Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-07-04 / 27. szám

KOMÁROMI LAPOK

1912. július- 1,

r rá. pldal

A VESZTŐHELYTŐL AZ INTERNÁLÓ TÁBORIG

(Egy magyar újságíró élete a cseh megszállás alatt)

Irta: dr. Baranyay József.

(IX. folytatás.)

egyik vezetője volt. Jungblút Ferenc,

Itt, a halálom órájában, helyesebben perceiben érdekes gondolatok keringtek az agyamban. Arra kértem a jó Istent, hogy egy golyó a zsebóráma zúzza szétt, hogy ne jusson a hullarablók kezébe'. Jó Schafhauzen óra volt, kár lett volna nekik. Inkább törje össze a golyó. Aztán azért csikorgattam össze a fogaimat, hogy nem állhatok bosszút a halálomért. Ezeknek a rettenetes perceknak voltak fölemelő pillanatai is, az a tudat, hogy józan ésszel, ép elmével lépem át azélel határát és megtudom a nagy titkot, a halálnak a mibenlétét. A rendes halált agónia, eszméletlen állapot szokta megelőzni, az illető nem tudja, nem érzi tisztán, hogy mi történt vele, én azonban tudni fogom. A pelerinemet a hátam mögött leterítettem, hogy a holttestem ne essék a véres földre. Szóval kissé parádéztam. De később megtudtam, hogy az agyonlőtt ember rendesen előrebukik, hát hiába terítettem le az esőköpönyegem.

A jókedélyem azonban itt sem hagyott el. Azt mondottam a mellettem állóknak:

— No, a zárkában maradottaknak sokkal jobb a dolguk.

— Miért ? — kérdezték alig hallhatóan.

— Mert azok hárman esznek hat személyre szóló ebédet, de mi már aligha fogunk ebédelni — feleltem.

— Hogy lehet így beszélni ? — mondották.

Mivel már egy félórája állottak itt előttem a kivégzésre rendelt katonák, és láttam, hogy innét már nincs menekvés, hát sürgettem a dolgot:

— Gyorsan, gyorsan!

A katonák azonban ahelyett, hogy lőttek volna, állandóan egy kapu felé néztek. Úgy látszik, onnét vártak valakit. Talán halálos Ítéletet. Egyszer aztán ki is jött egy kapitány. No, gondoltam, mindjárt a fűbe harapok, ha ugyan lett volna ott fű. A kapitány elvezényel bennünket egy sáncárokba és ott is félóráig várat anélkül, hogy kivégeztetett volna. Aztán egy kapuhoz visznek. A kapu kinyílik. Ott van a tölténygyár iparvágánya és rajta a hosszú teher vonat. A vagonokba aztán betuszkoltak bennünket.

Van egy teória, hogy a halál tulajdonképpen álom, ahol folytatódik az élet, de csak álom alakjában. Én szentül hittem, hogy agyonlőttek és most álomban folytatom az életet.

Hogy a kivégzésem elmaradt, azt annak köszönhetem, hogy dél felé vittek ki, amikor már kissé lecsillapodott a vérengzési dühük. Ha kilenc-tíz órakor visznek ki, akkor már ott porladnék a várudvaron, két-három arasztnyira a föld színe alatt, mert nagyon sekély sírgödröt ástak a hulláknak; Nem igen vesződtek velük.

Hogy még élek és nem végeztek ki, azt annak is köszönhetem, hogy amikorra engem kivittek, akkorra már Maoaluso olasz ezredes helyre tudta állítani a fegyelmet. A várostrom alatt bizony kiesett a kezéből a hatalom, mindössze egy szárnysegéde volt. Ketten nemi szállhattak Szembe a feldühödött bandával. Ha Maoalusotól függött volna, a borzalmas vérengzések sem történtek volna meg, amit különösen a tótok követtek el. Az Erzsébet-szigeten kelepcébe került magyarokkal letétették a fegyvert, aztán amikor fegyvertelenek voltak, az afrikai, ausztráliai kannibalizmust is messze túlhaladó kegyetlenséggel bántak el velük. Kettéhasított koponyájú, fölvágott hasú és gyomrú, levágott karú, vagy másképpen megcsonkított hullákat szedtek össze a szigeten!'. A magát megadó és fegyverét letevő ellenféllel még az emberevők is különben bántak el, mint ezek a martalócok tették. Ezek az emberi mivoltukból kivetkőzött vérszomjas fenevadak akartak minket elérni, amikor a zárkába menekültünk. A legborzalmasabb halál várt volna reánk. Ha az embert agyonlövik, pár percig szenved és aztán vége mindennek, de agyonkínozni az embert, az már vadállatiasság! A szigeten felkoncolt áldozatokat aztán kitették a temetőben közszemlére, hogy aki valakit felismer, eltemettetheti. A borzalmas látványt nyújtó holttestek közül Jungblút Ferenc járási számvevő, aki győri származású volt, felismerte Máj er győri mérnököt, aki a túloldali támadásnak

