Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-21 / 10. szám
Tanulmányok költőportrékhoz Tőzsér Árpád a legelszántabb kísérletező költők közé tartozik. Új könyvének két ciklusa alapvetően eltérő poétikai eljárások szerint szerveződik - olvasom az Élet is Irodalom Ex librisében Bodor Béla tollából. S azonnal beugrik Esterházy rólam írt mondata az Escorial-gyűjtemény címoldalán. S tüstént a döbbenet: ezek szerint mi, annyiszor margóra utalt felvidékiek lennénk a magyar költészet legelszántabb kísérletezői? Anynyi bizonyos: az utóbbi fél évszázad legtöbb újdonsága a magyar irodalomban a mai Magyarország határain túlról jött: Párizsból, a Vajdaságból, itt-ott Erdélyből és igen, még tőlünk, a Felvidékről is. A mi Tőzsérünk annyival tett még rá a lapátra, hogy az ő kísérletező kedvét ráadásul még siker is koronázza (ellentétben más kísérletezőkkel, mondjuk, Erdély Miklóssal, Bakucz Józseffel vagy a magyar műhelyesekkel). Ezt a huszárvágást legföljebb csak épp Esterházynak sikerült fölülmúlnia, ti. hogy az avantgárd kísérletezést tömegsikerré varázsolta. (Igaz, a Harmonia Caelestis kösz^ nőviszonyban sincs a legmodernebb Esterházy-opusokkal, A próza iszkolásávA vagy a Fuharosok kai.) Ma, 2004. október 6-án, amikor e sorokat írom, Tőzsér Árpád a 69. születésnapját ünnepli. S belép hetvenedik évébe, egyben életének nyolcadik évtizedébe. Hihetetlen. Elnézést a közhelyért, de nem az a hihetetlen, hogy hetvenéves lesz tüstént, hanem az, hogy a jubileumot ilyen elszánt kísérletező kedvvel éri meg. S épp most, kísérletező kedvének tetőpontján aratja a legnagyobb elismeréseket: Kossuth-díj, Stúr-érdemrend (micsoda párosítás!), díszpolgárság és a többi. E sorok írója, mint köztudott, a hatvankilenc évből majd ötvenet együtt élt meg jubilánsunkkal. Sokszor harcoltunk együtt, gyakran egymás ellen, de pályánk elválaszthatatlan egymástól. Még úgy is, hogy Tőzsért annyi sikerélmény éri, mint engem sikertelenség, s ezt nem irigységből mondom, még ha irigységre lenne is okom. Hanem azért, mert neki is azt köszönhetem meg, amit a minap Esterházynak, hogy sikerükkel nyilván ők törik előttünk, sikertelen kísérletezők előtt az utat, s nemcsak azzal, hogy rólam például épp ők ketten írták a legelismerőbb sorokat, hanem azzal elsősorban, hogy sikerükkel ráirányítják talán olyanoknak is a figyelmét a modern irodalomra, akik egyébként nem is hallanának arról, hogy létezik ilyesmi. Különösen érvényes ez a költő s egyben irodalomtudós Tőzsérre, aki ez adottságát nemcsak elméleti, irodalomtörténeti-kritikai munkáiban gyakorolja, hanem lírai munkáiban is. Tanulmányok költőportrékhoz — hirdeti az új kötet címe, mely alcíme szerint Új és kevésbé új versek a versről és költőkről. Az igazi meglepetés tehát, bizony-bizony korántsem az, hogy hatvankilenc éves, hanem hogy egy majdnem hetvenesztendős nagy öreg nekirugaszkodik, s nemcsak egyszerű zsurnálkritikákban vagy akár tudós tanulmányokban áll neki megfejteni kortársai életművét, hanem egy lélegzettel belebújik mindannyiuk bőrébe, s írja helyettük a verseket is. S nemcsak a kortárs Orbán Ottó, Bertók László, Petri György vagy Oravecz Imre maszkját ölti magára, hanem a nála fiatalabb Kukorelly Endre, Rakovszky Zsuzsa vagy a hozzá képest „tinédzser” Tóth Krisztina vagy Borbély Szilárd maszkját is. S ami a legmeglepőbb eredménye az egész tranzakciónak: a parodizált költőkről (a paródiának nem a mai, hanem az egykori, bachi, hündeli értelmében) nem az derül ki, hogy milyen nagy, különálló, másokkal összetéveszthetetlen individuumok, hanem épp az ellenkezője, ti. hogy a mai magyar költészet még legjellegzetesebb képviselőiben is milyen szürke, milyen egyhangú líra. Mintha az egész Tőzsér köpönyegéből bújt volna ki, amint az orosz irodalom a Gogoléból vagy az amerikai Mark Twainéből. SÉR ÁRPÁD Tanulmányok költőportrékhoz új versek Tudom persze, hogy túlzás, amit állítok, de sok igazság van benne. S elsősorban az, hogy erre fényt valóban csak egy Tőzsér kaliberű költőesszéista vethetett. „A sikerületlenségek, hibák, üresjáratok maguk is közölnek valamit, rámutatnak valamire az életmű vagy az irodalmiság egészében — állítja Bodor Béla idézett Ex librisében, majd így fejezi be: — Ez a magyarázata annak, hogy míg Tőzsér igen ritkán ír remekművet, addig könyvei egészükben véve izgalmasak, maradandó olvasmányélményt adnak. És ez alól ez a legújabb sem kivétel.” E szentenciákkal csak részben tudok egyetérteni. (Mert — teszem azt —, mi az, hogy remekmű? Homéroszi, goethei mértékben gondolt remekműről van szó, vagy megelégszünk Pilinszkyvel, Nagy Lászlóval is?) Azt viszont tanúsíthatom, hogy Tőzsér versei — melyeket rendszerint kéziratban látok — korántsem mutatkoznak meg úgy önmagukban, mint kötetekbe ágyazva. És ez alól, bizony, ez a legújabb kötet, a Tanulmányok költőportrékhoz sem kivétel. Cselényi László Mintha erdei állat volna és angyal Nap Kiadó Az életműsorozat zárókötete, a szerző versfordításai. Címét kedvére, kezére játszva Hamvas Béla találta ki az észak felé kiterjesztett Közép-Európában honos ember-alatti és ember-feletti lény jellemzésére. Fűzve, 123 old., 15x25 cm bolti ár: 110 Sk kedvezménnyel: 89 Sk Finnegan halála Kalligram A Tőzsér-versek hőse a néhai Tim Finnegan kőműves, ír vásári dalocskák bohókás figurája, akit egyszer már James Joyce feltámasztott. Szegény Finnegan a Tőzsér-kötetben is reménytelenül meghal. Fűzve, 64 old., 14,6x14,6 cm bolti ár: 110 Sk kedvezménnyel: 89 Sk Könyvjelző 10/2004
