Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) szeptember-december • 126-226. szám

1920-10-26 / 172. szám

Rőrősvidék Szakadás a német szociá/ista pártban Németország a lappangó polgárháború korát éli át (Eredeti tudósítás.) Berlin, október 20. A magyar újságírás egy köztiszteletben álló kimagasló alakja, ki lapunk iránt kezdettől fogva szeretetteljes érdeklődéssel viseltetik, nagyon érdekes levelet irt Berlinből, hol hónapok óta tartózkodik. E levélben irja, hogy a független szociálisták pártjában beállott szakadás főként Zinovjev orosz népbiztos munkája. Zinovjev, ki a III. Internacionale végrehajtó tanácsának elnöke s egyik legvéresebb alakja az orosz forradalomnak, (zsidó származású) jelen volt a hallei pártgyülésen és az ő megjelenése és szónoklata nagyban hozzájárult a szakadáshoz, az ő beszédére 237-en szavaztak a III. Internacionáléba való belépésre s csak 156-an ellene. A kommunisták tehát nagyon megerősödtek Németországban, egészben véve azonban mégis gyengült a szociálisták ereje, mert a munkásmozgalom még jobban széttagozódott. Ez a fejlődés különben természetes: az igazi ellentétek lassan fetsorakoznak egymással szemben a jobb és balszárnyon. Ezzel csak tisztul a helyzet s közeledik a megéréshez. Németország ma a lappangó polgárháború korszakát éli. De ugylátszik a komolyabb elemek mégis felülkerekednek s a tisztulás megjön nagyobb kitörések nélkül. Ezt bizonyítja Zinovjev kiutasítása akinek nagy sikere után távoznia kellett Németországból, mert még hivei is veszedelmesnek tartják a vörös forradalmár ottvaló szereplését. LeánsizépisMai ünnepéi; Gajda Béla igazgató és a tanári kar a növendéksereg élén fényes tanújelét adta a békéscsabai leányközépiskola kulturszinvonalának a Közművelődés Házában vasárnap este megtartott, a Tevéi javára rendezett előadással. Olyan bemutatkozója volt ez az est az uj igazgatónak, mely arra a reménységre jogosit, hogy a leányközépiskola városunk egyik büszkesége lesz. Az előadás minden pontjában művészi színvonalon állott s bár hosszú volt a műsor, a szép és előkelő közönség mindvégig legnagyobb lelki gyönyörűséggel élvezte. Iskolás növendékeknél szokatlan zenei tudásról, a darabok kiválasztásában tanúsított művészi érzékről tettek bizonyságot azon lánykák, akik a zongoránál ültek : Andó Dóra, Kellner ErzséDet, Huszár Etelka, Kovácsik Mária és a kölcsönkért diák, Huszár Béla, a finom játéku hegedűs. Rz est fénypontja Gajda Béla klasszikus szépségű megnyitó beszéde volt (lapunkban hozni fogjuk, hogy azok is élvezhessék, akik nem voltak ott). Méltán sorakozott mellé Thamássy Ilona tanárnő felolvasása, melyben a tőle megszokott szellemességgel, ötletességgel és pompás humorral ostorozta társadalmunk ama bűnét, hogy rengeteg idegen szót használ. Szinte ódaszerű magasságba emelkedett, amikor a magyar nyelv szépségét, gazdagságát, kifejező voltát magasztalta, hogy azután a humor, olykor a guny csipős fegyverével ostorozzon bennünket. Ha a tartalomhoz hozzáadjuk az ő eredeti előadásmódját, el lehet képzelni, minő nagy volt a hatás. Jöttek sorra a növendék szereplők: Laubner Margitka ugy hatott, mint egy kis angyal, amint csengő gyermekhangon, bátran és szépen elmondta összetett kezekkel a gyönyörű hazafias imát. Szinte rontotta áhítatunkat az utána felviharzó taps. Belenta Aranka és Tauszig Olga melodráma szavalata túlnőtt az iskolai kereteken, olyan orgánummá!, olyan átérezve, a költemények szépségeit annyira kidomborítva szavaltak, hogy a szigorú kritika sem találhatott kifogásolni valót. Szilágyi