Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-05-23 / 1. szám
Aki annyiféle életbe-halálba, koponyalékelésbe beleképzelte . már magát, az írónak, aki annyiszor gondolkodik más ember fejével, egy agyvérzéskor vagy utána mi játszódik le a fejében? Mi az első gondolat: a túlélés esélyének latolgatása, s mi a második: megírni, ami történt? Most, eltávolodva a történtektől, mire gondolsz? Arra, hogy ideje lenne meghalni. De ami a gondolatot és a sorrendet illeti, arra is válaszolok. Elküldték A halálom utáni napon regény nyomdakész változatát, feleségem becsületesen nekiült az utolsó korrektúrának, én meg keresztrejtvényt fejteni. S akkor az történt, hogy a betűk összekeveredtek, mint a kerge birkák, s hogy a szavak zavaros tartalmát megunták, elhatározták, ezentúl a gondolatnak is fittyet hánynak, hisz ő a közös dajka... Most már a Gutaütöttek balladáját idézed, ugye? Ez valahol rögtön az elején van... Igen, ez magának a gutaütésnek is csak az eleje, mert úgy folytatódott, ahogy a balladában írom, tehát hogy: „akkor a félig-meddig elárult / kisimította őket újra / mert megengedhetetlen / hogy a tudat pusztán betűkből és szavakból álljon”. Ez tehát a feloldás. Mert valóban megengedhetetlen. A milliomos halálában válogatsz a halál lehetséges módozatai közt, latolgatod, mi mindent kínál az élet: autóbaleset, repülőszerencsétlenség, atomreaktor-hiba, szívinfarktus, s azt írod, idézem: „Forgattam agyamban a halálnemeket, de egyikbe se tudtam belehalni.” Igen, de tudod, s egyszer már ezt is megírtam, most tehát én is idézek: Az elviselhetetlent nem kell túlélni. Akkor idézzünk tovább, olvasom: „csak a fejben fontos / mindezt rendbe rakni / hűlt helye maradjon / bármely zűrzavarnak / ez innen származik / az pedig onnan / a bizonyosságot / bólintva ünnepelni / mert különben baj van / összeráncolódik a gond / kisimíthatatlan.” Ez már a ballada végéből volt. Ami a kettő között, a mintegy hetven oldalon van: az a múltból, az emlékezet bugyraiból feltörő betűk, szavak, és a kórház képei, hangjai... Megpróbáltam rendet teremteni a nagy zavarban. Miután hasztalan labdáztunk a szanatóriumban, mi, az ápoltak, akik folyton kiejtettük a labdát, de kihullt az a gondozó, a Gondviselő kezéből is, s láttam, mi van körülöttem, akkor szóltam, hogy masszírozzák a béna kezemet s az ujjaimat. Ha nem is azért, hogy írni tudjak, hanem hogy a lakásomat ki tudjam nyitni. S addig terrorizáltam őket, míg valóban mozgathattam már az ujjaim, s akkor hazamentem, s írni kezdtem. Teljesen elölről kezdtem mindent, a hazatalálást és az írást, és sikerült. így született ez a Gutaütöttek balladája. Erre most büszke vagyok. Gratulálok. Mosolyogsz, nevetsz, derűlátó vagy... Igen. Mondtam az orvosnak, hogy szeretnék még egy kicsit élni, de nem feltétlenül. A gutaütésből nem lehet teljesen kilábalni. De az életbe más is belehalt már, hát én is így fogom csinálni. Föl kell vállalni. Nincs mit szégyellni rajta. Ezért se hagytam magam lebeszélni arról, hogy ez legyen a vers címe, a gutaütést sem kell szépítgetni. S azért ballada, mert ez tragikus dolog, meglehetősen tragikomikus történet. S számomra egyben egy belső csoda is. Elégedett vagy. Nem vagyok elégedett. Ritkán szoktam az írásaimon javítani, nem mintha javíthatatlannak tartanám bármelyiket is, hanem mert nem megy. Ez lezárult, csoda volt, most már nem tudok semmit hozzátenni. Mert persze megpróbáltam, de nem megy, lehámlik róla, én pedig eltávolodtam tőle. Most annak örülök, hogy megjelent mint könyv. Mikor lesz az első bemutatója? A Könyvhét előtt egy nappal, június 5-én Karol Wlachovskynál, a budapesti Szlovák Intézetben, majd 8-án is, azt Oláh János szervezi, szintén Pesten, egy sétahajón. Csanda Gábor □ Könyvjelző 1/02 ] Tragikomikus történet, de belső csoda is J„Szeretnék még egy kicsit élni, de nem feltétlenül” - mondja Monoszlóy Dezső Lőrincz János felvétele
