Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám

1921-03-27 / 66. szám

2 Körős vidék Békéscsaba, 1921. március 10 kezetet állit. A Move fogyasztó szövetkezete és a kisgazdák fogyasztó szövetkezete szép és még többet igérő eredményeket produkált már eddig is. A független keresztény sajtó a „Körösvidék"-ben biztos erkölcsi és gazdasági bázisra került. Egy keresztény nagybanknak fiókja keletkezett és megalkult kiváló auspicumok mellett az oly régen hiányzó Kisgazdák Hitelszövetkezete. A kisgazdák közművelődési egyesületet létesítettek és komolyan neki láttak a legszélesebb néprétegek önművelésének. Mindez kicsiség volna? Mindez semmi? És azok az ezrek és ezrek, akik a Move-ba, az Éme-be, a Tevél-be beszervezetten kilombosodott, erőteljes nemzeti öntudattal állnak a nemzeti ujjáépülés munkájába, ezek a tömegek talán nem uj lendületet, uj erkölcsi és akaratbeli erőket jelentenek az uj Magyarország számára? Hiába itt minden gúnyolódás és hiába a kiégettetteknek és tehetetleneknek minden csüggedtsége és hitetlensége: az ország tagjaira lassanként viszszatérőben van a vér, még igy csonkán is. A „vidék," helyesebben az ország, lassan fölemeli fejét Budapesttel szemben és kezd Budapesttől függetlenül is gondolkozni és érezni. És akarni. Kezdete ez annak a nagy decentralizálcdásnak, melynek Magyarország politikai, gazdasági és szellemi életében föltétlenül be kell következnie. Azon az uton megtörténtek az első lépések, mely a vidéki városokat komoly, számottevő, a művelődés általános szintjében és főleg erkölcsi mértékében Budapesttel szemben megálló, önálló kulturközpontokká fogja emelni. Minden erőnkkel emelnünk kell a vidék önérzetét: csak önérzetes, öntudatos és céltudatos társadalom tud nagyot alkotni. A szakszervezetek. Az ipari munkásság szervezkedése és tömörülése szakmák szerint azt a célt kellene, hogy szolgálja, hogy legyen az ugyanazon szakmához tartozó munkásoknak olyan társadalmi egyesülésük, melyben egyrészt gazdasági érdekeik előmozdítását, másrészt társadalmi életüket és nem utolsó sorban általános és főként szakmabeli művelődésüket, haladásukat ápolják. De mig minden társadalmi egyesülés belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályok keretén belül létesül és áll fenn és az abban jóváhagyott működési kör túllépése azok feloszlatását eredményezi, addig a munkásság társadalmi szervezkedése kivonja magát minden kormányhatósági ellenőrzés alól és valósággal államot alkot az államban. Nagy mulasztás terheli a mult kormányait, a jelenlegi múltját sem véve ki, hogy egy ilyen tekintélyes társadalmi osztálynak, mint aminő a munkásosztály, szervezkedését nem maga vette kezébe, nem igyekezett annak céljait, rendeltetését és tevékenységi körét szabatosan kijelölni, tevékenységét és ügyvezetését megfelelően ellenőrizni, hanem nemtörődömséggel eltűrte, hogy a szakszervezetek vezetését felelőtlen egyének, bomlasztó tanok szolgálatában, minden állami ellenőrzés nélkül ragadják magukhoz és az egész ipari munkásság lelkületét megmételyezzék az utópisztikus szociáldemokrácia tévtanainak rettenetes következményeket szülő anyagával. De a mult hibáin céltalan keseregni, a meg nem történtet ma már nem lehet megtörténtté tenni. Lehet ellenben a mulasztásokat okkai-móddal pótolni, bár ezerszerte nehezebb feladat elnevelt felnőtteket helyes gondolkodás útjára visszavezetni, mint kezdettől fogva helyes nevelést adni. Mert mi lett a munkásság társadalmi egyesüléséből, a szakszervezetekből, a szabadjára hagyott, lelkiismeretlen és hazafiasságot nem ismerő vezetők kezében? Ellenségeskedésre, kíméletlen harcra és mérhetetlen gyűlölködésre nevelő tűzfészek, amelynek tagjaiba beleerőszakolták azokat a természetellenes tanokat, melyek szerint a munka minden, a tőke semmi. A munkásnak ádáz ellenséget kell látnia a munkaadóban; a proletárnak nem szabad takarékosnak lennie, tőkét gyűjtenie, hanem minden keresetét fel kell élnie, a munkásnak nem kell agg korára, munkaképtelensége idejére gyűjtenie, a megrokkant, munkából kiöregedett munkást tartsa el a munkaadó, a társadalom, az állam. Ezekkel a tévtanokkal szemben mi a valóság, mi az élettapasztalat, mi a történelmi tanulság ? Az, hogy tőkeszegény országban nincs fejtődés. nincs ipar, nincs kereskedelem, csak tengődés, visszamaradottság, műveletlenség, ha csak idegen tőke rá nem veti magát a kincseket rejtő gyarmatra és ki nem aknázza azt saját tőkéje s igy végeredményében saját nemzete, saját állama számára. Az, hogy ahol munkás és munkaadó ádáz harcban állanak, ott akadozik a termelés, drágul a kész áru, pang az ipar és ennek következtében a kereskedelem és a termelés is, szintén nincs fejlődés, legjobb esetben csak megállás azon a színvonalon, amelyre a tőke és munka együttműködése az életet fellendítette. Az, hogy a munkás nem tud kiemelkedni a napról-napra tengődök sorából, nem tud résztvenni a termelés és áralakulás nyereségében, agg korára, munkaképtelensége idejére nyomorba jut és sok esetben könyöradományokra szorul s mind ennek okát nem tévtanokkal megmételyezett saját egyéniségében, hanem a még jobban meggyülölt munkaadóban, a tőkében és a társadalmi berendezkedésben keresi és véli feltalálni. Az hogy kihalt belőle minden érzék a takarékosság iránt, hogy nem látja meg, sőt el sem hiszi, hogy a takarékosság és ezzel a tőkegyűjtés filléreken kezdődik, hogy nem érti meg, hogy a tőkegyűjtés legtöbb esetben csak az egyéni igények mérséklésével és a rendesnél több munkával indulhat meg, hogy a takarékosságot az első kereset megnyíltával kell kezdeni, hogy a legnehezebb az első száz és ezer koronákra szert tenni, hogy a tőkegyűjtés révén nyitva áll előtte mindaz a lebecsmérelt, legyalázott, meggyülölt, de amellett irigyelt és megkívánt előny, amelyet a tőke képvisel. Az, hogy a munkássággal nem engedik megértetni, hogy a termelési eszközöktől és gazdasági válságoktól legtermészetesebb uton a tökegyűjtéssel függetlenítheti magát, hogy a minden irányú függetlenségnek legnagyobb biztositéka a saját töke, melyre minden körülmények között támaszkodni, melylyel mindenkor szabadon rendelkezni lehet. És mindebből a tanulság munkaadó és munkás részére önként adódna, ha a szakszervezetek kíméletlen fegyelme egyéni gondolkodásra, szabad elhatározásra és önálló cselekvésre engedné jutni a munkásságot és elérhetetlen légvárak helyett a mindennapi élet természetes fejlődését tárná szemei elé. Legfőbb ideje, hogy a szakszervezetek ügye rendeztessék, rendeztessék ugy, hogy életének minden mozzanata ellenőrzés alá jusson, nem azért, hogy működésűk megbénittassék, vagy csak megzavartassék is, hanem azért, hogy a szakszervezetek tűzfészkeibe más szellem, más gondolkozás, más érzelmek plántáltassanak be, hogy azokból minden az állam- és társadalmi rend felforgatására irányuló tévtan és agitáció egyszer s mindenkorra kiirtható legyen és azoknak helyébe a társadalmi és közgazdasági fejlődés életből merített szabályainak és törvényszerűségének megismertetése és megtanulása lépjen, ami nemcsak a magyar állam és benne a magyar társadalom, tehát az egész magyar nemzet létét, hanem a magyar munkásság boldogulását is sokkal gyorsabban és biztosabban szolgálja, mint a bebizonyultan lehetetlen társadalmi tanok érvényre erőszakolása, melyek a szociáldemokrácia nemzetközi tanai szerint is csak számtalan emberöltő erőszakosan kikészített s emberi mivoltából kiforgatott társadalmában ígérnek a napról-napra élő munkásságnak megvalósíthatatlan boldogságot. hogy megtaníttatja, most a postákkal kiküldötte, kérvén kegyelmedet, édes nénémasszony a méltóságos vajdáné, ne sajnálja kegyelmed annyi jóakaratját, mind cipósütésre, mind egyéb gyenge sütögetésekre és kürtő kalácsra is és valami pástétomra és valami gyenge eledelre megtanítani." Nagy sok érdekes dolgot hallhatnánk, ha tovább is ott időznénk a szakácsok között, de már csenget a főszakácsmester az ebédre. A harangozásra előjönnek a szolgák mindenfelől, akik díszes ruhába öltözve, majd az asztal körű' fognak serénykedni. Ezalatt a hochmester felkéri a vendégeket, hogy induljanak ebédre. Sorba áll a vendégsereg. Legelői a kis leányok, aztán kor szerint az asszonyok s végül a férfiak. A hochmester vezetése mellett bevonulnak a nagy ebédlő terembe. Itt a pohárnok fogadja a társaságot ezüst mosdó tállal. Mellette inasok állnak gyönyörű himzett törölközővel. Mindenki