Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) március-május • 1-49. szám

1920-04-04 / 5. szám

Békéscsaba, 1920. április á. Vasárnap I. évfolyam ő. szám Szerkesztőség és kiadóhiuatal: Békéscsabán, Szent Istuán-tér 18. sz. Hirdetések naponta 3 óráig adhatók fel. Feltámadás. Ujjongó hozsanna, harangok zúgása hirowti a keresztény világ diadalmas ünnepét, a feltáma­dás napját, ünneplő ruhákban, ragyogó arccal hullámzik Krisztus híveinek serege a templomokba. A húsvéti énekek büszke harsogása, alázatos imák csendes morajlása győzedelmes hitnek boldog val­lását viszi fel az Égbe. Nagypénteknek bús emlé­kezése, az igazság, a jóság keresztrefeszitésének sötét képe után annál drágább, annál boldogabb a dicsőséges feltámadás hite. Nagypéntek után olyan nagyon jó húsvétot ünnepelni. Olyan jó hinni, hogy a szent, igaz, is­teni eszme, melyet az emberek megcsúfoltak, meg­gyaláztak, aztán gálád örömmel már el is temet­tek — nem maradt sírjában, félrelökte a nagy követ, melyet az emberi önzés, az aljas hatalmas­kodni akarás reágörditett: a legázolt, megtaposott igazság örökéletre feltámadott. Soha annyi, olyan boldog biztatást nem nyúj­tott még ünnep egy nemzetnek, soha olyan meg­győző allegória neríi volt még emléknap, mint ez a húsvét a magyar számára. Mert mi csak most jártuk végig egy hosszú böjtnek minden kálváriáját. Ami igazságunkat'is lábhal tiporták. Csufcííák, rugdosták, köpdöstékés meggyalázták legszentebb eszménket a nemzeti eszmét. Egy végzetes katasztrófa folytán uralomra jutott csőcselék a gazságnak minden becstelen fegyverével fol} ogatta, Golgotára cipelte s ott ezerszer keresztrefeszitette a magyar nemzeti gon­dolat t. S amit a vörös hóhérok nem tudtak meg­ölni, a velünk, lelkünkkel élő nemzeti eszmét a .felszabadítók" akarták kiöldökölni szivünkből, bottal, megalázással, fenyegetéssel, minden gaz eszközzel. Hányszor kondították meg felettünk a halálharangot 1 Hányszor hirdették, hazudták hiva­talosan, hogy mi mint magyarok, már meghal­tunk! Milyen buzgón ásták sírunkat! Már ká­rogtak is dögnudarak módjára agyongyötört tes­tünk felett! De jött a boldog húsvét ünnepe. Büszkén vonultak be a magyar katonák ; a nemzeti had­sereg sastollas vitézei, a mi testvéreink. Hogy elhallgatott a felettünk kóválygó varjak undok ká­rogása! A mi meggyötört, kínjaiban annyiszor vonaglott lelkünkbe pedig egyszerre fellobogott a szent hit: megértettük, hogy újra élünk, újra, örökre magyarok vagyunk. Feltámadás napja! Áldott magyar húsvét ünnepe! Nekünk végig kellett járnunk a nagy hét minden gyötrelmét, hogy eljussunk hozzád. De minden tán' azért volt, hogy élőbben, igazabban tudjunk hinni a feltámadásban. Igen, azért volt az a sok gyalázat rajtunk, azért vergődtünk álmaíáan, zokogó, halálfélelmes hosszú éjszakákon, hogy a szenvedések poklában megtanuljuk hinni, fanati­kusan, szentül: a magyar nemzet nem pusztulhat el, még ha keresztre feszitették is, még ha kin­ti aláte a ítélték is, hanem a golgoták kínjai után fel­támad, tisztább, nemzetibb, krisztusibb örökeletre! Független politikai napilap Előfizetési árak: Egg hóra 12 H, negyedéwre 36 K. Egges szám ára uasárnap 1H, hétköznap SO filléi A felvidékiek hazánk területi épségéért. Míg itt a Magyar Alföldön akadtak olyanok, akik az ezeréves magyar haza szén' határait bű­nös szándékkal szétzúzni akarták s Romániához szerettek volna csatlakozni: a felvidéki tótság régi, higgadt magyarbarát vezetői s ujabban a durva cseh ököl csapásai alatt öntudatra ébredt egykori szélsőséges tót agitátorok jobbjai is megható küz­delmet folytatnak a Felvidéknek Magyarországhoz való visszacsatolása érdekében. E ránk nézve rend­kívül fontos mozgalomról ennek leglelkesebb ve,­zérétől nyert értesüléseinket a következőkben pró­báljuk megismertetni lapunk olvasóival. A felvidéki tótság józan elemei, magyarbarát vezetői mindent elkövettek, hogy az októberi for­radalom után, a szerencsétlen Károlyi-korszak kezdetén az akkori kormány figyelmét a tót kér­dés helyes megoldására irányítsák. Fáradozásuk azonban hiábavaló volt: a mindenható Jászi Osz­kár az ő hátuk mögött a csehbarát Dalával és társaival tárgyalt, hogy az ő fixa ideájának, a Svájc mintájára berendezett kanton-rendszernek érvényt szerezzen s Hodsa Milán kívánságára meg is adta a tót kanton vázlatát. A csehbarátoknak több sem kellett: azonnal Parisba utaztak e vázlattal, bemu­tatták az antántnak s igy történt, hogy az erede­tileg 4—5 vármegyére tervezett cseh megszállást az irántunk ellenséges antánt körök — miként a mostani helyzet mutatja — minden jog és igazság ellenére oly széles területre kiterjesztették. Hiába volt azután a magyarbarát tótok minden fárado­zása, a tót köztársaság fölállítása : a baikezü Jászi és társai még fegyvert sem adtak a magyarbarát tótok kezébe, akik hazafias lelkesedéssel, népük ügye iránt való lángoló buzgalommal készek vol­tak arra is, hogy a cseheket fegyverrel kiverjék hazánk területéről. A magyarbarát tót vezetőket a csehek ter­mészetesen halálra üldözték s igy azok kénytele­nek voltak Lengyelotszágba menekülni, hol tárt karokkal fogadták őket Sajnos azonban, hogy a háború vihara megtépdeste a régi történelmi ala­pokon nyugvó lengyel-magyar barátságot is. A menekültek rögtön látták, hogy e barátság fölele­venitése érdekében cselekedni kell s e munkába belevonták a russzinok (rutinok) kormányzóját is s több alkalommal konferenciát tartottak. Megható olvasmány azok a jegyzőkönyvek, amelyekből ki­tűnik, mily páratlan lelkesedéssel s önzetlenség­gel igyekeztek a tót vezetők : Liptay és Alargorin, valamint dr. Stéfán rutén kormányzó a lengye­leket a valóságról s a magyar nemzet becsületes lelkéről s szándékairól fölvilágosítani. S most az a helyzet állott elő, hogy mig a nemzetiségi iz­gatók megvilágításából ismert s a világháborúban vitézsége és szilárd becsületessége miatt az ántánt részéről meggyülött magyarság Apponyi föllépé­séig semmit sem tehetett igaz ügye védelmében : a mi derék tót barátaink s a rutén kormányzó indították meg a hazánk területi épsége érdekében kifejtendő izgatást és bárhol megjelentek, rokon­szenvet keltettek. Nagy a reményünk, hogy ernye­detlen fáradozásukkal sikerül a külföldet meggyőz­niök arról, hogy az erőszakos csehek rövid idő alatt nyelvileg, etikailag s gazdaságilag tönkrete­szik a felvidéki tótságot s hogy a tótság jól föl­fogott érdekébe a történelmileg kialakult Magyar­országhoz való visszacsatolást parancsolja. A cse­hek durvasága fényesen igazolta a magyarbarát tótok politikáját s mig a régi csehbarát izgatók becsületes s nem koncokért lelkesedő része bűn­bánóan veri rnellétt, maga a nép meggyűlölve a súlyos cseh jármot, örömmel várja a fölszabadi tást s a Magyarországhoz való csatolást. A föltámadás ünnepi hangulata szállja mej ma lelkünket. Az ezeréves magyar nemzet féltá madása ugyan még nem következett el, de a biz tató húsvéti szózat elevenen él lelkünkben s nem zetiségeink szivében s csak kedvező alkalom kell boldogan fogjuk ünnepelni a magyarság húsvétját Adakozzunk a hadseregnek a Körösvidél utján. A megyei közigazgatás átvétele. Zilahi Kis Jenő, Békésvármígye főispánja — amint már megemlékeztünk róla, — szerdán ér­kezet^ meg Gyulára, átvenni a vármegye vezeté­i sét. A megye nevében az alispán üdvözölte lel­kes, szivböi jövő üdvözlettel, amire a főispár hosszabb beszédben válaszolt. Őszinte, keresetlen, utolsóig átérzett szava­kat mondott. Körvonalozta szomorú helyz-etünket, rámutatott a kommunizmus által elmérgesitett osz­tálygyülölctre, amely mindenkor a legnagyobb ka­tasztrófákat okozhatja egy állam életébea, lehe­tetlenné téve a békés együttműködést és az áldá­sos termelő munkát. Hangoztatta, hogy az osz­tályellentétek elsimításában elsőrangú szerep jui a tisztviselőknek. A közigazgakáíban és az igaz­ságszolgáltatásban — megyénél és községben egy­aránt — minden egyes embernek a helyzet ma­gaslatán kell állnia. Minden tisztviselőnek tudnia kell, hogy szerepe mennyire fontos és ezt a sze­repet, ezt a hivatást minden erővel, ha a körül­mények ugy kívánják, a leghatártalanabb önmeg­tagadással be kell töltenie! A mód, amellyel ez lehetségessé válik ; sze­retetteljes, türelmes és főleg önzetlen bánás a fe­lekkel szemben. Csütörtökön délelőtt fogadta a főispán az összes többi hivatelokat. Miridenki, aki láthatta az arcáról lesugárzó kedve-sóget, jóindulatot ós aki csak hallhatta a szavából kiáradó meleg sze­retetet, egyformán elragadtatással vallja, hogy Bé­késmegye sorsa jobb, méltóbb kezekbe nem ke­rülhetett volna! Minden célja, minden törekvése : dolgozni az újjáépítés mnnkájában. Minden szavában, minden gondolatában ma­gyar és keresztény. Fontos ügyekben csütörtökön délben Pestre utazott a főispán. A vulkáni vértanuk. Az oláhok negyvenhat bányászt Ítéltek ha­lálra, mint lázadó forradalmárt, Vértanúink, a magyar nemzet vértanúi a derék bányászok, akik mindössze azt követelték, hogy abból a szénből, amit az ő verejtékükkel magyar földből termelnek, nekünk, nélkülöző ma­gyar testvéreiknek is juttasson a kapzsi oláhság. Volt bátorságuk hóhér kegyetlenséggel el­hallgattatni a magyar lélek szavát. S a negyvenhat egyszerű munkás inkább a halált választotta, semhogy véres verejtékét esz­közül nyújtsa a magyar fold kincseinek kirablá­sához ! Most még csak könnyezhetünk tehetetlen dühhel, de elkövetkezik a megtorlás ideje 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom