Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-07-18 / 29. szám

1im. Július 18. KOMÁROMI LAPOK 5. oldal. BAJTÁRSI SZOLGÁLAT A vitézi rend nemzete« asszonyai már megkezdték a munkát. Az innenső és túlsó város, a kültelkek, Bene, Partos, a várerö­­<lök és a fecskefészkek szegény népe, a Pihegő muzsikához szokott szállásai, mind kinyitották kis ajtaikat a szívesen látott vendégek előtt. Sehol egy rossz szó, sehol -egy túlzó panasz. De annál több kiáltó szük­ség, annál több tennivaló. A kis panaszok megoszlanak a hatóságok között. Kap belőle a város minden ügy­­-oosztálya. A legtöbbet a szociális. IX' jut belőle a lakáshivatalnak, a közélelmezési osztálynak is. A nagy panaszokra, amelyekkel nem le­bet megvárni a hivatalos apparátus ütemét, vagy amelyekre éppen ezt a gépezetet kell megindítani a mienknél nagyobb erővel, a n. é.' közönségnek kell felfigyelnie. Hely­szűke miatt táviratstílusban adjuk. Bene, Partos. Az egyetlen napközi otthoil órajárásnyira. Munkás anyáknak nincs a gyermekeiket kire bízni. Ezeknél a tele­peknél sokkal kisebb lakosságú falvakban van rendes iskola, kisdedóvó. Benőben most oviit meg a harmadik kocsma. Miért nem inkább helyette az első kisdedóvó? Két nappal férje harctérre menetele után nehéz műtéttel szült egy benei anya. A gyer­mek 3 hónapos lesz e hó 25-én. Az anya a nehéz szülés következtében ma sincs egész rendben; a gyermeket cipelni nem bírja. Gyerekkocsit kérünk! Több nő, részben megélhetése miatt, rész­ben azért, hogy elfoglaltsága levezesse ösz­­szeroppanással fenyegető ideállapotát. köny­­nyebb napközi munkát keres. Kérjük azo­kat. akiknek szükségük van ilyen munka­erőre, izenjék meg nekünk. örvendetes családi eseményt válunk több badbavonult családjában, augusztus -szep­temberre. Az esemény legyen igazán örven­detes! Kell: gyerekkelengye, segítség, no meg egy kis jócska sem ártana, mert nagyi dolog az ilyesmi! Hadbavonult bajtársaink közül csak azo­kat látogathattuk, akik segélyt kapnak. A többinek címét nem tudjuk. Kérjük azokat, kiknek férje, apjuk, gyermekük a harctéren védi a hazát, de segélyt nem kap. mert hivatásos tiszt, havidíjas, vagy másképpen ellátott: szíveskedjenek címüket a vitézi széken bejelenteni, hogy belekapcsoljuk őket is a bajtársi szolgálatba, még akkor is, ha anyagilag nem szorulnak támogatásra. A bajtársi szolgálat célja nem csak a szociá­lis gondoskodás és a karitatív segélyezés, hanem elsősorban a minden társadalmi réteget összefogó bajtársi- és hazaszeretet ápolása. . A vitézi szék helyiségében minden pén­teken délután 4—6 (16—18) óra között a vármegyeházán a hadbavonultak családtag­jait szeretettel várjuk, panaszaikat fölvesz­­szük, ügyeikben a lehetőség szerint eljá­runk. Ugyanide, ugyanekkor kérjük a kö­zönség együttérzésének látható jeleit is. Az eddig befutott hadisegély-panaszok a vitézi szék ügyészénél vannak felülvizsgálás végett. A sebesültek jönnek már itt is, ott is. Fogadjuk őket úgy. ahogy megérdemlik. Legyen egy vigasztaló szavunk, s ha kell; segítségre kész szívünk azok számára, akik a legdrágábbat áldozzák a hazáért! A vármegye területén a bajtársi szolgálat megszervezése folyamatban van. Hír szerint a Vitézi rendnek ebben a szervezetben is lesz szerepe. (Dr. v. F, Gy.) National pénztár gyárilag újjáépítve jutányosán eladó. Cím a kiadóhivatalban Q A felvidéki és kárpátaljai iparosok anyagellátása Vajga József iparügyi miniszter a kö zelmult napokban két rendéletet adott ki, amelyeknek egyikében a felvidéki, mási­kában a kárpátaljai ipartársulatok mű­ködési területét állapítja meg. A Felvi­déken 55, Kárpátalján 9 ipartársulatot érint ez a rendezés, amely elsősorban a közlekedési viszonyok figyelembevéte­lével történt. Irányadó szempont volt, hogy minden község iparosai, ha köz­ségükből a járási székhely könnyen meg­közelíthető, a maguk közigazgatási járá­sának ipartársulatához tartozzanak. Az ipartársulatok mindaddig, amíg. a miniszter az ipartestületelcct is megala­kítja, ugyanazt a feladatkört töltik be, mint az ipartestületek, amelyeknek fel­állítására a törvény az idei év december 31-ig engedett határidőt. Legfontosabb teendőjük ezidőszerint az iparosok nyers­anyagellátásának intézése. Minthogy az ipartársulatokban és rajtuk keresztül most már maguk az érdekelt felvidéki és kárpátaljai iparosok is belefolyhatnak a nyersanyagellátási ügyekbe, feltehető, hogy a jövőben fokozott mértékben elé­gíthetik ki igényeiket. DUNAALM ÁS1 KÉPESLAP a vasárnapi fürdöavatásról Dunaalmás, július 12. (Kiküldött munkatársunkból.) Délelőtt még huncutkodott az idő, a nap szeme is hályogos volt a felhőktől, de mire Komárom felől befutott a vici­nális meg a bécsihajó, kiderült az ég. E pillanatban pedig, amikor nagy duda­szóval horgonyt vet az ahnási part alatt a dunamocsi express, úgy ragyog már a napsugár, hogy a gyönyörű, új meden­cében búvárkodó »gyöngyhalászok« háta még a víz alatt is egyre pirosabbá vá-' lik... 'A bejárat előtti díszkapun, amelynek a felírása; »Szeresd Dunaalmást!« — özönlik a nép. Reviczky István alispán feleségével együtt érkezik. Itt van Berky Miklós veszprémmegyei alispán, vitéz Sónyi Hugó vezérezredes, Balázs Béla ny. alezredes. Most kanyarodik a szál­loda felé vezető útra vitéz Nagy Nándor főispán gépkocsija: csakhamar megje­lenik a fürdőben a főispán is. Vitéz Hunyady László vármegyei főjegyzőt is látjuk már. Itt van Kálmán Rudolf készí­tési főszolgabíró és ki tudná elsorolni, hogy még kicsoda ? Úgyszólván az egész vármegye eljött a dunaalmási új strand­fürdő és uszoda felavatásának hírére. Komáromi, tatai, tatabányai, ácsi, ógyal­­lai arcok mindenfelé. Itt a környék fa­lusi intelligenciája is, csaknem teljes számban. Mindenki itt van, aki szereti a szépet, a természetet, a sportot, a napsugarat, a vizet. S örömmel kell megállapítanunk, hogy ebből a »mindenki«-ből végre csaknem százszázalékig hiányoznak a zsidók ... Délután 5 óra. A söröző előtt elcsitul a Cigányzene s Hanzmann Jóska, az úszó­versenyek örök rendezője, belekiált a hangtölcsérébe: — Kérjük a hölgyeket és urakat, szí­veskedjenek kifáradni a medencéből. Kezdődik a versenyt Pillanat múlva hozzáteszi:-— Kifáradás közben azonban szíves­kedjenek a muskátlikra ügyelni! A medence széle ugyanis csupa szép muskátlivirág. Nem is történik bajukj mert a »medencéből kifáradó« hölgyek s urak valamennyien jóemberek, akik a virágot szeretik . . . A közönség elhelyezkedik az úszóme­dence körül s megkezdődik az »avató­verseny«. A Komáromi Atlétikai Club úszógárdája jött ki Almásra, hogy bemu­tassa a közönségnek az úszósport szép­ségét. A KAC gárdáját dunaalmási le­venteúszók s tatai vendégek egészítik ki. A számok nagyszerűen sikerülnek, legnagyobb sikerük természetesen a hölgyúszóknak van. Valahányszor a höl­gyek kerülnek sorra, a közönség izgalma a tetőfokra hág. Hanzmann Jóska figyel­meztetésének ilyenkor, bevalljuk, komoly alapja van. Bele is kiált a tölcsérébe gyakran: — A muskátlik sorsát mindenki vi­selje a szívén! A szurkolóhad ilyenkor hátrább húzó­dik a medence szélétől, de csak tovább kiabál, hogy az almási hegyek csodál­kozva bámulnak: — Húzd meg Éva! Ne hagyd magad Aranka! A két hölgy gömbölyű karocskája sza­porán birkózik: a Vízzel s mikor a célhoz ér, a nézőtéren halálos csend támad. Hátam mögött két rézbőrű fiatalember fojtott hangja hallatszik csupán. Az a sejtésem, hogy a két szereplő hölgy ud­varlói. —1 Tíz üveg sörbe fogadok, hogy Éva az első! — mondja az egyik. — Én húszat fizetek, ha nem Aranka csapott be először! — így a másik. — Stimmel! Kezetfognak. Hanzmann Jóska ebben a pillanatban hirdeti ki az eredményt: a két hölgy pontosan egyidőben érkezett a célba. Mind a kettő első lett. — Mindegy, — öleli meg egymást a két fiatalember, — azért erre iszunk! Este. Közös vacsora a Fürdő-szálló terraszán. Kálmán Rudolf főszolgabíró köszöni meg a vendégeknjek s úszóknak a kedves megjelenést. Minden szavából kicseng az a nagy szeretet, amelyet Du­naalmás iránt érez. Beszédét is ezzel a kéréssel fejezi be: »Szeresd Dunaal­mást!«. Vitéz Böszörményi Ödön, az almásiak rajongva szeretett jegyzője, akinek főér­deme az egész »almási nap« megrendezé­se, szintén szóra emelkedik s meghatot­­tan mond köszönetét mindenkinek. S természetes, hogy Hanzmann Jóska sem maradhat adós a beszéddel. Arrgt kéri a megjelenteket, szeressék a sportot, mert a szebb magyar jövőért folyó küzdelem­ben edzett testű fiatalságra van szükség. Nagy sikere van Jóskának, úgy is, mint úszókerületi titkárnak s mikor is­mét helyet foglal a »haverok« körében, bizony megdöbbenve néz Vizkelety La­cira, aki ezzel fogadja: — Rémesen beszéltél, Jóska. Valamit kifelejtettél a dumából. — Micsodát? —- sápadozik Jóska. — Azt, hogy a muskátlikra .ezután is vigyázzanak ... (—.) Négy fülénél leszállítják a kenyér árál Drágább lesz az ilóserlés és a lej — A baza ára változatlan marad Budapest, július 17. — Kállay Miklós miniszterelnök szerdán beszédet mondott a Magyar Élet Pártja értekezletén s többek között a következőket jelentette ki: — Az ország ma olyan helyzetben van, hogy egyetlen hiba visszavethet bennün­ket évtizedekkel, évszázadokkal, de visz­­szataszíthat esetleg a megsemmisülésbe is. A nemzet ezeréves történelmének ta­lán legnehezebb pillanatában élünk és a felelősségvállalásunk olyan óriási, ami­lyennel még kevés kormánynak kellett számolnia. ; — Nagyon jól tudom, hogy vannak nehézségek az országban. Ismerem a gazdák bajait, a tisztviselők problémáit és igen nehéz helyzetét, a munkásviszo­nyokat és a piac kérdéseit, megteszünk mindent, amit csak lehet. Az ország mai helyzetében a mezőgazdasági árakat egyedül terméspo’itikai szempontból vizs­gáljuk, amelyben benne van a rentabi­litás kérdése is. Mást, mbit termeléspo­litikai szempontot, ennél nem tarthatunk szem előtt, mert az ország érdekében a termelés terén a maximumot kell kifej­tenünk. Az árkérdést is ebből a szem-Szemefényét óvja a jo szemüveg ! 46’ Forduljon bizalommal Novak OPTIKA-FOTO szakfizleléhez NÁDOR-UTCA 19. - TELEFON: 39. Márkás fényképezőgépek, látcsövek, optikai cikkek! Hallói Figyelem 1 Ne mulassza el készletét kiegészíteni, kitűnő fajborok párlatok és likörkülön­­legességekben SOMORJAI-nál még régi árban kaphatók, amíg a készlet tart. tanárom, Klapka-tér 9. - Telefon 215. pontból lehet csak revízió tárgyává tenni. Ezt már meg is tettük. Bejelenthetem, hogy a közeli napokban életbelép az élő­sertés árának kilónként 2.10 P-re, a tej termelői árának pedig literenként 40 fillérre való felemelése. Az egyéb termelői árak változatlanok maradnak. — A kenyér árát viszont a búza árá­nak változatlanul hagyása mellett kilo­grammonként 4 fillérrel leszállítjuk. A legáltalánosabb, a magyar élet alapját jelentő élelmicikk árát szállítjuk tehát le, azét, amit nem kell feketén vásárolni, hanem hatósági áron kap meg a legsze­gényebb ember is. A kenyér árának 4 filléres leszállítása mintegy 10 százalékos árleszállítást jelent s ezzel a szociális vonalon segítünk. Ezt az árleszállítást azonban csak nagy állami áldozattal te­hettük meg. — A mezőgazdasági fronton még a következő intézkedéseket jelentem be: folyamatban van az ipari árak, valamint a kereskedői árak felülvizsgálása. Meg kell állapítani, hogy az ipari árak nem simultak a mezőgazdasági árak­hoz ágy, amint azt a kormány az el* múlt évben tervezte. Ennek természetesen a kormányon kívül álló okai is vannak. Felülvizsgálatra van szükség, úgy az ipari árak, mint a Span­nung vonalán. A közellátási miniszter bejelentette már, hogy 11 millió pár cipőt, vagy cipőre való anyagot tud ebben az évben forga­lomba hozni. Minden törekvésünk az lesz, hogy az általános népruházási akciót tovább fej­lesszük, odáig, hogy kikapcsolható le­gyen a munkásság életéből a munkabér­emelésnek az a jogcíme, hogy nem kap­nak ruházati anyagot, vagy csak feketén, igen drágán. Azzal szemben pedig, aki akkor sem fog dolgozni, ha ezen a téren a legnagyobb segítségben részesül, a magyar államhatalom kénytelen lesz a munkakényszert behozni. Ma ugyanis fejleszteni kell hadseregün­ket, amikor többtermelési programmot állapít meg a földmívelésügyi miniszter, amikor az iparnak á maximális terme­lést kell elérnie, a vonakodás és elhúzó-, dás a munkától kimeríti akár a statáriá­­lis eljárás deliktumát is. — A személj'hajó menetrend-változása. A MFTR értesíti a t. utazóközönséget hogy a személyhajójárátok menetrendje Komá­rom állomáson f. hó 19-től kezdve a kö­vetkezőképpen változik meg: Érkezik Buda­pest felől, illetve indul Győr-Révkörtvélyes felé minden kedd. csütörtök és vasárnap hajnalban 2 óra 50 perckor (az eddigi 2 óra helyett). Érkezik Révkörtvélyes-Győr felől, illetve indul Budapest felé ugyanezen napokon délután 14 óra 20 perckor (az eddigi 15.10 helyett). Budapestre este 20 óra 30 perckor érkezik. — A ni. kir. rendőrkapitánysághoz 2 drb. pénztárcát pénzzel szolgáltattak be. Iga­zolt tulajdonos^ a .rendőrkapitányságnál át­vételéért jelentkezzék. !

Next

/
Oldalképek
Tartalom