Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-17 / 3. szám
Aki Magyarovszkyra magyarosított Motesiky Árpád (1941) vadászíró, szakíró Verebély Vörös Ferenc (1957) nyelvész Győr A családnevekkel először életemben első osztályos koromban gyűlt meg a gondom, no nem mindjárt az iskola küszöbének átlépése után, mert akkor azzal volt gondunk, hogy a szlovák tanítónk által mondottakat megértsük. Bizony, duplán mostoha környezet volt az akkor, s névsorolvasáskor csak kapkodtuk a fejünket, kit is szólít a tanítónk. Arra gondoltunk, hogy szlovákul olvassa a neveket, pedig nem: csupán az elszigetelt nagycétényiek mindennapi beszédében, nyelvjárásában meglevő kiejtésbeli eltérésekkel szembesültünk, melyek a családnevek alakváltozataiban is visszaköszöntek. Hasonló élményben ötödikes koromban volt még részem, amikor hittanórán Takács József esperes plébánosunk az akkori pápáról, XII. Piusról beszélt, mondván, hogy olasz származású, mint azt a neve — Eugenio Pacelli - is mutatja. A családnév eszerint a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozóan is árulkodó lehet. Másrészt, noha az osztályban mind magyarok voltunk -Jócsikok, Jaruskák, Presinszkyk, Kósák, Vrabecok, Ribik, Lisik, Bugyinszkyk, Babosok, Mácsaik -, némelyikünk nevének eredete szláv ősökre vallott. Mindezek Vörös Ferenc nyelvésznek (aki jelenleg vendégtanár a nyitrai egyetemen) a Családkutatások Szlovákiában című monográfiáját olvasva jutottak eszembe. A tanulmánykötet négy szlovákiai település, Balony, Diósförgepatony, Kiscétény és Nagycétény családnévhasználatával foglalkozik. Igen fontos könyv, mivel az elméleti kérdések tisztázásán kívül arról is képet nyújt, hogy mik voltak a gyakori névváltoztatások okai, hogy mennyire szólt bele a hatalom és a politika az olyan alapvető jogokba is, mint amilyen az ember neve és identitása. Csak tapasztalataimra utalva teszem hozzá, hogy a névhasználat kényszerű változásai napjainkig tartanak. Persze, ezeknek mindig az uralkodó hatalom jóindulatának megnyerése volt a céljuk. A második világháború előtti időben, sorozáskor az anyaországi tisztek kötekedtek a „felvidéki kommunisták’’ neve miatt, ezért a felvidéki legények némelyike nevet változtatott. Szülőfalumban, Nagycétényben ekkor alakultak ki a Kökényesi, Kecskeméti, Handódi nevek. Az meg már anekdotaszámba megy, amikor a nagycétényi Magyar András közvitéz eltávozásra akart menni, s bajtársa tanácsára előrelátóan magyarosította nevét, csakhogy a számára arisztokratikusnak és szépnek tűnő - Magyarovszkyra. Másnap, amikor kihallgatáskor előadta kérelmét, a századparancsnok akkorát ordított, hogy beleremegett a laktanya... Mondom, Nagycétény és Kiscétény neveivel kapcsolatban nekem nem „térkép e táj”, az itt élők nevének hosszú lajstromát olvasva számomra ismert élők és elhunytak jelennek meg, és őseim. S nem idegen előttem Dióspatony sem. (Az aprócska, alig félezer lakosú Balonyról csak anynyit tudok, hogy élénk sportéletet él, focistái az elmúlt idényben egy csoportban játszottak a tízezer lelket számláló Verebéllyel.) Dióspatonyt pozsonyi diák koromban ismertem meg az ötvenes évek végén, ott léptem először a Csallóköz földjére. Egy barátságos focimeccs okán ismertem meg a Gálffy, Lelkes, Brányik, Németh nevet, s e nevek mögött viselőiket, a település történetét pedig Koncsol László munkáinak köszönhetően ismerem. Természetesen a két csallóközi település mindegyikében a magyar családnevek vannak túlsúlyban, a két zoboralji faluban, a Cétényke folyó partján már több a nem magyar név; Kiscétény mára elszlovákosodott, csak Nagycétény maradt meg zömében magyarnak, s magyar iskolája is van. Vörös Ferenc erre vonatkozó magyarázata - mely szerint a kétnyelvűség nem mindig szerencsés - ez esetben elfogadhatónak tűnik. De azért a történelem alakulását itt is figyelembe kell venni: a határt 1939-ben éppen a két falu között húzták meg. A korábban - egyházát, postáját stb. tekintve - Nagycétényhez tartozó Kiscétény Szlovákiához került. Tovább romlott a helyzete, amikor a területrendezés idején a távolabb fekvő Nyitracsehihez csatolták, s csak a rendszerváltáskor önállósult. Vörös Ferenc kutatásai ezekre a szempontokra is ráirányítják a figyelmet. Könyve által nem csak a csallóköziek és a Nyitra-vidékiek látóköre bővülhet. Motesiky Árpád (Roncsol Lászlónak a kötet pozsonyi bemutatóján elhangzott méltatását a Könyvjelző következő számában közöljük.) i ■*1 Csallóközi Kiskönyvtár Vörös Ferenc Családnévkutatások Szlovákiában Ls *3 Vörös Ferenc Családnévkutatások Szlovákiában Csallóközi Kiskönyvtár Kalligram Kötve, 592 old., 13,4x20,7 cm bolti ár: 450 Sk kedvezménnyel: 399 Sk