Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-03-07 / 10. szám

2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1942. tiiárcius. .7; Megnyílt az OTI új rendelője — De kevés a köszönet benne — Modern stílusban épült, a kor igényeinek mindenben megfelelő berendezésű új épü­let díszíti az egyébként szerény külsejű Kertész-utcát. Elkészült az OTI új ren­delője és március 1.-vel át is adták ren­deltetésének. Mindez elférne egy rövid hirecske kere­tében is, mert bármennyire örvendetes és ritka esemény Komáromban egy új épü­let, annyira mégsem földrengető esemény, hogy külön cikket kívánna magának la­punk hasábjain, még ha mindjárt középü­letről van is szó. S hogy mi mégis így megtiszteljük ezt az eseményt, annak oka nem magában a száraz tényben keresendő, hanem Inkább a kísérő körülményekben. Ezek azonban nagyon tanulságosak. Már maga az épület hosszú vajúdása nem egyszer állott a közérdeklődés középpont­jában. Komáromban mindenki tudja, hogy ezt az építkezést még a csehek kezdték meg 1938. tavaszán. A kerületi Munkás­pénztár székházában az orvosi rendelők száma oly csekély és szűkös volt, hogy •,nem lehetett* a betegek zavartalan orvosi vizsgálatát biztosítani. Ez késztette a volt Orsz. Szociális Biztosító Intézetet arra, hogy egy modern rendelőt létesítsen. .'Megindult tehát az építkezés elsőrangú anyagból, nagy­szerű tervek alápján, ám a csehek térvez- J-ek. s a tengelyhatalmak végeztek. Az épü­­jet falai tető. alá már nem juthattak, mert a bécsi döntés a cseheket kiparancsolt i , 'Komáromból, s mert ezt a félig kész épü­letet már mégsem tudták magukkal vinni, ' örökségkép az OTI-ra maradt az. Az örö­kös azonban két éven át hozzá sem kezdett bz építkezés befejezéséhez, mintha az őt egyáltalán nem érdekelné, hagyta, hogy a tetőtlen épületet két kemény tél hidege és fagya, két forró nyár olvasztó melege és vihara, két nedves ősz bőséges csa­padéka bomlassza, poriassza, tépje, szaggassa. Hiába sürgették a munkát az illetékesek, .hiába hangsúlyozták az orvosi rendelők “ hiányosságát az orvosok, hiába cikkeztünk mi, rámutatván a közvagyon pusztulására, a sürgető szavak süket fülekre találtak. Hogy mi volt ennek a halogatásnak az oka, . ma sem tudjuk, csak legfeljebb sejtjük s éppen ezért nem is mérünk elitélő véle­­' ményt nyilvánítani. Lehet, hogy igaza volt . a bölcs központnak, csak nehéz megérteni. Nagy megkönnyebbüléssel látta tehát az -OTI kebelébe tartozó munkásság, amikor végre belekaptak a továbbépítésbe, mert . inár a székházban tarthatatlan kezdett len­ni a helyzet. Egy-égy rendelő orvosra 30— 40 beteg várakozott megfelelő váróterem híján betegnek semmikép sem kívánatos , körülmények között, ugyanabban a ren­­j delőszobában óránként váltották egymást ‘ ~á rendelő orvosok és velük együtt a jelent­- kezö betegek, tekintet nélkül a betegség- jellegére, egymás után szívták magukba az elhasznált levegővel az ottmaradt ba­­cíllusfelhöket. Orvos és beteg egyaránt meg­‘ könnyebbülten sóhajtott fel, amikor az épít­­j kezés végre a Luca-székével azonos tem­­. póban befejeződött és mintaszerű berende­zést is nyert úgy, hogy most március else­­* jére át lehetett adni rendeltetésének. ' Az öröm azonban korai volt. Kiderült, .hogy egy hónappal mégis elsiették a dolgot. Sokkal stilszerübb lett volna, ha a meg­nyitási ünnepélyt április elsejére tűzték volna ki. Ugyanis az új és kényelmes központi ren­delő megnyitásával egyidejűén ma­gas rendelet érkezett, amely szigo­rúan előírja, hogy a körzeti orvo­sok ezentúl nem a székházban, de nemis az új rendelőben, hanem sa­ját magánrendelőjükben kötelesek az OTI-betegeket fogadni. A központi rendelőben csak a szakorvosok ni» mii rendelhetnek azon betegek részére, aki­ket a körzeti orvosok hozzájuk utalnak. Hát nem áprilisi tréfa ez? Ahogy nem tudtuk megérteni az épít­kezésnél mutatkozó huzavonát, épp úgy nem, sőt még kevésbbé tudjuk felfedezni ebben a rendelkezésben a rációt. Eltekint­ve attól, hogy az OTI nem fizeti oly bő­kezűen az orvosait, hogy azok abból pénz­tári betegeik részére külön rendelőt tud­nának íentartani 30—40 emberre való váró­­helyiséggel, különösen érthetetlen volt előt­tünk, hogy miért kell annak n betegnek ezen­túl kétfelé futkosnia, amikor a két­szeri vizsgálatot sokkal gyorsabban és eredményesebben lehetne ugyan­azon épületben, » központi rende­lőben megejteni, ahol a központilag fűtött folyosók, a ké­nyelmes és világos várótermek és rende­lők üresen konganak? Mert ma az a hely­zet, hogy abban a nagy és szép épületben naponként 4, mond négy orvos rendel egy­­egy órát. Ezéirt a 4 óráért és 4 rendelő­ért fűtik az egész épületet ma, amikor aZ anyagtakarékosság mindenkit kötelez, még a közintézményeket is. Tájékozatlanságunk eloszlatása céljából szakértőkhöz fordultunk, akiktől a követ­kező felvilágosítást kaptuk: »Ez nem áprilisi tréfa. Ennek az intéz­kedésnek szociális okai vannak. Magyar­­országon általános érvényű szabály, hogy az OTI körzeti orvosok saját körzetükben kötelesek lakni és ott rendelőt tartani, hogy a betegnek; beteg állapotában ne kell­jen hosszú úfat megtennie a központi ren­delőig.« Bármennyire megható is ez a szociális gondoskodás, mégis kénytelenek vagyunk különvéleményt bejelenteni. Ennek az in­tézkedésnek legfeljebb nagyobb yárosokban van. szociális értelme, ahol a betegek leg­nagyobb része kilométereket volna kény­telen megtenjni a központi rendelőig és ahol minden orvosi körzetijén meg van, a lehe­tősége annak, hogy az illetékes orvos meg­felelő lakáshoz és rendelő helyiséghez tud­jon jutni. Komáromban azonban semmi sincs messze, az egész város nem nagy­kiterjedésű s az orvost csak n lábonjáró l>etcg keresi fel rendelő­jében, a fekvőbeteget az orvos lá­togatja meg, A lábonjáró beteg pedig vagy komoly be­teg, vagy nem. Ha nem komoly beteg, úgy . nem jár nagyobb megterhelésével, ha az orvos rendelője helyett az esetleg távolabbi központi rendelőben jelentkezik Ha azon­ban komoly a betegsége, úgy a körzeti orvos elküldi őt a központi rendelőbe szak­orvosi felülvizsgálatra, tehát éppen a komolyabb betegeket bün­teti a rendelkezés avval, hogy két­szer kell járniok az orvosi vizsgá­latra. I)e ettől eltekintve Komá­romban szinte lehetetlen, hogy a körzeti orvosok kivétel nélkül sa­ját körzetükben tudjanak lakást és rendelőt tartani. Partosújtelepen, a Benében, a Pihegőben, a Singellőben, stb. ez csak úgy volna le­hetséges, ha az orvos házat építene ma­gának. De ad-e erre az OTI anyagi támo­gatást az orvosnak? Ugy-e, erről a ren­deletben szó sincs. És amelyiknek a va­gyoni helyzete esetleg meg is engedné az építkezést, saját költségén aligha épít ma­gának a Partosban vagy a Benében. Nincs tehát más megoldás, a belvárosban bérel­het csak megfelelő lakást, helyesebben meg­tartja az eddigi lakásál A partosi beteg­nek tehát teljesen mindegy, hogy a belvá­rosban lakó körzeti orvoshoz gya­logol-e, vagypedig a központi ren­delőbe. Komáromra tehát a rendelet lehetetlenséget jelent s mert nincs szabály kivétel nélkül, az általános rendelkezés alól itt kivételt kell statuálni. Ezt diktálja a józan ész, de ezt diktálja az egészséges szociális ér­zék is. De az OTI-val kapcsolatban van még egy speciális komáromi jelenség, amelyet ugyancsak nem hagyhatunk szó nélkül. Délkomárom ugyanis nem az északkomá­­rpmi kerülethez tartozik, hanem a győ­rihez. A délkomáromi beteg tehát elő­ször jelentkezik a körzeti orvos­inál s ha ez komoly eset fénforgá­­sát látja, Győrbe küldi őt szakor­vosi felülvizsgálásra. Az OTI meg­téríti az útiköltségét és egyéb kész­­kiadásait. Az elmúlt három év alatt ennek az ano­máliának a megszüntetésére is lett volna elég idő. Ez azonban még mostohább el­bánásban részesült, mint a. központi rénr ■delő félbenmaradt épületének a befejezé­se, mert még mindig nem tudták elkészí­teni a két városrész’ kerületi egyesítését. Inkább viselik a győri utazási költségeket és készkiadásokat, semhogy ennek a vis.zás kérdésnek egy napi munkát szentelnének. Utaztatják a beteget éspedig éppen á sú­lyosabb beteget,. ahelyett,. hogy az alig, más­fél kilométernyire levő helybeli központi rendelőt vennék igénybe. Ez utóbbi eset­ben pedig az új központi rendelőt még az új rendszer feníartása esetén is sokkal gaz­daságosabban lehetne kihasználni. Mégis csak igaz a közmondás: -Parva »sopiaoti» ragüiír rmindoa-A. Hivatásszervet a hadbavonultak családjaiért Ez az itthon maradók legszebb és legidőszerűbb hivatása. Ezért felhívjuk tagjainkat, de felhívjuk az egész magyar értelmiséget, hogy akik e gondozásban részt kívánnak venni, csatlakozzanak hozzánk és segítsenek e társadalmi se­gítő munkában.. Mért-munkánk csak ak­kor lesz eredményes, ha a magyar értel­miség legjava résztvész e munkában és a gondozásban minden reászoruló csa­lád részesül. A haza hívó szavára életét is kockáz­tató testvér családjának joga van a ma­gyar társadalom támogatására. A jelent-Pitke Balázs becsukta a bicskát s leso­dorta térdéről a forgácsot: — Megyek, szentem. Zsuzsi visszaindult a ház felé. Szaporán szedte a lépést, kurta szoknyája úgy him­­bálódzott karcsú dereka körül, mint a nó­­tázó déliharang. Harisnyátlan, félpapucsba­­bújtatott, formás lábai úgy gyönyörüsköd­­tek Balázs szeme előtt, akárcsak az alko­nyati napban rózsaszínt kapott márciusi hó... Sóhajtva nyújtózott egyet s indult az asszony után. A kicsi szobában füstölgőit a paprikás­krumpli. Jó erős volt s az első kanál után’ Balázs ugyancsak szívta a száját. — Emmfjr teszi, — mondta. — Csak nem erős? — nyílt ki búzavirággá az asszony szeme. — Nagyon! — felelte, s ivott a korsóból egy kortyot.-- Látod, — csöndesült el Zsuzsi hangja, — akárcsak a szerelmem... Balázs ránézett az asszonyára. A haca­­cáré-kendő hátracsúszott a fején, egészen a nyakára, az arca úgy piroslott, mbit a rózsa. A szeme pedig csokor kékbúzavirág volt már. Balázs letette a kanalat, tekintete viharo­san szaggatta a búzavirágcsokrot. Felállt Az asszony várta. Kezében remegett a kenyérfalat, szája félig nyitva maradt s pruszlikja alatt úgy hullámzott a keble, akárcsak márciusban a fenekedő Duna. — Zsuzsi!... — lehelte az ember s lé­pett az asszony felé. Az ablak alól nesz szökött be. Kapará­szás, aztán sipítozó gyerekhang: kezés egyszerű levelezőlapon is megtör­ténhet (Hivatásszervezfet Budapest V.,, Kálmán-utca io. címre). E társadalmi munkában való részvé­tel nem jelfent semmiféle anyagi megter­helést, csakis társadalmi munkát. Hisz­­sziik, hogy a magyar társadalom meg­érti hivatását, lélekben és cselekedetei­ben hozzánő a mai idők nagyságához és vállalja e ma legidőszerűbb társa­dalmi munkát. Adjon Isteni Hivatásszervezet Értelmiségi Tagozata. Móri fnjbor legelőnyösebben beszerezhető STEINES GYULA bej. borbizományosnál Mór, Fejér-megye Alapítva: 1925. Telefon-hívó: 45 Törköly-barack, szilva-seprő pálinkák kiváló minőségbeli. Likőrök, szörpök országosan elismert jó hírnév üek. Szállítás bornagykereskedők és vendéglősök számára —- Balázs bácsi! Vigyen át a sáron, mer nem tudunk az iskolába jutni! Piíke Balázs tekintete az ablakra csa­pott. S lehanyatlott a karja. Meg is tán­­torodott kicsikét s keze már csak az asz­talon álló vizeskorsó felé nyúlt. Felhajtotta a korsót s rogyadozó léptek­kel az ajtónak indult. Nem látta már, hogy Zsuzsi szemében hogyan hervad el a csokor búzavirág s hogyan ered könny arra a hervadt búzavirágra ... Ott volt a gádoron. Felkapta a két gyereket s vitte a sáron át. Vitte a két szomszedporontyot, vitte, imint a pillét s úgy érezte: majd a szível szakad meg alattuk mégis. S mikor le­­tottyantotta őket az iskola előtt, már az ő szemében is egy könnycsepp csiklando­zott ... Zsuzsi már ágyban volt, mikor hazaért. Nem tudott hazamenni előbb. Az ajtóban már hallotta, hogy sír az asszony. Nyikorgóit az ágy a zokogásától — Ne bőgj, — mondta, — mer hazudsz. Mindig* hazudsz. Nyóc éve csak folyton ha­zudsz. — Balázs! — nyöszörgőit Zsuzsi s ha­rapta a dunyhát. — Paprikáskrumplival vezetsz az orrom­nál! — folytatta kegyetlenül. — Azt hajtoga­tod, hogy azér erős, mer szeretsz. Nem igaz. Ha szeretnél, gyerekem vóna. Nem kéne cipelnem a másét... Zsuzsi elcsöndesedett. Arra se volt már ereje, hogy hangot adjon a zokogásának. Pitke Balázs nézte a kihűlt paprikás­krumplit. Hideg volt a szobában s didereg-ÉRDEKES de cinikus kijelentést hallottunk hivatalos ajkakról a városi közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén. A púnzügyigazgaíóság je­lentésével kapcsolatban Balogh Miklós bi­zottsági tag panasz tárgyává tetté,' hogy a városi adóhivatal Komáromban a házadó­alapot igen sok esetben felemelte akkor, amikor viszont a házbérí emelni nem le­het és ezt minden megokolás nélkül közölt» fizetési meghagyás útján a kiszemelt adó­zókkal, holott a törvény kötelezően előírja, hogy az adóalap felemelését minden eset­ben tüzetesen meg, kell indokolni. Ez ter­mészetes is, mért hisz az indokok ismerete nélkül a felebbezést sem lehet kellően megindokolni, enélkül pedig az eredmény­re nem vezethet. A pénzügy igazgatóság ki­küldött képviselője válaszában beismerte, hogy' történtek emelések, de nem azoknál a házaknál, amelyek bérbe vannak adva, hanem csak olyanoknál, amelyeket a tu­lajdonos maga használ. Beismerte, hogy indokolás nélküli fizeiési meghagyások is mentek ki, de ezek száma nem sok, »alig 150*. Megáll ez ember esze ekkora felüle­tesség, ekkora érzéketlenség hallatára. Hát kérdjük, ha a házbért nem lehet emelni, lehet-e emelni a saját használatban levő ház bérértékét? Hát aki maga lakja a 'há­zát, vájjon jobb helyzetben van, mint aki bérbeadja? Emelkedett-© a ház jövedelme azáltal, ha, a tulajdonos maga lakik benne? Vagy talán ennek az önkényes — mert meg nem indokolt — rendelkezésnek az a rejtett célja, hogy a háztulajdonosokat