Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám

1920-07-15 / 86. szám

2 'Békéscsaba, 1920. julius 16. Pént ek /. évfolyam 87 . szám . Bethlen nem tudja kormányát megalakítani Budapest, jul. 14. Az egységes kormányzópárt tegnap este végleg és formailag megalakult Megválasztották az intézőbizottságot is, azonban az elnöki és al­elnöki tisztet nem töltötték be. Mindenki azt hi­szi, hogy Bethlen kormányalakítása nem sike­rül. Tényleg nagy nehézségek merültek fel, me­lyek kudarccal veszélyeztetik Bethlen munkáját. A leendő kabinet több tárcája körül nagy bajok vannak. Egyesek Tóth Jánost akarják bel­ügyminiszternek, de a mezőtúri választások sza­bálytalansága és effélék miatt nagy az ellen­pártja. Ferdinandyt is belügyminiszternek akarják jelölni, a kultus^miniszteri tárcát pedig Bethlen mindenáron Telekinek akarja juttatni. Emiatt nagy az elkeseredés. Egyedül a külügyi tárcában áll Ágoston Péter, a magyarbarát -- mártír Budapest, jul. 14. A népbiztosok bünperé­ben a Stocker-biróság ma Ágoston Péter ügyét tárgyalta. A volt népbiztos mindenképpen bizo­nyitani igyekszik azt, hogy a háboru természe­tes folya'mánya volt a vörös uralom és ők an­nak voltak a^beugrott martirjai. Stromfeld beszámíthatatlan ? Budapest, julius 14. Stromfeldet, a vörös katonai diktátort ma orvosokkal megvizsgáltatták. Az orvosok azt véleményezték, hogy Stromfeld nem teljesen beszámítható, mert impulsiv, beteg ember. Déchanel és Foch Paris, jul. 14. Mint a francia lapok irják, Dechanel legközelebb lemond és utódja Foch marsai lesz. Jósika báró akciója Budapest, julius 14. Jósika Samu báró, a szorongatott és megalázott erdélyi magyarok ké­résére audiencián volt Ferdinánd román királynál, kitől a magyarok elleni attrocitások megszünte­tését kérte. A király mindent megígért, de eddig semmit se tett. A magyar higiénia uj apostolai bezárt rendelő intézet Budapeí-t, jul. 14. Nemrég Budapesten a gyógyászat terén két uj egyén bukkant fel, kiknek csodájára jártak az emberek. Az illetők Pethes Alfréd, a jónevü szi­nész-iró és egyúttal az ország legkiválóbb hip­notizőrje és dr. Völgyesi Ferencz katonai főor­vos. Az orvos Pethes hipnotizőr képességét fel­használva ujrendszerü terápiájával csodálatos dolgokat produkált. Igy megtörtént, hogy egy öt év óta meg­némult asszonynak a hangját, egy régóta villám­ütött és féltesti bénaságban szenvedőnek a moz­góképességét adták vissza. 5200 kigyógyított be­teg áldja ezt a két kiváló embert, akik a sze­gényebb sorsuaktól a gyógykezelésért semmit sem fogadtak el, viszont a gazdagoktól horribi­lis összegeket kértek, mely pénzből világhírű rendelőt létesítettek. A rendelőt és a gyógymód további alkal­mazását a budapesti rendőrség minden megoko­lás nélkül letiltotta. Azonban Pethesék nem hagy­ták annyiban a végzést és egy kétezer aláírás­sal ellátott kérvényt terjesztettek be a népjóléti miniszterhez. A Körösvidck a keresztény nép igaz barátja Olvassa mindenki a Körösvidéket I Apponyi mögött minden párt, annál több szó esik azonban a honvédelmi tárcáról. Bethlen gróf Hallerral is tárgyalt, de teljesen eredménytelenül. Bethlen a politikusok szerint oly kabinetet akar, melynek egyetlen tagja sincs in­dokolva. Egyébként a legvalószínűbb a programúi­ban, hogy a külügyet Apponyi, hadügyet Hegedűs Pál, belügyet Tóth József, igazságügyet Wolf Ká­roly, kulturtárcát Teleky vagy Klébersberg, pénz­ügyet Korányi vagy Popovics, kereskedelemügyet Schmith