Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-23 / 6. szám
11m»kWuELZŐ Egyszerűség, cifraság nélkül „Nincs szempontunk. Nem ismerjük a hangsúlyt. Nem vagyunk megvesztegethetők. Egyenlőségjelet teszünk minden részlet közé.” , (Mészöly Miklós) Elöljáróban néhány szót a szerzőről: N. Tóth Anikónak ez a harmadik kötete a Kalligram Kiadónál; egy tanulmánykötet (Kísérlet_ megszólalásra és elnémulásra. Olvasói kalandok a 20. század magyar prózájában) és a Dülle és Kandiba (Játékok iskolai színjátszóknak) után ezúttal regénnyel jelentkezik a szerző, amelynek részletei már olvashatók voltak folyóiratokban, így a Kalligramban vagy a májusi Jelenkorban akár, de egy részletét beválogatták a Magyar Napló 2005-ös novellaantológiájába is. Elöljáróban néhány szót Gertrude Steinről: azért (is) szeretem Gertrude Stein írásait, mert nehezen adják meg magukat. Túlságosan próbára teszi az olvasók türelmét - így fanyalgott a korabeli kritika, s csak jóval később' fedezték fel annak a prózapoétikai eljárásnak a jelentőségét, amely a kompozíción belül mindegyik részletet egyenértékűvé avatja. A könyvkatalógus állítása szerint a Fényszilánkok egy családregény, amely három szólamból bontakozik ki. A „családregény” meghatárpzás leszűkítő, viszont valóban három szólam montázsából áll öszsze a regény: egy kislány, egy felnőtt és egy öregaszszony nézőpontja keveredik. A regény szociográfiai hitelességét valószínűleg többen is kiemelik majd; esetleg érdemes lenne összegyűjteni, hányszor fordulnak elő a regényben olyan „tájjellegű” szavak, mint vajling, sublót, kredenc, sőt: kredencszag (kezdetnek elárulom: a kredenc nyolcszor, a sublót négyszer). Ilyen értelemben is egyenletesen erős atmoszférája van a könyvnek. De ez csak az egyik szempont. További szempont, hogy a Fényszilánkok akár a krimi műfaja felől is olvasható, hiszen az egyik elbeszélő nyomoz valami után, bár az nem derül ki, hogy mi után; a nyomozás ténye mindazonáltal nyilvánvaló, „folytatnom kell a nyomozást”, mondja egy helyütt az elbeszélő, és mint a Nagyítóban, itt is újabb és újabb fényképek újabb és újabb részleteit veszi szemügyre; a kislány pedig többször is megjegyzi, hogy éppen defektives filmet néznek („már megint a detektíves filmet”) stb. Több olyan mikrotörténet van a regényben, amelyekben a kés, az olló vagy a borotva játssza a főszerepet, s amely történetek ezáltal akár a detektívhistóriát is erősíthetnék, a feltételes mód azonban indokolt: ebben a regényben minden csak lebegtetve van, és végig egyfajta finom egyensúlyozás működik az idilli és a borzongató között. „Nagyapa az almafa alatt ül a hokedlin. Fúj a szél. Pista bácsi kihörpinti a poharát, köténye zsebéből ollót vesz elő. Ahogy szoktuk, mondják. Nyikorog az olló. A hajak szomorúan röpködnek nagyapa feje körül. Pista bácsi benyúl a köténye zsebébe. Kiveszi a borotvát. Nagyapa nyakára illeszti, hátul a haj alatt. Elnyisszantja nagyapa nyakát, mint nagymama a libákét. Becsukom a szemem. Amikor kinyitom, nagyapa a hokedli mellett áll. Vörös a nyaka.” Az említett három szólam állandóan váltja egymást, ily módon fragmentumokból építkezik a regény, és ezek között a fragmentumok között nincs szelektálás: az elbeszélő (elbeszélők) kerülnek mindenfajta nyomatékot, poentírozást. „Anyám irdaüan mennyiségű - számomra leginkább jelentéktelennek minősülő - adatot rögzít és tárol. Rendszerez. Előszed, kitereget, feltár, bemutat. Idéz. Fel- és megidéz. És persze alakít, kihagy, hozzátesz, színez.” Mind a három szólam másfelől indul a titok nyomába: a nagymama végeérheteden, gyakori ismédésekkel teli és központozás nélküli szóáradatát megmegszakítja egy szenvtelen, regisztráló hangnem, amely a fényképek analíziséből szeretne rnegmdni valamit, s szinte már Robbe-Grdlet-re emlékeztető mértani stílussal lát hozzá a képek boncolásához, de minél inkább egyértelműsítené a fényképen láthatót, minél inkább lecsupaszítaná, a képek annál enigmatikusabbakká válnak. S ehhez jön a harmadik nézőpont, a kislányé, amely ezt a deskriptív, pusztán csak leírásra szorítkozó szólamot a maga redukált nyelvével és a mesék világának bevonásával nagyszerűen ellenpontozza. Ha kreatív írás kurzust tartanék, akkor a Fényszilánkokat kötelező olvasmánnyá tenném: az olvasónak ugyanis szinte minden érzékszerve be van vonva, az ízlelés, a hallás, sőt még a szaglás is. Az elbeszélő pl. úgy jellemzi az anyját, mint akinek „muskátlilevél illatú pára szabadul fel a gallérja alól.” Vagy: „Apám a kamraajtóban áll. Maga elé bámul. Narancsszín fények a frissen meszelt istállófalon. Reggel van, dél van, este van. Harangszó van. Apám illata: a széna, a fa, a must illata.” Éhgyomorra ráadásul nem ajánlott olvasni a Fényszilánkok at, mert váradanul meleg, dagadt túrós kalácsokat találunk az asztalon, még forró mazsolákkal (de ínyenceknek ajánlható a kacsapástétom elkészítésének leírása is). Az Andrej Rubljovbm van egy jelenet a film elején, amikor Kirill, a szerzetes sokáig nézi Feofan Grek ikonjait; képeket, amelyek az evdági és a túlvilági határán vannak; s csodálatát végül egyeden mondatban foglalja össze: „Egyszerűség, cifraság nélkül.” Ugyanez érvényes N. Tóth Anikó regényére is. Gazdagjózsef (Elhangzott 2005. május 25-én Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében, a könyv bemutatóján.) Gazdag József (1977) író, szerkesztő Pozsony N. Tóth Anikó (1967) író, irodalomtörténész Ipolyság N. Tóth Anikó Fényszilánkok Kalligram Kötve, 200 old., 11x18,5 cm bolti ára: 210 Sk kedvezménnyel; 190 Sk
