Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-01-05 / 3. szám
2 Kő raö vidék Békéscsaba, 1921. január 5. VEGYES Mi a dolga a hÉpuisBlőnefí 7 Mostanában került haza olasz fogságból Tóth János gerendási lakos, aki ámbár körülbelül 10 hold föld tulajdonosa, felháborodással vette tudomásul, hogy a felesége nem kapott hadisegélyt az ő távolléte idején. Szekérre kapott ma délelőtt és belátogatott a főjegyzőhöz, mert neki azt mondták, — úgymond — hogy a főjegyző tudja, hogy hova lett az ő 'elesége hadisegélye 1 Hiába volt minden higgadt, józan magyarázat, hiába hivatkozott arra is a főjegyző, hogy ő is csak a leszerelés óta került haza a háborúból, Tóth János az öklit rázta, a szemeit forgatta s végezetül is hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, kijelentette, hogy tudja ám ö Pesten is a járást. Követelte a „képviselő" cimét. Mert ámbár véleménye szerint a képviselőnek volna kötelessége eljönni azokhoz, akiknek a „képit viseli", ő maga személyesen akarja felkeresni. Járjon utána a képviselő. Az ő dolga. így beszélt Tóth János. i Hír a cipésziparosok köréből Hallomás szerint a cipész- és csizmadjaiparosok körében megegyezés jött létre, mely szerint a nagy anyaghiányra való tekintettel, az uj esztendőben csak azoknak a rendelőiknek szállítnak uj munkát, akik saját bőrüket engedik lenyúzni. Kol vannah cukorgyáraink ? A trianoni békeszerződés következtében szomorúan megkisebbedett országunk területén ma tizenöt cukorgyár van üzemben, melyek évente háromezer waggon cukrot termelnek összesen. Cukorgyárunk van Nagycenken,, Bükkön, Petőházán, Fészerfalun, Ácson, Ercsin, Sarkadon, Szeréncsen, Mezőhegyesen, Selypen, Kaposváron, Szolnokon, Hatvanban, Cinfalván és Sárváron. Tőzsde. Valuták: Lei 710—730 Márka, 815-835, Font 2175—2225, fr. Frank 3500—3625, Sv. Frank 8900—9200, Dollár 595—610, Napoleon 1700-730, Lira 2010—2050, Rubel 280—305, Sokol 670—690, Kor. Dinár 1420— 1460, Fr. Dinár 1350—1360, Léva 600—640, Jugoszláv 150—160, Arany 1760—1810, bécsi kifizetés 88—92. Lengyel márka 84—88, Zürichben a magyar koronát 110-el jegyezték. Devizák:' Amsterdam 5185—5195, Német 820-840, Olasz 2075—1980, Prága 670—690, Sveici 9300—9300, Bécsi kifizetés 90—92, Koppenhága 9000—9500, Stokholm 1200—11500, Krisztiánia 7700—8500, Szokol 3800 —3907, Szófia 720, Zágráb 360 —400, Bukarest 720—750, Newyork 659, Varsó 110. Főszerkesztő: V1DOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő : CSORBA BÉLA Kiadja és nyomatja : A Körösvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R. T. Békéscsaba Szent István-tér 18 szám. Ha jó kalapot akar, tekintse meg óriási raktáramat. Férfi és fiu kalapok minden szinben. Széli kalapos Baross-utca 14. NŐI és FÉRFI kalap .alákitások a legrövidebb idő alatt. KopQsvidék RT. il Nemzeti Hitelintézet RT. Békéscsabai Fiókja (Bnárássi-ut 6.) betéteket előnyösen gyümölcsöztet. A banküzlet minden ágával foglalkozik. — E teljesen keresztény banknál részvények 220 K árban jegyezhetők. 8-26 Eladó egy hathónapos koca süldő I. ker., Arany-utca 40. sz. alatt. Eladó teljesen uj fekete csukott üveges hintő Békésen, Ternei Béla adótisztnél, Szántó Albert-u. 10. (Szántó-ház). Meghívó. Az 1898. évi XXIII. t. c. hatálya alá eső és az Országos Központi Hitelszövetkezet közreműködésével alakult BékéscsÉai Kisgazdák Hitelszoyetkezete olahulű közgyűlésére, mely 1921. évi január hó 9-én, vasárnap délután 3 órakor a Békéscsabai Kisgazdák Egyletében, az Orsz. Központi Hitelszövetkezet kiküldöttjének vezetése alatt megtartatni. •Tárgysorozat: 1. Az alapszabályok megállapítás. 