Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-06-20 / 25. szám
4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1942. június 20. A VESZTŐHELYTŐL AZ INTERNÁLÓ TÁBORIG [Egy magyar újságíró élete a cseh megszállás alaii) Irta: dr. Baranyay József. (VII. folytatás.) VI. Amikor a pozsonyi kapun bejöttek a cseh-tótok, ugyanakkor a magyar katonák a dunai nagyhídon nótaszóval vonultak ki, de ne rójjuk föl nekik ezt a nótázást. Katonák menetközben nótázni szoktak akárhonnét, akárhová mennek. És aztán a kivonuló magyar katonaságnak a szíve hamarosan visszavágyott a kőszűz városába, Komáromba. A májusi, júniusi és júliusi támadások Komárom visszafoglalása érdekében csak részben voltak kommunista támadások, különösen az elsők, azokat inkább komáromiak irányították. Haza szerettek volna jönni, a komáromi asszonyok pedig éjszakánként sütöttek, főztek, hogy friss kalács, friss hús várja a hazatért fiaikat. Azt is mondják, hogy találtak egy névsort, amely szerint ha a kommunisták bejöttek volna Komáromba, hetvennyolcat fölakasztottak volna. Hát ez bizonnyal túlzás, mert még a vérszomjas Szamuelly se akasztatott fel annyit egy helyen. Talán estek volna áldozatul egyesek, de Csallóköz visszakerült volna' 20 évvel előbb az édes magyar hazához és a kommunizmus úgyis megbukott volna, mint ahogyan a szegedi bátor fellépés megbuktatta mindenütt, az egész országban. 1919. április hó végén magyar részről megtámadják a dunai hídfő csehszlovák legénységét és azt le is szerelik, de a túlsó oldalról nem jött a kellő segítség s így a támadás nem vezetett eredményre. A csehszlovákok erre április 29-én reggel letartóztatnak igen sokat. Ez olyan preventív intézkedés féle volt. Letartóztatták a hajógyár egész személyzetét Tóth József hajógyári főnökkel az élén és mérnökeivel együtt. Én a tolnaiutcai lakásomról reggel, amikor bementem a Kultúrpalotába, eszembe jutott, hogy valami kéziratot be kell adnom a nyomdába. Az irodám ajtaján lógó táb- Iára fölírtam krétával, hogy Azonnal jövök. Aztán elindultam a nyomda felé, a Spitzer-nyomdába. Útközben láttam, amint a várba kísérték a hajógyáriakat. A Spitzer-üzletben dr. Kiss Gyula bátyánk, a Komáromi Lapok szerkesztője üldögélt és azt kérdi tőlem tréfásan: — No Józsi, hát téged mikor visznek? — Lehet, hogy mindjárt — feleltem szintén vidáman. Ebben a pillanatban kinyílik az ajtó és hat szuronyos csehszlovák katona egy magyar rendőr kíséretében léj> be. Akkor még átmeneti állapot volt és a városi magyar rendőrök még szolgálatban voltak. Később tudtam meg, hogy az egyik magyar rendőrnek kiadták a parancsot, hogy a hat katonát vezesse hozzám. A szegény rendőr szégyelte ezt a parancsot végrehajtani, valami ügyes csellel a másik kollégájára bízta ezt a megtiszteltetést. Ez is tovább adta a megbízást, de hát az utolsó rendőr már nem bújhatott ki ez alól és nagy szégyenkezve így adta be nekem ezt a keserű lapdacsot: —, Tekintetes úr kérem Jez én voltam), ne tessék haragudni, de a nagyságos úr (ez volt a főkapitány) nagyon tiszteli és a méltóságos úr (ez: volt a zsupán) is igen kéreti, tessék egy kicsit befáradni a várba! — No már ilyen szíves meghívást nem utasíthatok vissza, — mondottam és elindultam a hat katonával. Később tudtam meg Kiss Gyula bátyámtól, hogy rettenetesen bántotta az eset, mert azt hitte, hogy az ő tréfás kérdése idézte elő ezt a letartóztatást. Imádkozott értem, hogy szabaduljak ki minél előbb. Engem elég gyakran bekísértek a csehszlovákok a várba, de eddig mégt