Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám
1920-07-24 / 94. szám
Békéscsaba, 1920 . julius 22. Csütörtök /. évf olya m 92. szá m. további műsorán szerepeltek : Szavalt Soós Róza „Kik választották vezérünkké Horthy Miklóst ?" Irta Kovács flneor, előadták Olhschláger Panni, Konkoly Kálmán és Kovács Béla. Szavalt Papp Erzsike. Énekelt Mannheimer Ernő. Táncolt Berthóty Manci. „A magyar", allegorikus játék. Irta Pékár Gyula. Előadták: Kovács Joli, Stadler Beri, Wieland Toncsi és Kecskeméthy Lajos. Szavalt Kálmán Magda. — A tiszta jövedelem teljes egészében a Liga céljait szolgálja. Szünet közben Nagy József zenekara hangversenyezett. A TEVÉL ünnepségei sorozatosak. Az ezután következő napok ünnepségeiről részletesen legközelebb számolunk be. — Gioíitti leleplezése. Giolitti olasz miniszterelnök tegnapelőtt egy minisztertanács előtt szenzációs leleplezéseket tett. Giolitti szerint Jugoszlávia és Görögország az albán kérdésben teljesen összhangban jártak el és igy alig remélhető, hogy Olaszország bármelyikkel szemben elkerülhesse a háborút. — Az ír lázadás. Az írországi "lázadás lassú iramban bár, de naponta erősbödik. A napokban Corkban a lázadók megostromolták Sveith ezredes, rendőri főbiztos házát és a biztost nyilt utcán meglincselték. Az angol katonaság erre megrohanta a lázadókat. Utcai harc fejlődött ki, melynek során a katonaságot valósággal megsemmisítették és a harcban több száz ember pusztult el. — Megindult a postaforgalom Gyopárosra. Gyopárossal már lehet közvetlenül levelezni. Mindennemű Gyopárosnak szánt postai küldemény Orosháza—Gyopárosfürdő- re cimzendö. — Itthon vannak az összes francia hadifoglyaink. Kedden érkezett meg Franciaországból az utolsó fogoly magyarokat hazaszállító vonat Budapestre. A vonat 109 katonát hozott. — Elfogott cseh repülőgép. Julius 17-én Gagyvendég község határában egy eseh repülőgép szállt le. A repülögepben egy tábori pilóta és egy főhadnagy ült. Mindkettőt letartóztatták. — A máktermés összeírása. Az elöljáróságok a Gabonagyüjtés Országos Kormánybiztosságának felhívására össze fogják írni a határukban lévő mákkal bevetett területeket s az azokról várható termést. — Idei és tavalyi gyapjutermés. Átlagos számitások szerint az idei gyapjutermés Magyarország meg nem szállott területén 350 ezer métermázsára becsülhető. Az ó gyapjúból eddig 2 millió 413 ezer kilogrammot jelentettek be. Az eddig már be is szolgáltatott mennyiségből már 1 millió 800 ezer kilogrammot szállítottak el a székesfehérvári gyüjtőraktárba. — Állami erdőőri és vadőri iskolák beiratási ideje. Augusztus 15-én jár le a szegedi és a királyhalmai állami erdőöri és vadőri iskolákba való felvétel pályázati határideje. A felvételek szeptemberben lesznek. Csakis 18-ik életévüket betöltött egyének pályázhatnak. — Luther-utcában, vagy a kórház előtti uton tegnap elveszett egy fehér selyemblúz. Szives megtalálója vigye be a repdőrségre vagy lapunk szerkesztőségébe. — Hajdumegye állatállománya. Hajdumegyében az idei összeírás végösszege szerint összesen 15524 ló, 30955 szarvasmarha, 31999 juh és 46985 sertés van. Az idei állomány vég^ összege 1918 óta óriási apadást mutat. — Elveszett egy fehér selyemzsinóros, tarka hímzett női tarsoly, csütörtökön 11 ós fél 1 óra között a Zsilinszki-utca 50. számú ház ós a Ferencz József-tér 12. sz. ház közötti útvonalon. Becsületes megtaláló adja át a rendőrkapitányságon, ahol illő jutalomban részesül. — Pályázat. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület egy alapítványi helyo a besabai gazdasági szakiskolánál az 1920—21. tanévre betöltésre kerül, melyre pályázhatnak az egyesölet tagjainak fiai. akik lö-ik életévüket betöltötték, de a 17-et tnl nem haladták ós legalább az elemi iskola IV. oszt lyát jó sikerrel elvégezték. A pályazati feltételokről az egyesület titkári hivatalában bővebb felvilágosítás szerezhető. 3—6 KÖZGAZDASÁGNe aludjunk (Irta : Egy öreg földmivelö) (Folytatás.; Az így takarmányozott süldő hathónapos* korban 70—75 kgrm sulyu. Elértük ezt azáltal, hogy a fenti takarmánykeverékben kellő menynyiségü fehérjéhez juttattuk őket, de nem elég mészhez, hogy ezt is teljesíthessük, szükséges, hogy már a választástól kezdve fejenként és naponként 10—15 grm iszapolt krétát is adagoljunk, később fokozatosan többet. Ha módunkban áll a malacokat legelőre járatni, kevesebb mészre lesz szükségük, ellenkező esetben többre, de egyik esetben sem nélkülözhetjük. A külön mészadagokért, mert a feletetett takarmányfélékben a sok fehérje és foszfor mellett közel sincs annyi mész, ami képes lenne a forszírozott izom-, husfejlesztés mellett lépést tartani a csontok fejlesztésében is. Hány gazdának okoz bosszúságot, mikor hizóba fogott malacai ahelyett, hogy ennének, az udvaron baromfitrágya után futkosnak és sok esetben annyira lesántulnak, hogy lábukról teljesen leesnek. Kevesen tudják, hogy az ilyen malacok mind mészhiányban szenvednek. Tessék azoknak iszapolt krétaport adagolni kellő mennyiségben, pár hét alatt gyógyulni fognak. Feltételezve, hogy nem tisztán tengerível vannak azok etetve, mert ebben az esetben még foszforban is nagy a szükségletük. Ebben az esetben legalább felerészben korpát tanácsos adagolni. A hizlalásra szánt angol, vagy liyen keresztezésy süldőknél a hústermelés lenne a cél. Ne felejtsük tehát, hogy célunk elérésére sok fehérjére van szükségünk! A már megnevezett takarmányfélékben ezt fölleljük. Tengerit csak a — A szentesi „Move' 1 távirata a kormányzóhoz. Szentesen is megalakult a MOVE ottani helyi osztálya, mely alakuló közgyűléséről Horthy Miklós kormányzónak, a miniszterelnöknek és a honvédelmi miniszternek a következő szövegű táviratot küldte: „A MOVE szentesi osztálya megalakulása alkalmából hazafias üdvözletét küldi s egyben kéri, hogy a katonaság nemzetvédelmi bizottságának aktivitását sürgősen visszaállítani kegyeskedjék, amely hazafias intézményben a polgárság teljesen megbízik, mint a polgárság nyugalmának éber őrében, mely a keresztény irány legbiztosabb támaszát képezi." — Letartóztatott gyógyszerész. Makón letartóztatták Rácz Egon gyógyszerészt, az ottani közkórház gyógyszerszállitóját. A letarióztatásra s az ellene megindított vizsgálatra súlyos természetű szabálytalanságok elkövetése adott okot, amit következetesen űzött a makói közkórházzal és magánvevőivel szemben. Legsúlyosabb visszaélései közül való, hogy a kőzkórháznak egy bizonyos fajta gyógyszer helyett teljesen értéktelen anyagot szállított és egyáltalában nem szállított egy rendkívül drága gyógyszert, aminek értékét elszámolta. A Rácz-féle gyógyszertárban egy rendőri-bizottság vizsgálatot tartott, amelynek során több szabálytalanságot talált. Például a méregszekrény ajtaját nyitva találták és hiányt állapítottak meg a méregkészletben. A gyógyszerész lakásán megejtett házkutatás során 75 gr. morfiumot találtak meg egy ruhaszekrényben. Rácz letartóztattatása óta salvarsánnal öngyilkosságot akart elkövetni. A vizsgálat még folyik az ügyében. — Epizódok az oláh megszállás idejéből. Miniszteri rendelet értelmében a békéscsabai államrendőrkapitányság most-tette meg jelentését az oláhok által elkövetett atrocitásokról. Érdekes részletei vannak a jelentésnek: A legelsőnek bevonuló oláh csapatok előőrsei, amint a békési-uti zsiliphez értek, a tanyák közül jövő Hrabovszki György városi rendőrt több szúrással és lövéssel megölték és kifosztották, majd miután a csizmáját lábáról