Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-17 / 6. szám
/ \ 1 omor gyönyör Susan Sontag szerint „az irodalmi fordítás lényegének legtalálóbb meghatározása nem más, mint az igény, hogy elismertessük a lefordítandó mű irodalmi értékét”. A fordítót egy evangéliumi késztetés hajtja, célja „a fontosnak ítélt könyv olvasótáborának bővítése.” (Nagyvilág 2004/4, 343.) A Csehy Zoltán szerkesztette és fordította Martialis-összeállítással (Költők, ringyók, pojácák. Kalligram, 2003) kapcsolatban is, mely a költő epigrammáiból nyújt válogatást, feltehetjük tehát azt a kérdést, mi indokolja, miért fontos, hogy ma Martialis újra megszólaljon magyarul? Mi teszi annyira aktuálissá ezt a költőt, akinek verseiből három éve már megjelent egy válogatás (Adamik Tamás szerk., Magyar Könyvklub)? Mi vitte rá a fordítót, Csehy Zoltánt, hogy összeállítsa a maga saját Martialisát? Persze a tényleges okokat én sem ismerem, de a kötet alapján néhány lehetséges választ azért megpróbálok megfogalmazni. Mielőtt még azonban erre rátérnék, tegyünk egy próbát, amolyan szúrót — válasszunk ki egy epigrammát a kötetből, s ezen teszteljük le, milyen szövegekként is olvasódnak a Csehy-féle fordítások. A másikon keresztüli értés elvé-SZTRATÓN KÖLYÖKMÚZSA AVAQY A FlOSZERELEM MŰVÉSZETE A a, ?\ A i, KALLIGRAM Sztratón Kölyökmúzsa Csehy Zoltán fordítása Kalligram Sztratón fiúszerelemről szóló műve az ún. Görög Antológia XII. könyvét alkotja. A fordítás először jelenik meg magyarul. A bőséges jegyzetapparátus révén beszélgetőkönyvet kap az olvasó, s nemcsak az antik világgal ismerkedhet meg. hanem az erotikus költészeti hagyomány egy részével is. Fűzve, 320 old., 14,5x22,5 cm bolti ár: 259 Sk kedvezménnyel: 229 Sk nek eleget téve pedig szúrjunk még oda mellé egy másik Martialis-fordító tollából származó epigrammát is. Egy ugyanazon versnek, Martialis 11,21 jelzésű epigrammájának két fordítását fogom idézni. íme, az első: „Lydia oly kerek és széles, mint nagyfaru bronzló, / mint a zörögve futó, gömbölyű érckarikák, / mint öblös fakerék, mit unásig nyaggat a bűvész, / mint elnyűtt csizmák bő, latyak-ette csöve,/mint ritkás hálók, mik a fürge rigókra lecsapnak, / mint szinház-boritó ponyva, vihart mi kiáll, / mint ami karperecét ledobott valamely buja némber, / mint bélese-veszett dunna dagad lötyögőn, / mint a koszos Britton-zacskós nadrágja, vagy éppen / mint a gödény undok torka, ha tátva vedel. / Azt mondják, hogy a fürdőben megölelt, az enyém volt... / Nem tudom; azt hittem, lám — a medence ölel.” S így hangzik a második: „Lydia annyira tág, mint segge az érclovasoknak, / mint gyors fémabroncs, mely karikázva csörög, / mint artistakerék, amelyen hipp-hopp átugrik a tornász, / mint csatakos bocskor, vén, csupa víz, csupa sár, / mint a lazult háló várván kóbor madarakra, / mint színházunkban, hogyha a ponyva lazul, / mint egy karperec egy csont-bőr buzi szálka-kezéről, / mint matrac, melyben tollpihe épphogy akad, / mint nyomorult gallok nadrágja! Ravennavidéki / undorító pelikán torka-tokája ilyen! / Azt terjesztik, hogy tóban dugtam meg e nőcskét, / nem tudom: én a tavat dugtam, ez így hihetőbb.” Az első, a korábbi, Bede Anna, a második, későbbi, Csehy Zoltán munkája. Mi a legmarkánsabb stílusbeli különbség a két fordítás, tehát a két célszöveg