aki jól ismerte a győri családot, a közös sírból kiemeltette Máj er mérnök holttestét és külön temettette el, amiért a hozzátartozók nagyon hálásak voltak Jungblútnak. Mások is fölismerhettek még hullákat, de akkor a néprémület, akkora volt, hogy nem mertek jelentkezni. Azért említem föl Jungblút esetét, mert akkor ez bátorságot jelentett. Erősen tartja magát az a fölfogás, hogy a május éjszakai barbár vérengzés a szigeten és a külvárosban és a kivégzések a várban egyenesen tót cselekedet volt és a csehek ebben nem igen vettek részt.

Nehogy valaki kérkedésnek vegye, hogy én a vesztőhelyen, az agyonlövetés félre nem érthető körülményei között megtartottam víg kedélyemet, ellensúlyozásképpen fölemlítem, hogy annál inkább idegesebb, valóságos idegroncs lettem, amikor az internálásból hazakerültem és megsúgták, hogy meneküljek, mert újra el akarnak fogni, hogy túsznak vigyenek el. Hát ez alatt a menekülésem és bujdosásom, meg rejtőzködésem alatt a víg kedély utolsó szikrája is elhagyott és amikor később dr. 'Mezey János vármegyei főorvosnál megvizsgáltattam magam, bizonyos idő múlva, amikor állapotom már javult, bevallotta, hogy akkor nagyon, de nagyon rossz állapotban voltam.

VII.

Ha keresztülmegyek a Rákóczi utcán a Vágduna közelében a vasúti vágányon, amely a régi tölténygyárat összeköti az északi pályaudvarral, mindig eszembejut, hogy én azokon a síneken már mentem a Teresienstadtba vivő tehervonatiak A hajógyár személyzetét is ezzel vitték. Bár időveszteség volt, de minden kisállomáson is megállották velünk és mutogattak; bennünket, hogy:

— Itt viszik a kutya magyarokat! A magyar kutyákat!

Hogy honnét került elő az a sok tót, meg cseh még a magyar állomásokon is, az most is rejtély előttem. Ezek föl, ugráltak a vagonokba és ütöttek-vertek bennünket. Megkérdezték, hogy keresztény vagy-e vagy zsidó ? Én hiába mondottam, hogy keresztény vagyok, de a kissé nagyobbra szabott orrom után a zsidókhoz számítottak és kimérték a ré<

EPER, SZEDER, SZÄMÖEÄ

Ilyenkor, tavasszal megint kísért ez a kérdés, már évek óta folyik a véget nem érő, folytonos, ádáz nyelvtani és természettudományi vita. A tájnyelvnek van-e igaza s ha igaza van, melyik tájnyelvé a döntő szó, avagy a tudomány szava megfellebbezhetetlen, időtálló ?

Pedig csak kis dolog, amely körül a vitánk folyik: eper, szeder, szamóca-Be kell vallanom, hogy itt, a Dunántúlt- s a Csallóközben más a nyelvhasználat ebben a kérdésben, mint a Tiszaháton, vagy Gömörben. Azt találtam tudniillik egyszer mondani a jóízű, kövér kerti eperre:

— Finom ez a kerti szamóca.

Valaki szemembe nevetett:

— Ez nem szamóca, te, hanem eper.

— ördögöt eper, ez szamóca. Az eper fán terem.

— Fán a szeder terem — vágott fejbe a csallóközi tudós.

— Megint tévedés. A szeder, az tüskés cserjén terem, szederbokor a neve.

A csallóközi a fejét vakarta dühében, mint aki sajnálja a szót ilyen tájékozatlan embertől, mint én, mert azt sem tudom, mi fán terem a szeder. De én is meghökkenve meredtem a csallóközi rokonra, aki képes a szedret fán termeszteni, az epret viszont gyomnövényként, holott az fán terem.

