Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) szeptember-december • 126-226. szám

1920-12-25 / 222. szám

Békéscsaba, 1920. december25. Szombat /. évfolyam 222. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent istván-tér 18. szám A szerkesztőség te

1 efon száma : 60 Fügigeilesd keressűésty politikai napilap Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára I korona 50 fillér KABACSONY ÜNNEFE évszázadok óta legkedvesebb, leg. szebb napja az emberiségnek. Mert az emberi érzelmek legmagasztosabbika: a szeretet lebeg e napon felettünk, él és hat mibennünk. Az a fenséges gondolat, hogy a betlehemi 0 Gyermek születésével az Isten szeretete szállt le a bűnös emberiséghez, valóban a szeretet ünnepévé avatta karácsonyt. Csodálatos varázsa van ennek a napnak. Mintha átformálná, átgyúrná az emberi lelkeket. A legridegebb szivek is felolvadnak, a legdurvább indulatok is elcsitulnak, az önzés mintha csatát vesztett volna, a gyülöltség mintha eltűnt volna . . . mindenütt derült, még a szenvedésben is mosolygó arcok, csillogó szemek, megnyugodott, szelid, jó tekintetek. Az emberek legalább ezen az egy napon —t több-kevesebb őszin teséggel — törekszenek a jóságra. A családban, a hivatalban, a műhelyekben, mindenütt azon fáradoznak, hogy kellemes ünnepet „'szerezzenek egymásnak. Az önzés (minden bűnnek e gonosz anyja) mintha meghátrált volna,, hogy helyet adjon a betlehemi jászolból tündöklő-sugárzással szerteömlő szeretetnek. Az önzetlenségnek, a jót akaró, segitő, gyámolító szeretetnek gyönyörű tevékenységét látjuk nemcsak magunk körül, hanem ott is, ahol a testi és lelki szenvedésnek máskor olyan nagyon vigasztalan birodalma van : a kórházakban, börtönökben, a nyomor és bűn sötét tanyáin ... Karácsony napján jobban szeretik egymást az emberek. Még a szenvedők lelkén is elömlik ez az isteni érzelem. Soha olyan őszinte könnyek nem hulinak az elvesztett kedvesért, az eltékozolt boldogságért, mint a karácsonyfa szelid kis gyertyafényénél. Soha olyan őszintén nem szállnak magukba a bűnös emberek, mint amikor fülükbe csendül a szent esti zsolozsma. Mi is szenvedők vagyunk, nekünk is van mit forró könnyekkel megsiratnunk, nekünk, a legszomorúbb karácsonyt élő bus magyaroknak. És én ugy érzem: nem tekinthetünk a karácsónyfa apró lángocskáira anélkül, hogy azoknak fénye meg ne törne a mi könnyboritotta szemünkön. Mert lehetetlen, hogy a szeretet ünnepén fel ne zokogjunk a bűnbánat gyötrő, igaz töredelmével mi, akik'annyit vétettünk a-szeretet ellen s ezzel eltékozoltunk egy ezeréves szent örökséget. Lehetetlen, hogy a szeretet ünnepén vergődő szivünkbe bele ne markoljon a kinzó önvád : minden nyomorúságunk oka az, hogy megszegtük a nagy parancsolatot, elfelejtettük, hogy nekünk ezer ellenségtől körülvett magyaroknak szeretnünk kell egymást s ezt a multat és jövendőt megbűnhődött árva nemzetet.' A mi tragédiánk ott kezdődött, amikor e szerencsétlen ország megtévesztett népe szűknek találta az ezeréves határt s felrúgva a nemzeti gondolatot, mellbe taszítva magyar testvérét, „világpolgár" akart lenni. Nem tartotta elég jónak a magyar testvérkezek összébb szorítását, hanem az egész világ proletárjainak egyesüléséről álmodozott' elérhetetlen botor álmokat. De hiszen az a betlehemi Gyermek is az egész világ polgárainak, minden