Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-08-22 / 34. szám
4 oldal. KOMÁROMI LAPOK 1942. augusztus 22. * VESZTŐHELYTŐL AZ INTEBMÁLŐ TÁBOBIC (Efy magyar újságíró élete a cseh megszállás alatt) Irta: dr. Baranyay József. Alapy Gyula városi könyvtáros lemondása után engem választott meg a városi közgyűlés könyvtárosnak. Mint könyvtárost'is kikezdték engem a cseh-tótok, hiszen szálka voltam a szemükben, mert a magyar kultúrának tettem szolgálatot, amikor a könyvtárat fejlesztettem és nagyobbítottam. A magyar belügyminiszter még az első világháborúban hozott egy rendeletet, hogy büntetendő az, aki titokban nemzetellenes könyveket, iratokat terjeszt. Ezt a magyar belügyminiszteri rendeletét húzták rám, hogy a városi magyar könyvtárban a cseheket és a tótokat kicsinyítő könyveket is tartok. A tárgyaláson a vezető elnök dr. Soós Imre, a mostani törvényszéki elnök mentett meg, azt mondván, hogy ez a rendelet nem vonatkozik rám, mert a rendeletben hangsúlyozva van, hogy aki titokban terjeszti a kifogásolt könyveket, Baranyay könyvtáros ezt nyíltan adja ki az olvasónak, sőt a kinyomtatott könyvtári címjegyzékben is felsorolja ezeket a könyveket. így az ítélet csakl fölmentő lehet. Az akkori ügyész Moesz Géza, barátom aztán elsuttogta a boldogító »tudomásul veszem az ítéletet« és így a büntetlen előéletem ezúttal is meg volt mentve. Különben állandóan figyelték minden lépésemet. A könyvtárba egyenesen olyanok iratkoztak be, akik figyelték, hogy hogyan dolgozom a magyar kultúra érdekében. Nem egyszer tartottak a könyvtárban razziát, Sokszor egész ártatlan könyveket elvittek. Természetesen a jnagyarok diadalát, a csehek felett Mátyás király győzelmét a cseh Holubáron száműzni akarták a könyvtárból, de édes Istenem, a Kultúrpalota olyan nagy, hogy' könnyűi volt ezeket a könyveket eldugni. Érdekes, hogy Gárdonyi Géza »Az Isten rabjai« című regényét is ki kellett venni a forgalomból, pedig annak tárgya Szent Margit, IV. Béla leánya idejében játszik. A magyar Himnuszt, a Szózatot közlő könyveket is száműzték a könyvtárból. Latin klaszszikusokat, mértani könyveket is kitiltottak. Megállt az ember esze, hogy milyen indokból tették ezt. Mikor engem a városi közgyűlés könyvtárosnak választott meg, ezt a megválasztást a könyvtári főhatóságnak jóvá kellett hagynia. Az irántam érzett nagy szeretetheti ezt siettek is elintézni és éppen tíz évre rá hagyták jóvá, közben a fejem fölött lógott a Damoklész kardja. 1933-ban egy utazási irodával kapcsolatban körutazást tettünk vagy negyvenötén. Életem legszebb hónapja volt ez. Jártunk Olasz-, Török-, Görögországban, Palesztinában, Egyiptomban, Franciaországban, Montecarlóban. A világ egyik legszebb luxus hajóján, a közel 36 ezer tonnás Augusztuson. Az olasz ftassizmus fennállásának tizedik évfordulója volt ekkor és mi utasok ennek az örömére hallatlan kedvezményt kaptunk: minden száz lira helyett csak 25 lírát kellett fizetnünk a fejedelmi kényelemért. De hát minden farsangnak meg van a maga böjtje. Egy hónapi utazás után, amikor hazaértünk, a negyvenöt utitárs közül pont engemet porolt be a jövedéki hivatal, hogy külföldön csehszlovák pénzt költöttem el anélkül, hogy a