Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-02-18 / 39. szám
Kőrősvidók Békéscsaba, 1921. február 18. A mindvégig magas' színvonalon tartott gyűlésen letárgyaltattak még a következő fontosabb tárgyak: Szilágyi István pénztáros ismertette az 1920. évi zárszámadást és vagyonmérleget, mely szerint az ipartestület mult évi bevétele 13030 K, kiadása 5832 K, igy a pénztár 7198 K maradvánnyal zárult. A mérleg szerint a testület tiszta vagyona a 100,000 koronát meghaladja, dacára, hogy a testület tulajdonát képező ház békeidőbeli becsértékben van felvéve. Van ezenkívül az ipartestületnek külön segélyalapja is, melyből az önhibájukon kivül elszegényedett iparosok és özvegyek segélyeztetnek. Letárgyaltatott ezután a folyó évi költségvetés és ezzel kapcsolatosan megállapitla ott az uj tagok belépési dija 50 K-ban, továbbá a tanoncok szegődtetési dija 10 K, a szabaditási dij pedig 30 K-ban. Végül közöltetett az iparhatóság értesítése, hogy az iparhatósági megbízottak választását folyó hó 20-án délután 3 órára tűzte ki az ipartestület nagytermében, melyre minden iparos tartsa kötelességének pontosan megjelenni. HIREK Kedves Olvasó, akit sokan tévesen nyájasnak is hivnak, bár nem mindenkor vagy ilyen hangulatban, — régen találkoztunk ezen a helyen. Ujabban tudod nagyon elfoglalt ember lettem. írni egyált?lán nem érek rá s ha igy halad, még ebédelni is felfogadok valakit magam helyett. A dolog tudniillik ugy esett, hogy most a farsangon elkezdtem mulatságokba járni. Nem tagadom, csinos és még hozzá szabad fiu vagyok, hát bizony én igen jól mulattam minden bálon. Nem sok esett ugyan a farsangra, naponta átlag kettő, de azok aztán kiadósak voltak. Természetesen ismerkedni is kellett a bálakon ; az már nem megy másképen s mikor a bájos hölgyeken tul a szintén bájos hozzátartozókig eljutottam a megismerkedésekben, itt ért utol végzetem. Az egyik angyal kedves mamája ugyanis a Nem Főző Házi Asszonyok Országos Egyesülete helyi csoportjának elnöknője. Természetesen meghívott ebédre és — pompás ebédet főzött, hogy azzal megfőzött és — beléptem a NEFŐHAOE-be. Hát uram Isten, mikor ennek hire ment! Jött méltatlankodva Pista bácsi, a Csak Azért Is Mi Vagyunk Az Elsők Szövetség főtitkára, majd a Nyaktosz, Biflea, Humona, Ece és a többi újonnan alakult hazafias, kultur és minden egyéb egyesület valamelyik funkcionáriusa és nekem — 276 ilyen egyesületbe kellett belépnem. Ehhez hozzá veszem még a kötelező 9 darab sportegyesületet, éppen 285 helyen vagyok Tag. Ha mindazon cimeket, rangokat, amit igy viselek, elősorolnám, bizony Isten lefőzöm a kinai császárt is. Már most kérem, itt a tagsági-dij átlag havi 30 korona, ami nem is sok, össze-vissza nyolc és fél ezer korona. A legnagyobb baj az, hogy ezek az egyesületek valamennyien „tevékenyen működnek", gyűjtenek, gyűléseznek, ankéteznek, felolvasnak, lesza^alnak, szóval: valamit csinálnak. Mindegyik, minden héten csinál valamit — és nekem ott kell lennem. Hetenként kétszáznyolcvanöt helyen ! Kénytelen voltam a foglalkozásomat abbahagyni s most kizárólag az Egyesületi Tagságnak élek. Hogy miből ? Nevetséges, most alapítottam meg az Egyesületi Tagok Egyesületének Nemzetközi Szövetségét. Én vagyok az ügyvezető főtitkár — évi százezer frank tiszteletdíjjal, olyan izé — költség megtérítéssel. — Nem svájci, egyszerű francia frank. Ide beléphetsz kedves Olvasó, ha tul vagy a huszonnégy éven és negyvennyolc egyesületi tagságon. — Az Evang. Leányegyesület értesiti tagjait, hogy folyó hó 20-an (vasárnap), nem tartja meg önképző délutánját a városháza termében rendezendő „klasszikus délutánra" való tekintettel, hanem a nevezett előadásra hívja fel a tagok figyelmét. Tudatja, hogy f. hó 27-én d. u. a presbiteri teremben vallásos müsoru détutánt tart. Továbbá a március 1-vel kezdődő francia nyelvtanfolyam látogatására szólítja fel tagjait, hol a leányegyesületi tagok előnyös feltételek mellett szakszerű oktatásban részesülhetnek, tízes csoportokban. Jelentkezni lehet a felső leányiskolában minden délelőtt. — Elnökség. — MOVE-hirek. Értesítés. A