Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) március-május • 1-49. szám
1920-04-28 / 24. szám
yest Békéscsaba, 1920.. április 15. ervezi a polgári iskoláknak 8 osztályúvá való bővítését és gazdasági és ipari iskolává való alakítását. Az egyetemek fontosságát hangoztja s ezzel kapcsolatban a zsidókérdésre tér át, nely nemzeti, faji és gazdasági kérdés. Min>nkinek hozzánk kell asszimilálódni szellemben > erkölcsökben. R zsidókat mindenünnen le kell joritani számarányuk szerinti szereplésre. R nuerus clausus behozatalakor mindég a rátermettére és az erkölcsi megbízhatóságra kell majd gyelemniel lenni. R délutáni üléseit is folytatta aller beszédét. Sürgette a kathollküs autonómiát 5 hangoztatta, hogy munkájában nagyon szivein fogadná a szociáldemokraták segítségét. Eztán az indemnitás elfogadására került a sor. Rz Iső szakaszon egyhangúlag elfogadta a ház. R -ik szakaszon gróf Sígray és Milcsevics szólalík fel. Sígray a békefeltételek elfogadása ellen eszélt a gazdasági konszolidációval kapcsolatan, Milcsevics azt hangoztatta, hogy a szegedi s a bécsi ellenforradalmi kormányok elszámolása jlött sem szabad napirendre térni. Il-od szakazon is elfogadták az indemnitást. Gróf Teleky 'ál szólalt még fel a külfölddel szemben tanuitandó magatartásunkról. Mikor egész Európa jra orientálódik, nekünk is az uj barátok felisterésére kell törekednünk, akik elősegítsék uj lhelyezkedésünket. R nagyhatalmak kezdenek íegérteni, csak szomszédaink atrocitásai nem sillapulnak. Békeszerződésünk nem lehet véglees. Egy ország, melynek határai síkságon végödnek, vagy elpusztul, vagy megnagyobbodik. { békekonferencián delegátusaink viselkedésükel eddig is megóvták nemzetünk tekintélyét. Éljen Apponyi 1) Hiszi, hogy az ország .ismét rős lesz s elfoglalja az őt megillető helyet. Jó lelpolitikát sürget, mert az az alapja a jó küllolitikának. Rz indemnitás harmadszori felolvasására iia (28-án) kerül a sor. noiHiaai i a a • 9 a m i 3IBBQB! I B Q K U S Q 40—45 koronát fizet, vaggonból kimérve a súlyhoz 10—12 százalékot ütnek hozzá. Fuvarköltséget a társaság téríti. Amennyiben dolgozni kívánna, szíveskedjék arcképét postafordultával beküldnrii, hogy az igazolványt megszerezhessük Önnek: Teyes tisztetettel: Laíidesmartn Márk és fiai. Ebből a levélből körülbelöl meglehet érteni, hogy mi az oka a vágómarha hirtelen eltűnésének. Amikor a termelő az Állatfelhozatali Társaságnak a Landesmann dinasztia révén 43 koronáért adhatja el a jószágát s a szállítás alkalmával előállható súlycsökkenés fejében még 12 százaiékot ütnek hozzá a fuvarköltség megtérítése mellett, nem lehet csodálkoznunk s megtudjuk érteni, hogy amikor a mi illetékes hatóságunk s a maximális árat ezzel szemben 20 koronában állapította meg, miért tűnhetett el a szarvasmarha olyan hirtelenül a mi szájunk elöl. Érdekes végül megállapítanunk már csak a szépen fejlődő keresztény kurzus szempontjából is, mennyire örülünk annak, hogy a kereskedelem ezen ága szintén a Landesniannok biztosan dolgozó, jó kipróbált kezeibe került. A múltkoriban megtartott gyűlés alkalmával, amikor a gabona átvételéről és szállításáról volt szó, illetékesebb helyről hangzott el az az érv, hogy ennek a lebonyolítását zsidó kereskedőre kell bizni, akinek abban sokkal régibb és nagyobb gyakorlata van. Ugylátszik, itt csupán analóg esetről volt szó. Gazdáink ugyan megadták rá akkor a választ, reméljük, hogy ahhoz tartani is fogják magukat. I D B 1 B B i n o a a e i A Löw-eset. Csodálkozva gondolkoztunk rajta, milehet íz oka, hogy távirati tudósítónk a Magyar Távrati Iroda végtelenül röviden, más ügygyei kap:solatban értesített bennünket dr. Löw Ignácz, ;zegedi főrabbi letartóztatásának esetéről. A halljatás más tényezőknek is feltűnt. A Nemzeti Jjság vasárnapi számában élesen támadja meg i MTI.-t ezért. A támadásokra magyarázatul a következőket közli a MTI. Felsőbb utasításra jártunk el, amikor nem közöltünk részletes tudósítást az esetről. Az utasítás értelmében kerülendő volt mindennemű kósza hir terjesztése. Hivatalos hirt nem kaptunk. Tehát nem faji érdekek és szempontok késztetek hallgatásra. A Magyar Távirati Iroda alkalmazottjai (keresztények és zsidók egyaránt) tisz:ességes emberek, akik semmilyen érdekekből sem najtandók azonosítani magukat egy hazaárnlással vádolt egyénnel. A hustalanság titka. Egy pár hét óta üresen állanak a csabai mészárszékek, az ajtóra kiakasztott táblán jelezvén, hogy semmiféle hus nem kapható. Ha kerül is levágásra itt-ott egy-egy marha, annak a javarészét a katonaság foglalja le s a közönségnek csak egy kis szerencsés töredéke tud néhanéha hozzájutni valami csekélységhez. Pedig tudomásunk szerint Békéscsabán és környékén korántsem pusztult el annyira az állatállomány, hogy a takosság szükségletét teljes mértékben ki ne lehetne elégíteni s még ezenfelül szállíthatnának ugy a hadsereg, mint azon vidékek számára, ahol az ebbeli szükségletét semmikép sem tudják fedezni. A vágómarha eltűnésének okain hiába^gondolkoztunk addig, míg a napokban egy kezűnkbe került budapesti levél némi világosságot nem derített a homályos ügyre. A levél, melyet egy budapesti cég küldött egy csabai kereskedőhöz, szórói-szóra igy hangzik : Vártuk, hogy Budapestre jön és üzletileg egyetmást megbeszélhetünk. Minthogy azonban nem volt szerencsénk Önhöz, ezúton hozzuk szives tudomására, hogy a Tiszántúl egyelőre csak az Állatfelhozatali Társaság részére lehet vásárolni és vásárlást csak azok eszközölhetnek, akiknek a társaságtól arcképes iqazolványuk van. Az Áüatfelhozatali Tár— Mázán, városunk fiatal művésze, akitől már megszoktuk, hogy Időnként bucsut járasson velünk, egy egy kirakathoz, melybe ötletes karrikaturáit kitéteti, ujabb »!árlatot« rendezett. Képei ugy eszmei, valamint technikai szempontból is kiállanak minden kritikát. Olletei a legfrissebbek, a legaktuálisabbak," szinei kiáltók, de nem diszharmonikusak s az alakjai a megszólalásig eredetiek. A legnagyobb dicséret pedig, amit elmondhatunk róla az, hogy ámbár minden tekintetben kivette részét a háború okozta szenvedésekből és felsőbb tanulmányai előtt állván, minden anyagi erejét meg kell feszítenie, a most kiállítóit képei eladási árának 10 percentjét a magyar nemzeti hadsereg céljaira fogja adományozni, ami körülbelöl 300 K-t fog kitenni. A műéi-tő és műpártoló közönség figyelmét felhívjuk az értékes müvecskékre. — Aradi hir, Aradról átutazó keresztény kereskedő megbízható elbeszélése szerint Aradon és vidékén általános toborzást kezdtek az oláhok nemzetiségre való tekintet nélkül A magyaroknak óriási összegek lefizetése ellenében felmentést ígérnek. A zsidóság rémülten beszél Arad felszabadulásáról, mert az oláhok javára mint denunciánsok többször szerepeltek. E hir hozóját is egy zsidó kereskedő jelentette fel, amiért kénytelen volt elhagyni Erdélyt. — Kósza hírek. Egyes lapok hasábjain, közszájon sok fajta kósza hir van forgalomban. Beszélnek kormányválságról, kormányzó lemondásáról, a nemzetgyűlés munkaképtelenségéről, a pénz teljes elértéktelenedéséről, a Habsburgok visszatéréséről, a magyar nemzeti hadsereg belső ziláltságáról és sok minden egyébről. Mindezek a hirek nemcsak kósza hirek, hanem hazug, tendenciózus, komisz hirek. Aki az ország nagy érdekeit igazán szivén viseli, annak nem lehet inás kötelessége, mint az ilyen kósza hirek terjesztőit az ország érdekében felelősségre vonni s hivatalosan is felelőségre vonatni. — Egy kis tévedés. Mulatságos eset játszódott le a napokban egyik csabai gyógyszertárban. A jólfésült, hófehér dolgozóköpenybe öltözködött gyógyszerész segéd ur a patikaajtóban élvezte a pompás tavaszi levegőt. Egyszer csak nagy gondterhes arccal megáll előtte egy atyafi s busán keresgél tárcájában. „Mi az öreg ? kérdi kedélyesen a mindig jókedvű, gyógyszerész.— »Azt nézem, hogy nincs olyan újfajta bélyeges bankóm« — Nem baj apóka, magától a sima pénzt is elfogadom.