ilyen díszkiséretem nem volt. Rendesen egy katona, vagy rendőr fedezete mellett sétáltam be a várba. Egyszer például azért kísértek be, mert fölfedezték a csehszlovákok, hogy a Kultúrpalota és a kafonakórház között dróthuzal van. Mindjárt feltámadt bennük a sanda gyanú és vallattak, hogy micsoda titkos összeköttetés van a két épület között. Szerencsémre, eszembe jutott, hogy a világháború alatt a Kultúrpalota vöröskeresztes kórház volt dr* Berencsy László megyei főorvos vezetése alatt. Ennek a kórháznak volt Zander gyógyterme is és az oda szükséges villanyáramot a katonakórház szolgáltatta a Kultúrpalotába. Erre kellett a dróthuzal. Persze a magyarul nem tudó tisztnek sokat kellett magyaráz1 nőm kézzel, lábbal, amire megértettük egymást és szabadon engedett. Volt eset rá, hogy amikor kísért be a várba a katona, utánunk szaladt egy rendőr, kisült, hogy nem engem akartak bevinni, hát elengedtek. Egyszer éjszaka vittek be, de akkor többed magammal voltam. A Jókaiutcában a Népbank melletti házban volt a Mannsbergernénak »Az arany ember« vendéglője. Itt szoktunk mi összejönni és bizony nem egyszer átléptük a zárórarendeletet. Ebben a házban volt Marcsa József fűszeresnek az üzlete. Ez olyan fölkínálkozó ember volt és hogy behízelegje magát a cseheknél, titokban följelentett bennünket, hogy ott szoktunk a vendéglőben éjszakázni és összeesküvést szövünk a csehszlovák állam ellen. Egyik éjjel, már jócskán elmúlt éjfél, amikor Marcsa uram, e kitűnő magyar a kapun beengedte titokban a katonai járőröket és azok az erősen lefüggönyözött udvari ablakon erősen dörömbölni kezdtek. Ki kellett nyitni a vendéglő ajtaját és szépen lefüleltek bennünket. Hogy kik voltak ott még, már egészen nem emlékszem, de ottvolt Ulreich József adófőtiszt, aki innét Szombathelyre került, de közben megmagyarosította nevét és egy másik adótiszt is. Azt hiszem köztünk volt Somogyi István polgári iskolai tanár is. Voltunk vagy nyolcán. A rosszul világított utcákon igen vigyáztak ránk az őrök, hogy meg ne lógjunk. Szerencsésen bevergődtünk a várba, ahol az inspekciós tiszt elé vezettek bennünket. Szentül hittük, hogy azon az 'éjszakán a várban kapunk nyughelyét, ha ugyan nyughelynek lehet nevezni a priccset. Szerencsére az inspekciód tEzt -nagyon, álmos volt. Akkorákat ásított, hogy majcf elnyelt bennünket. Látszott rajta, hogy nincs semmi kedve bennünket kihallgatni és jegyzőkönyveket felvenni. Azzal a tanáccsal, hogy .máskor tartsuk be a rendet, haza engedett bennünket. Betegek többnyire székrekedésben te szoktak szenvedni. Vigyázzunk Ilyenkor a rendes emésztésre. 3 Betegségben, Másnap Marcsa fűszeres úr, a besúgó, magyarázni kezdte, hogy ő kénytelen volt benünnket följelenteni, mert akkor ő került volna bajba. Nem vitatkoztunk vele. Hadd csinálja kis játékait! Szóval 1919. év április havának 29-ik napján díszkísérettel .mentem a komáromi várba. A Nádor utcán végig min den üzletből kinéztek és hallottam itt is, ott is, hogy: — Ni! Ott viszik a Baranyait. A várban már nagy társaságot találtam. Az egész hajógyárat. Később hozták dr. Kovács Gyula ezredorvos barátomat. Nem szóltak semmit, hogy mért hoztak be. A kihallgatásra se került a sor. Hatunkat később külön bevittek a Garnizon Arest emeletére és ott egy nagy előszobás helyiségbe zártak be. A szoba és az előszoba között az ajtó állandóan nyitva volt és hat szuronyos, fölhúzott puskás katona vigyázott ránk. Valahogyan megkentünk egy legiona ristát, aki vállalkozott arra, hogy a városból