Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-05-23 / 1. szám
Csehy Zoltánnal Beniczky Péter verseiről Kétnyelvűség egynyelvűség - két nyelvből összetevődő harmadik nyelv Somogyi Tibor felvétele Annak örülgetek, hogy itten, Szlovákiában azért már hagyománya van a régi magyar irodalommal való foglalkozásnak, sokan elmélyülten és rendszeresen búvárkodtak ezen a területen, mások meg alkalomszerűen, egy-egy témát körüljárva kutatták a régmúlt irodalmát és ezen belül a szlovák—magyar kapcsolatokat, de kivételes esetek, kirándulások is eszembe jutnak, most hirtelen a költő Varga Imre neve ugrik be..., és szerencsére ez az érdeklődés máig tart. Te hogyan jutottál Beniczkyhez? Az alapötlet úgy jött, hogy Pesten, a doktori képzésem során bekapcsolódtam a Bölcsészettudományi Informatikaprogramba, s itt egyebek közt kódexek internetre való felvitelével, tehát elektronikus átiratával foglalkoztak, s ezekben a kódexekben voltak régi szlovák szövegek is, melyekkel ott nem tudtak mit kezdeni. De ha megnézed a Régi Magyar Költők Tárát, abban például Beniczkynél föl sem merül, vagy csak egy fél mondat erejéig, hogy írt szlovákul is. Tehát senki nem kezelte őt a maga komplex kétnyelvűségében. De így van ez a másik oldalon is: fogsz egy szlovák irodalomtörténetet, s legfeljebb van benne egy mondat arról, hogy Beniczky írta a Magyar ritmusokat..., és anynyi, letelt. Szóval, senki nem akarta meglátni azt a külön nyelvet, ami ebből a kétnyelvűségből fakad. Én meg ügy gondolom, hogy épp mi vagyunk abban a helyzetben, akik ezt tökéletesen értjük oda-vissza. Azért a párhuzamos olvasás igénye megvolt, emlékszem könyvtárunkban egy szlovák Beniczky-kötetre, príma széles margóval, arra apám, a kinyomtatott szlovák versek mellé szépen oda tudta írni a magyar megfelelőiket. Na, ez az egymás mellett láttatás akkor most ezzel a Lilium Aurum-os kötettel mindenki számára elérhetővé vált. És míg el nem felejtem, mert ez is nagyon tetszett: te ennek a könyvnek az utószavában említesz két kortárs költőt, Mila Haugovát és Macsovszky Pétert, akik a Beniczkyhez hasonló természetességgel verselnek két nyelven, szóval, hogy ez a kötet egy kisebb csoda, de nem olyan értelemben, hogy itt valaki valamit kiásott, leporolt és felmutatott, és akkor ezen mint valami különösségen kellene csodálkozni, hanem hogy ez a mi kétnyelvűségünk valahol azért az irodalomban is csak természetes... Pontosan. Ezt akartam megmutatni. Mint ahogy nyelvészetben van olyan kategória, hogy vernakuláris nyelv, egy bizonyos területen beszélt nyelv, tehát amit az anyánktól tanulunk. Amely se nem irodalmi, se nem emelkedett változat, s ezeknek az embereknek ez a vernakuláris nyelvük ilyen két nyelvből összetevődő harmadik nyelv. És ez az, ami Beniczkyben olyan izgalmas. Macsovszky is ez a típusú költő, a különbség csak időbeli. Megvolt ez a humanistákban is: a humanista költő latinul is ír, olaszul is ír, vagy magyarul és latinul is ír. S létrejön egy nyelvek közötti harmadik kommunikációs csatorna. A versek kiválogatásában, az összeállításban mi vezetett, mi volt a vezérelv? Úgy vettem észre, hogy kihagytad a laposabb, sallangosabb darabokat. Itt főleg csak megpróbáltam ügy összeilleszteni a magyar és a szlovák verseket, hogy ügy hasson, mintha műfordításkötet lenne, telvát csak a hasonló szövegek egymás mellé rendelése volt fontos. És így tűnik ki az is, hogy igazándiból nem műfordításról van szó. Mondod ezt a méltánytalanságot, hogy egyik irodalom se fáradt túlságosan a Beniczky-életműnek az átfogó vizsgálatával, tehát a mindkét nyelven megnyilatkozó Beniczkyvel egyszerre. De, legalábbis magyar részről, kihullt az általános irodalmi műveltségből is, nem látom az egyetemi jegyzetekben, a jobb középiskolai tanár alapvető kézikönyvének számító Szerb Antal is csak egyszer írja le Beniczky nevét, egy lábjegyzetben. A maga korában rendkívül népszerű költő kikopott a köztudatból. Ezért is jó, hogy most, és ilyen formában, ahogy még eddig soha, megjelent ez a kötet. Kinek ajánlható: tanulóknak, tanítóknak? Könyvjelző 1/02