megmossa a kezét, még pedig a Leányok, asszonyok előbb megmosdottak, Utánok mindnyájan rendre a férfijak, Ételkor mosdatlan soha nem is voltak, Köznemes emberek rézből mosakodtak I Mig a mosakodás tart, addig szét nézhetünk. Az asztalt gyönyörűen megterítették. Csupa ezüst tányérok az asztal körül, mindegyik mellett egy fehér hámozott cipó, az asztal közepén befödött ezüst tálak, melyeknek fedelét szinte emelgeti az alattuk lévő illatos étkek gőze. Némelyik tál fedetlen s ezen a szakácsművészet remekei vannak ; ételből készített mindenféle figurák, gyönyörűen díszített halak, virágok. (Megvagyon irva: gróf Székely Ádám és Bethlen Anna lakodalmán Berenczei Márton uram Apaffi főkonyhamestere mindenféle ételekből gyönyörű várat állított össze, melynek még a katonasága is holmi féle pástétomból volt s azt tette az ifjú pár elé asztaldísznek.) Egy-egy ilyen teritett asztalon óriási vagyon fekszik. L>£ valami mégis hiányzik. Nincs se kis, se villa, se kanál. Csupán a házbelieknek adtak evőeszközt. azért nincs zavar, mert a vendégek ezt magukkal hozzák. Mindenki odaadja szép tokban tartott evőszerszámait az inasoknak, akik azt megmosva visszaadják. Erre megkezdődik a nagy kínálgatás. Tele van az asztal. Egyszerre több félét szolgálnak, hogy mindenki meglelje azt, amit szeret. Közben óriási az inasok szaladgálása. Folyton hozzák-viszik az ételeket. A konyhába látottakon kivül asztalra kerülnek még: a lengyel tyúkpecsenye, pörkölt ponty, rántott süllő, karachleves, polyoka vagy káposztaleves disznó hússal, tőrt borsó pörkölt szalonnával és egyebek, melyekből „Ha vendég nem volt is, annyi volt az étke Hogy az a sok szolga azt meg nem ehette Koppók s agaraknak a szolga kitette Tálastól ebeket avval vendégelte." Külön pohárnokok hordják fel a bort. A férfiaknak kétfülü fazekakban szolgálják fel, akik két kézzel emelik ajkukhoz a hatalmas poharat, mig az asszonyok ezüst serlegből isznak, de igen mérsékelten. — Most hozzák a csemegét: Egy-egy tálon van mindenféle pástétom, arany, ezüstszínű nyalánkságok, gyümölcs, velencei és török édességek, melyek gyakran igen drágák. Ezzel végződik az ebéd. A férfiak most benn maradnak az asztaloknál; idogálnak, beszélgetnek, mig az asszonyok külön válnak egy kis traccsra. Érdemes az asszonyokat hallgatni. Nagyszerű dolgokról beszélnek. Persze sok szó esik ruháról, táncról, bájos lányokról, tűzről pattant menyecskékről, deli legényekről, de ha én azt most mind elmondanám, amit az asszonyok igy ebéd után (még 300 évvel ezelőtt is) 'összehadartak, akkor többet sohasem olvasnák el az én írásomat. Azt azonban nem tudom megállani, hogy a Thurzó Borbála lakodalmáról ne szóljak. Ez olyan nagy cécó volt, hogy mesének tartanám mindazt, amit róla az asszonyok beszélnek, ha nem mutatnák be a főkonyhamester hivatalos jegyzékét, melyben beszámol a vendégekről, s az itt elfogyott ételekről. E szerint NagyBitsén akkor (1612) annyi volt a vendég, hogy a lovak száma 4324-re, az idegen inasoké és cselédeké 262l-re rúgott. A mennyegzői ebédet 21 szakács készítette s elfogyott 234 köböl liszt, 60 tehén, 140 borjú, 350 bárány, 200 disznó, 16 oldal szalonna, 1000 tyúk, 400 kappan, 400 lud, 6000 tojás, 600 császár és fogolymadár, 400 nyul, 30 őz, 2500 pisztráng, 100 galacsa, 400 menyhal, 1000 fehér hal, 60 nagyobb 120 kissebb csuka, 15 pulyka, 20 angol tyúk, 30 bölény, 20 páva, 649 akó bor, 295 akó pálinka, 20 akó ecet. „Szarvasokat és vaddisznókat pedig — úgymond a jegyzék — adni fog az Isten". — Fűszerre 485 forintot adtak ki, mi a mai érték szerint körülbelül 50.000 forintnak felel meg. Még p. vásároltak 100 font borsot, 50 font gyömbért, 4 font szerecsendiót, 4 font fahéjat, 1 mázsa rizst, 48 font mandulát, 6 tonna figét, másfél mázsa cukrot, 1 mázsa mazsolaszőlőt, 80 font tengeriszőlőt, 80 font gesztenyét, 4 font sáfrányt, 500 narancsot, és 1000 citromot. A vaj, sajt, méz a belső gazdaságból került ki. De azt mondják, hogy a Thurzó Imre s Nyári Krisztina lakodalma is elég szép volt, mely nem kevesebb, mint öt hétig tartott. Már csodálkozom is az erdélyi asszonyokon, hogy ennyi szép, jót tudnak mondani nagy vendégségekről, anélkül, hogy csak valakit is