MOVE főosztálya értesiti tagjait, hogy a jelzett textiláruk megérkeztek és az elárusitás naponkint 3—5-ig tart. Elnökség. — Bihary klasszikus előadódélutánja. Vasárnap, folyó hó 20-án délután 3 órakor lesz a városháza dísztermében Bihary nagy klasszikus előadó-délutánja, melynek értékes, gazdag műsorát már ismertettük. Az előadás páratlan sikerűnek ígérkezik. Örömmel állapítjuk meg, hogy szokatlanul élénk érdeklődés nyilvánul meg iránta. — A BIME választmányi ülése. A Békéscsabái Iparosifjak Művelődési Egylete ma, pénteken este fél 8 órakor helyiségében választmányi ülést tart. — Aki meghalni tért vissza Amerikából. Márta Károly fényeslitkei születésű 70 éves kőműves a napokban érkezett vissza . Amerikából. Hazautaztában kiszállt Budapesten, hogy a várost megnézze. Az Andrássy-ut és a Rózsa utca sarkán szívszélhűdés következtében halt meg. — Ária- és hegedüest. Wakots Margit operaénekesnő és Ghécxy Barnabás, a m. kir. Operaház koncertmestere, akik Budapesten, a Zeneakadémián oly fényes sikereket arattak, a jövő hó folyamán Békéscsabán ária- és hegedű-hangversenyt rendeznek. — Pályázat dohánykisárudára. A gyulai m. kir. pénzügyigazgatóság pályázatot hirdet egy sarkadi kizárólagos dohánykisárudára. Pályázati kérvények legkésőbb február 22-én déli 12 óráig adhatók be személyesen vagy posta utján a gyulai pénzügyigazgatóságnak. — Leforrázott gyermek. Siltz György Hal-utca 4. szám alatti lakos Pál nevű másféléves fiát 12 éves Zsófi nevü leánya véletlenül forró babbal leforrázta. A kis fiu súlyos égési sebeket szenvedett. A rendőrorvosi vélemény szerint felgyógyulására van remény. — Póruljárt tyuktolvaj. Az utóbbi időkben csaknem naprólnapra fordulnak elő tyúklopások a környékbeli tanyákon. Legutóbb (vasárnapra virradó éjjel) Gyucha János Kisrét 18. sz. alatti lakos három tyúkját vitték el, csütörtökön este pedig közvetlen szomszédját, Szarvas Györgyöt kereste fel a tyuktolvaj. Szarvas György szomszédja kárán tanulva, éber volt s a gyanús zajra kiszaladt a tyukolhoz, ahol sikerült is nyakoncsipnie a kellemetlen látogatót, valami- Gálik "nevű fiatal legény személyében, akire, hogy az ügy méltó elintézésén hiba ne essék, azonnal rá is olvasta az „igazságot". 2 Kutyák, féltucatonként; igazán öröm nézni őket, milyen kedvesen sározzák be maszatos lábukkal az utolsó nadrágját az embernek s milyen kedvesek, amikor ugy kutyanyelven eldiskurálnak. De t. államrendőrség, ugy emlékszünk, nem valami lehetetlen rendelet, mely ezeknek a kutyusoknak a kávéházi, vendéglői szereplését szabályozza. Például legalább egy szájkosárnyi ruhát kellene viselniök. Elvégre nem régen volt a helybeli kórházban egy tragikus haláleset s aztán én csak tudom, hogy nekem nem szabad a Kutyuskát megharapni, de Ő nem tudja! . . . • "1 báési ipartestület közgyűlése A békési ipartestület mult vasárnap tartotta meg évi rendes közgyűlését Kovács Lajos elnök, Mészáros József jegyző, dr. Borbély János iparhatósági biztos és mintegy 150 főre menő testületi tag jelenlétében. A gyűlés a legszebb rendben folyt le. A jelenlevők higgadt és tárgyilagos magatartása lehetővé tette, hogy a kitűzött tárgyak a legsimábban tárgyaltassanak le és ennek során oly nemes célú indítvány fogadtatott el egyhangúlag, hogy ez dicséretére válik a békési ipartestületi tagok összességének. Ugyanis a mult évben az ipariskolában oláh katonák garázdálkodtak s az iskola felszereléseit, rajz eszközeit részben elhordták, részben pedig tönkretették úgyannyira, hogy az igy okozott károkat az iskola "igazgatósága anyagiak hiányában máig sem tudta pótolni. Emiatt az iparostanoncok rajzoktatása fennakadást szenvedett. Ezen a siralmas állapoton segítendő Kiss M. Lajos lakatosmester indítványozta, hogy az ipariskola felszerelése és rajzeszközeinek beszerzésére bizonyos összeget áiiitsanak be a költségvetésbe. Az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta és elhatározta, hogy a folyó évi tagsági dijat 40 koronára emeli és az ebből folyó bevétel 25 százalékát az ipariskola céljára a hiányzó tanszerek beszerzésére adományozza. Az ipartestületnek ez az elhatározása annál dicséretreméltóbb, mert az iparosok ezenkívül minden tanonc után 40 koronát n.ar befizettek tanszerek beszerzésére az iskolafentartó község pénztárába. A Kreml börtöne Reggel 7 órakor fölkelés. Fél 8-kor mosakodás. Mivel a börtönben viz nincs, ugy nem muszáj. 8-kor reggeli. Mivel a fogoly nem dolgozik, ugy csak teát kap, vagyis forróvizet, ha van teája a fogolynak, tehet a vizbe, de mivel azt is elvették, megvan engedve és nem muszáj a vízért elmenni. Délelőtt 12-ig tanulás. Kapunk magyar kommunista iratokat, azokat szigorúan tanulmányoznunk kell, mert ezt ellenőrzik és aki elmulasztja, az megy a „fürdőbe" ! 12-kor ebéd 1 Mindennap köleskása, egynegyed font (orosz) kenyér (kb. 10 dkg.), 2 és fél zolotnyik cukrot (kb. 1-3 dkg.) és többet semmit. Délután újra tanulás lesz és néha előadások a kommunizmusról. Este 6-kor teaviz, tea nélkül. Végül 8-kor lefekvés. Séta nincs. Lárma tilos, kurizálni tilos és most jön a testi épség megvizsgálása. Levetkőzni ! Adja ki a főnöknő a parancsot. Mi tétován néztünk egymásra. Miért nem cselekszitek? — kérdi a némber tőiem. Várjuk, hogy ti kezdjétek meg — felelém ártatlanul. Ez nekünk nem szói, csak nektek. Ugy ? No fiuk, mivel bájainkat tovább már nem takargathatjuk, szaporán vetkőzzünk ! És ugy tevénk. Persze már itt egy-két csipős tréfát megengedtünk magunknak. Majd a vizsgálatot szigorúan kiállván, mindannyian egészségesnek lettünk nyilvánítva, bekisértettünk végre a 1 l-es számú legnagyobb cellába. E cella 2 és háromnegyed méter széles és 12 méter hosszú. Egy hosszú prics benne, a szoba hoszszában, faltól falig. A prics hossza 2 méter, ugy, hogy a deszkák végétől a falig csak háromnegyed méternyi a hely. Ennyi szabad tér 16 embernek! A szoba egyik sarkában a klozet. Egy nagy vasajtó, aminek ablakán állandóan néz be szeretettel a mi őrködő angyalunk. A cellán ablak nincs. A plafonon van egy aszfaltüveg, ami a várfal tetejére nyilik. Ez ablak minden 2—3 percben elhomályosul, jeléül annak, hogy ott is van egy hűséges nőnk. A cellánk fala mintegy 2 és fél méter széles cementbe rakott terméskőből épült. Mikor minket behoztak, már 11 bajtársunkat itt találtuk. Istenem, de milyen szomorú ölelkezés "volt az]! Már két hónapot eltöltöttünk itt és a cellából még ki sem léptünk. Elhatároztuk, hogy vétünk a házirend eilen és lemegyünk a fürdőbe, mert már illene megfürdeni. (Ajánlom a csabaiaknak is, hogy készíttessenek maguknak legalább egy ilyen fürdőt). Egy szép nap pokoli lármát csaptunk és követeltük, hogy férfiőrséget adjanak. Azonnal megjelent a fejedelemasszony és intézkedett. Egyesével lekísértek a várfal fenekére, ahol pici, 120 cm.-es fülkék voltak. A cella két átellenes falán egy-egy bilincs. Ide kikötötték két kezünket. Egy cellába csak egy ember volt bent. Már sajnáltam az esetet, hisz ez szárazfürdő — sóhajték; ám de korán volt sóhajtozásom ! Lassan kezdett a fülke alulról vízzel megtelni. Előbb bokáig, majd feljebb és feljebb. Mikor már mellemig ért a viz, (persze ruhástól voltunk) kezdett kellemetlen lenni a gyógyfürdő. A cellánknak ugyanis csak fönt volt fala, alul 50—60 cm. uyilás volt, ahol, a viz befolyhatott. Mikor a viz már többé nem növekedett, elkezdett lassan folyni. E viz, ami a börtön fenekén átfolyik, a Moszkva folyó. A legnagyobb melegben is csak 7'8 oC. Alig álltunk benne egy negyedóráig, minden tagunk teljesen elzsibbadt, millió és millió tüszurást éreztünk minden tagunkban. Egy óra után föltétlen összerogyna az ember, ha kezeinél fogva nem volna kikötve. Mi 3 órát kaptunk. Ez a börtön fenyitő eszköze! A börtön fenekófi van egy szük, mintegy 25—30 négyszögméter területű sötét udvar. Ez a „vörös udvar". Itt végzik ki a halálraítélteket. Rengeteget szenvedtünk e börtönben. Az éhség, a megaláztatás, a kínzás, a rablógyilkosokkal való bánásmód, az mind arra szolgált, hogy bennünket kényszeritsenek arra, hogy belépjünk a kommunista pártba. Nem ! Inkább a halál, inkább életünk feláldozásával szöktünk e borzalmas helyről, de a 16 társam közül egyik sem lépett be a kommunisták közé! Kuhár.