Itt derült ki, hogy valahány vidék, annyiféleképpen változtatják e három finom gyümölcsfajtának a nevét. Azóta nem múlik el tavasz és gyümölcsérlelő nyár, hogy ádáz lendülettel bele ne vetném magam ebbe a kérdésbe és ravasz fondorlattal ne ugortassak be gyanútlan hölgyeket és urakat parázs vitába, miszemet. Érdekes, hogy a zsidóság eléggé rokonszenvezett a csehekkel, pedig kevés olyan antiszemita nép van, mint a cseh. Az úton is elsősorban a zsidókat ütötték. Amikor az internálótáborból őrök kíséretében kiengedtek bennünket a falukba valamit vásárolni, ha olyan ment be a parasztházba, akiről azt hitték, hogy zsidó, nem szidták annak a zsidó nemzetségét, hanem egyszerűen azt mondták, hogy nincs semmi eladó, de ha kereszténynek hitték a vevőt, annak szó nélkül adtak.

Van egy zsebkésem, amely az utat Komáromtól Terezienstadtig az egyik legionista zsebében tette meg. Komáromban minden szúró, vágó eszközt elvettek tőlünk, persze nekünk csak zsebkésünk volt. Az internálótáborban aztán — csodák csodája — az én legionistám viszszaadta a késemet. Ezt nem mindegyik legionárista cselekedte meg. A szebb penicilusok bizony nem kerültek vissza a tulajdonoshoz. A legionárista-becsületre jellemző az alábbi eset: Amikor késő éjszaka megérkeztünk gyalogosan a balsovicei vasútállomásról a terezienstadti táborba, én Oblioltzer Béla hajógyári mérnök mellett állottam. A Komáromtól idáig velünk utazott legionáristák itt átadtak bennünket a táborparancsnokságnak. A mellettünk álló legionista azt mondta Obholtzernek, hogy vesse le disznóbőrből készült lábszárvédőjét. Oblioltzer ezt nem akarta megtenni. Erre a legionárista revolvert szegezett mellének, hogy lelövi, ha nem adja oda. Obholtzer még nyakaskodott, de mi mondottuk neki:

— Adja oda, az Istenért. Ez képes magát lelőni. Egyszerűen azt mondja, hogy szökni akart, azért Jötte le.

Erre aztán nagy bosszúsan levetette a lábszárvédőt és átadta a legionistának, aki gyors iramban elszaladt vele. Félt, hogy a táborparancsnokság számonkéri, mert akkor már a parancsnokság hatalma alatt állottunk.

Obholtzer Béla később jelentést tett erről a parancsnokságnak. Teresienstadtból két katonát küldtek Komáromba, hogy vizsgálatot indítsanak. Az eredmény meglepő volt. Nemcsak Obholtzei lábszárvédője került vissza, hanem 20 bakancs és négy pár lábszárvédő. Ezeket is úgy szedték el a hajógyáriaktól, de azok nem mertek az ezredesnél panaszt tenni. Obholtzer legionistája azt mondta be a jegyzőkönyvbe, hogy ő dehogy vette el a lábszárvédőt, azt Obholtzer emlékül adta neki, mert jól bánt vele az úton ... (Folytatjuk.)

helyst a fentnevezett finom gyümölcsök valamelyike asztalra kerül. Marsa Matruh és az indiai alapkérdés felett nem tudunk teremteni olyan szenvedélyes vitákat, mint az eper-szeder-szamóca körül.

Mert mindegyikünk ragaszkodik álláspontjához és ahhoz a nyelvi emlékhez, amit gyerekkorában tanult.

Tegnap este aztán Borka Gézával akasztottuk össze a tengelyt rendkívül heves vitában s mindaketten a legnagyobb ágyúkat vonultattuk föl álláspontunk védelmére, az Akadémiát, a Páriz-Pápai szótárt, Arany Jánost, a történelmiéit s a néphagyományt. Több már nemigen volt. Csakhogy Borka Géza gútai ember, ennélfogva dunamelléki, jómagam pedig Gömörben, tehát a Tiszaháthoz közelebb szedtem magamba a gyerekkori tudományt. Véglegesen eltértek egymástól a vélemények.

— Hát idefigyelj, — mondta ő, —mifelénk az eper kertben terem, a földhöz igen közel, ez a húsos, finom gyümölcs, amelyet cukrozva eszel. Ami pedig fán terem, az a szeder. A szamóca, az erdőben terem, az a pici. Amit pedig; te szedernek nevezel, az a földi szeder, úgy hívják nálunk, megkülönböztetésül a fán termett szedertől.