« — Felragyog az öreg arca s büszkén, fölényesen odaszól : „Hát akkor borotváljon meg az ur." — Halálozás. Viski Dezső bádogos mes— Rendőri hir. Bohus Pálnak a róm. kath. ternelő csőszének szerszámos kamrájából 27-re virradó éjjel ismeretlen tettesek 2 drb. 9 hónapos szőke angol ártány sertését hajtottak el. A nyomozás folyik. — Gyűjtés. A végekről menekültek javára indított gyűjtés eredménye április 24-ig a követi kező: Színházi gyüjtés'210 korona, özv. Muntyán Sándorné ivén 290 korona, Ullrich Margit gyűjtése 1025 kor., dr. Szeberényi Lajosné 870 kor., özv. Jeszenszky Pálné 200 kor., özv. Nagy Jakabné 2390 kor., özv. Dubszky Jánosné 2049 kor., Zsilinszky Erzsébet 485 kor., Ipolyi Keller Ivánné 1073 kor., Galgóczy Margit és Szondy Irén 370 kor., Galgóczy Böske 387 kor., Kökényessy Gyuláné 500 kor., özv. Tokaji Aladárné 1029 kor., dr. Zahorán Mátyásné 1200 kor., özv. Nagy Jakabné 30 kor., Fábry Magda 30 kor. Összesen 12.308 (azaz tizenkettőézerháromszáznyolc) kor. A gyönyörű eredményért ezúton is hálás köszönetét fejezi ki Balázs Dezső minisztériumi kiküldött. — Az újságok megbízhatósága. Sajnos, az újságok megbízhatósága tekintetében még ma sem teljesültek azok a kívánalmak s feltételek, melyek az objektív, hazafias s tisztességes sajtó feliételeit képeznék. Ma is gyakran előfordul, hogy egy-egy esemény, tény, terv, vagy törekvés, melynek magunk is részesei s igy a ténybeli megállapításra jogosítottak vagyunk akár tudatosan, akár felületességből elferdítve, meghamisítva kerül bele az újságokba. Vigyázzanak újságírók s ujságtudósitók, hogy a sajtó megbízhatósága s tekintélye iránt felébredő hitet meg ne öljék csirájában az elferdített, meghamisított közleményekkel. A ferdítő, hamisító újságok bűnt követnek el a haza ellen s mint ilyennek elkövetőit felelősségre keli őket vonni. — Köszönetnyilvánítás. A magyar bál rendezősége a fényesen sikerűit gyönyörű est tiszta jövedelméből 6000 K-t (hatezer) juttatott a József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület békéscsabai fiókjának. Á segítség már a tizenkettedik órában jött, mert már csaknem fillér nélkül volt ez az egyesület, ainelv" pedig a szegénysorsu tüdőbetegek egész sorát gyógyítja; tejjel, tojással táplálja állandóan. Olyan nagyon sokan várják az egyesület gyámolitását! Épen ezért jobb helyre nem fordítódhatott volna ez az összeg. A segítséget nyert szegény tüdőbetegek nevében hálásan mond köszönetet a nemes adományért ez uton is a fenti egyesület vezetője. -- Megjeleni! a Központi Sajtóvállalat kiadásában megjelenő „Kisgazdák Könyvtára" első füzete. E füzet a tyuktenyésztésról ad szakszerű, népies nyelven irt jó tanácsokat. Mindenkinek ajánljuk. Megrendelhető, utánvéttel is „a Központi Sajtó könyvkereskedésében." Budapest IV. Duna u. 16 sz. — Elszámolás. A Teriiletvédó Liga kiadványainak vásárlásával a következők adakoztak á nemzeti hadsereg felszereléséhez: Morandini Mihály mérnök 25, Hollánder Izidor kereskedő 10, Weinberger Mór ékszerész 20, Bayer Lajos kereskedő 55, Belenka Albert kereskedő 18, dr. Gally Károly 18, dr. Molnár György 25, Mázor Pál 5, Zahorán Mihály 45, ifj. Kocziszky Mátyás 79, id. Kocziszky Mátyás 21, Könyves Tóth Kálmán 22, Petrovszky József 31, Papp Sándor 31, Lipták G. Pál 36, Karácsonyi József 77, Áchim Károly 15, Uhrin László 15, Schwezner Károly 25, Vigh Ferenc 6, Gesmey nyomda 525, Odzé Ignác 200, Silberstein Ignác 20, ág. ev. Rudolf főgimn., ág. ev. elemi iskolák, áll. elerni iskola, róm. kath. elemi isk., felsőbb leányiskola növendékei összésen 5400 koronáért vásároltak a Területvédő Liga kiadványaiból. Adakoztak még a helybeli pénzintézetek, továbbá: Békéscsabai Polgári Kör 25, Engel Fülöp 25, Kovács Pálné 5, Matvon András 5, Oláh Márton 25, Szaszák Pál 30, Vidovenyecz György 25, Uhrin Pál 25. Bjelik János 50, Hursán János 100, Kondoros község 28000, Csorvás község 700, Nagy Gerendás 375 Kor.. Az adakozóknak Zalán Gyula és Levente József századosok, mint a Liga békésmegyei meg1 bizottai a Területvédő Liga nevében is köszöne! tűket nyilvánítják. — Az adakozást megtagadta Reisz bútorkereskedő (Andrássy ut) azzal a megokolással, hogy olyan hadseregnek, melynek tagjai plakátokat és reklámokat ragasztanak ki a falakra, melyeknek célja és tendenciája a zsidók ül-