Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-26 / 5. szám
iMtWMjELZŐ 5 Van valami a vérben Azon természetesen nincs mit csodálkozni, hogy egy a vér kultúrtörténetéről szóló munkában elő sem fordul Ady Endre neve, hiszen egy német szerzőtől nem feltétlenül várható el, hogy ismerje a Vér és arany költőjét Az viszont már elgondolkodtató, hogy ugyanebben a szövegben utalás sincs az utóbbi évtizedek talán leghíresebb ide vonatkozó alkotására, Greg Bear Blood Music (A vér zenéje) című regényére. Mielőtt ennek lehetséges okaira kitérnénk, le kell szögeznünk, hogy Gudrun Schury Éltető nedv című - egyébként nagyon élvezetes, összességében igen szimpatikus - könyve maximálisan eleget tesz a maga által támasztott igényeknek, impozáns körképet fest a vér - és olykor metaforáinak - karrierjéről. A hézagosság tehát inkább módszertani kérdéseket vet föl, melyekkel a német írónő tisztában van, hiszen az előszóban maga tereli a figyelmet arra, hogy „Egy kultúrtörténeti munka értékelésekor számomra a filológiai hűség, a nyomozói szimat és a gondolkodásbeli szabadság fontosabbnak tűnik, mint több speciális szakterületen mutatott átfogó tudás, adatgyűjtési kényszer vagy a részletekhez való megszállott ragaszkodás.” Mindezt elfogadva, az alábbi észrevételek nem számon kérő jellegűek kívánnak lenni, inkább a tárgy összetettségéhez szólnak hozzá Ha nyomon követjük a kötet szerteágazó tematikáját (a mítoszoktól a vérfanatizmuson át .a performanszig), feltűnik egy igen érdekes vakfolt. Itt most ne az olyan jellegű szakmai kívánalmakra gondoljunk, hogy például a testnedvelméletek kapcsán miért nem utal a szerző Földényi F. László Melankóliájára (németül is olvasható); vagy a vérfertőzés-tilalom tárgyalásakor miért nem említi meg, hogy az általa hivatkozott Lévi-Strauss nem jelenti a történet végét, hiszen Derrida éppen ebből kiindulva dekonstruálja a természet-kultúra oppozíciót; vagy a genetikai eszmefuttatás közben miért bocsátkozik olyan fejtegetésekbe, melyeket Dawkins bármely könyve megbízhatóbb kontextusban láttatna; illetőleg a véres mesék elemzésekor miért nem nyit horizontot a történetelemek kibillenthetőségére az újraírások alapján stb., stb. Ez a „hiányosság” másban rejlik. Ha egyeden mondatban kellene összefoglalni, azt mondhatnánk, hogy Gudrun Schury figyelmen kívül hagyja azon alkotások többségét melyekben nem a vérREL, hanem a vérBEN történik valami. Érdekes módon azonban az utóbbiakból nyerhető lenne egy olyan paradigma, amely tovább árnyalhatná a vér szerepkörét - akár visszamenőlegesen is. És ezen a ponton érdemes utalnunk Greg Bear alapművére. A vér zenéje - nagyon leegyszerűsítve - arra épül, hogy olyan módosított limfociták támadják meg az emberiséget, melyek értelmes vírusként szaporodnak és terjednek. A fertőzés során ezek a „lények” átépítik a gazdatestet és kommunikálnak vele. A vér tehát önálló életre kel, s a folyamat következtében a szereplők - bizonyos perspektívából tekintve - galaxisokká változnak át. Innen nézve rendkívüli jelentőségre tehet szert a mérettartományok közti különbségekkel való játék, amely számos mű kiindulópontja Kinek ne jutna eszébe máris a Fantasztikus utazás vagy a Vérbeli hajsza! Azok a filmek, melyekben az akció részben a vér közegében játszódik. De a véráram önállósodásának, idegenségének ötíete is sok alkotásban tetten érhető: mindenekelőtt A dolog című horrorra lehetne utalni. Az ezekhez hasonló példák felől lesz tehát feltűnő, hogy Schury könyve valójában mostohán bánik a peremműfajokkal. Az amúgy is igen gyenge filmes fejezetből például nemcsak az előbb említettek maradnak ki, hanem azok a megoldások is, melyek kilassítással manipulálják a vér fröcscsenését (a Szamurájok és banditák című opusban már úgy lövell a vér, mintha mentes lenne a gravitáció hatásától stb.). A vámpírmítosz mellett ezek szerint az Éltető nedv írója nagyobb figyelmet szentelhetett volna a népszerű kultúra egyéb vonatkozásainak is, s ez bizonyosan nem vált volna a konstrukció kárára. Másfelől szintén nem kevésbé izgalmas gondolatmenet volna építhető arra a jelenségre, hogy a ’80-as évektől kezdődően egyre több olyan alkotás lát napvilágot, melyben a képlet megfordul: vér nincs, pedig . „kellene lennie”. Igen, a virtuális terekről és a gépi világokról van szó. Ezekben ugyanis nincs helye az olyan „fölösleges” emberi reakcióknak, mint az oxigéncsere vagy a vérzés. Ki lehetne tehát mutatni, hogy bizonyos médiumok eltörlik vagy figyelembe sem veszik az éltető nedv mítoszait. Ha ez így van, akkor az írónő látásmódjának azonnal megmutatkoznak a határai. Jótékony határok ezek persze, melyeket a dilettantizmus nyílt vállalása tart fönn. A szerző Goethére hivatkozva mondja: „Az egész ábrázolása érdekében merte vállalni az egyes részletekben való tévedés kockázatát. Ilyen értelemben dilettáns az alábbi munka is, amelynek a puszta kíváncsiság szolgál igazolásául.” Világos. De vajon kizárható«, hogy minden részletben egy-egy sajátos univerzum tárul fel? Erre a kérdésre éppen A vér kultúrtörténete alcímet viselő, részletgazdag könyv alapján lehetne nemmel felelni... H. Nagy Péter Schury, Gudrun Éltető nedv Kalligram Fűzve, 232 old., 11,3x18 cm bolti ár: 210 Sk kedvezménnyel: 190 Sk H. Nagy Péter (1967) irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő Érsekújvár Megrendelhető még: H. Nagy Péter Ady-kollázs Kalligram Kötve, 248 old., 12x18 cm bolti ár: 190 Sk kedvezménnyel: 169 Sk H. Nagy Péter Féregjáratok Nap Kiadó Fűzve, 168 old., 12,6x18,5 cm bolti ár: 150 Sk kedvezménnyel: 135 Sk Gudrun Schury (1959) író,publicista Bamberg