embernek szeretetét hirdette! Csakhogy ő nem vetette meg saját véreit, legjobban mégis azokat szerette s Jeruzsálem pusztulása felett senki nálánál igazibb könnyeket nem hulla-' tott. A szeretetben előbb nemzete fiait akarta eggyéforrasztani s ezt a megnemesedett, elsósornan a hazát botdogítc szeretetet akarta átültetni mináen ember lelkébe. Itt értik félre Jézus tanítását azok, akik az ő szent eszméit a nemzetköziség szolgálatába akarják állítani. A Názáreti bensőséges szeretetet hirdetett. Ez pedig csak ugy lehet élő és áldásos, ha önmagunkban nevelődik, szűkebb környezetünkben erősödik és csak akkor sugárzik ki szélesebb rétegekbe, atnikor már a mi körünket áthatotta, megszentelte. Mert amiképen nem képzelhető el anya, aki mináen gyermeket szeressen akkor, amikor a magáét nem szereti, amiképen nem lehet mináenkinek jóbarátja az, aki testvéreit gyűlöli; épp ugy nem lehet világpolgár az, aki saját fajtestvéreit nem szereti. Ha volna is ilyen ember, azt megkellene vetnünk, mert aki saját gyermekétől, testvérétől vonja meg szeretetét, — azoktól, akik legjobban szomjúhozzák azt — hogy idegeneket boldogítson annak melegével, az a legdurvábban megsértené a szeretet parancsát. > És mi, magyarok igy tettünk. Itthon, ahol olyan nagyon kellett volna a testvéri együttérzés, a kölcsífhös megértő szeretet, ahol már csak a szoros összeölelkezés, megértő testvériség menthetett volna meg — itthon gyűlölködtünk s mi, a rossz testvérek azt kiabáltuk elvakitva, bódultan, hogy az egész világot szeretjük. Meg is lett az eredmény. Gyermeki, testvéri szeretet nélkül hagyott hazánk, nemzetünk elbukott, hogy a nagyvilágba kiáltott, csak idegeneket istenítő szeretetünknek puszta zaja pedig elég volt ahoz, hogy minden ellenségünket megerősítsük. Igy pusztította el a testvérgyülölet, a szeretetlenség ezeréves hazánkat, amely nem is állhat talpra, ha vissza nem jön bűnös fiainak bűnbánó lelkébe -az a mindennél hatalmasabb, minden akadályt legyőző szeretet, amelyet az a betlehemi Gyermek hozott a földre. Szeretet ünnepén, szent karácsony napján vájjon megértik-e ezt a szenvedő magyarok ? Megértik-e, hogy az épitő munkához, az uj honalapitáshoz mindenekelőtt az kell, hogy szivünkbe zárjuk s onnan magyar testvéreinkre kisugározzuk a betlehemi jászlakból felénk áramló isteni szeretetet? Vagy megátalkodott, eldurvult lélekkel, mint annyi átkos, romlásunkat okozó esztendőben, most Levél egy wúrttmbergi muskétásnak. Bajtárs! Azt irod, gyászol a Rajna. Rajna felett meg gyászol az ég — S- ünnepet váró lelketek mélyén A szenvedések fájdalma ég. Mit irjak néked vigasztalásul ? ... • Gyászból nekünk is bőven kijut. A mi lelkünk is — nem ünnepelni Csak fájni, égni, vérzeni tud. Panasztól hangos éjjeleinkben Uj viharok bús árnya lebeg, Feldúlt hazánkban bujdosók ezre • Uj harcra élez fegyvereket. Dermedt sötétben virradást várunk ! Várjuk, hogy felcsap újra a láng S Rajnán, Kárpáton kirobban újra Könnyekbe fojtott, vesztett csatánk Mert jönni kell a leszámolásnak! .. S ha minden jajszó elcsendesült, Ha Igazságunk feltámad újra, Bajtárs! mi akkor ünnepelünk! 