között? Tekintsünk most el a lexikális szinten megragadható értelmezésbeli különbségek számbavételétől és értékelésétől (érckarikafémabroncs, bűvész—tornász, rigók—madarak, dunna—matrac, gödény—pelikán), s kizárólag azt nézzük meg, milyen esztétikai minőségek dominálnak az egyikben, illetve a másikban. A másodikként idézett fordítás nyersebb, valamivel vulgárisabb, jobban engedi érvényesülni a szlengbe áthajtó beszélt nyelvi elemek érdességét (kulcsszavak ebből a szempontból: segge, buzi, dugtam, nőcskét); az első finomabb-finomkodóbb, mondhatni prűdebb, erős eufemizálás jellemzi, igyekszik megtartani a szöveget a költészet emelkedettebb regiszterében (nagyfaru, buja némber, megölelt, enyém volt). Talán e rövid mintavételből is kiderülhetett, mi' a Csehy-fordítások sajátos kifejezésbeli tendenciája. A fordító úgy próbálja közelíteni a mai olvasók horizontjához a Martialis-szövegeket, hogy eleget tesz a római költő által (is) vallott simplicitas, azaz a szőkimondás elvének: nem próbálja elkenni az obszcenitás mozzanatait, a „porT nográf lexikába átfaroló” (Cs. Z.) részeket stílusnemüknek megfelelő s a mai nyelvhasználathoz közel álló magyar ekvivalensekkel adja vissza. Az „életre keltésnek” más eljárásai is érvényesülnek azonban a kötetben. Martialis, Marcus Valerius Költők, ringyók. pojácák Válogatott epigram mák. A szellemes gúny, a maró szatíra, a szókimondás éppoly értéke ennek a költészetnek, mint a tömörség és az artisztikum szerencsés elegyítése. Csehy Zoltánnak az életmű egészét átfogó válogatása Martialis erotikus költészetére helyezi a hangsúlyt. A fordító szómagyarázataival, értelmezéseivel, utószavával. Kötve, 224 old., 15,5x15,2 cm bolti ár: 230 Sk kedvezménnyel: 199 Sk Csehy Zoltán az utószóban (Széljegyzetek a pillanathoz) rámutat az életmű irodalomelméleti szempontból izgalmas oldalaira (a költeményekből kibontható olvasó-tipológia, a szöveg és a befogadás folyamatának erotizálása), úgy, ahogy ezt már megtette más antik és reneszánsz kori költő műveivel kapcsolatban is (1. A szöveg hermaphrodituszi teste. Kalligram, 2002). Ezzel függ össze az is, hogy nagy számban válogat be olyan szövegeket a kötetbe, melyekre ma bizonyos profi értelmező közösségekben nagyobb fogadókészség mutatkozhat. A metapoétikai jellegű posztmodern szövegeken (is) edzett kortárs olvasók körében épp az önmagáról gondolkodó, ars poetica-szerű, erősen ironikusan, esetenként szarkasztikusán hangolt epigramma iránt mutatkozhat affinitás. Az erotikus, olykor pornográf darabok (melyek közt több homoerotikus vonatkozású költemény is található) pedig a gender szempontok irodalom- és kultúratudományokban való előtérbe kerülésének, a nemi identitások újraszituálódásának köszönhetően tarthatnak számot érdeklődésre. Nem biztos persze, hogy Csehy Zoltán ilyen megfontolásoktól vezetve szelektált, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, ma nagyobb esélyük van ezeknek a verseknek megszólítani — elsősorban — az értelmezés munkáját végző irodalmárokat. De nemcsak az új(abb) elméletekre fogékony kritikus vagy irodalomtörténész találja meg bennük a magáét, hanem az is, aki pusztán a szöveg olvasása nyújtotta öröm végett veszi kézbe őket. Megvallom, hogy egyébként az epigrammáknak épp e két csoportját tartom a kötet legjobban sike-Könyvjelző 6/2004
