Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)

2006-02-23 / 2. szám

TZ] .............—— ' |K&My«UUfl|— .....................—— A megismerés és ráismerés útján Kevésszer lepődöm meg poé­mákon. Ezt a különleges alkal­mat, a meglepetés, meghökkenés, rádöbbenés pillanatát legutoljára Ardamica Zorán második önálló verskötetének elolvasása után tudtam átélni. Egy igen figyelem­reméltó, provokatív, szokatlan hangvételű, az aktuálpolitika hul­lámzásának visszaverését is szol­gáló, sok, közéleti botrány által ki­robbantott, a pillanatnyi létérzés­­ból fakasztott keserűséget megfo­galmazó kötetről van szó, amely bizonyosan visszhangot kelt olva­sói és kritikusi berkekben. Nem lehet ugyanis csak úgy elolvasni és elfeledni; szerkesztettsége, mondanivalója, formája, ereje oly éles, hogy nyomot hagy az olvasó­ban. Jó szemű költővé nőtt ki Ardamica az első kötetének meg­jelenése óta eltelt hét év alatt. Az Ardamica-féle költészetet fogyasztó úgy érezheti, van itt egy kis felületesnek mutatkozó va­gánykodás, rock and roll filing, végig a 66-os úton-szerű, művileg Szembekacsint a halállal is, kikezd vele, kineveti, és benne a maga félel­meit temeti, bele a vála­dékoktól borított testbe gerjesztett amerikai blueshangu­­lat. Ez a vagánykodás azonban vé­konyka páncél, amely mögé elbújt az érzékeny, érezhetően sok valós és olvasott szöveganyagból, él­ményből építő költő. Vulgárisnak nevezhető, olykor akár trágárnak is minősíthető kiszólásai, megbot­­ránkoztatási kísérletei sem má­sok, mint kiprovokálni az olvasó­ból valamit. Mindegy, mi az a va­lami, de gondolkodjék el a verse­ken. Nem trágár szövegrészek ezek tulajdonképpen, inkább gyil­kos szatírái az álságoskodón kife­lé megnyilvánuló, de perverz és vad álmok pókhálójában élő kis­polgár és mellesleg szlovákiai ma­gyar vagy általában magyar ember belső, igazi énjének. Mert egy-egy statisztikai felmérésből meggyő­ződhetünk arról, az itt, Szlovákiá­ban élők és általában a magukat magyarnak vallók éppúgy a bul­várszerű, a véres, a szexualitással felfűtött eseményekre, élményre, szövegre, zenére és érzetre (szán­dékosan nem érzelmet írtam) vágynak, miként a világon élők igen nagy hányada. Ez a trend? Nem tisztem eldönteni. Ardamica erre reagált, és nem titkolt szán­dékkal polgár- és politikuspuk­­kasztónak is szánja írásait. A pukkasztás azonban csak fel­szín, mélyen a sorok között ott a bírálat, a görbe tükör, a saját vér­rel írt vers őszintesége, az irónia és az önirónia is. Nem fél tehát a szerző olyan témákhoz hozzá­nyúlni az ő igencsak sajátos nyelvi és költői eszközeivel, mint a ma­gyarságtudat, (lásd az up ciklus rém és úszunk a nagy magyar ta­konyban és a küszöbön túl című ver­seit) vagy az ügynöklisták megje­lenése és a múlt rendszer máig kí­sértő árnyékának megrajzolására kísérletet tevő poémák, (lásd a down ciklusból a besúgóblues című, nyilvánvalóan zenei ihletésű ver­set vagy a per ciklusból az én nem vagyok proletár című, megrázóan személyes vallomás jellegű ver­set). Nem fél e témákhoz nyúlni, mitől is félne, hiszen mindent a saját bőrén is megtapasztalt és ta­pasztal folyamatosan. S miközben véresszájúan őszinte, zsilettpen­­geélen táncol, mikor szívat, vallo­másokat vet a papírra, megszent­­ségtelenítve, deflorálva