hoz nekünk ebédet. Tromler Mik lóstól, á Központi Szálloda vendéglősé tői rendeltük az ebédet és pedig úgy hogy a rendelést mindegyikünk aláírta Tromler Miklós azután mindegyikünk családjának megüzente, hogy még élünk . és a várban vagyunk. Ezt így csináltuk 'többször. így adtunk jelt magunkról. Az első nap, a fogságban csak eltelt de éjszaka nem volt »valami kellemes' mert hatan voltunk a szobában, de csak egy keskeny ágy állott rendelkezésünk1 re. így bizony az éjjelt a padlón fekve, vagy széken ülve töltöttük el. Az őshu: mór ki-kitört belőlünk és derűs percek is támadtak. (Folyt, köv.) Kis irka-firka COLUMBUS UTINAPLOJA Az Officina-kiadóvállalat nemrégiben kiadta Columbus Kristófnak utinaplóját; a naplót a nagy utazp s a felfediező-hajóhad admirálisa Katolikus Ferdinándnak, Arragónia királyának és a király feleségének, Izabella királynőnek, Castilia úrnőjének címezte, nekik írta s a napló nem egyéb, mint jelentés. Jelentése a nagy útnak, amelyet Columbus 1492-ben tett meg. Azt hitte, hogy tulajdonképpen India keleti kapuját találta meg, — persze nem tudta, hogy új világrészt fedezett fel vele s hogy ezzel a felfedezésével korszaknak határát alkotta: Columbus törékeny hajói végeredményben nem tettek egyebet, minthogy a világtörténelmet átkaluzolták a középkorból' az újkorba. Persze, ezt Columbus nem tudta s még .sok egyebet nem tudott. Az idők távlatából roppant érdekes most olvasni ezt a naplót s arra gondolni olvasás közben, hogy mily' egyszerűen magyarázható vágyak indították útnak a föld legnevezetesebb hajózási vállalkozását. S csodálatos az is, mennyire nem tudta, mit fedez fel Columbus, mennyire nem volt tisztában útjának jelentőségével s az anyagi célok mellett mily kevéssé hevítették eszményi célok . . . Amerika felfedezése végeredményben annak köszönhető, hogy a spanyol királyi házaspárnak nagy szüksége volt aranyakra. Pénzre, mert kifogyott, minden arany a királyi kincstárból a sok háborúság alatt, holott Katolikus Ferdinándot s Izabellát nagy cél hevítette még: keresztesháborút óhajtottak indítani a Szentföldre s az arab-kérdést is elakarták intézni véglegesen. Columbus aranyat ment keresni és drága fűszereket. Nem új tájak felfedezésének vágya hevítette, nevét sem akarta megörökíttetni dicsőségesen, új népeket, új országokat sem akart megismerni: ő aranyat akart s valahányszor kiszállott egy-egy szigeten, első kérdése rögtön az volt a bennszülöttekhez, kaphat-e aranyakat. Egyéb alig érdekelte. Őfelségét tisztességesen akarta kiszolgálni. Ezek a mezítelen, jóindulatú bennszülöttek pedig jöttek csapatostul a szigetek partjaira, istent láttak s mennybéli küldöttet üdvözöltek a fehér emberben, de a fehér ember nem becsülte meg magát : amíg az indiánfőnök kezét az ég felé emelte, aztán leborult s ajándékokat szórt a különös, fehérarcú isteni küldöttek lába elé, addig Columbus emberei már a bennszülöttek fülében s orrában kaparásztak s onnan húzták ki az arany függőket, az arany ékszereket. Más kérdésük alig volt: hol található az arany? Megszállottjai az aranynak; a vágy a sápadt érc után végigkergette őket az egész szigetvilágon s a bánatuk az volt, hogy seholsem találtak hatalmas bányára, dús lelőhelyre. A bennszülöttek is úgy szerezték az aranyat a szomszéd törzsektől. Nem is ismerték értékét. Nem törődtek vele. Szívesen átadták az isteni küldötteknek ezeket a hitvány aranyakat s üveggyöngyre cserélték be, mert az jobban tetszett.'nekik. Szanaszét kószáltak Columbus hajói a szigetcsoport vizein, hol szétváltak, — ha nagyobb zsákmány híre érkezett, — hol ismét összetalálkoztak, ha vihar verte őket egybe, — aranyat azonban gyűjteniök kellett, mert csakis ezért s nem másért küldötte őket a király s a királynő. »Ezek a szigetlakó k, — írja egy helyütt, — azt hitték, hogy mi egyenest az égből cseppentünk ide s bármi felajánlott csekélységért szívesen lemondtak minden ingóságukról. Ennek okából úgy vélekedem, hogy nem másként cselekednének az arannyal s a fűszerrel sem, ha ez birtokukban volna.« A szigetlakok nem sejtettek semmit: nem tudták, hogy a fehér emberek milyen szándékkal érkeznek. Békések s barátságosak voltak ezek a bennszülöttek, a fegyvert annyira nem ismerték, hogy amikor a spanyolok kardját tapogatni kezdték, megvágták az ujjúkat s csak a vérre döbbentek meg. Megtanulták, mi az ágyúlövés és mit tesz az, fogolynak lenni. Columbus rögtön összefogdostatott belőlük egy tucatra valót, hogy hazavigye őket a királynak: ilyenek ezek a vadak, — mondta, »— majd megtanulják, hogyan kell Felségtek jó alattvalójává válni, mert ezek itt már Felségteknek mind jó alattvalója máris. A bennszülöttek megtapogatták az újonnan jöttékét, lábukát csókolták s ételeket hoztak: így akartak meggyőződni arról, hogy húsból, vérből való-e ez a sok idegen hajós. Igen, a hajósok engedték, hogy lábukat csókdossák, aztán megkérdezték, hol az arany. Fel fedezték Amerikát, világtörténelmet csináltak, csak ez éppen nem érdekelte őket. Találkoztak bennszülöttekkel, »akik tüzet s bizonyos gyökereket tartottak kezükben, hogy szokásukhoz . híven befüstöljék magukat;« — így találkozott Columbus az első szivarral s így a földkerekség legbékésebb embereivel, így fedezett fel világot, — szinte észrevétlenül, könnyedén, miközben verejtéke hullott az aranyért s meg volt ijedve, hogy őfelségéik számára nem tud elég aranyat hazavinni, akkor pedig mi lesz a szentföldi vállakózásból? »Tegnap egy kanoé kötött ki mellettem. benne hat fiú, kik közül öten a fedélzetre jöttek. Elfogattam őket, hogy magammal vigyem Spanyolországba!« ~ írja barátságosan, aztán rossznéven veszi, hogy vigyázatlan pillanatban megszökik egy-egy bennszülött. Milyen jó alattvalója lett volna a. spanyol királynak, otthon! így, ilyenformán, félkézzel s könnyedén, aranyak, fűszerek s dohányfüst között fedezte fel Columbus Amerikát. Pedig nem is ezt akarta: aranyat szeretett volna hazavinni, minél többet, aranyat, arányát, pénzt s drága fűszert, csak hogy Klondyke és Alaszka aranybányái még várattak magukra s az azték királyok sem sejtették, hogy közeledik az az idő, amikor majd egy bizonyos Pizzarro Ferdinánd s a többi conquistador fedezi, fel őket... Aztán elkezdett ömleni az arany Spanyolország felé s ez a sok arany lett a veszte. Csodálatos, de úgy van: a sok aranyba szegényedett bele Spanyolország. Csakhogy még ezt akkor nem sejtették. Columbus kiszállott egy-egy jobb öbölben s ha nem volt elég arany a kacibák hajában, azonnal tovább -irányította a hajót. Ez amerika felfedezésének rövid s tanulságos története. S most ők akarják visszaadni a kölcsönt, a mai amerikaiak. Semmi új nincs a nap alatt. Szombathy Viktor. Korszerű újítások kincses tárháza* r r RADIO BAN kisszupertöl—csúcsszuperig bő választék áll rendelkezésre, PHILIPS. STANDARD. ORION. SIMENS* TELEFUNKEN és EK A sorozat Mórocz Péter Kontárom Nádor u. 15. Telefon 44 Rádió és műszaki szaküzletében. Használt és törött gramofonlemezeket becserélek, veszek, valamint hulladékg u rn i t is. *