vagy Balogh, népjólétet Haller, földmü­velésügyet Rubinek, közélelmezési nagyatádi Szabó és a nemzetiségi tárcát Bleyer veszi át. Azonban amennyire nem biztos a kormányalakítás lehető­sége, épp oly bizonytalan fentnevezettek belépése a kabinetbe. Véres boiseviki tüntetés Ungvárott Budapest, julius 14. Kommunista izgatók által föllázitott tömeg véres zavargást rendezett mult vasárnap a városban. A kaposi kisgazdapárt minden községből meghívta a gazdák képvise­lőit Ungvárra egy gazdasági értekezletre. A ta­nácskozáson, melynek tárgya a közel levő csép­lés és egyéb gazdasági dolgok megbeszélése volt, mintegy száz kisgazda vett részt. Alig kezdődött meg az értekezlet, a kommunista cső­cselék megjelent a tanácskozás helyéül szolgáló legényegyesület előtt, kövekkel beverte az abla­kokat, majd berohant a ierembe, ahol véres dula­kodás kezdődött. Jellemző a cseh közigazgatásra, hogy a rendőrség nem vonult ki a tüntetés szín­helyére annak ellenére, hogy a kisgazdák az esetről azonnal jelentést tettek. Tőzsde. Valuták: Lei 410—430, Márka 450—470, Font 630—650, fr. 1 Frank 1300—1450, Sv. Frank 2850—3000, Dollár 147—157, Napoleon 600—620, Líra 960—1000, Rubel |3I0—350, Sokol 345—365, Kor. Dinár 900—940, Fr. Dinár 900—920, Léva 330—350, Jugoszláv 150—160, bécsi kifizetés 96—102. Devizák: Amsterdam 5600—6000 K. Német 430—450, Olasz 990—1030, Prága 350—365, Sveici 2900—3075, Bécsi kifizetés 95*5—96 5, Koppenhága 2430—2650, Stokholm 3300—3500, Krisztiánja 2550—2700, Szokol 3200—3500. laiOSBtiflllIIIBtlBSIISRBfiBCRIIEIBHSaiHBBSIIinH Vitézségi érem­pétdijak kifizetése,, A belügyminisztérium 14662—920. B. M. sz. alatt átiratot intézett a Hadviseltek Szövetségéhez a vitézségi érempótdijak folyósításáról. Megálla­pítja a rendelet, hogy minden olyan egyén, aki­nek vitézségi érme van, jelentkezhet az érempótdij kiutalása végett a községi, illetőleg városi ható­ságnál, hogy öt fölvegyék a névjegyzékbe. A név­jegyzéket az érempótdijak folyósitása végett az il­• letékes hatóság köteles fölterjeszteni ahhoz a csa­pattesthez, ahol az illető szolgált. Ha ez a csapat­test ismeretlen, vagy megszállt területen van, a hatóság köteles a névjegyzéket továbbítás végett a honvédelmi minisztérium 27-ik ügyosztályához fölterjeszteni. Egy névjegyzékben csak egy ezred­beliek vehetők fel és csakis azok, akik jelenleg nem állanak tényleges katonai szolgálatban. Ha valaki rokkantsági nyugdijat kap, a p.évjegyzékben ki kell tüntetni a könyvecske kiállításának keltét és a kiállító hatóságot. Csatolandó ezenkívül a névjegyzékhez az éreinigazolvány másolata is. Olyan esetben, mikor az éremtulajdonos az érempótdijat már kapta valamely rokkantellátási hivataltól a postatakarékpénztár utján, csatolni kell az utolsó postatakarékpénztár fizetési utalvány szelvényét is. Ezekben az esetekben a honvédelmi miniszté­rium IV-ik osztálya folyósítja a további kiutalásokat. A minisztériumhoz beküldött névjegyzék alap­ján a belügyminiszter kiutaltatja az érempótdija­kat. Akik állami szolgálatban állanak, azok fize­tésükkel egyszerre veszik fel az érempótdijat. Akik nem állanak állami szolgálatban, azok az illetékes katonai körletparancsnokságnál működő katonai rokkantellátási hivataltól veszik át az érempótdi­jakat. Községi és városi hatóságok önállóan nem fizethetnek ki vitézségi érempótdijakat. A fenti rendelet alapján felhívjuk Hadviselt bajtársainkat, hogy akiknek vitézségi érmük van, azok a városi