éjjel felakasztotta •magát. Öngyilkosságának oka ismereflen. LeuéI JominábűI Békéscsaba 1921. március 18. Tekintetes Szerkesztő Ur! Néhány napja csak, hogy a helyi lapokban egy rövid, de ránk nézve szomorú hir jelent meg az erzsíbetliely i postamesterséggel kapcsolatban. Azt mondja a rövid közlemény, hogy a város képviselőtestülete legutóbbi rendkívüli közgyűlésén az erzsébethelyi postamesternek havi 300 korona segélyt szavazott meg. Idáig jutottunk tehát, hogy Jamina első hivatalnoka a segély kegyelem morzsáin kénytelen lengődni ? Ilyen fájdalmas megaláztatás régen ért bennünket! Hogy fogunk kapni egy valamire való postamestert a jövőben, ha ez a a hir elterjed, hogy a mi postamesterünk koldusvezető, riem képes megélni a jövedelméből ? Az aggodalom érzete tölt el bennünket, ha arra gondolunk, hogy a postát, melyet a mostani közszeretetben álló postamester Ur évek hosszú során át oly gyönyörűen felvirágoztatott, emiatt a fatális hírlapi közlemény miatt pályázó hiányában még elveszítjük. Pedig valamikor, nem is olyan nagyon régen a bőség szaruja osztotta kincseit a Postamester Ur ölébe. Építkezett, övé volt a legszebb ház az Orosházi-nton (a mostani patika). Tehenet loptak el istállójából — igaz csak eg;; fél napra — a tréfaszerető kollegák egy a késő éjszakába nyúló vidám poharazás alatt. (Azt a poharazást nálunk ujabban ismerkedési estélynek nevezik; iiyen hetenként átlag három van, a résztvevők mindig ugyanazok). Újév napján a kö: kedvelt ifjú téglagyáros — sajnos korán eltávozott körünkből — rendesen elküldte a kocsi fát, 20 üveg vörös bort, 100 szivart (50 Regalitas, 50 trabucco). Ő látta el a postamesteri sapkát uj arany sujtással, arany sapkarózsával; volt is tekintély, tiszteletteljes bámulattal szedte le a falu apraja-nagyja a süveget. Igaz, a másik téglagyár sem maradt el, jött a kocsi szén. Számon is tartotta az öreg Ur, aminek ilyen formán adott kifejezést egy izben „Kálmán! mintha ez a kocsi nem lett volna ugy megrakva, mint a tavalyi"! Bankrészvényei voltak. A mi postamesterünk ur volt. A kigyósi vadásztársaság örökös tagja. Az Olvasókör tiszteletbeli alelnöke. A társaság lelke, minden alkalomkor nagyszerű szónok. Ne gondolja hát senki, hogy nálunk a postamesterség utolsó állás. Volt itt jövedelem a múltban és lesz a jövőben is. Most már megírhatjuk ezt, miután a segély meg van szavazva és azt vissza szivni nem szokás. Az igaz, hogy- a mostani dotáció bizony elég gyenSe, de ez ne csüggessze el majd a pályázókat — mert bízunk abban, hogy a téglagyáraknak a sora jobbra fordul, a cserép ára ismét felmegy és a jaminai postamester újévi honoráriuma jobb valutában pótolja a kis fizetést. Soraim közléséért fogadja Szerkesztő Ur köszönetemet. Erh. A BÉKÉSMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLEMENYE1, A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület 1921 évi április hó 1-én, pénteken délelőtt 11 órakor tartja Békéscsabán az egyesületi székházban 1920. évi őszi rendes és 1921. évi tavaszi rendes — ezúttal tisztújító — közgyűlését melyekre t. tagjait ezúton hivja meg az egyesület elnöksége. Az 1920. évi őszi közgyűlés tárgysorozata : 1. Elnöki megnyitó. 2. Az 1921. évi költségvetés bemutatása. 3. Megállapítása az 1921. évi tagdijaknak és az alapszabályok módosításának. 