920. Karácsony. MIGEND DEZSŐ. Nagykarácsony — kiskarácsony Régi kalendáriumaink két karácsonyt ismertek: december 25-ét nagykarácsonynak, januar elsejét pedig kiskarácsonynak nevezték. Az ujabb naptárak, mint a Körösvidékében is látom, már csak nagykaiácsony ünnepéről szoktak megemlékezni s január első napját az „újév" szóval jelölik. A kalendáriumból lett naptár ily módon iger. régi kifejezésünket szorította ki, amelynek jelentése különben már régen elhomályosodott a közhasználatban. Nem lesz talán felesleges, *ha most, mikor minden régi hagyomány iránt újból érdeklődni kezdünk, a kiskarácsony eredetét, értelmét is felelevenítjük. Nagyon kevesen tudják, hogy a mi őseink igen sokáig nem januar elsejétől, hanem december 25-tól, karácsonytól számítottak az újévet. Igy volt ez az egész középkoron át a XVI. század közepéig s ez időszámítás legrégibb nyomait Szent László könyveiben s okleveleiben találjuk. A XVI. században, közelebb 1545 tői kezdődóleg lesz általánossá, hogy január elsejét veszik a7. újév kezdőpontjának. A karácsony fogalmában eredetileg tehát nemcsak Jézus születésének emlékünnepe rejlett, hanem az év kezdetéé, az újévé is, s amikor azután az év kezdete január elsejére tolódott át, népünk e napot kiskarácsonynak kezdte nevezni, mig a december 25-iki ünnep neve nagykarácsony lett. Kiskarácsony tehát nem jelent mai értelemben vett karácsonyi ünnepet: nem Jézus életével kapcsolatos, hanem az év kezdetére voríatkozó jelentésén alapszik. Voltaképpen nincs tehát értelme annak, hogy a naptárak nagykarácsonyt emlegessenek, holott a régi, sajátosan magyar eredetű kiskarácsonyt nem akarják többé a köztudatban fenntartani. Ha már benne vagyunk a naptárkérdésben, érintsünk még egy-két idevonatkozó érdekes adatot. Elődeink a XVI. század végéig az u. n. Julián-naptárt használták, tehát azt, amely szarint Európa görög keleti vallású népei ma is igazodnak, mint mi is tapasztalhattuk, mikor az oláh megszállás nyűgét viseltük. A nálunk ma érvényben levő u. n. Gergelynaptárt Magyarországra Rudolf király vezette be 1583-ban, Erdélyre nézve pedig az 1590. évi erdélyi országgyűlés fogadta el kötelezőleg. A régiről az uj naptárra való átmenet azonban nem történhetett zökkenés nélkül, hiszen egyszerre 10 napot kellett ugrani az időszámításban. Különösen nehéz volt ez a nagy néptömegeknél, amelyek régi szokásaikhoz mereven ragaszkodnak. A két naptár felcserélésével járó zavar adja a- kulcsot sok népies hagyományunk megfejtéséhez. Ily módon lett pl. Luta napja nevezetessé. Ez a régi naptár szerint december 24-re, tehát a téli napfordulat idejére esett s igy a hozzá fűződő hagyományok természetszerűleg épen a téli napfordulathoz tapadnak. Az emiitett nap s a karácsony között azonban 12 napos ünnepkör volt, amelynek nyomát a Luca-széke s a Luca.naptár tartotta fenn. Ha tehát az ünnepkör teljességét s régi elhelyezését is meg akarta őrizni népünk, december 13. napjára kellett helyeznie kezdetét. Hogy a Luca-nap a téli napfordulattal csakugyan szoros kapcsolatban volt, sok — ma már feledésbe menő népszokás igazolja, amilyen pl. az, hogy a gyermekek szalmába burkolódzva, acéllal s kovával járták be a házakat — hadd melegítsen jól egész télen át a kályha. A Luca-napi szokásokkal összefügg népmeséink gyakran előforduló alakja, a Vasorrú Bába. Ki ne emlékeznék rá gyermekkori olvasmányaiból? Nos, a népmesék t, szörnyen ijesztő némbere eredetileg szalmába burkolt vasorrú bábot jelentett s ugylátszik, atyafiságban van Lapunk ma! számának ára 3 korona.