Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám

1920-08-17 / 114. szám

4 Körösvidék Békéscsaba, 1920. augusztu s 256. halkabbá váltak. Minden tekintet az előnyomulás hirtelen preciz mozza­natait leste s akik tapasztalatból ismerték az előnyomulás s a táma­dás természetrajzát, a harcászati produkciók tökéletességét csodálták, a nagytömegek lelkületét pedig uj, eddig talán nem ismert érzések és gondolatok járták át. Szinte csillapitólag hatott a fel­csigázott kedélyekre, mikor a győ­zelmes támadás befejeztével, a tá­madók gyönyörű kemény diszme­netben elvonultak s helyüket a foot­ballisták foglalták el. A kecskemé­tiek ügyes csapatával az Előre első csapata állott szemben. A szép, mindvégig érdekes játék bebizonyí­totta, hogy a derék katonák annak ellenére, hogy rövid tréning után álltak ki a mérkőzésre, kemény el­lenfélképen szállottak szembe az Előrével. A mérkőzés után, mikor már al­konyodni kezdett, megint harctérré vált a pálya. Az árkocska mentén a bokrok között felfejlődtek az ujabb támadás szereplői. Felszált az első rakéta, utána a második, elkezdődött a fegyverro­pogás és rendre megindultak a tá­madó egységek. * Aknák és kézigránátok robbanása reszkettette meg a levegőt s a ha­talmas detonációk, a szennyes füst és porfelhők, a gépfegyverek katto­gása, a fel-felszálló rakéták valódi heves ütközet illúzióját keltették. Leírhatatlan volt az ütközet befeje­zésének, a gyönyörű Hajrds, Rajtds rohamnak a hatása és felejthetetlen emléke marad a közönségnek a csapatok rákóciindulós elvonulása. * Mindenkor hódolatteljes hálával fog adózni városunk közönsége Rátvay alezredes ezredparancsnok­nak, Titze alezredesnek, a kecske­méti ezred sporttisztjének, Szávits alezredes zászlóaljparancsnoknak, Szüle százados zászlóaljsporttiszt­nek, Láderer százados századpa­rancsnoknak, aki a második é's Bánker főhadnagy századparancs­noknak, aki az első harcászati gya­korlatot vezette, valamint az ezred­törzs és a zászlóalj tisztikarának, a felejthetetlenül szép ünnepély ren­dezéséért. irredenta napok Csatán A Hadviseltek Országos Gazda­sági Szövetsége által a Szövetség Gyermekakciója javára folyó évi szep­tember hó 4. és 5-én tartandó Irre­denta napok programmja a következő : Szeptember hó 4-én, szombaton este fél 9 órakor Hadviseltek mü­vészestéje a városi színházban, első­rangú művészek és közéleti előkelő­ségek közreműködésével. Szeptember hó 5-én, vasárnap reggel 7 órakor térzene a Kossuth­téren. Nyolc órakor Istentisztelet minden templomban a hazáért elesett hő­sökért. Féltiz órakor a Hadviseltek nagy­gyűlése a Kossuth-téren. Déli egy órakor ismerkedő közös ebéd a Nádor-szálloda éttermében. Délután 3 órakor a vendég-gyer­mekek bucsu ünnepélye a Kossuth­téren. Este 6 órakor a gyermekek ki­vonulása a pályaudvarra. Este félkilenckor Irredenta művész­est a Vigadóban, utána tánc. Vasárnap a város főbb helyein felállított sátorokban úrhölgyek és urleányok közreműködésével gyűjtés a hadviseltek gyermekeiért működő akció javára. Az irredenta nap minden jelenete filmre lesz felvéve. Az egyes programmszakaszok rész­letes műsorát későbben fogjuk is­mertetni. A nemzeti érzés ébrentartását célzó s a hadviseltek bajtársi együttérzését erősítő Irredenta ünnepélyen a kor­mány is képviselteti magát egyik miniszterével, s mint értesülünk, az ünnepi szónokok Patacsi Dénes hon­védelmi államtitkár és Lipthay Lajos ev. föesperes, nemzetgyűlési kép­viselők lesznek. IHBBISBBSIRIIUIIHIIIIII • A BíME taggyűlése Vasárnap (15-én) délelőtt 9 óra­kor tartotta a Békéscsabai Iparos­ifjak Művelődési Egyesülete rendes taggyűlését a Széchenyi-ligeti pavil­lonban. Mielőtt a gyűlés lefolyásáról szól­nánk, üdvözöljük a csabai iparos­ifjak újonnan feltámadó szép egye­sületét, mely a hosszú, szenvedés­teljes évek alatt megnémult, meg­gyengült s most, az általános újjá­éledés korszakában ismét uj erőre