4. Esetleges indítványok. Az 1921. évi tavaszi közgyűlés tárgysorozata : 1. 1920. évi zárszámadások és mérleg bemutatása a számvizsgáló-bizottság jelentésével. 2. Újraválasztása az elnökség, igazgatóválasztmány, számvizsgáló-bizottság és szakosztályok tagjainak. 3. Esetleges indítványok. SPORT Előre MTE- Orosházi TK 5 : 0 CsAK—MOVE 7 : 0 Vasárnap volt az első komolyabb sportnap Csabán. A verőfényes idő igen sok embert csalt ki a sportpályákra, ahol négy egyesület mutatkozott be. A nagyobb érdeklődés kétségkívül az „Előre" szimpatikus csapata iránt nyilvánult meg, melynek vásártéri pályáját sürü tömegben lepte el a sportszerető'közönség. Az Előre kombinált csapata jó formában volt s mindvégig biztosan tartotta kezében a játékot. A játéktudást az orosháziak durvasággal akarták pótolni, ugy, hogy a biró hároiji játékosukat volt kénytelen kiállítani. A CsAK első bemutatkozásán jól szerepelt. A MOVE csapata elég tekintélyes játékerőt képvisel s megfelelő training és helyes vezetéssel komoly ellenfele lesz minden csapatnak. A második félidőben majdnem egyformán támadtak a CsAK csapatával s hogy gól nem esett, az a CsAK-védelmen kivül a MOVEcsatárok igen rossz helyezkedésének tudható be. A CsAK az első félidőben a győzelemre játszott, mig a második félidöban inkább a szép játékra fektette a súlyt Budapesti eredmények MTK—KAC 2 : 0. VII. ker—Törekvés 2:1. BTC—FTC 1 : 0. TTC—UTE 1 : 0. MAC—BAK 2:1. III. ker.—MAEC 3:1. 33. FC— BEAC 2 : 2. SZÍNHÁZ Műsor : Kedden páros bérletben Utolsó csók. Dráma-ujdonság. Szerdán páratlan bérletben Marcsa katonája. Operett-újdonság. Itt efóször ! Csütörtökön páros bérletben Marcsa katonája. Operett-újdonság. Pénteken szünet. Szombaton páratlan bérletben Gyurkovics-leányok. Vígjáték. Vasárnap bérletszünetben két előadás ! Délután Tul a nagy Krivánon ... Operett. Este Marcsa katonája, operett. Hétfőn bérletszünetben két előadás! Délután A csikós, népszinmü. Este Sybil, operett. Jegyek a nappali pénztárral egyesített elővételi pénztárnál máris válthatók. Magyar korona • Napoleon 890—1105 Svájci frank 5200—6300 Leu 039-485Márka 535—605— Angol font 1290-1550 Francia frank 1950—2575 Dollár 320—359— Lira 1290—1410 Rubel 160—180— Szokol 415-485Korona-dinár 786-960 Frank-dinár 930—960 Léva 410—430— Osztrák bélyegzett 58—60 Lengyel márka 44—49 Devizák g Amsterdam 198—142— Budapest 180 Berlin 955—935— Milano 2355—1545 Prága 760—770— Svájc 6900—7300 Bécs 180—1-35— Koppenhága 995—7101 Stokholm 131—9400 Krisztánia 92-6195 Szófia Zágráb 270—284— Bukarest 770—790— Newyork 574 London 2251—2280 Varsó 69 Páris 2940—4090 Közgazdaság. Bazdáti legszükségesebb tudniualói Irta : Csepreghy Gyula kir. gazd. tanár Hogy igazítjuk az ekét ? Ha azt akarjuk, hogy mélyebben járjon ekénk, a taligához erősített vánkost eresztjük alacsonyabbra; ha sekélyebben akarunk szantani, feljebb emeljük a vánkost. A taligán mindig ugy kell a kerekeket igazítani, hogy a nagykerék talpa annyival mélyebben álljon a kiskerék talpánál, mint amilyen mélyre szántunk. Ha igy vannak áliitva a kerekek, ugy a taliga tengelye szántás közben vízszintesen fog állani. A szántás szélességét ? váltóval és az egyenesbe — vezető — lánc szóróval igazithatjuk szélesebbre, vagy keskenyebbre. Legjobb volna, ha a szántás