katonai ügyosztálynál, illetőleg a jegyzőnél jelentkezzenek a névjegyzékbe való fel­vétel végett. Ez a névjegyzék tartalmazza a követ­kező adatokat: folyószám, vitézségi érem igazolá­sáról szóló másolat, születési és sorozási év, rend­fokozat, név, az érem megnevezése, utoljára mikor és melyik csapattestnél kapta az érem pótdijat, hol és mikor szerelt le, illetőségi helye, áll-e állami szolgálatban s ha igen, mely hatóság folyósítja illetményeit, pontos cim, hova az érempótdij fo­lyósítandó, megjegyzés. Ha a névjegyzékeket a hatóságok gyorsap elkészítik, remélhető, hogy az ősz folyamán visz­szamenőleg is minden kitüntetett katona megkapja a vitézségi érempótdijakat. Lakoma Ladányban Muzsika mulatság (Körösladányi tudósítónktól.) Az elmuit vasárnap Körösladányban az Önkéntes Tűzoltó Egylet jól sikerült népünne­pélyt tartott táncmulatsággal egybekötve az Er­zsébet-ligetben. A délutáni ünnepélyen, mely vá­rakozáson felül sikerült legmulatságosabb volt a lassú és gyors pipázó verseny, melynek dija a pipa, egy dohányzacskó telve jó magyar dohány­nyal. Persze, hogy a nagy pipáju, kevés dohányu magyarok oly szép számmal jelentkeztek, hogy a részükre emelt tribünön alig fértek, még a ci­gánybanda karmestere is közzéjük telepedett. Volt függökugli, amerikai árverés, rúdmászás, magasugrás, karikadobás, fazéktörés lisztfu­vás stb. Estétől reggelig az ottani első cigánybanda, a „Jancsi" bandája közreműködésével táncmu­latság volt, világpostával, melyen több ezer le­velezőlap eladatott. A legtöbb levelet Tóth Er- 1 zsike kapta, akit az Egylet gyönyörű csokorral ajándékozott meg. A mulatság, melyen a község apraja-nagyja jelen volt, 4000—5000 korona tiszta jövedelmet hozott az egylet felszerelése javára. Az ünnepély sikeréért az egylet tisztviselői közül különösen^. Pdndy IshtrSiíl) Pejtsik Dezsőt és Polgári Lászlót elismgfés illeti meg fáradhatatlan ügybuzgal­mukert. M osabai szláv dialektus Amikor a háboru tartama alatt a mi .jó magyar 101. gyalogezredünket a megboldogult osztrák hadvezetőség bölcsessége isten tudja micsoda fontos stratégiai okokból elparancsolta innen a venceiek és podjebrádok szennyes biro­dalmába, ide plántálta helyébe az eggyel nagyobb numerust viselő cseh regimentet, hogy dicső haditeltei után bár megtörve nem, de annál kevésbé megfogyva, másfél éven keresztül itt pihenjen kis piszkos lopott babérjain. Azt hitték a jámborok, hogy elszakadva hazájuktól, fajrokonok közé kerültek a messze idegenben. Nagy volt azonban csodálkozásuk, mikor a fajrokonnak vélt csabai magyart tótul hallották beszélni. Rettentően megbotránkoztak, hogy ősi nyelvüket ennyire kiforgatták és rosz­szalásuknak ahol csak lehetett, lépten-nyomon kifejezést is adtak a kis tisztátalanok. Szomorúan tapasztaltuk a cseh kultura hatását kivált a gyönge nemnél, amikor táján éppen gyengeségénél, vagy más egyebeknél fogva feltűnő rövid idő alatt kezdték elsajátítani a szo­katlan csehes tót dialektust, mert igen hamar hozzászoktak és ugy látszott, örömmel vették be az áliitóiagos fajrokonbk kulturáját, amit igen sok esetben lapasztaliunk. Hogy azonban mi okozta a cseszkók felháborodását a csabai magyar­tót beszédjén, annak illusztrálására elmondunk egy esetet, mely nem régen történt valamelyes építkezési ügy tárgyalása alkalmával. A társaság egyik szakértöbb tagja szólalt fel elsőnek és a következőképpen adta elő a maga álláspontját csabai tót nyelven:

Next

/
Oldalképek
Tartalom