Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám

1921-01-01 / 1. szám

ifőrsővidék _2 a Károlyi Mihályét: el kell, hogy szégyeljék magukat. Nagy munkára esküdtünk fel: az újév legyen ujult nekigyürkőzés. — Minden erős hitíi, erős gerincű, erős karu magyarok egyesüljetek! Uj esztendő mesgyéjére léptünk. Uj esztendőben uj munkára indulunk, a régi szor­galommal, lelkesedéssel, őszinte, ma­gyar jóakarattal. A letűnt évben némi aggodalom­mal fogtunk egy kitűzött cél teljesí­téséhez: független, nemzeti és ke­resztény sajtóorgánum megteremté­séhez. Aggodalmaskodtunk, mert a legnehezebb időben fogtunk úttörő munkához olyanok, akik nem ren­delkeztek azzal a szakképzettséggel, gyakorlattal, amelyet a nagy küzde­lem követelt. De gyakorlatlanságun­kat szorgalommal, mig kevés tapasz­talatunkat komoly tanulással töltöt­tük, munkánknak pedig minden ré­szébe teljes lelkesedésünket, igyeke­zetünket, egész lelkünket odaadtuk. Nem volt hiábavaló igyekezetünk, mert ha meg is szaporodott ellen­feleink tábora, ha sok gáncs, meg­nemértés és rosszakarat állt is utunkba a jóbarátok és megértők támogatá­sával lépésről-lépésre nagyobb teret foglaltunk el e vidék társadalmában. Kétségtelen, hogy lehettek hibáink, tudjuk, hogy nem mindig voltunk azok, amik lenni szeretünk volna — hisz emberek vagyunk. De az bizo­nyos, hogy a nemes szándék, a jó akarása állandóan, becsületesen élt lelkünkben. Most, amikor egy uj esztendőnek munkájára indulunk, most sem tehe­tünk egyebet, mint hogy komoly, igaz lélekkel fogadjuk: a célt, ame­lyet magunk elé tűztünk, változat­lanul szolgáljuk. Azzal az erős hittel, őszinte meggyőződéssel, amely ke­zünkbe adta a tollat háromnegyed éve, folytatjuk ebben az évben is a küzdelmet a keresztény és nemzeti Magyarországért. Mi nem változ­hatunk. Ha az idők formálódhatnak, alakulhatnak, de a mi ideálunk csak egy lehet: a régi határokkal biró én, milyen nyaktörő, alkalmatosság­gal, hanem például Selmecbányáról le ide az Alföldre kocsin, sokszor feneketlen sárban, hetekig kellett utazniok. Nem csoda tehát, ha az ilyen látogatások ritkaságszámba mentek, de azután annál nagyobb eseményt is képeztek valamelyik egyház életében. így Boldogfalván is előtte való nap zúgtak a harangok, durrogtak a mozsarak, mosolygott a nap, ra­gyogtak a szemek, midőn a jeles főpásztor O ... a .. . felől bevonult a faluba. Koszorúk özöne, virág­eső, a boldogfalviak apraja-nagyja mind, boldogságtól ragyogó arccal fogadta az érkező főpásztorí. Az én Szecskó István bátyám is kivette az ünnepségekből a maga részét, odafurakodott a szuperinten­dáns kocsija melié, hogy szinről­szinre láthassa. Hazamenet el is di­csekedett a szomszédoknak, milyen közelről látta ő a püspököt, hogy beszélt, hogy kezelt vele. Ezen el­beszélésnél az öreg persze hol itt, hol ott igazitott egyet az igazságon, hol itt, hol ott toldott egyet a va­lóság köpönyegén. —- Jaj Istenem 1 mondja özv. .Fe­kete Ferkóné, — ha én ugy láthat­tam volna azt a szent embert, ha érinthettem volna ruhájának szegé­lyét, bizony-bizony talán az Úristen megbocsátaná azt a bűnömet is, mely ugy nyomja a Ieikemet, hogy magyar és keresztény Magyarország. Ezé az ideáé agyunk minden munkája, szivünk minden dobba­nása, vágyunk teljes őszintesége. Törekvésünk csak az lehet, hogy a mult tapasztalatait felhasználva, minél tökéletesebben teljesítsük nagy, szent feladatunkat. Ezzel a jót akaró, megalkuvást nem ismerő, mindig tökéletesbülésre törekvő magyar lélekkel köszöntjük olvasóink táborát az uj év kezdetén s kívánunk mindnyájuknak békes­séges, megértésben, testvéri szivek összedobbanásában bővelkedő, uj magyar felvirágzást hozó boldog uj esztendőt. B. U. É. K. A Körösvidék kiküldött saját külön tudósítójától. Világűr, 1921. január 1, Newyorkból jelentem Páris, Lon­don, Róma, Berlin, Stockholm, Bécs, Genf, Szentpétervár, Tokió és Békés­csabán át, hogy sikerült á világ leg­hatalmasabb újévi körkérdését