a fehérsé­get, a szentséget és szűziességet, amelyeket egyébként végtelenül tisztel, de két lábon járó ember­ként pontosan tudja, mennyire koszos, eldurvult, lemocskolódott fogalmak lettek eszmélése korá­ban a tiszta érzelmek megfogal­mazását szolgáló szavakból. Alapvetően nem vidám kis könyv ez a kötet, bár a humor leg­komolyabb műfaját jellemző sza­tíra és az irónia mértékletesen szintén jelen van benne. Szövegei fanyarok, vérízűek, telve erotiká­val, a szexualitás mindenek felett uralkodni képes hatalmát érzékel­tetve, vállalt vidéki csávós pózból odamondogatva, de még ezt is megfejelve azzal, hogy az oda­­mondogatásnak is paródiáját mu­tatja meg. Ive, jól megrajzolható időbeli és fejlődésbeli íve van a kötetnek, mondhatni, pontosan követi a költő személyiségfejlődé­sének stációit, mert stációk van­nak, valós kereszthordozás, ke­resztből meg azok a legnehezeb­bek, mint az embernek, magyar­nak, férfinak, költőnek lenni itt és most, a 21. század legelején, olyan tudással és tapasztalással, amelyt még anno egy másik évszázad­ban, másik évezredben, másik or­szágban, másik rendszerben sze­reztünk. Szembekacsint a halállal is, kikezd vele, kineveti, és benne a maga félelmeit temeti, bele a vá­ladékoktól borított testbe, amely­Itt olyan erők mozognak a lélek forrongó mélysé­geiben, amelyek nagy vulkánkitöréseket ered­ményezhetnek még ről ő is pontosan tudja, hogy csak porhüvely vagy más hüvely. Jól érzékelhető és mérhető, ki­mutatható a világirodalom és a magyar irodalom költőinek hatása az egyéni és költői személyiségfej­lődésre. Szinte névsorolvasást tart egyik versében, a harmincöt című­ben. Piedesztálra emeli József At­tilát, mély alázattal fogadja el Rad­nóti csendes meg nem alkuvását, sokszor fel-felbukkan Poe hollójá­nak motívuma, Villon csavargó, lázadó, tolvaj-kurvapecér mivolta egyfajta hősminta a számára, mi­kor pedig Ardamica ezen 35. szü­letésnapján számba veszi a nagy elődöket, szinte egysoros jellem­zéseket ad kedvenceiről. Ebben a poémában derül ki, mennyire fon­tos Ardamicának számon tartani az elődöket, mennyire képes ra­gaszkodni a hagyományhoz, mi­lyen mélységekbe kell merülnie, magát megmérnie és felemelked­nie azon az úton, amelyen végül is költővé érlelődött. Figyelmes olvasást kíván a Nap Kiadó által kiadott, külcsínében is mutatós kötet. Ha egy kicsivel fe­gyelmezettebb lesz a költő és ké­pes lesz önmaga szövegeit meg­húzni, ez előnyére válhat. Sok he­lyen ugyanis a névelők használata gyengíti a szöveget, s van vers, mely szórendváltoztatás után még erősebb élményt ad (itt egy kis szerkesztői segítség jól jött volna), de ezek olyan apró szépséghibák, amelyek nem befolyásolják az ol­vasásélmény egészét. Ardamica Zorán költészetének szép mérleg­vonása ez a könyv, máris sejtetve a folytatását ennek a pályának, hi­szen a kötet végén a nagyon érett, a profi módon technikás, a szép, kötött formákban tagadhatatlanul ardamicás témákat és életérzése­ket bemutató poémák jelzik, itt olyan erők mozognak a lélek for­rongó mélységeiben, amelyek nagy vulkánkitöréseket eredmé­nyezhetnek még. Vagy legalábbis újabb és űjabb köteteket, amelye­ket személy szerint máris kíván­csian várok. Szászi Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom