Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám

1921-03-19 / 60. szám

2 Kőrősv/tSék Békéscsaba, 1921. március lf Mi történni Rronstadt IMI az annak idején Párisban kiállított iparművészeti tárgyakat és erdélyi szényegeket, amik ott maradtak és a világháború kitörésekor lefoglaltat­tak, vissza kapjuk-e vagy sok mil­liós értékük a jóvátétel törleszté­sére megy? A törvényjavaslatot a kényszer hatása alatt elfogadja. Hegedűs Lóránt pénzügyminisz­ter kijelenti, hogy a minisztertanács foglalkozott a kérdéssel és a leg­jobb uton halad a megoldás, A legnagyobb valószínűség szerint visszakapunk mindent. Ezután a javaslatot általánosság­ban, majd részleteiben is elfogadták. Következett az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Iklódy-Szabó János előadó ismerteti a javaslatot. Henczer István a javaslatot elfo­gadja. Reméli, hogy a tisztviselők helyzete az általános helyzettel ja­vulni fog. Sándor Pál az indemnitást meg­szavazza, de kijelenti, hogy ez nem bizalmi kérdés. Mi még mindig azt hisszük, hogy hatalmas ország va­gyunk s óriási költségekkel dolgozunk. Elnök indítványozza, hogy a vitát holnap folytassák. Ugrón Gábor kérdi a kormányt, mit akar még letárgyaltatni a húsvéti szünet előtt? Teleki Pál gróf miniszterelnök azt feleli, hogy ha ezt a javaslatot letár­gyalták, akkor a húsvéti szünet el­tarthat 6-áig, vagy addig, amig a nemzetgyűlés akarja. Ebben a kérdésben most nem határoztak. Sokorópátkai Szabó István inter­pellál a kisbérletek és házhelyekről szóló törvény végrehajtásának hiá­nyossága és akadályai tárgyában. Egyes nagybirtokosok megfizethetet­len árakon akarják csak a szükséges területeket átengedni. Nagyatádi Szabó István földmi­velésügyi miniszter válaszol az in­terpellációra. A házhelyek kiosztásá­nak nem lehet akadálya a meg­egyezés hiánya, mert ilyen esetekre a törvény intézkedik. Legközelebb a főispánokat tanácskozásra hivja meg a törvény végrehajtása ügyében. Az interpelláló és a Ház a választ tudomásul veszi, mire az ülés véget ért. Szamuely György összbüntetése. Budapest, márc. 18. Szamuely Györgyöt, a legfiatalabb Szamuely fiút annak idején a nyíregyházai törvényszék izgatás miatt 2 évi és 6 havi börtönre ítélte. Ugyancsak elitélte a budapesti törvényszék az ismeretes hajkefe ügyben négy évi fegyházra. A budapesti kir. büntető­törvényszék most egyesitette a két büntetést és Szamuely György bün­tetését öt évi és 8 havi fegyházban alapította meg. Letartóztatások Sza tmár megy ében Szatmár, márc. 17. Szatmárme­gye megszállott területén az oláhok a legutóbbi napokban letartóztatták P. Szerafin szatmári ferencrendi pátert, Irányi evangélikus lelkészt, Gönczy nagykárolyi református lel­készt, Csengery körjegyzőt és Szűcs János lázári katholikus plébánost. Ellentétes hírek Helsingsfors, márc. 18. A bolsevisták a kronstadti 4., 5. és 6. sz. erődítményeket bevették. 100 menekülő finn területre érke­zett. Kronstadtot az ellenforradal­márok még kezükben tartják. Van­nak menekülők, akik Kronstadt megadását hozták hirül. Helsingfors, márc. 18. Angol forrásból eredő hirek sze­rint a partraszállott tengerészek ha­jóit a levegőbe röpítették. Koz­rovszky tábornok Finnországba ér­kezett. Prága, március 18. A prágai keresztényszocialisták nagygyűlést tartottak, amelyen szó­nokaik több éles támadást intéztek a kormány ellen. Hangoztatták, hogy a miniszterelnök, a belügyminiszter és a közoktatásügyi miniszter némán tűri, hogy a vörös agitátorok állan­dóan terrorizálják a papságot, az istentiszteleteket megzavarják és az Oroszországból Helsingfors, március 18. A kronstadtiak ellen a vörös had­sereg reggel négy órakor általános támadást indított meg. — Hajnaltól kezdve megsemmisítő tüzelést zúdí­tottak a városra. Egyes hirek szerint a város megadta magát, Viborgból érkezett jelentések szerint azonban a támadást teljesen visszaverték. A felkelők az orosz vörös csapatokat egészen közel engedték s akkor ágyú és fegyvertüzzel óriási veszte­ségekkel űzték őket vissza. állam rendje ellen lépten-nyomon merényleteket követnek el. Még a nemzetgyűlés szine előtt sincsen, aki szóvá tegye az aknamunka ügyét. Nyilt titok, hogy Oroszországból beszivárgott gyanús elemek áraszt­ják el a városokat és szovjetpénz­zel felszerelten furakodnak be a munkásnegyedekbe. Mi van ma ? 1921 március 19., szombat R. kath.: József emléke. Prot.: József. A nap kel reggel 6 óra 7 perckor, nyugszik délután 6 óra 10 perckor. A hold kél este 12 óra — perckor, nyugszik éjjel 2 óra 58 perckor. Este 7 órakor: Színházi előadás GONDOLATOK * * « Megmozdult a siriai sajté országszerte. Kárörvendve végzik ki a volt békésvármegyei főispánt, zilahi Kiss Jenőt abból az alkalom­ból, hogy egy forradalmi izü levele nyilvánosságra került. Az írásokból napfényre jut a tajtékzó gyűlölet, amit táplálnak ezek az alakok min­denki iránt, aki a keresztény kor­szakban bárminő szerepet játszik. Nekünk nem fáj a zilahi Kiss Jené feje. Mi egy szóval sem védelmei­zük, az az ő dolga. Ha csakugyaa csinálta a forradalmat, ép ugy «l­itéljük, mint a forradalmár és kom­munista zsidókat. Csak megállapít­juk, hogy az ő „elemében" a piszok­ban turkál a siriai sajtó. * Sorsjegyeket adott ki a Move» A sorsjegyeket szétrepitették k egész országban árusítás végett. Ez rendben van. De nincs rendbea az. hogy a központ ezeket a rése­vényeket elküldi zsidó kereskedők­nek is bizományba. A Move kimondottan és határo­zottan keresztény egyesület, meig célul tűzte ki a nemzeti és keresz­tény gondolatnak az életbe, a gya­korlati életbe való szoros bekap­csolását. Mit keres akkor a zsi­dóknál ? Avagy van szüksége a Movénak arra, hogy -megtörténjék olyasmi, ami tegnap történt Csabán. Eg| zsidó kereskedő gúnyosan magya­rázta egy jó keresztény urnák : „Lássa csak 1 Ugy-e, hogy nem le­het zsidó nélkül élni ? Még a Move is ránk szorul. A nyakunkra küldte ezeket a részvényeket. De eladom, hogy bebizonyítsam a Movenak azt az igazságot, hogy a zsidó nélki­lözhetetlen még a kurzus idején is." Tudom, hogy nem a helyi cso­port bűne az, hogy ilyen tüszurá­sokat adhat egy zsidó kereskedő, de a helyi csoport kötelessége volni megakadályozni, hogy a központ legalább az ö területén ne legyea a kereszténység kigunyolásának elő­mozdítója. * A zsidóknak nem, az fái, hogy ütik, nem az fáj, hogy szidják, még az sem, hogy numerus klausns van, hanem legjobban fáj, hogy ha­talmuk és vagyonosodásuk alapját kezdi kikezdeni a keresztény eszme. Az fáj, hogy akadnak keresztény magyarok, akik kezdenek gondol­kozni józanul, anyagiasan s meg­találták azt a csodaszert, amivel egy-kettőre megoldható az egéw zsidó