lehúzták, hulláját a Körösbe dobták. A megszállás második napján oláh járőrök Csaba határábán a Veszei hidnál Dmdler Jakabot más három gyulai lakos társával együtt a legkegyetlenebb módon szurkálássa! és lövésekkel ölték meg, ruháikat és pénzüket elszedték, meztelen ruháikat pedig a Körösbe vetették. Pisó oláh kapitány rendeletére 3 magyar és francia tisztet vitt ki 3 oláh a Köröshöz. A tisztek közül hármat meggyilkoltak. A negyedik megszurkálva és megcsonkítva menekült el, mig a három hóhér összeveszett a náluk talált értektárgyak és pénz elosztásán. Ezeken az eseteken kívül természetesen végtelen sorozatát követték még el az oláhok az atrocitásoknak. — Elszámolás és köszönetnyilvánítás. A MOVE 1920 julius 4-én rendezett népünnepélyének bevétele telütfízetésekkel együtt 137.286 K 32 fii!. Kiadása 67.070 K 70 fill. A tiszta bevétel 70.215 K 62 fillér. Az elnökség és rendezőség ezúton ís hálás köszönetet mond mindazoknak, akik felülfizetftseikkel, természetbeni adományaikkal és odaadó munkájukkal az ünnepély sikeréhez hozzájárultak. Továbbá a Lédig és Wallner cégnek az egyesütettel szemben tanúsított előzékenységükért; Martincsek és Lipták cukrászoknak, Petrovszky, Korcsok és Krizsán könyvkötőknek az ingyenesen átadott sátrakért, valamint Kőrösy Fehér József tizedesnek, aki a sorsoláson 141 K értékben az összes emlékszivarokat megvásárolta. — Az erkölcsi és anyagi sikert aratott népünnepély minden résztvevőjére örömmel gondolunk, mert megjelenésükkel lehetővé tették azt, hogy célunkhoz — ha csak egy rövid lépéssel is — de közelebb jutottunk és a keresztény magyar társadalom elősegítésére és összetartására irányuló terveink kivitelre kerülhetnek. Tartsunk is össze mindannyian és tömörüljünk a MOVE zászlója alá! Ál-fogtechnikus fogás. Orosházán óriási meglepetést keltett egy Ladányi Károly nevü általánosan előnyösen ismert fogtechnikus ellen beadott feljelentés, melyben dr. Steiner Zsigmond Orosháza járási tisztifőorvosa az általa megejtett vizsgálat eredménye alapján azzal vádolja, hogy iparkihágást és kuruzslást követett el, mert mindennemű igazolvány hiján praxist folytatott. A későbbi vizsgálat még azt is kiderítette, hogy Ladányi az apja iparigazolványát használta fel, tehát csalást is követett el a feljelentés szerint. — Textiláruk kiárusítása. A „Move" Textiláruk elárusitása ma délután 3 órától 6-ig tart. — Kazánpróbákért járó kincstári illetékek. A keresk. ügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a gőzkazánok megpróbálásáért a kazántulajdouosok által fizetendő illetékeket és más eljárási dijakat a következő táblázat szerint állapította meg : Kincstári illeték Tüzfalnlet. koronákban 25-iq 40 25—100-ig 80 100 — 500-iq 120 500— 1000-ig 160 1000—2000-ig 200 2000-en tul minden megkezdett 100 négyzetméter után további 50 korona. Eljárási dijak: Minden vizsgálandó gőzkazánért 75' K átalányösszeg fizetendő. — Kártyások figyelmébe! A pénz felülbélyegzésén már keresztül vergődtünk szerencsésen, most a kártyák ujabb fajta felülbé yegzése következik. Ezentúl az összes játékkártyák ellenőrzés és felülbélyegzés alá kerülnek. Minden egyes játszma játékkártya után az abban foglalt kartyalappk számára való tekintet nélkül ezentúl 10 korona bélyegilleték lesz fizetendő. Sőt, ha a kártyalapok fehér széle 10 milliméternél szélesebb, 20 korona jár bélyegilleték fejében. Akkor is 20 korona a bélyegilleték, ha a kártyaképeknek keretvonalai nincsenek Az uj rendelkezés megjelenése napján lépett életbe. Az eddigi törvényes rendelkezéseknek megfelelően lebélyegzett, az összes kávéházak, klubok és vendéglősök stb. birtokában levő játékkártyák e rendelkezés megjelenésétől számított 90 napon át maradhatnak még használatban.