be­fejeznem és drótnélküli postával itt küldöm. Felkerestem a szerkesztőség által kijelölt összes közéleti nagyságokat, valamint kicsiségeket és feltettem az előirt kérdést: —•• Mondja meg Kiválóságod, hogy a Körösvidék nagy nyilvánossága utján, kinek kiván boldog újévet? A kérdésre a következő feleleteket kaptam: Wilson exelnök — Hardingnak. Réthy Béla — a Cukorközpontnak. Az ..emigránsok" — Stocker elnöknek. Hindenburg—Czerninnek. A Keresztény-nyomda bizalmija — a főnök­egyesületnek. Szmrecsányi György — Sándor Pálnak. Foch tábornagy — Hindenburgnak. A polgármester — Czibor elvtársnak. A japán császár — Lenninek. Dr. Zvaratkó — minden szép lánynak. Take Jonescu — Károlyi Mihálynak. A Körösvidék alelnöke—a Typographiának. Szabó Dezső — Kosztolányi Dezsőnek. Vidovszky Kálmán — a lusta munkatársaknak. Lloyd George — D'Annunziónak. Békeffy István — a bankvezéreknek. Washington emléke — Wilson emlékének. megboldogult uram halálakor csak két keszkenőt sírtam teie könnyeim­mel, holott legalább hatot dukált volna. — Soh'se busulj, hugám! hiszen nem csak hogy közelről láthatod, de kezet is csókolhatsz neki, meg pedig a saját hajlékodban, aszon­dorn. — Ugyan ne mondja kelmed, István bácsi! Hát hogy jussak én ilyen nagy boldogsághoz? — Hogy jussak, hogy jussak ? Hát ugy Borcsa lelkem, hogy én beszéltem a főtisztelendő püspök úrral s ő azt mondotta, hogy sze­retne egynehány házat meg is láto­gatni, sőt szeretné meg is ízlelni a mi ételünket is s én különösen a te főztedet dicsértem ki nagyon előtte, az ám ! Tehát hugám, amondó vagyok, jó lesz holnapra ugy egy kicsit előkészülni. Előljáró beszéd­képen abból a 15 éves szilvórium­ból, hozzá egy kis frissen sült te­pertős pogácsát, utána egy kis son­kát, egy kis friss kalácsot, egy kis hideg kacsasültet, egy kiss rántott libamájat s mindennek a tetejébe egy-két üveget azokból a magya­rádi butelliákból, amik ott a pincé­tekben hevernek azóta, ahogy meg­boldogult urad borbiró volt. No hi­szen te tudod, hogyan kell azt csi­nálni. Az ám 1 — Jaj Istenem! mindjárt is me­gyek! — mondja Feketéné s azzal Gécs László — a GOK-nak. A német nép — a „hü" cseheknek. Dr. Tarján Tibor — a madaraknak. Az ir szabadság harcosai — Lloyd Geor­genak. Áchim László — a pesti lakóknak. Goga Octavian — Take Jonescunak. Balia Aladár — a keresztény sajtónak. Csorba Béla — az ellenségeinek. Andrássy Gyula gróf — gróf Andrássy Gyulának. Friedrich István — az udvarnagyi bíró­ságnak. Pataky Szilárd — a 888-nak. A GOK — az összes termelőknek. Harding elnök — a népszövetségnek. Göndör Krausz Ferenc Náthán — Turi Bélának. Az ÉME — Vázsonyi Vilmosnak. Sokorópátkai István bátyánk — a bársony­széknek. Dr, Gally Miklós — Pollák Gézának. D'Annunzió — Pasicsnak. Az. Uj Nemzedék — Milotay Istvánnak. Dr. Kató József — a fűzfapoétáknak. Fangler Béla — Balla Aladárnak. Dr. Rell Lajos — a függetlenségi pártnak. Poinceré — Wilsonnak. Schwézner Károly — Hazay-Sternschuss­nak. Az Egyenlőség — az Uj Lapnak. Ifj. Kociszky Macó — a hitközségnek. Ruppert Rezső — Haller Istvánnak. Fekete Géza — Pollner Ödönnek. A Népszövetség — Hardingnak. Gesmey Soma — a Körösvidéknek. Csilléri András — nyolc ellenjelöltjének. Áchim Károly — a tornásznőknek. Huszár Károly — Friedrich Istvánnak. Lipták G. Pál — a fürdőrészvénytársa­ságnak. Ipolyi-Keller Iván — Hegedűs Lórántnak. Teleki Pál gróf — Lovászynak. Az Est — az Uj Nemzedéknek. Migend Dezső — a telefonkezelő höl­gyeknek. Az összes kereskedők — a Kisgazdák Szövetkezetének. Rubinek Gyula — Hegyeshalmynak. Saguly József — a destruktív sajtónak. Drózdy Győző — Hegedűs Györgynek. Ormay János — a kis Englinek. Benes — Hlinkának. Haller István — Peidl Gyulának. Dr. Pándy István — a Szózat-nak. Ereky Károly — Bródy Ernőnek. Dr. Korniss — a jó embereinek. Caillaux — Clemenceaunak. boldogságtól ragyogó arccal haza­szaladt. No de volt is azután másnap özv. Fekete Ferkónénál sürgés-forgás. Détfelé már az asztal ragyogó fe­hérségű abroszán ott volt mindaz, amit István bátya programmja elő­irt. Mily aggódva, mily boldogság­gal várta az egész háznép a delet. Egyszer ugy 12 óra felé csak be­állít az én Szecskó István hátyárn. — Hát még nincsenek itt az urak ? — kérdi oiyan szent ábrá­zattal, mintha csakugyan ő várná azokat az urakat legjobban. — Me­gyek, megsürgetem őket! — Jaj, István bátya, nem menjen el kelmed, hátha éppen akkor ta­lálnak jönni, ha kelmed nem lesz itt, hogy fogok én a püspök úrral beszélni? — Az ám, szép hugám, de ba­jos ám nekem, éhes embernek erre a sok jóra itten néznem, anél­kül, hogy meg ne kívánjam. — Óh, hiszen ha csak az a baja István bátya, mondja a Borcsa asz­szony, — tessék, talán először eb­ből a pálinkából, hozzá ebből a pogácsából nyomatéknak, magam sütöttem; hát ebből a kacsasült­ből, vagy talán jobban szereti a friss libamájat? így ni! — s azzal maga rakta tele a vén kalefaktor tányérját a legjobb falatokkal, csak magokra ne hagyja őket ottan. Mi­kor az öreg már emebből is, meg Békéscsaba, 1921. január t. Christián György — az egészségeiknek. A Körösvidék tördelője — a szerkes:őnek. Békésre. A Konsitzky-gőzmalom — a békési Szesz­gyárnak. Moldoványi János főbíró — Gregcr elv­társnak. Szakács Andor — Kolozsy Endrénec. Bohus József — a bukott jelölteknik. Berentés Lajos — Bartánénak. Csurgay János — Fodor Péter doltornak. A Korona Mozgó — a Corso Mozinak. Ujházy Béla — a Korona-kávéháztak. Cservinszky István — a Szövetkezetnek. Mócsy Lajos — Natland főmérnöknek. A Körösvidék szerkesztősége — minden olvasójának. (Ezt a Szerkesztő ur irta bele, de nem ugy gondolta. A Szedő.) u. i. Tudósítjuk saját becses szemé­lyét utánvéttel küldi haza. A ki­váltásra kér 2000 kroncsi előle­get 1932. évi fizetésére, de arany­ban. (A kért előleget a kiadóhivatal nem engedélyezte, mert a tudósító nem ér 2000 koronát, legfeljebb — lebélyegzetten bankjegyekben: a Szerk.) cb. GONDOLATOK Meghalt egy biró. Dr. Deme­ter Jánosnak hívták, amíg élt és törvényszéki biró volt Szabadkán. Mikor aztán Károlyiék behozták a szerbeket, oláhokat, cseheket szép Magyarországra, a magyar biró is szerb csendórkézre került s átker­gették az erőszakolt határon, ide szomorú Magyarhonba, ahol rövi­desen megkezdődött a vörös gaz­emberek őrülete. A magyar biró nem vállalt állást. Pár hetes fiatal hitvesével hihetetlen nyomorban és nélkülözések között várta a feltá­madás óráját, amig elérkezett. Aztán elfoglalta a beosztását, dolgozott a magyar igazságszolgáitatás hűséges papja. Aztán .. . aztán meghalt, mert súlyos betegségét, amit a vö­rös uralom alatt szerzett, nem birta ki a magyar biró legyengült szer­vezete. És vannak sokan, akik még ma is komolyan hirdetik, hogy kény­szerből segítették Kun Béláékat . . . * amabból is jól befalatazott s egy üveg magyarádival jói leöntötte az egészet, nagyot nyújtózik s kétfelé törülve a bajszát, nagyot sóhajt: — Boldog Isten! de jól laktam ! így még a császár ő szent felsége sem ebédelt! Bizony igaz, ami igaz, Borcsa lelkem, az én öregem, a Zsuzsa nénid, ha könyökig koptatja is el mind a két karját, ilyen föl­séges királyi ebédet nem tud elő­teremteni. Hanem én már megyek, ne is tartóztassatok ! Az ám! Mikor már az utcaajtóban volt, visszaszól: — Borcsa lelkem! csaknem el­felejtettem mondani, hogy a püs­pök ur azt mondta: szeretné a mi ételünket is megízlelni, de miután még ma el kell mennie Szentetor­nyára, tehát majd csak egy pár esztendő rnulva, a jövő látogatás­kor jön el hozzátok is. Isten áldjon meg. — Isten áldja meg kendet is, Ist­ván bátya! — mondja kerekre nyilt szemekkel özv. Fekete Ferkóné, amint észrevette, hogyan ült fel a vén kalefaktornak. —Az Isten áldja meg kendet is, ugy, miként a su­hai malmot. (Köztudomás szerint a suhai mal­mot ugy áldotta meg az Isten, hogy egy nap hétszer ütött bele az isten­nyila.) (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom