Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-08-08 / 32. szám
K. bAM. KOMÁROMI LAPOK 1942. augusztus 1. A VESZTŐHELYTŐL AZ INTERNÁLÓ TÁBORIG (Egy magyar újságíró éisle a cseh megszállás alatt) Irta: ár. Baranyay József. Székelyék engem végtelenül kedvesen tartottak ott, de ez az állapot nagyon is az idegeimre ment. Ha nyílt a kapu, nekem már lógni kellett, hogy az érkező látogató meg ne lásson, de ezt a lógást úgy kellett csinálnom, hogy a nevelőkisasszonynak fel ne tűnjék, mert udvarlás ide, udvarlás oda, mégse lehetett tudni, hogy mit csinált volna, ha megtudja, hogy engem a cseh-tótok keresnek. Meg is mondtam Székelynek, hogy akármilyen is a veszély, én Komáromból valahogyad megszököm. Végre is Székelyékre is veszedelmet hozok, ha megtudják, hogy engem rejtegetett. — Maga Székely úr családos ember, én nem akarom magukat veszedelembe sodorni. Gondolkodjék, hogy hogyan mehetek el én innét. Egyik délben azzal jött haza Székely, hogy a város élelmezésének biztosítása miatt vidékieknek már megengedik, hogy gyalog vagy kocsin bejöhetnek. A község elöljárósága igazolványt ad a bejövöknek. — Ma volt bent nálam — mondotta Székely — a megyercsi tanító, Sedivi. A faluból asszonyokat hozott be: jegyzőnét, papnét, tanítónőt. Mondottam neki, hogy a Baranyay ki akar menni Tanyra az édesanyjához, nem vinné-e ki ? Persze nem említettem, hogy milyen veszedelmes portéka most maga. Sedivy szívesen vállalkozott és azt mondta, hogy délután négy órakor itt lesz a kocsival a ház előtt. Ő hajtja a lovat, nincs kocsis. •Négykor meg is állott a kocsi a liáz előtt. Én szivélyes búcsút vettem a családtól. Székely még tartóztatott, hogy maradjak, mert a kimenetel még mindig veszélyes, de én: jöjjön, aminek jönni kell, kimentem a kocsihoz és sietve fölültem az asszonyok közé. Székely kikisért. Sedivy nem tudta, hogy én milyen veszedelmes utas vagyok, nem sietett elindulni, hanem beszélgetésbe elegyedett a kocsi mellett álló Székellyel. A katonai őrjárait pedig ott cirkált a járdán. Mit csináljak ? Leugrottam a kocsiról és Székelyt behívtam az udvarra, hogy bent ffelejtettem valamit. Bent aztán megmondtam Székelynek, hogy valahogyan indítson útnak bennünket. Újra fölültem a kocsira, mire Székely azt mondta Sedivynek: — Hát Isten vele tanító úr, nekem dolgom van bent még a városban, maguknak is jobb, ha időben érnek haza. Erre megindultunk. A pozsonyi kapunál újabb veszedelem. A szuronyos őr megállít bennünket és kéri az igazolványokat. Nekem persze ilyen nem volt. No, most aztán dupla, vagy semmi! Az őr látta, hogy a cédula is sok, az utas is sok, nem olvasta meg egyiket sem, hanem visszaadta a cédulákat a tanítónak. No most már mehetünk, de mi történt? A ló, amelyet a legjobb akarattal se lehetett volna harci ménnek csúfolni, nem akart indítani, megcsökönyösödött. Még a cseh katonák is böködték a bajonettel. Ez idő alatt ki voltam téve annak, hogy az őr észre veszi, hogy nekem nincs cédulám és szépen ott marasztal. Egyszerre azonban a ló megindult és olyan iramban vágtatott, hogy hajszálon múlt, hogy a pozsonyi kapu melletti mély sáncárokba nem borultunk be. Aztán beértünk Megyercsre. Az utitársak egyenkint leszálltak és ketten maradtunk a kocsin Sedivyvel. Lassan ballagott a ló velünk. — Nagy gyász ért engem, szerkesztő úr — mondotta Sedivy könnyes szemmel. — tegnap temettem el egyik leányomat! A hangulatunk éppen összeillett. Megérkeztünk a tanítólakba. Bekísértek egy szobába. A szoba gerendája az egyik ágy fölött tele volt aggatva sírkoszorúkkal. Megyercsen úgy látszik, az a szokás, hogy a temetésnél a .koporsón kivitt koszorúkat nem hagyják künn a síron, hanem hazahozzák. — Ebből az ágyból temettük el szegény leányomat — mondotta szomorúan a gyászoló apa. rN rr 1 rr 1400 q-öl OZOIO eladó. Gyönyörű kilátás a Dunára. Nyaraló építésére igen alkalmas. 448 Cím a kiadóhivatalban. Vacsorával kínáltak, de én nem tudtam enni. Később bejött a házvezetőnő és ugyanazt az ágyat bontotta föl nekem, amelyből a halottat elvitték. Hát Istenem, ha már az ember a vesztőhelyen olyan közel állott a halálhoz, olyan mindegy az, ha halottas ágyban fekszik is. Fejem lölött a koszorúk lógtak, némelyiknek a szalagja az arcomat is simogatta. Éjszaka valami nyugtalan álmom lehetett, mert hadonásztam és a koszorúkollekciót levertem, azok bizony rám hullottak, úgy kellett többször fölakasztanom azokat a gerendára. Kora reggelre kértem kocsit, amely Megyercsről elvitt Tanyig bátyámhoz és édesanyámhoz. Itt azonnal lefeküdtem és. hogy emberekkel ne kelljen találkoznom, nappal rendesen feküdtem, beteget szimuláltam és éjtszaka olvastam és voltam fönn. Pár heti műbetegeskedés után Zongor Győző tanyi, később nemesócsai főjegyző azt a hírt hozta Komáromból, hogy már a túszok szedésének vége, és nem kell attól tartanom, hogy letartóztatnak. Erre aztán Komáromcsicsóra, majd Csallóközaranyosra mentem pár napi üdülésre és a végén kocsin be Komáromba. Nagyon furcsa volt belehelyezkednem a hosszú távoliét után a komáromi régi, megszokott életbe. Ä csehek a vármegyei könyvtárosi állásomból hamarosan elbocsátottak és mint vármegyei napidíjast voltak kegye-TŰNŐDÉS A SEMMIBE Milyen jó volna, ha az emberek szeme olyan ablak lenne, amelyen keresztül nem csupán kifelé, hanem befelé is lehetne látni, pontosan és mindent olvashatóan! Ha ránéznénk egy emberre s kiolvashatnánk szeméből az utolsó betűig: mit gondol, mint vélekedik, mit határozott s mi él a lelkében a faggatás pillanatában! Mert hiszen igaz, hogy mondani szoktuk: »Olvasni lehet a szemében«, de ez a hagyományos szókép, jól tudjuk, inkább csak sejtésre utal, inkább csak bizonytalanságunkat igyekszik magyarázni s több képzelőerőt, mint biztos tudást tételez föl annak részéről, aki a »szemekben olvasni tud«, — hiszen sokszor a tekintet is csal, mást mond, félrevezet. Ez a vágy rendszerint akkor jut az ember eszébe, amikor magánosán tűnődő embert lát s szeretné tudni, miié gondol vájjon az illető ? Sétáltál-e már kisvárosban, vagy sáros faluban vasárnap délután, unalmas, semmittevő, esőrehajló alkonyatkor ? Amikor senki sincs az utcán, a város mellékutcáin, mert mindenki bent sétál a korzón, vagy a vízpartján, vagy a kávéházak előtt s itt, kinn,' a külvárosban teremtett lélek sem jár, a kutyák is félhangon, ünnepi szelídséggel ungorkodnak a kerítés alatt ? S láttad-e, hogy e méla, néma esthajnal törődött fényében, vagy talán korábban is, uzsonnatájt, hosszan, tűnődve néz ki valaki az ablakon ? Vájjon mit nézhet? Senki sem jár az utcán, a szemközti kerítés szürke és unalmas, az útszéli akácfák porosán és kiábrándultán Unatkoznak a kockakövek fölött ■ s oly messze van innen város, cukrászda, mozi, forgalom, Európa és minden élőlény, hogy bátran hihetnéd: Csipkerózsika! országában jársz. Mit néznek ezek az árva szemek, ezek az őszes arcok, ezek az üvegre nyomott tömpe orrok e vasárnapi délután? Mit néznek, kit várnak, mire gondolnak, mire vágynak ? Talán, hogy egyszer mégis végigvágtat egy csillogó négyesfogat az utcán, Vagy megáll a fényes autó s mélyéből gazdag herceg lép elé, avagy“ talán rezesbanda fog végigmasirozni váratlanul, I netán lezuhan egy repülőgép, vagy csak ! annyi történik, hogy a szomszédék Zsu- j sek nyugdíjazni doktori diplomám dacára. Közben a Magyar Kisgazda, Kisiparos párt, a későbbi Nemzeti Párt lapot indított Barázda címmel, nem tévesztendő össze az anyaországi Uj Barázdával. Ennek a Barázdának én mindjárt a megindulása után a szerkesztője lettem és közel húsz esztendeig szerkesztettem. E mellett a Komáromi Lapoknak is szerkesztője voltam. Mint a magyar ellenzéki párt lapjának a szerkesztője, természetesen állandóan szálka voltam a cseh-tótok szemében és igyekeztek is nekem kellemetlenségeket okozni. Rengeteg sajtópert akasztottak a nyakamba. A komáromi törvényszék első emeleti 44-es tárgyaló termének vádlottak padján többször ültem, mint a leghírhedettebb gonosztevő. A qseh-tót sajtótörvény szerint ugyanis a szerkesztőt akkor is felelősségre vonták, ha az inkriminált cikk szerzője jelentkezett is és vállalta is a felelősséget. Dacára a sok sajtópernek, egyszer se Ítéltek el, mert a cseh-tót sajtótörvénynek volt egy pontja, ami szerint a laptulajdonos követelhette a szerkesztőtől, hogy bizonyos cikket közöljön, mert ha nem közli, akkor a laptulajdonos, a szerkesztőt elbocsáthatja állásából. Én mindig erre a paragrafusra hivatkoztam: anyagi veszteség ért volna, ha a cikket nem közlöm. Erre aztán rendesen fölmentettek. De különben is értettem a védekezéshez, ezt dr. Soós Imre, akkori törvényszéki bíró, most elnök, is elismerte, hogy nagysze' rüen tudok védekezni. (Folytatjuk.) zsija ismét más gavallérral tér haza és csókolózik majd az akáctörzs védelme alatt. . . Mit néznek ezek a vasárnapi tekintetek s ezek az ünnepi arcok, uramisten, ebben a borzalmas unalomban és némaságban? Talán csak egy cipő sarkának koppanását várják? Vagy azt, hogy kisüt a nap, esetleg zápor lesz, mennykővel és Istenharagjával ? Mit néznek és mire gondolnak ? Láttál már kávéházban egyedül ülő férfit, aki sem újságot nem olvas, sem keresztrejtvényt nem fejt, nem is beszélget hátrafordulva a szomszédsággal, nem rendel, nem iszik, nem cigarettázik, csak néz, bámul, tűnődik maga elé óraszámra és csak néz, csak néz, csak bámul, keze a feketekávés csészéért indulva félúton megáll, mintha most találkoznék éppen valakivel, akit izgatottan várt eddig s annak kezét kell megszorítania, a csésze füle helyett.. . Mit néznek ezek az emberek ? Mit látnak a világból, belülről, önmagukból mit vetítenek ki halvány sugárként,, kire várnak, milyen titok tulajdonosai ők, akik csak így ülnek, ülnek, nézegetnek, szemlélődnek a szürke kerítéssel átellenben, vagy kocsmaasztal fölött s Uramisten, mit nézett az a hölgy napszámra és hétszámra a pesti bérházunk udvari ablakában, a harmadik emeleten, vasárnap és hétköznap egyképpen, mit láthatott vájjon, amikor vele szemben csak a tűzfal és egy melléklépcső szürkéllett ? Még, aki az unalmas vasárnapi kisutcát nézi, a kerítést, az akácot és a szomszéd pék lehúzott redőnyét, azt talán megérti az ember. És érti azt is, aki kocsmában, kávéházban mozdulatlanul