mindig négytized részével szélesebb volna, mint amilyen mély. (Például a 10 cm. mélyen járó eke, 14 cm. széleset fogna). Közepes szántásnál be is tartjuk ezt a szabályt, de már sekély szántásnál szélesebbet szoktunk fogatni, hogy haladjon a munka, mély szántásnál pedig keskenyebbre igazítjuk az ekét, hogy kíméljük állatainkat. A szántás mélységét lehet rövid időre a szarvak lenyomásával, vagy fölemelésével, a szántás szélességét az ekék jobbra, vagy balra billentésével is szabályozni. Mikor milyen mélyen szántsunk ? Ha mindig egyforma mélyen szántanánk, az eke talpa is mindig ugyanabban a mélységben csúszna és annyira összenyomná alui a földet, hogy azon nemcsak a nedvesség, meg a levegő, de még csak a növények gyökerei sem igen tudnának keresztül menni. Nem is szántunk mindig egyforma méiyen, sőt egymás után kétszer sem járatjuk eqyforma mélyen ekéinket. Mélység szerint négyféle szántást ismerünk, úgymint : 1. Sekély szántás 5—10 cm. mélységig. Sekélyen szántjuk az első szántásnál a rétet és legelőt, ha felakarjuk törni; sekélyen szántjuk a tarlókat is; sekélyen kell először szántani a feltörni szándékolt rétet és legelőt, meg a tarlókat, hogy a földben levő gyom és egyéb magvak ne kerüljenek nagyon mélyre. Nem volna jó, ha mélyre kerülnének, mert akkor csak sokkal későbben kelnének ki ; ellenben ha sekélyen kerülnek a földbe, hamar kihajtanak és a legközelebbi közepes, vagy mély szántással nagyrészben elpusztulnak. A sekély tarlószántást rögtön ineg kell hengerelni, a hengerezés ulán pedig mindjárt meg kell boronálni. Hengerelni azért kel! a tarlószántást, hogy a főidben levő gyommagvakhoz jól hozzátapadjon a föld. Ha a föld jól össze van keverve, a nedvesseg jobban feljön a felső részébe; ha a magvakhoz jó! oda van tapadva a föld, akkor azok hamarabb csíráznak és nőnek. Boronálni kell a meghengerezett főidet, hogy felső része porhanyó legyen. A tetején porhanyó földből nem egy könnyen szökik ki a nedvesség ! Ha van tárcsás boronánk, ugy a tarlókat elegendő ezzel megtárcsázni. A tárcsás borona után nem kell már sem hengerelni, sem boronálni. (Folyt, k.) BÜSQBIlflllDIDBIIBIBBIIIIIII Szerkészfői üzenetek N. N. Levelében súlyos vádak vannak. Amelyet egyszerű névtelen levélre közölni i nem lehet. De azért nem dobtuk írását a j papírkosárba, hanem eljuttattuk a rendőri kapitánysághoz, hogy ott derítsék ki, vaj! jon tények-e a levél állításai s ha igen, i ott — a legilletékesebb helyen — torolják meg keményen a gazságokat. Ami levelének első részét illeti, arra mai .,Gondolatok" rovatunkban válaszolunk. Hisszük, h6gy megegyezik a véleménye a mienkkel. Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő : CSORBA BÉLA Kiadja ós nyomatja : A Körösvidék Békósmegyai Keresztény Nyomda és Lapkiadó tt. T. Békéscsaba Szent István-tér 18 szám. Apróhirdetések (Egyszeri hirdetés 10 szóig 20 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona.,) Eladó egy 2 szoba, 1 konyha, 2 kamra és mellékhelyiségekből álló ház nagy kerttel. Ugyanott egy jókarban levő női varrógép eladó. — Cim: IV. ker., József-utca 31. sz. 5—6 000 Eladó a Hunyadi-téren egy gyümölcsös-bódé. Cim : Bezerédi-utca 20. szám. (a Fonodával szemben). 1—1 775 Telek, a tisztviselő-telepen, olcsón eladó. Cim; I., Lehel-utca 5. szám. 1-2 774