kérdés. Az fáj, hogy a keresz­tény magyarok nem lesznek haj­landók pénzükkel a destrukciót tá­mogatni a zsidó uralmat erősíteni, hanem eltanulva a zsidóktól az ön­tudatot, egymást boldogítják verej­tékes munkájukkal szerzett pénzük­kel. Pedig az öntudat még csak ébredezik, hát ha egészen felébred lesz-e még akkor hangja a már is szakölő destruktív sajtónak! Megérkezett a márciusi cukor Békéscsaba város március havi cukorjárandósága megérkezett és rö­videsen megkezdődik az adagok ki­osztása. A 140 métermázsa cukorból az.eddigi megállapodások szerint a következő kereskedők kapnak kiáru­sításra kisebb-nagyobb készleteket: Ádám Pál, Adler Szida, özv. Binder Hubertné, Böttger Károly, Breier Jó­zsef, Csicsely János, Engel Tivadar, Fábián Pál, Fekete Sándor, Fikker János, Fischer M. H. és Gruber, Friedmann Ferenc, Gerendási fo­gyasztási szövetkezet, Grünberger Hermann, Guttmann Adolfné, Gutt­mann Géza, Hoffmann és Társa, Hajdú Lajos, Ker. Fogyasztási Szö­vetkezet, Kisgazdák Szövetkezete, Klein Ádám, Kohn Mórné, Kővári és Szellner Krcsmárik Pál, Kun Jó­zsef, Lamper Jánosné, Lantos Miksa, Lerner Jakabné, Löwi János, Oláh Márton, Román Pál, Rózsa Hermán, Stern Józsefné, Sonnenfeld és Társa, Toman Sámuel né, özv. Weisz Li­. pótné utóda, Bleier N., Weissenbeck Dénes. Érdekes a népjóléti hivatal tapin­tatossága, amelylyel igyekszik a je­lenlegi kiosztásnál kárpótolni azokat a zsidó cégeket, amelyek nem ré­szesültek a mult hónapok cukorjá­randóságából. A Times Nyugatmagyarországról Páris, márc. 17. A Times „Nyu­gatmagyarországról" cimmel cikket közöl kiküldött tudósítója tollából. A cikkben a magyarok felfogásáról és a nyugatmagyarországiak felfo­gásáról ír. Nyugatmagyarország la­kossága nem magyar ugyan, de ma­gyarnak tartja magát és nem haj­landó Ausztria keretében éhen halni. Az antant ilyen módon akart Ausz­trián segíteni, holott Nyugatmagyar­ország termelése alatta marad a szükségletnek s a hiányt Magyaror­szág pótolja. Budapesten attól fél­nek, hogy a nagykővetek konferen­ciája tényleg visszatér eredeti állás­pontjához. Ez esetben áthidathatat­lan ellentét támadna Magyarország és Ausztria köpött. Nagy tiiz a szentmiklósi majorban Hatvanhárom állat esett a tfiz áldozatául Békéscsaba, március 18. Csütörtökről péntekre virradó éjjel a szentmiklósi pusztán nagy tüz támadt, mely több milliós kárt okozott. Éjfél táján lángbaborult a szentmik­lósi Rosenthal-major egyik hatalmas nádfedeles istállója és rövid percek alatt 38 jármosökröt, 3 bivalyt, 3 igáslovat és 19 csikót temetett romjai alá. A borzalmas tűzesetről eddig az alábbiakat állapították meg: A hosszú istálló padlóját végig elhullatott széna és szalma fedte, ami az egyik mécses lángjától gyulladt meg. A tüz egyszerre futott végig az egész épület padlóján és lángbabori­totta a szénával telt jászlaka. is. Pillanatok múlva már a tető nádja is tüzet fogott. Az istállóban négy béres aludt, akik jelentéktelenebb égési sebekkel menekültek ki a lángok közül. Az állatok elszabapitására nem volt idejük. Ajármos állatok a jászol­hoz láncoltán szenesedtek meg. Csak hét állat menekült meg. A csendőrök megtartották a helyszíni vizsgálatot és erélyes nyomo­zást indítottak a tüz okának és körülményeinek kiderítésére. Bolseviki propaganda Csehországban

Next

/
Oldalképek
Tartalom