Vilma szavalata is egészen jó volt, igaz érzéssel, szépen mondta el. Muntyán Izabella kedves és derült perceket szerzett a közönségnek kisleányos, sok rátermettséggel előadott kis monológjával. Bohus Gy., Brüll E., Fekete E., Hauer I., Korosy M, Timkó Zs. a „Szénszünet" előadásában élénken, ügyesen mozogtak a dobogón, csevegtek, csatoráztak s igyekeztek kihasználni szerepük előnyeit. Mohai Ilona Ábrányi igen nehéz költeményét jó hangsúlyozással, mondta el s ha nem volt a megérdemelt sikere, nem ő rajta mullott. Meg kell dicsérnünk az iskolai énekkar szép, öszhangzatos énekszámait Agóts Arzén énektanár betanításában. Nem hallgathatjuk el azonban a következő megjegyzéseket: a műsor tul hosszú volt, (bár éppen az mutatja nagy sikerét, hogy hosszú volta mellett is mind végig élvezetes maradt):a „Szénszünet® inkább iskolai, zártkörű ünnepélyre való, — nincs erkölcsnemesitő hatása; Ábrányi „Erős ház" cimü költeménye tul nehéz s csak nagy művész tudja előadni. Végeredményében elismerésünk és köszönetünk illeti a tanárikart, különösen Gajda Béla igazgatót, hogy a pompás, élvezetes esiélylyel megajándékozott bennünket. Legnagyobb hatalom Fájdalom ? mi vagy te ? Jótevönk-e, vagy életünkre törő orgyilkos ? Érzésből született gondolat vagy-e, mely emberi szóba öltöztél s ember szivbe költöztél, vagy te vagy a köztünk, köröttünk, bennünk vajúdó élet? Sajogsz, fújsz, gyötrődök Lázas, álmatlan éjszakában van a te tobzódásod, mikor szilaj táncod vadul száguld az idegeken s örült kézzel tépdesed az érző ideghurokkal átfeszitett eleven ember-hárfát. Érzünk. Itt vagy. Szivünk összeszorul.. Arcunk elsápad. Ajakunk kinosan vonaglik. Halántékunkon kidagadnak az erek. Mintha fagyos kigyók csavarodnának rajtunk végig, ugy borzad a testünk, amikor magadhoz ölelsz. Szemünk belemered a sötétbe. Agyunkban viziók támadnak . . . Mindenütt csupa rém, borzalom, kin, panasz, sóhaj, keserűség, félelem, gyötrődés, bizonytalanság, csontpofáju Halál s ezer karral nyul felénk az élet mélységeiből a nyomor. Fájdalom! Ez a te kiséreted. Ki vagy te?! A szemből kilopod a fényt. A hajat megőszited. Az arcot keresztül-kasul szántod a gond barázdáival. Az ajak szélére odahuzod a keserűség erős vágású vonásait. A délceg tartású testet meggörbited. Észrevétlen csened el minden kis örömünket. Amit meghagysz, azt csordultig epével telited. A bölcsőnél már ott állasz. A sírgödör elhantolni nem tud. Minden koporsóból újra születel, megsokszorozódol. Áfay gyanánt kisérsz s jelenléted mázsás súllyal nyomja egész lényünket. Ismerünk. Lényünk kiegészítő része vagy. De arcodat szeretnők látni. Azt, hogyan vonaglik rajta a kin; hogyan omlik a csalódások nyomán a könny? Talán ha azt megláthatnék, megértenők ki vagy; miért vagy mindig velünk s bölcsőtől a a sírig bennünk . . . Éppen ezért, mert velem születtél, de velem meg nem halsz, mert életem kiegészítő része vagy; akarom tudni: ki vagy, mi vagy ? ! Kényszeritelek : állj meg! felelj kérdéseimre ! Ehhez jogom van. Jól van ember. Megállok. Felelek Eddig is beszéltem volna neked, veled. De kerültél . . . Futva menekültél előlem. Nem mertél szemembe nézni férfiasan, bátran. Menekülni, szabadulni akartál tőlem minden áron. Ezért minden alkalmat megragadtál, hogy engem önmagadból kiiakoltass. Ezerféle címen dőzsöltél, mulattál. Kerested a könnyelmű szórakozást, csakhogy engem száműzhess. S mikor azt gondoltad, hogy sikerült, már abban a pillanatban ott voltam szivedben, mint kimerültség, mint csömör, mint életuntság, mint elernyedtség, tehetetlenség s kétségbeesett vágy, sóvárgás az eltűnt szép napok után. Te csak azt érezted, hogy valami éget, valami bánt s nem tudtad, hogy a száműzni akart fájdalom, akiről a vig órák mámorában megfeledkeztél, éppen azért, mert igy bántál vele, még jobban, még keserűbben, hatalmasabb erővel vágta karmait szived húsába, hadd vérezzen, hogy gyötrőbben érezzed hatalmát s a magad nyomorult tehetetlenségét. Ember, te és én, a Fájdalom, ikrek vagyunk. Egy napon születtünk. Minket el- szétválasztani nem lehet. Ha menekülni próbálsz előlem, annál görcsösebben kapaszkodom beléd. Addig hajszollak, mig bele nem őrülsz. Tőlem megszabadulni nem lehet. S ha látod, hogy minden ilyen fáradságod hiábavaló, ugy miért nem kísérelted meg barátságosan beszélni velem ? Tudok én jóbarát is lenni s akinek barátja vagyok, az nem is érzi jelenlétemet. Kérdéseidre szívesen felelek. Megmondom mi vagyok. Lényem, az én kitevőm, az engem összetevő s összetartó erő: a tüz. A te lényed Ember, a téged képező erők kárdinális eredője s összetevője a föltétlen erkölcsi tisztaság. Ez a te életed feladata, ezt kell mindig, mindenütt, minden körülmények között megvalósítanod s azért ez éleBckcscsabű, 1920. október 26. *ŐSZI STRÓFÁK Bezzeg vigan furulyázhat Most az oláh sógor: Megmentette dumnyezója A fűtési gondtól. Lopott bőrén erdőt, bányát, Fütyül fagyra, télre S ha mind visszavennők tőle, Tán' akkor se félne. Persze, hiszen a hidegre Ugy se volna gondja, Tudja jól, hogy neki ugy is Csak — melege volna. * Vége a vásárnak Pakol Móric, Záli, A sok rücskös bankát Nem győzik számlálni Kuffert, ládát, yinklit Kötözgetnek össze, Elvétve se maradt Portékájuk közte. , Össze vigyorognak A sikerült gseftnek S esküvel pecsételt Fogadalmat tesznek : „Ezután mindég csak Arra verünk sátrat, Amerre előttünk Turul-hirek szálltak''. * Megszépítik Csaba város Girbe-görbe képit: Lipták Galó (neve áldott) Megint fürdőt épit. Megmosdatja, megfüröszti Ezt a piszkos várost Többé nem kell szégyenkeznünk Senki előtt már most. Balla is majd, ha ezentúl Még Csabára cseppen, Nem a Csirkepiacra kell — Kezetmosni menjen. Aí. — Kinevezés. A belügyminiszter a békéscsabai első anyaköyyvi kerületbe második anyakönyvezető helyettesül Majan Gyulát nevezte ki. — Betiltott magyar lapok. A szlovák miniszter a Kassai Hirlap és Heti Újság cimü napilapok megted végcélja. Szóval számodra lelkiségednél fogva ez a megparancsolt tökéletesség. Ennek legpontosabb elérésében kellene minden erőnek összpontosulnia, kimerülnie. Ez boldogságod alapja, hordozó oszlopa. Ez az a talaj, ahonnan lelked fakadt, amiből szellemednek táplálkoznia, akaratodnak acélosodnia kellene. Tudod, érzed, látod keserű tapasztalataid következményeiből, hogy ez igy van. Igy kellene életednek is kialakulnia, mint a kristályok kijegecesednek a nekik megszabott tengelyrendszer körül, mert az életben mindenütt rend, törvény s megsértést nem tűrő fegyelem van. S mi van helyette éppen a józan ésszel gondolkozó, érző világban? Nézz magadba. Tekints magad körül. Mit látsz ?! Az ingadozás gyöngeségét. Az alsóbbrendű szenvedélyeknek minden téren való felülkerekedését. Rengeteg hazugságot, ámítást, csábítást s a tulfinomultság fondorlatos, kétszinü alávalóságát. Látod a legrutóbb önzést s azt, hogy az „Én" ^nnak mindent kész feláldozni, legyen az erkölcs vagy becsület, csakhogy az „Én" rendetlen, fékevesztett vágyai teljesüljenek. Innen az életben az egyenetlenség, elégületlenség, társadalmi osztályokra való szétosztódás és elkülönülés. (Folyt, köv.j Tylos.