ül s néz maga ele déltől éjfélig szünetlen. De mit nézhet a bérház harmadik emeletén valaki déltől estig, egymagában, szemben a cselédlépcsővel és a szürke tűzfallal, ahová nem jut el egy foszlánya sem az ég kék köpenyének s ahonnan még a lift mozgását sem lehet látni. . . Mint tisztelem és becsülöm ezeket az embereket, milyen jó nekik, hogy ily kevéssel megelégednek az élet tarkaságából, lázából, minden színéből, milyen csodálatos, hogy ilyenek is vannak: talán ezek az igazi megelégedett embe-rek. De vájjon cseréljünk-e velük? Szombathy Viktor. PANNÓNIA SZÁLLÓ Budapest, Rákóczi»«! 5. Központi fekvés. Korszerű kényelem. Egyágyas szobák 6 P-től Í2 P-ig, kétágyas szobák 9 P-től 18 P-ig. Éttermében Veres Károly és cigányzenekara muzsikál. (638) Elismerten kiváló konyha. — Polgári árak! Kis irka-firka Holló! Figyelem 1 Ne mulassza el készletét kiegészíteni, kitűnő fajborok párlatok és likőr különlegességekben SOMORJAI-nál még régi árban kaphatók, amíg a készlet tart. a Komárom, Klapka-tér 9. - Telefon 215, | ÉRDEKES állapot ez a komáromi OTI-áilapot is! A két városrész régen egyesült már, de a délkomáromiak még mindig kénytelenek Győrbe utazni, ha a betcgsegélyzőben ügyesbajos dolguk van, holott egy ugrásra tőlük: itt Északkomáromban az OTI-nak kerületi pénztára van, orvosa, szakrendelője, miegyebe. Ideje volna már ezt a kérdést is elintézni, mert különösen sok kisember látná ennek a hasznát. Határi dombon apróka gyermek... Látom magam messze merengőn nyárfákon, tanyán, vadvizeken; gyermekszememben az ősvilág kozmikus, örök képei úsznak 6 az enyhe tájon, akáoerdőn millió fehér, piros virág .. . Sejtelmek, borzongók, jegenyék, tanyák vibrálnak színes nyíló szívemen fes lesem a titkok repülő raját didergő lázban, gyermekin, hímeseo, taint falusi legény a kedves arát vénülő estén füves, zöld szigeten ... Álmodik a világ, csendes a táj, , mendegél, legelész, csendben elenyész a gomolygó, göndör égi nyáj... Kósza, szomorkás kisded hangulat surran felém, motoz bensőmben, keres, kutat, hol lel szívútut. . . És Imii belém a sok zord »zéjswSg, könnyes, földes határi mese, zúgolódó paraszti népség munkája, láza, aratása és virágok, földek, emberek esti sírása Bzfvem ássa... Most újra látom magam merengő« — lintári dombon apróka gyermek — kit földek, parasztok, roskadf tanyák már akkor, — örökre eljegyeztek ... KOSSÁNYI JÓZSIM. Egy táblát kér legalább a komáromi polgár a városház*, folyosójára, amely szép betűkkel megmagyarázná számára, melyik utcában, melyik házszám alatt vannak az egyes városi hivatalok. Az n helyzet tudniillik, hogy a városházán uralkodó helyszűke miatt alig egy-két hivatal kaphatott csak ott helyet, a többit, mondhatnánk: a legislegfonttísabb hivatalok nagyrészét a városbon itt-ott levő városi vagy magánházakban helyezték el. Az utóbbi időben több hivatal helyet is változtatót!. Az ügyesbajos polgár természetesen a városházára megy először, ahol azonban igen sokszor nem tadják elintézni az ügyét. A hivatalnokoknak bizony a mai megszaporodott munkaanyaguk mellett ne« igen van idejük a hosszú magyarázkodásra, hol, melyik utcában van az illető, kerteseit hivatal. Az ő érdekük, meg a közönségé is, hogy az a fentemlííett útmutatótábla minél előbb kikerüljön a városhám folyosójára, feltűnő helyre. MILUS vegyileg fest, tisztít ruhákat KOMÁROM Nádor-»tea 3. Telelőn 232. AlapíiSaieH 1905.