Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-23 / 6. szám
ItttKWUELZŐ 5 lás is tudja, hogy nagyon múlandó dolog.” Hogy mennyire ironikusan „önértelmezőek” a sorok, hamarosan fény derül rá. Miután jelen írás szerzőjére (a könyv olvasójára) valóban hatást gyakorolt az Utószó, hiszen annyit fecsegek róla, hogy mennyire mellékes, miközben másról sem beszélek, a kötet kompozíciója kapcsán ejtsünk még róla további szavakat. A kötetet három ciklusba utalt versek alkotják: az első a Helios címet viseli, ami egy Csorba-tó melletti szanatórium, a második a Roosevelt címet, ami a besztercebányai kórház neve, a harmadik a Varanasi címet, ami Benáresz mai neve. A dátumokkal ellátott, az eseményeket, gondolatokat, érzéseket naplószerűen rögzítő költemények az Utószóban leírt narratívához illeszkedve tolmácsolják a szerzői elképzeléseket: az ún. kórházversek az urológiai problémával küzdő alany szenvedéseit, hányattatásait a testi fájdalmak közepette követik nyomon, az ún. indiai versek a nyugati ember keletre való rácsodálkozásának tapasztalatát rögzítik, kicsit a „kelet varázsa” sablont követve, enigmatikusabb formában. Kérdés, hogy kell-e a versek és az Utószó egymást támogató jelenléte? Valóban segíti-e az olvasást, a befogadást, a megértést a prózai szöveg, vagy csak az önbizalom hiányának tudható be, ami egy költő esetén kizárható. Talán a három ciklus egymásutániságának ilyetén szükségességét hivatott szolgálni? Hajlok arra, hogy ez utóbbi. A magam részéről nem látom teljesen indokoltnak az ún. indiai verseknek ebben a kötetben szerepeltetését, még a test, a halál jelenlétének öszszekötő motívumai sem biztosítják kellőképp a szerkezeti egyensúlyt. (Balance-ből ballaszt.) Az összetartozás látszatához kellett hát a narratív koholmány - legalábbis szerintem. Jó, hagyjuk! El tudok képzelni egy másik értelmezést, amely ennek az ellenkezőjéről győz meg. Például, hogy a kötet három ciklusa egy beavatási szertartás három fázisaként írható le, a la Apuleius Az aranyszamár című regényében. A Helios a „még nem” fázis, a Roosevelt az „átmeneti” fázis, a Varanasi pedig az immár bölccsé vált, e világ mocskától megtisztult, felszabadított ember fázisa. Azaz az „indiai verseszmény” megszületésének lehetünk tanúi. (?) No, nézzük inkább a verseket! Ha nem is egyedi esetként, de mindenképpen az úttörők között kell említenünk Németír Zoltánt a test és a nemiség újfajta, versben való megjelenítése okán. A magyar költészet XX. és XXI. századbeli zajlása, a kurrens kulturális és társadalmi változásoktól nem függetlenül felfedezte magának Sade-ot, Lautréamont-t, Beccadellit (lásd: Csehy Zoltán) vagy közelebbről Foucault-t. Míg korábban a szerző nevével és nemével játszadoztak íróink (Weöres, Esterházy, Parti Nagy), Németh egészen belebújik a testbe, bárkiébe, bármely hozzáférési útvonalon. A perverzió méltóságában, amely kötet sajnos nem kapta meg az őt megillető figyelmet, a szexualitás, a szövegtest és a test textúrája, az élvezetek pozitúrái uralták a (vérző, nyálkás, nedves) terepet. Ám ezúttal, A haláljáték leküzdhetetlen vágyában, habár a test itt is kitüntetett helyzetben van (és véres, nyálkás és nedvedzik), jóval lankasztóbb a tematika. Nem áll föl, puha pöcs az ápolónők ápolt kezében, akik ki-be helyezik a katétert a mozdulatlanul fekvő, vért és gennyet pisáló, férfiasságát átértékelő versbeli alanynak. A kettősség híveinek engedményt téve egy pillanatra elmondható, hogy itt tényleg a lélek a test rabja: minden testi érzékelés, főleg fájdalom, de (önmagát Németh nem megtagadva) a szexuális fantáziajáték élvezete is a lélek nyomorát sarjaddza. Mindjárt vissza is vonva az előbbi gyönge engedményt, láthatóvá válik, hogy a testet lenyűgöző fájdalom az, ami a szubjektumot, jelen esetben a versek beszélőjét konstituálja, azaz nincs fájdalom nélküli beszéd. A test óhatatlan romlása, a halál ott leskelődik a szavakban, a nyelvben, ha úgy tetszik. (S ekkor új értelmet generálhat a zseniális borító - Wim Delvoye röntgenfotója -, ahol két koponya nyelvészkedik éppen.) Persze terápiaként, az eltávolítás eszközeként is felfogható e kötet (vö. Borbély Szilárd iszonyú Halotti pompájával), mindennapivá, játékká alakítja a nehezen kezelhetőt, ugyanakkor a létezés áapjává sikerül többé-kevésbé kitágítania. Bár a szlovák szavak beépítése folytán a nyelviség is többféle módon jelen van, azt gondolom, még nem elég kiérlelt és hatásos (jellegzetes) Németh versnyelve. A költői szabadság a szabad versek kötött kötetlensége miatt adott, de nem ejt folyamatosan rabul, inkább csak kísért és kísérel. Az együttérzés az olvasói empátia függvénye lesz, kevésbé a szövegé. Tehát nem kölcsönös: nekem is fájjon az a szöveg! Németh Zoltán költészete tematikailag már régen „nyomon van”, nyelvi kifejezőereje azonban még „nem ért ennek a nyomába". Mindazonáltal a kísértés és a kísérlet megvan, és ez izgalmassá teszi az olvasást. Végezetül: akinek halálhírét keltik, sokáig él. A műveiben mindenképp. Rácz I. Péter (A szöveg a www.litera.hu kritikarovatából származik. A szerző és az irodalmi portál szerkesztőjének szíves beleegyezésével.) Németh Zoltán A haláljáték leküzdhetetlen vágya Kalligram Kötve, 128 old., 15x16,2 cm bolti ára: 180 Sk kedvezménnyel: 160 Sk Németh Zoltán (1970) irodalomtörténész, kritikus, költő Ipolybalog Megrendelhető még: a bevégezhetetlen feladat Németh Zoltán A bevégezhetetlen feladat Nap Kiadó Fűzve, 232 old., 12,6x18,5 cm bolti ára: 150 Sk kedvezménnyel: 135 Sk Németh Zoltán A széttartás alakzatai Kalligram Fűzve, 416 old., 13,5x20,5 cm bolti ár: 240 Sk kedvezménnyel: 210 Sk A perverzió méltósága Válogatta és az utószót írta Németh Zoltán Kalligram Fűzve, 95 old., 12,5x20 cm bolti ár: 150 Sk kedvezménnyel: 139 Sk