cseh-szlovák nemzeti banktól erre engedélyt kértem volna. Azt mondották, hogy ez próba por volt és ha elítélteid volna, akkor a többi utitársamat is elővették volna. Nagyon megköszöntem ezt a megtiszteltetést. Háromszor volt tárgyalás a pozsonyi törvényszéken, amire fölmentettek. Bizalmasan megsúgták, hogyha valamit önként fölajánlok, viszszavonják a port. Én ehelyett olyan beadványt küldtem a vizsgáló bírónak, hogy azért már tényleg becsukás járt volna, de mire a pozsonyi bíró kezéhez 'került, akkorra már elévült. Egy tolmács segítségével értésemre is adta a bíró, hogy beadványomért külön pert kellett volna akasztani a nyakamba. Elég közel állott hozzám a veszedelem akkor is, amikor 1936-ban Komáromban és egyebütt kémkedés miatt sokat letartóztattak. így többek között Bayer Ferenc volt besztercebányai ipar - fielügyelőt, aki nekem közeli rokonom volt és levelezésben állottam vele. Ez a levelezés nagyon gyanúsnak tűnt föl a cseh-tót hatóságoknak. Hajszálon múlt, hogy le nem tartóztattak. Sokszor bejöttek hozzám cseh-tót detektívek, akik valami iránt érdeklődtek, hogy milyen egyesületek voltak azelőtt Komáromban. és ilyen ártatlannak látszó dolgok iránt, de mindig tudtam, hogy mást akarnak kiszimátolni, a kérdezősködések csak ürügyek voltak. Egyszer Nagy Sándor rimaszombati párttitkárral ültem a vádlottak padján. Szentül hittem, hogy először Nagy Sándor barátomat fogják kihallgatni, én kényelmesen elhelyezkedtem a pádon, lábamat hátra tettem és a sarkamat beleakasztottam a vádlottak padja alatt végig húzódó erősítő lécbe. Hallom ám azonban, hogy előbb engem szólít föl a bíró. Amint hirtelen fölállok, a sarkam nem akad ki gyorsan a lécből, a léc nagy recsegéssel törik össze. — Rossz ómen — súgtam a szomszédomnak, Nagy Sándornak. — Ma elítélnek bennünket. Megint csoda történt, fölmentették. Az ítélet kihirdetése után, amikor a bíróság már készülődik elhagyni a termet, Moesz Géza vezető ügyész azt mondja mosolyogva: — A fölmentő ítélet dacára én mégis kérem elmarasztalni Baranyayt! *) A Magyarok Világszövetsége a napokban ünnepséget rendezett Julián barát szobránál abból az alkalomból, hogy a reá való emlékezés útján a külföldi magyarságra az anyaországi társadalom figvel-Késő este volt, elpihent már a város, csöndbe temetkeztek az utcák, csak a Központi-szálló felöl hallatszott még nagyhalkan a muzsikaszó. Az égen méla mosollyal ragyogott a hoki s a csillagok tengerében pirinyóka ezüstszőrü felhöbáránykák bukdácsoltak. A Vár megye-utcán iparkodtam hazafelé. Hát, ahogy a Somorjay-féle csemege - üzlet elé érek, hirtétenül megtoppanok. Valami különös hang üti meg a fülemet* Nem is a fülemet, hanem a szivemet. — Ejnye, — mondom, — ez tücsökszó ...! f örgolódom ide-oda s hát fölfedezem, hogy a hang a járdaszéli kanális-lyukból — Miért ? — kérdezik. — Mert összetörte a vádlottak padját! Persze ez csak évelődés volt. Aznap délben künn az Erzsébet-szigeti Pokol-hoz címzett vendéglőben Vörösék kitűnő ebédje közben mondotta is Moesz Géza, aki velem együtt ott étkezett éveken át: — No ugy-e, ma sikerült megijesztenem téged ? — Nem annyira ijedtem meg, mint inkább meglepődtem, hogy miért kell engem megbüntetni, amikor