2. Az igazgatóság megválasztása 3 évre. 3. A felügyelő-bizottság megválasztása egy évre. ^ Az alakuló közgyűlésen azok bírnak egy-egy szavazati joggal, kik az alapszabálytervezetet aláírták, vagy az alakuló közgyűlés megkezdéséig aláírják. A Békéscsabai Kisgazdák Fogyasztási Szövetkezetének ügyvezető-igazgató bizottsága. El! uj kordé eladó': Franciszki Dániel kovácsmestérnél. Értekezhetni Jókai-u. 30. Szerszomfánih való 4—5 szál 4—5.öl, hosszú, 75 cm. átmérőjű nyárfa átadó Vand háton, a felsővégi legelő mellett Machiik Andrásnál, 2358. tanyasz. alatt. (A volt Maczák-Likerec-féle tanya.) Lapeldrusitóriklmncsokat magds* jutalékkal felvesz a „ Knrösvidék " kiadóhivatala. Szappannal! rnnfnn való aDrluű hulladékot és házi szappant a legmagasabb áron vásárol SxuUmán Viktor korstokadmiml és birs mányi vállalata, Farano-Józsaf-tár 20. sz. (Bamafilam). Sertést és sertéshúst bármily mennyiségben a legmagasabb napi áron vesz Koritár Mátyás hentes Berényi-ut 45. sz. — Telefon 75. sz. Telefon 75. sz. FOGAK Kiveszek 30 hold földet tanyával, vagy anélkül feles müvelésre. Mindenféle konyhakerti magvak kaphatók nálam. Linder Emil kertész, Zsilinszky-utca 50. sz. 1-5 Hegedühíir kapható a „Körösvidék" könyvkereskedésében. brassói GREISIMO ALBERT. Békéscsabán egyedüli keresztény államilag ví.sgázott műfogász műtermét a mai kornak megfelelően — fogtechnikai laboratóriumával is — berendezte. Ennélfogva abban a helyzetben van, hogy a nála megrendelt bárminemű fogmunkákat, műfogak készítését, aranykorona és hidmunkálatokat a megrendelőitől 24 óra alatt elkészíthet. Ezeken kívül mindennemű fogplomhálást és foghúzást is a legnagyobb szakértelemmel végez, valamint elromlott fogsorokat teljesen újjáalakít. Fogbetegoknek Kinizsi-U. 7. szám alatti lakásán, (Pápai-ház» egész napon át rendelkezlsére áll. Kérem nem összetéveszteni a nem vizsgázott fogtechnikusokkal, akik a szájban müveleteket nem végezhetnek. Tisztviselőknek és közalkalmazottaknak engedményes áron. Kész bútorok teljes hálószoba berendezések fenyő és keményfából kaphatók Martincsek Károly asztalos mesternél 12—17 Békéscsaba, Berényi-ut 27. sz. Telefon : 91. Egy komplett FHOZ Íhorondezés benzinmotor és dynamóval eladó. Bővebbet a Városi Mozgó Irodájában. :: Beteges urileány mellé állandó beresztény ápolónőt keresek. Megbeszélés a méntelepen. Dorn istván vasáru és műszaki kereskedelmi vállalata Iroda: Ferencz József-tér 20. Telefon. Ipartelop és raktár: " Kinizsi-utca 11. Sürgönyeim : Dorn Békéscsaba. Vasáru és műszaki cikkek, olajok, tömítések, gőzgépek, motorok, ipari, gazdasági és malomgépek, szerszámok, szerszámgépek, üzemanyagok stb. Mezőgazdaságok, építkezések, malmok, gyárak és műhelyek, motor-, gőzgép-, dynamó-, gőzeke- és cséplőgéptulajdonosok részére ökonomikus üzemrevizió. Mérnöki vezetés, szaktanácsok és rajzok. Uj és használt gépek vétele, cserélése és eladása. Qyári árak. :: Árajánlattal szívesen szolgálok. :: Hicsinybeni árusítással kapcsolatos nagykeresliedes klikfuitéséiiez tohés társat keresünk. 9 tőhe legalább ZO százalékos hozama biztosítva van. — Ajánlatok „Merkantil" címre a Kiadóhivatalba küldendők Van szerencsém tisztelettel értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy Békéscsabán, Ferencz józsef-tér (Búzapiac) 20. szám alatt kereskedelmi és bizományi vállalatot létesítettem. Foglalkozásom kiterjed mindennemű kereskedelmi ügyletek lebonyolítására. A n. é. közönség becses pártfogását és támogatását kérve, kiváló tisztelettel Szuiimán Viktor kereskedelmi és bizományi vállalata, Békéscsaba. Szappangyártó ipartelep Gyulai-ut 12. szám alatt.