— Hát ezt mondják a Csallóközben, — feleltem — ahol nem látnak szamócát. Errefelé legfeljebb Madáron van szamóca és szeder a Gerecsén. Ide figyelj : a szamóca, az gyomnövény, két fajta van belőle, erdei szamóca s kerti szamóca. A kerti szamóca nemesített^, kövérített szamóca s azt nevezitek tévesen epernek. A szeder, az tüskés bokron terem, mert az cserje. Az eper pedig fán terem s van fekete eper s vari fehér eper. Egyébként így tanította Horváth Cézár bácsi. is, az Akadémia is és Tuzson professzor is, az egyetemen. Pedig ő már csak tudja.

— Tévedés, — legyintett nevetve, —• a népnyelv, az az igazi ősforrás, nem a tudományos meghatározók. Elhiszem, hogy a tudomány rendet akar teremteni ebben az összekúszált gyümölcskérdésben, de hidd el, a Csallóközben és Dunántúl jobban tudják, mint ti Gömörben. Az eper a földön terem s a szeder a fán.

Nagyot nyeltem, elkeseredve s méltatlankodva.

— Hát Arany János? — villogtam — ő csak ismerte a nép nyelvét s nem ő is azt mondja, hogy feketén bóliingat az eperfa lombja? Nála az eper, az fán terem. Pedig Aranynál jobban senki nem tudott magyarul. És a selyemhernyótenyésztés nem eperfákra van alapítva ?

— Szederfákra, fiam — mondja ő egyre vidámabban, — aztán figyeld csak meg ezt a verseimet: »Eprésző leányka!« Nem a te szamócádra kell gondolni ilyenkor? Ama régi' költő eprésző leánykája a földről szedte ám az epret! És Vak Béla király, amikor epret talált a földön ? A fán termett eperről, vagy a földi eperről nevezték el hagyomány szerint Eperjesi?

— Az lehet fán termett eper is.

Erre már közbeszólt Debrecenből származott barátunk, Sándor is. Hálistennek, Debrecen táján szintén szamóca a szamóca és ott is fán terem az eper, bokron a szeder. »Szederjes az ajkad!« — mondja a magyar, ez nyilván a cserjeszeder gyümölcsének a szín-hasonlata.

Géza nem nyugszik. Odarendeli a pincért. A pincér szegedi. Sajnos, náluk is úgy határoztak erről a kérdésről, mint a Csallóközben.

— Nem tudnak magyarul Szegeden, — mondom fitymálva, — hol láttak ott hegyet, szamócát és málnabokrot.

Mert már a málnát is belekevertük a inegbeszélésbe.

— Nálunk a málnaiét himberzaftnak hívják — kiált át valaki a szomszéd asztaltól, mert oda is elhallatszik a vita:

A következő pincér esztergomi és több nyelvet beszél. Riadtan és csodálkozva áll meg előttünk, amikor rendelés helyett hárman is azzal támadunk neki, hogyan terem Esztergomban az eper. De ez a pincér diplomatikus és óvatos;. Barátságosan pislogott s azt felelte:

— Ahogy az urak parancsolják... Tanultam így is, úgy is . . .

A vitát nem tudtuk befejezni, pedig éjfél lett már és a cigány utolsót rántott; a vonón.

Tudom,, a vita sohase lesz lezárható, amig tájnyelvi különbségek lesznek s amíg az Akadémia is rendet akar teremteni a tájnyelvek között, a tudomány javára. Tudom azt is, hogy a komáromi gyökerek megvetően néznek ránk, magunkfajta felföldi szegénylegényekre, akik még azt sem tudjuk — mi fán terem, a szeder. De szavamra mondom, nálunk Gömörben is fejüket vakarnák a palócok, ha valaki szedret akarna szedni a fáról és epret szemezgetne — a szamócás kosárba.

Lassankint elmúlik a kerti szamóca, akarom mondani, a földi eper idénye s a vitát el lehet tenni jövő évre. A) libáknak pedig, akik az eper, illetve a szederfáról hullongó kövér gyümölcsöket kapkodják fel, úgyis mindegy, epret esznek-e, vagy szedret.

De most enyém az utolsó szó. Elfulladva, lihegve, csakazértis azt mondom, hogy epret. Ha agyon is vernek érte a komárommegyei bennszülöttek. Fáról epret, bokorról szedret, gyomról szamócát.

Azt az eperfáját neki!

Kis irka-firka

Szombathy Viktor.

PANNÓNIA SZÁLLÓ

Budapest, Rákóczidul 5.

Központi fekvés. Korszerű kényelem.

Egyágyas szobák 6 P-től 12 P-ig, kétágyas szobák 9 P-től 18 P-ig. Éttermében Veres Károly és cigányzenekara muzsikál.

(Ö38) Elismerten kiváló konyha. — Polgári árak!