az ítélet fölmentő volt. Kötelességem azonban kijelenteni, hogy a sok fölmentő ítéletben az én ügyes védekezésemen kívül nagy része volt a magyar érából ittmaradt ízigvérig magyar érzelmű bíróknak is, aminő dr. Soós Imre, mostani törvényszéki elnök és Moesz Géza, akkori vezető államügyész, most a rimaszombati ügyészség vezetője. Nélkülük, illetve cseh-tót érzelmű bírák előtt bizony más lett volna a sorsom. A fentebb említett könyvtárosságommal kapcsolatos pernél is Soós Imre mentő ötletének köszönhetem, hogy nem ítéltek el. Hálás is vagyok érte. * Amikor visszaemlékezéseimet befejezem, örök hálát mondok a Magyarok Istenének, hogy a lidércnyomás alól fölszabadultunk és mindezeket megírhattam. (Vége.) inét felhívja, a külföldi magyarokat pedig emlékeztesse arra, hogy idehaza, ezekben a nehéz időkben különös szeretettel gondolnak rájuk. jön. Odahajolok a lyuk fölé, remegő szívvel hallgatom a hangot. Semmi kétség : valóban tücsökhang. Tisztaszép, szomorúszép, fájdalommal te’i, hamisítatlan tücsökhegedüszó. Hallgatom-hallgatom ... Úgy érzem, már tfán is vagyok itt, a Somorjay előtt, a Szeniháromság-téren. Már eltűnt előlem a járda, a Kovách Tihamér patikája, a kőrengeteg, az egész Komárom. Már otthon vagyok, a faluvégen, a ménkü-vágott öreg nyárfa alatt, az árokparton. Ott hasalok a fűben, szarkalábbal a jogaim közt s boldog vagyok, határtalan boldog. Mellettem tücsök hegedül s hegedűje szavára táncot jár a szívem ... Hallá! § Figyelem 1 Ne mulassza el készletét kiegészíteni, kitűnő fajborok párlatok és likörkülönlegességekben SOMORJAl-nál még régi árben kaphatók, amíg a készlet tart. Komárom, Klapka-tér 9. - Telefon 215. — Hallja az úr, mit leskelödik itt?! Felriadok. A kanálisban elhallgat a tücsök. Egy rendőr áll előttem, hórihorgas, behemót-nagy rendőr, akkora, hogy árnyéka a Klapka-térig ér. A kardja szikrázik a villany- s holdfényben, a szeme nemkülönben. — Azt kérdezem, mit leskelödik itt iccakának idején? — dörren a hangja ismét. Alig tudok megszólalni. Csak dadogok: ■ ■— Én... a tücsköt hallgatom... — Ne mondja. Pont a Somorjay előtt? — Itt szól, kérem. — Érdekes, — mondja a rendőr, — hát akkor jöjjön velem az őr szobára. — Az őrszobára?! — Ott majd elmondhatja, miért hall[gatta a tücsköt a Somorjay előtt. De ha ilyen bogarai bevesz magától a felügyelő úr, akkor én huncut vagyok. — De kérem! — Jó, jó, csak gyerünk. Láttam, hogy egész lehajolt a r ollóhoz. Ismerjük mán az éjfélit. Persze, jó is esne egy kis fölvágott a mai háborús világba. — Csak nem gondolja, hogy betörni akartam? — Á dehogy... Ebben a pillanatban ismét megszólal a kanálisban a tücsök. A rendőr hátrahőköl, aztán rámnéz. Aztán a kanálishoz ugrik, lehajol föléje. Úgy hallgatja a hangot. — Mit szól ehhez, biztos úr? — kérdem mosolyogva. — Valóban tücsök... — mondja. Szigorú, gyanakvó arca szintén mosolygóssá válik. S egyre jobban ragyogni kezd, akárcsak az égen a hold. — Hogy kerülhetet ide? — kérdi. — Lehet, valami falusi szekér jött erre. Talán szénásszekér. S ide pottyanhatott róla. A biztos úr hangja egész halk már, mintha a szíve tájáról jönne: — De milyen keservesen szól az árvái,.. Egymás mellett állunk már, egészen közel. A nagy, behemót rendőr meg én. Hallgatjuk-ha'lgatjuk a tücsökszót s érzem, tudom már, hogy a biztos ur szintén arra gondol most, amire én. A kisfalura, az árokpartra, ahonnan ő is elszakadt 5 ahová mindig visszavágyik, ugyanúgy, mint én. (nf) A Komáromi MANSZ honvédőinkért A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének komáromi helyiszervezete gyűjtést rendezett sebesült honvédeink kórházi felszere I és ének kiegészítése érdekében. A gyűjtés igen szép eredménnyel végződött: Komárom társadalma és a MANSZ tagjai egy szívvel-iélekkel magukévá tették a szép eszmét s nagy áldozatkészséggel siettek szenvedő hőseink fájdalmainak enyhítésére. Összegyűlt 118 drb. nagy tollas párna, II drb. kis tollas párna, 91 drb. nagy vánkos húzat, 54 drb. kis vánkos húzat, 1 drb. nagy dunna, 9 drb. törülköző s szépmennyiségű toll. A téli ruhanemű akcióra készpénzben 030 pengőt gyűjtöttek a MANSZ tagjai s többszáz cigarettát. A dicséretes eredményű gyűjtés sikere elsősorban P a p p Kovách Elemérné ügyv. elnök, valamint S z ő n y i Antalné és dr. Kiss Lajosná érdeme. A szíves adakozóknak ezúton mond köszönetét a MANSZ vezetősége, amely az adományokat a Vöröskereszt helyicsoportja elnökségéhez juttatja. JULIÁN BARÁT* Irta: MÉCS LÁSZLÓ őszi erdőn, csúnya ködben, tönkön ölve leskelődtem, hol ködben a képzelődés hőst, lidércet alakít, lehet, el is szunyókáltam, annyi tény, hogy ott előttem jönni láttam sebbel-lobhal egy különös valakit. I Mint kit tölgyből csak nagyjából faragtak ki durva bárddal, úgy jött: szinte szálkás volt ínég orr, száj. mongol pofacsont. — Ki lehet ez az óriás, ki idejön, hol nincs madárda! s széles vállán ásóval e dnvad-lakta honba ront? Jön fehérlő hő csuhában, szénfekete lelternyegben, szarka-tarkán, rózsaffizér csörren keskeny bőrszíján, szürke színű vén szakálla kócos fürtben övig lebben. Megszólítom, hogy ki volna? Rámorogja: »Julián«. — Mit keiessz itf? — »Az Istennek akaratja, hogy tündéri kertté váljon Magyarország. Hát gyümölcsfát keresek«. — Itt az erdőn?! — »Igen. itten. Itt vadóc még, de megéri, ! hogy beoltsam s olyan lesz, mint ama híres kevesek! Nézd. mily kevés föld jut egynek: egymást falja a gyökérzet, egymást ütik a viharban: mennyi sebhely, mennyi görcs! Csak úgy teng itt e sok élet. Ha a harcban el nem vérzett s gyümölcsöt hoz: nem lesz abban semmi szent íz, semmi bölcs! Istent nevel, aki nevel! Régen népek sűrűjéből, Ázsiából vágytam visszahozni ősvad népemet. Most a magyar jövőt féltők lángleikében példaképül mint vadásza vadtöveknek, néha meg-inegjelenek. Itthon, kincses Kolozsvárott, kuruc Kassán, Pécsett, Pesten gyilkos gondok sűrűjében élnék félvad magyarok, viharverten, formátlanul, nagy álmokra korcsos-resten: nagy bolond, ki őst kutatva Ázsiában csavarog! Felkutatni itthon őket, átültetni napos helyre, járja őket piros pünkösd piros lángja, piros szél, beoltani Bibliával, sorba mind megkeresztelve a rokonság fény-vizével, szeretettel: az a Cél!« így szólt, aztán szenvedélyes szeretettel vállra lökte a kiásott vad-töveknek nagy kévéjét Julián s ment a ködben, lába dongott, bezárult a köd mögötte, csak a rózsafűzér csörgött csípőjének bőrszíján. Tücsök a Somorjay