kelve szólítja munkába tagjait s fegyverbe állítja őket, nemes céljai szolgálatában. * Az Egyesület tagjai (mintegy 200­an) csaknem kivétel nélkül jelen voltak a mindvégig nagy érdeklő­dés mellett lefolyt taggyűlésen, melynek a jelentéseken kivül leg­fontosabb programmpontja a tiszt­újítás volt. Eszerint az egyesület uj tisztikara a következő: Diszelnök: Tímár Endre. Elnök: Mayerhoffer József. Alelnök: Pon­grácz Pál. Titkár: Pongrácz Mihály. Háznagyok: Szekerczés László és Ásványi Imre. Pénztárnokok: Valas­tyán János és Molnár Pál. Jegyző: Gálik János. Könyvtárnokok: Mayer­hoffer István és Káplár Mihály. Számvizsgálók: dr. Zvaratkó Pál és Zlehovszky József. Ügyész: dr. Galli Károly. Vigalmi bizottsági tagok: Felber József és Knapp Géza. Ezen­kívül megválasztottak még 10 ren­des és 5 pót választmányi tagot. Menisísk meg hadifo giyasnkat Folyó hó 20., 21. és 22. napjain fog lefolyni országszerte s igy váro­sunkban is a gyűjtés orosz hadi­fogságban sínylődő testvéreink haza­szállítása, megmentése érdekében. Az emberi sziv legérzékenyebb húrjai kell, hogy megszóllaljanak keblünkben, mikor á gyűjtők hoz­zánk fordulnak s kérik köteles áldo­zatunkat. Hiszen sokféle szenvedés érheti az embert s alig van közöt­tünk valaki, akinek a közelmúltban ne lett volna kinja-bánata. De ez a szenvedés itthon, a hazában érte, övéi, barátai körében; nem ugy, mint a szerencsétlen, hadifoglyokat, kik annyi esztendő óta idegenek között eszik a rabság keserű kenye­rét s kik a honvágy emésztő lázán kivül ki vannak téve a haiáithozó betegségek légióinak s durva őreik rettenetes szeszélyeinek. Csak ez a néhány szó hagyhatja el most min­den érző magyar ajakát: Mentsük meg őket, rövidítsük meg kinos raboskodásuk napjait! Ne vonja ki tehát magát senki az adakozásból: ez a legkevesebb, amit tehetünk értük azon áldozat nagy­ságával szemben, amelynek ők már­tírjai, s azon óriási tartozás fejében, amelyet mi soha sem birunk igazá­ban letörleszteni. Mentsük meg hadifoglyainkat, rö­vidítsük meg raboskodásuk kínjait! Nagy dolog a háború Ahol dörög és nem villámlik. — Nehéz kérdés. Vasárnap, a déli korzó idején megállt a maflasarkon (a Fiume előtt) két fényüzésiadóalany (hadse­regszállitásban megboldogult ősök szebb napokra született, kissé gör­bedt hátú ivadékai) s mig az egyik ezüstnyelü vékonyka pálcáját hosz­szu fehér ujjai között forgatta szél­malomvitorla módjára, a másik pe­dig szétterpesztett élesre vasalt nad­rágszáraira támaszkodott, az alábbi párbeszéd szűrődött ki aranyfogaik között: — Ki jössz erre a katonamu­rira ? — Ostobaság 1 Nem láttam én olyant eleget a felden? — Ne hagyd magam tőlem kine­vetni. Taláncsak nem a Feldspitdlt gondolod?... Itt lőnek igaziból! Lesz Előre, Sturm, Hurrá! és min­denféle csín-bum. —' Nem megyek. — De mért ? — Ott meleg lesz és — nagyon drága... — A mosatás?... * A katonasportünnepélyen tele volt minden talpalatnyi hely kíváncsiak­kal. A rendkívüli érdekességi'mek bizonyult esemény bőven képvisel­tette a csabai társadalom minden rétegét nézőközönségében. Az egyik páholyban feltűnő eleganciával pom­pázott egy még fiatalnak látszó há­zaspár egy finoman öltöztetett kis­fiúval — akit (amint idők során ki­derült) Armandkdnak hivtak. Mikor megkezdődött a műsor slágere, az ütközet, a kis papa tűzben forgó szemekkel, fennhangu lelkesedéssel, nekipirulva kezdte magyarázni Ar­mandkának az esetet : — Az ottan egy rezerva, az ot­tan egy ágyútűz, az ottan egy gép­puskás rohamkülönitmény, az ottan egy ellenség... Armandka figyelmesen, előrenyúj­tott nyakkal hallgatta, majd meg­szólalt : — És ugye papu, mond meg csak te nekem aztat, melyik ottan a manipuldns ?... Meghívó A ,,KörösviüékBékés­megyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó részvénytársaság f. hó 17-én, kedden délután 4 órakor saját hely iségében igazgatósági gyűlést tart. — A Körösvidék kenyérmoz­galma. Ujabb adományról számol­hatunk be kenyérmozgalmunkkal kap­csolatbari. Dr. Galli Károly ügyvéd 1104 kor. 20 fillért adományozott a nemes célra, amely összeget 1918 őszén a II. kerületi polgárőrség szer­vezési céljairá gyűjtött s eddig az ideig takarékpénztárban kezelt. Meg­vagyunk győződve róla, hogy akik annak idején összeadták ezt az ösz­szeget, mindannyian helyeselik, hogy a kenyérmozgalom javára jutott. Igy növekedik a mi tőkénk s elérjük azt, hogy minél több nélkülöző testvé­rünkön segítünk. — Eljegyzés. Mittl Ferenc pol­gári iskolai tanár eljegyezte Gyi­móthy Annuska állami iskolai taní­tónő urleányt. (Külön értesítés helyett). — Beszerzési csoport felhívja tagjait, hogy faigazolványaikat hala­déktalanul szolgáltassák be. — Vas- és fémmunkások bálja. A magyarországi vas- és fémműn- i. kások országos szövetségének csa­bai helyi csqportja 1920 augusztus 2G-án, szombaton este, a Széche­nyi-ligeti pavillonban, részben a s.i­ját könyvtára, részben a szegény iskolás gyermekek tankönyvszük­ségleteinek beszerzése javára, Pur­csi Pepi teljes zenekara közremű­ködése mellett zártkörű táncestét rendez. Személyjegy 20 K, család­jegy (3 személyre) 40 K. Kezdete este fél 9 órakor, vége reggel 5 órakor. Tekintve a nemes célt, fe­lülfizetést köszönettel fogad és hir­lapilag nyugtáz a rendezőség. A szives felülfizetések Hollerbach Já­nos cimére (Békéscsaba, Szöllő-utca 39. sz.) küldendők. A meghívó ki- * vanatra előmutatandó. — A ceglédi gazdák. Folyó hó 14-én a ceglédi gazdáknak egy nagy küldöttsége ment a közélelmezési miniszterhez. A küldöttség azt kérte, hogy a rájuk kivetett gabona Ceg­léden osztassék ki, mely esetben megelégednek 300 koronás árral. Ugyanitt emiitjük meg annak a derék, fiatal ceglédi gazdának a ne­vét, ifj. Kádas Mihályét, aki azzal tette magát becsültté polgártársai előtt, hogy 20 mázsa felesleges ga­bonáját 200 koronás árbaR adta el a szegényeknek. Sokat tanulhatná­nak ettől a magyar gazdától azok * a gazdák, akiket nagyfokú „zsebláz" gyötör. Jó lenne azt is megjegyezni, hogy a magas láz sokféle bajnak lehet a tünete. — Követésre méltó példa. A Duna-Tisza közötti ébredő magyar gazdatestvéreink küldöttségileg érte­sítették a kormányt, hogy ők a bú­záért ínég szabadforgalomban sem fogadnak el többet, mint métermá­zsánként 300 K-t s ezzel egyidejűleg követelik a lisztadagnak 10 kg-ra való felemelését. Ezen üdvös beje­lentés és kérelem, mely a szegény nép érdekét szolgálja, követésre méltó volna az egész ország gazdaközön­sége által. Hir szerint Hódmezővá- i sárhely gazdaközönségénél már kö­vetésre is talált. — Küldöttség Nagyatádinál. Az „Eme" budapesti kerületi szer­vezete küldöttségben kereste fel nagyatádi Szabó István minisztert, memorandumukban arra kérték, hogy a liszt és gabona árát, tekin­tettel a tisztviselők és munkások nehéz, megélhetési viszonyaira, szállítsa le és a fejadagokat havi 16 kg-ra emelje fel. A miniszter jóakaratáról biztosította a küldött- ín­séget és megígérte, hogy az ellá­tatlanoknak ezt a kívánságát felka­rolja és amennyiben lehetséges lesz teljesiti. — Iskolai értesítés. Az áll. polg. fiúiskolában a junius havában vizs­gázott magántanulók javitóvizsgá­lata augusztus hó 30-án reggel 8 órakor veszi kezdetét. A rendes^ta­nulók javitóvizsgálatai a következő sorrendben tartatnak: IV. osztály aug. 31-én d. e. 8 órakor, III. oszt. aug. 31-én d. u. 2 ó., II. oszt. sze^t. 1-én d. e. 8 ó., I. oszt. szept. 1-én d. u. 2 órakor. Az érdekeltek pon- y tosan jelenjenek meg a kitűzött na­pon. Az igazgatóság. — A homoki bortermés vesze­delme. Ceglédi tudósitónk jelenti, hogy ott nagy veszedelem fenyegeti az idei bortermést. A mult heti nagy hőség következtében a szőlőlevelek sárgulnak, a bogyók pedig hullanak. Ugyanezt a veszedelmet észlelték a kecskeméti, jászapátii és dáncsi szőlőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom