Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-03-31 / 68. szám
Békéscsaba, 1921. mdrcius 31. Körösvidék 3 Egy ibolyacsokorról. . . Irta és a kisgazgaifjak ünnepélyén, március 29-én előadta PATAY ANDRÁS. Nemzeti kokárda volt a szive fölött Március idusán, és gyászba öltözött; Este óvatosan Kossuth szobrához ment, Kalapját levéve, titokban ünnepelt, Ekkor lepték meg ott az oláh katonák S szuronnyal, korbáccsal börtönbe hajtották. Szidva és gyalázva, mindent, ami magyar, — Megtanítjuk azt, ki ünnepelni akar! — És megtanították. Másnap otthon feküdt Véresen, sápadtan, élet s halál között. Kétségbeesetten imádkozott anyja, Egyedüli fiát, hogy el ne ragadja Halál hideg karja; hagyjá életben még, A jóságos Isten egyetlen reményét. S az Ég meghallgatta. Két hét mult azóta, A fiu jobban lett, anyja jól ápolta. Ibolyacsokrával beszél most a beteg Az a kislány küldte, kit legjobban szeret. Ahoz beszél szeme, azt csókolja ajka, Könnyezve mosolyog fölötte az anyja. Egyszer csak felriad álmodozásából, Rákóczy induló hangzik az utcáról. Az ablakra tekint. Vagy tán csak álmodta ?! Nem ! Már közelebbről szólt a magyar nóta. „Hallod Te is Anyám? Mondd hát, mit jelent ez?" S szemében könny csillog, örömében könnyez. Boldogan szól anyja: Itt vannak, megjöttek A mi testvéreink, a Magyar Hadsereg. Hála a jóságos Atyauristennek! Mennyi nép köröttük! S mily boldogan mennek Virággal kezükben, vig szóval ajkukon A századok körül a napfényes uton! „Most én is ott lennék. De hát nem mehetek!" S tehetetlenségén fölzokog a beteg. Kis ibolyacsokrát átadja anyjának, Menj el Anyám Te is s vidd a katonáknak. Az én virágaim majd elmondják nékik Nyomorúságunkat elejétől végig, Milyen sokat sirtunk, hogy mennyit szenvedtünk, Már-már Istenben is megrendült a hitünk. Elmondják majd nékik, mily régóta várjuk Fölszabadulásunk. A bevonulásuk A legnagyobb ünnep. Áldjuk vezérüket! S imánkba foglaljuk dicső nagy nevüket. Üdvözöljük őket örömünkben sirva. Elmondják majd nékik, addig nincs nyugalmunk, Mig nincs meg Erdélyünk, ninc: en tengerpartunk: Addig nem pihenünk, mig Kassán s Bácskában Feldarabolt régi szép magyar hazánkban Idegen tanyázik. Menj el anyám, sird el Az ibolyacsokrom. Anyja boldog szivvel Megy á katonákhoz. Fia ágyára dől És lentről a Hymnus száll tel a szivekből. A fiu hallgatja, imádkozni akart S halkan súgja ajka: Isten áld meg a magyart! Csonka Magyarország — nem ország, — Az Ipartestület előljárósági ülése. A Békéscsabai Ipartestület ma (csütörtökön) délután 4 órakor hivatalos helyiségében elöljárósági ülést tart. — Abessziniában is esnek az árak. Gajdács Mátyás, kitűnő honfitársunktól, messze Afrikából ismét levelet hozott a posta. A levél Port Saidból van keltezve s azt írja földink, hogy Abesszínia is nagy változásokon ment keresztül. Az általános pénzügyi krizis Abessziniát sem kerülte el s a nyersanyagok és élelmiszerek ára a felére esett. A spekuláns nagykereskedelem természetesen nagy veszteségeket szenvedett itt is, akárcsak nálunk. — Ipari népfőiskola Szegeden. Szegeden április hó első felében ipari irányú népfőiskola nyilik meg, amelynek az lesz a célja, hogy az iparosok általános ismereteit bővilse. Az ipari népfőiskola tantárgyai lesznek: 1. Helyesírás, ipari levelezés. 2. Számtan, ipari könyvvitel. 3. Mértani rajz 4. Ipari földrajz. 5. Művelődéstörténet, ipartörténet. ó. Áruismerettan. A gazdaközönség részére rendezett népfőiskola a napokban fejeződött be nagy sikerrel. — Az elkobzott termények ára. A belügyi kormány rendelkezése szerint az elkobzott termények ára és a kirótt pénzbírság részben a rokkant alapnak jut. Ez a kicsinyeskedés igazán bántó; minden elkobzott terményt a rokkantak és hadiárvák közt kellene kiosztani. — Aki spórol a fogházzal. Győrből irják, hogy ott nem mindennapi esetben volt részük a törvényhozó bíráknak. Egy szegény parasztasszony felett mondták ki az Ítéletet, mert szegénységében néhány törülközőt lopott. A lopásért az asszonyt 8 napi fogházra ítélték. Nagy sohajtások között jelentette ki a néni, hogy ilyen szerencsével még a sors nem ajándékozta meg, mert most a vonat ugy sem megy. Addig legalább leüli a büntetését s nem kell neki a kis pénzét addig elköltenie. — Megugrott „méltóságos ur." Kecskemétről jelentik: Ócsán az elmúlt napokban egy szélhámos „méltóságos ur" járt, aki mindenütt a közélelmezési és a belügyminrsztérium hivatalos pecsétjével ellátott okmányokkál „igazolta magát". Az elöljárósággal és a malmokkal korlátlanul rendelkezett. Látogatása végső estéjén nagy mulatságot rendezett, ameiynek két ezer koronás számlája elől igen ügyes furfanggal szökött meg. A cigányprímással angolosan kocsira szállott azzal az ürüggyel, hogy 40 kiló cukrot ad a cigányoknak, amiért ngész éjjel hűségesen muzsikáltak neki és előkelő vendégeinek. Útközben —Soroksárról — Visszaküldte a prímást, hogy hozza utána pénztárcáját, amelyet lakásán felejtett. A cigány hűségesen visszaivatl, a méltóságos urnák pedig azalatt nyoma veszett. Egy más nevezetes tette, hogy egy kereskedőj tői 40 ezer koronát csalt ki szénre. Meg is indult ujabb áldozatával a szén átadásának színhelye felé. Közben azonban egy két utcára szolgáló ház kapuján befordult azzal az ürüggyel, hogy gallért cserél. Természetesen a ház túlsó utcáira nyíló kijáratán elszelelt. A károsult nagyvendéglös, a cigányprímás és a kereskedü megtette a feljelentést a titokzatos „méltóságos ur" ellen. Közben Budapestre is felutaztak abban a reményben, hogy — ha csak egy pillanatra is—még találkoznak vele — A Kisgazdaifjak Művelődési Egyesülete vasárnap délelőtt fél 9-kor választmányi ülést tart a Kisgazdaegylet helyiségében. Kéri á választmány tagjait, hogy teljes számmal jelenjenek meg az ülésen és a gyüjtöiveket is hozzák magukkal. — Magyar Bál. A tegnapi ünnepségeket a Vigadóban rendezett Magyar Bál zárta be méltóan, melyen a város egész társadalma megjelent, aki t. i. még bírta a sok ünnep és mulatság után a táncot. A bálon megjelent vendégeivel dr. Egan Imre főispán is. A mulatság a hajnali órákig tartott és mindvégig emelkedett hangulatban folyt. — Negyvenezer koronás betörés. Baumstark Péter Széchenyiutca 8. szám alatti raktárába szerdára vtrradó éjjel ismeretlen tettesek betörtek. Több mint 200 kvadrát bőrt vittek el. A kár 40 ezer korona Baumstark bemondása szerint. — A nőtisztviselők ellen. Hajdúböszörmény városában mozgalom indult meg a nőtisztviselők elbocsátása iránt, hogy az állástalan férfiak, a családfenntartók kenyérhez jussanak. — A hentesek nyeresége mérhetetlenül nagynak tűnik fel, ha az alábbi eset alapján számításokba kezdünk. A köztisztviselők beszerzésicsoportja másodkézből napiáron két malacot vett. Fizetett a behajtásért, a levágásért, a feldolgozásért, a hus beszállításáért és a kimérésért. Kilónként 45 koronában adta el és 500 korona tiszta haszna maradt. Mennyit kereshet egy hentes egy-egii malacon, aki minden velejáró munkára be van rendezkedve, tömegmunkát végez és mégis 72 koronáért adja a disznóhús kilóját 1 ? — Szeghalom emlékünnepe. Az oláh megszállás alóli felszabadulás első évfordulóját húsvét második napján Szeghalom hazafias lakossága is megünnepelte. Az ünnepély az egész község lakosságának részvételével, lelkes hangulatban folyt le s este kitűnően sikerült Magyar Bál fejezte be az ünnepet. — A baptista gyülekezet' jótékonysága. A szegény iskolás gyermekek felruházására a békéscsabai baptisták már harmadszor adakoztak újesztendő óta. Legutóbbi adományuK 1500 K. Itt emiitjük meg, hogy a gyülekezet 15 hadiözvegynek összesen 10200 koronát osztott ki. Ezen kivül felekezetre való tekintet nélkül a gyülekezeten kivül állóknak mintegy 8—10 ezer koronát adományozott. A budapesti egyetemi ifjak nyomorúságának enyhítésére 20 ezer koronát küldött. A segélyezésre fordított összegek nagy részét angol és amerikai misszióktól kapták. — Ahol dolgozik a rendőrség. Irigykedve olvassuk a Kecskeméti Lapokból, hogy az ottani rendőrség razziát tartott a kirakatokban levő áruk ármegjelölésének ellenőrzésére és Kun Sámuelt, Langermann Izidort, László Lipótnét,' Fuchs Mórt stb. fejenként 500 korona pénzbüntetésre itélte, mert portékáinak az árát nem függesztette ki. — Irredentadalok. A „Körösvidék" könyv-, papir- és zenemükereskedésébe megérkeztek a legújabb kiadású irredentadalok. — A karcagi rendőrök tolvajbandát fogtak. A karcagi rendőrök elfogtak egy nyolctagú tolvajbandát, amely 46 betöréssel és lopással 2 millió korona értékű holmit tulajdonított el karcagi lakosoktól. — Megindul a sószállitás Erdélyből. Kolozsvári jelentés szerint az erdélyi só behozatala április elsején korlátlan mértékben indul meg. Az első szállítmány 40 ezer tonna lesz. — A „Védőligák Szövetsége" hazafias honvédelmi alapjára: Lepény Mátyás birtokos 1000 K, Kovács Mihály gőzmalom t. 1000, dr. Kiiment Z. Pál 100, Kovács Sz. Márton 200, Kovács Sz. Mihály 100, Kackó Mihály 100, Nemzeti Hitelintézet rt. bcsabai fiókja 200, Békésmegyei Általános Takarékpénztár rt. 200, Baukó András, Kitka Mihály, Lepény András 50—50, Botyánszki Pál 40, Ormai János 50, Susánszky János 30, Áchim János, Lepény Pál, NN, NN. 20—20, összesen 3250 K adományozásáért, ugy az egyeseknek. mint Lepény Mátyás urnák ügybuzgó gyűjtéséért hazafias köszönetet mond a központi szövetség nevében a bcsabai megbízott. — Betörés a háztetőn keresztül. Csiernyik János Báthory-utca 14. sz. alatti lakásának kamrájába ismeretlen tettesek a háztetőn keresztül betörtek. Nagyobb mennyiségű szalonnát és szappant vittek el. VEGYES Egy kisgazda kétszázezer koronás alapítványa. Vácz Antal kiskundorozsmai huszholdas kisgazda 200,000 koronát adományozott a dorozsmai templom haranggyűjtésére. Az adomány feltételei szerint a nagyharang jövedelméből külön alapot létesítenek, amelynek fele a Dorozsmán létesítendő közkórház céljaira, fele pedig a templom fenntartására szolgál. Városi halottégető Bécsben. Bécs városa pályázatot hirdett halottégető (krematorium) tervezetére. A város tanácsa 156 ezer koronát szavazott meg az intézet céljaira. Nyugtázás A békéscsabai ev. főgimnázium amidőn alábbiakban beszámol az alumneum javára rendezett gyűjtés örvendetes eredményéről, hálás köszönetét fejezi ki ugy a szives adományozóknak, mint azon tanulóknak, akik a gyűjtés fáradságos munkáját önzetlenül végezték : Korossy Tibor VIII. és László György VIII. ot. gyűjtése : Özv. Gálik Andrásné 10 kg. buza, Gálik Hona 100, dr. Szalai Dezső 100, Kovács Mihály 500, dr. Tardos Dezső 100, Weisz Éliás 100 K, ijj. Zsiros András ip kg. bab, Kovács L. Mihály 15 kg. bab és 15 kg. borsó, Schvézner Károly 100, dr. Südy Ernő 50, Weisz és Janovitz 50 K. Iritz István VI. és Szalai István VI. ot. gyűjtése: Békésmegyei Kereskedelmi Rt. 500, Iritz Aladár 500 és 100 kg. korpa, 10 kg. köleskása, 10 kg. bab, Békésmegyei Általános Takarékpénztár St. 1000, Békéscsabai Sertéshizlaló Rt. 500, Békéscsabai Áruforgalmi Rt. 500, Böhm és Hoffman 50, Békésmegyei Közlöny 50, Rosenthál Adolf 1000 K, Vajda Jenő 10 kg. mák, 10 kg. bab, 5 kg. kása, Schreyer Józset 500, Beliczey Géza 500, Beliczey Rezsőné 100, Flamm Miksáné 200 K, 2 kg. nullás liszt, 10 kg. árpa kása, 10 kg. köles kása, 100 korpa, Braun Hermann 50, Tevan Andor 100, Stern Testvérek 50 K, Szalay Gyula 10 liter zsir, Bakos Mátyás 100, Bohnert József 200, Takács Elemér 100, Hubertus Rt. 500, Emporium Rt. 100, Zeisler Lipót 500, Hungária biztosító 50, Scwarcz Miklós 50, Povázsay János 50, Kéri József 50, Borsodi Géza 60, Demkó Lajos 50 K, dr. Hollender Lipót 5 kg. zsir, dr. Szamek Oszkár 100 korona. (Folyt, köv.) Lapelárusitó rikkancsokat magas jutalékkal felvesz a „ Körösvidék" kiadóhivatala.