rákényszerítse saját házaik bérbeadására és a maguk részére bérlakás; igénybevételé­re? Mert ez az egyetlen lehetőség, hogy az ilyen túlbuzgó rendelkezésekét kike­rülje az adófizető. Fejtetőre kell állítani az amúgy is megnehezített és felzaklatott életet csak azért, mert egyesek kiilönö» érdemeket akarnak maguknak szerezni? Az érdemszerzésnek ma sokkal külömb és szebb lehetőségei vannak a keleti harcté­ren, tessék a bolsevildekkel szemben szi­gorúnak lenni és nem az amúgyis ezer gonddal küzdő adófizetőkkel szemben. A szellemet pedig mi sem jellemzi jobban, inirrt az a bizonyos »alig 150« kijelentéi;. Akinek a szabálytalanságokból ez sem sok, arra nyomatékosan fel kell hívnunk fö­­löftes hatósága figyelmét. Egyébként ebből a kijelentésből következtethetünk az eme­lések számára is. Ha 150 csak elenyészi csekélység, mennyi lehet az egész? ni kezdett. Fölállt, magára dobta a nagy­dolmányt s kiment a ház elé. Csillagos este volt, meleg szellő fújt alul­ról s a varjak csapatostul szálltak a Duna felett. Komárom felé igyekeztek azok is. — Áradás lesz, — mondta Pitke Balázs halkan s leült a parton árválkodó ladikja orrára. * Másnap csakugyan megjött az ár. A hó­­sipka lefittyent a Gerecse fejéről s a jég, miután vízbesodorta a Herczog zsidó háza sarkát, eltűnt, mint a kámfor. Az öreg Duna bezzeg legénykedelt. Zú­zott, harapott, mint a ketrecéből kiszaba­dult oroszlán. Nyelve harmadnap már ott nyaldosta Pitke Balázsok kishajléka küszö­bét. Balázs a ladikban állt, Zsuzsi pedig az (utolsó batyut adta ki neki a házból. A többi cókmókot már előző nap átladikázták Zsuzsi anyjához, akinek a háza a magas­parton állt. — Üsse kő, Zsuzsikám, — mondta Ba­lázs, beemelve Zsuzsit a ladikba, — lesz még máskép is! Az asszony szeméből hullott a könny, de azért mosolygott. Nézett-nézett az urára, aki nem engedte még el, hanem egyre erősebben és közelebb szorította magához. ■ Zsuzsi, — mondta az ember s fojtott lett a Hangja, — aztán, ha elmegy az ár... megint visszajössz velem? — Vissza, Balázs. Nyóc éve vagyok az asszonyod s azóta minden tavasszal mene­külnünk kellett. Mindig újra kellett kez­denünk. — Nem untad meg? — Nem. Megjött az ai Irta: Nehéz Ferenc (Mutatvány a szerző napokban megjelenő »Kis lak álL a nagy Duna mentében« című novel­­láskötetéből.) Pitke Balázs új evezőt faragott s ez azt jelentette, hogy tavaszodik már. Pedig még szemközt, a Duna másik oldalán, hósipka csáléskodott a hegyek tetején s az öreg iolyam háta is nagydarab jégtábláktól gör­nyed ezett. Ám Pitke Balázs érezte, hogy hamaro­san beföllegzik ennek a világnak. A Duna felett langyos szelek futkorásztak már gya­korta s a szigeti fűzfákon kurjongássá vált a varjak károgása. Pitke Balázs tudia, hogy a lábatlani dombok mögött nekigyürközésre készül a nap sí egyik reggel úgy lecsapja a hósipkát a Gerecse fejéről, mint Krisztus urunk a sánta varga kalapját. A jégtáblá­kat pedig úgy összeroppantja, akárcsak a gyerek a cukrot. Pitke Balázs sietett az evezővel. Ha el­megy a jég, utána megárad a Duna. Meg­bosszulja magát, hogy két hónapon keresz­tül jégbörtönbe zárták. A jég a Duna szé­gyene s ezért a szégyenért kegyetlenül megfizet. Ilyenkor pedig, hej, be nagyon kell az evező! A kisladik sokszor a szegényember hajléka lesz s az evező — eszköz az élet felé ... Dél volt, a faluban harangoztak. Zsuzsi már ott mosolygott Balázs felett a gádoron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom