Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1940-10-19 / 42. szám

6. oldal. KOMAROMI LAPOK 1940. október 19. HÍREK — Ilivalalvizsgálal. Dr. Agyag­falvi Hegyi István m. kir. belügy­minisztériumba beosztott kir. tör­vényszéki tanácselnök, a m. kir. bel­ügyminisztérium lakásügyi vezetője f. hó 16., 17. és 18. napján a városunk­ban tartózkodott, megszemlélte a vá­rosi kislakásokat, az azokra vonat­kozó számadásokat és tanulmány tár­gyává tette a szükséglakásokat. — A város külföldi kölcsöiieinek rendezése. Megírtuk annakidején, hogy városunk rendkívül súlyos anyagi helyzetére való tekintettel a forgalmi adó alapból 210.000 P rend­kívüli segélyL kapott. Alapy Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos, polgár­mester úgy rendelkezett, hogy ez az összeg külön alapként kezeltessék és egyedül és kizárólag a város tartozá­sainak rendezésére használtassák fel. A folyó kiadásokat a város polgár­­mestere a legszigorúbb takarékosság szemeiéit tartásával a folyó bevéte­lekből kívánja fedezni. — Árell nörzö kirendelése a város­nál. Az árakat szabályozó kormány­rendelet < alapján polgármesterünk már régebben az árellenőrzéssel meg­bízta dr. I g ó Aladár városi tanácsno­kot. Szüksége merült fel annak, hogy az egyes árucikkek vagy termények ármegállapítására megfelelő szakem­berek a szükséges árelemzéseket és számításokat végezzék el. Polgármes­terünk egyelőre megbízást adott Ke­­szegh Zoltán számv. tanácsosnak és Ivanits számtisztnek. Kcszegh Zoltán a tüzelőanyag és bor, Ivanits Gábor pedig a hüvelyesek, gyarmatáruk, a sertészsír és szalonna ármegállapítá­saiban vesz részt. — Szabadságon. Dr. Singer Dezső kórházi igazgató főorvos részére vá­rosunk polgármestere 5 heti szabad­ságot engedélyezett. Dr. Singer Dezső két és fél éve nem volt szabadságon, utoljára 1938. áprilisában vett igénybe 3 heti szabadságot. Dr. Singer Dezső f. hó 21-ével kezdi meg szabadságát. — Ügyvédi hír. Dr. Schmidt­liauer Vilmos ügyvédi irodáját Ko­máromban, Nádor ucca 7. sz. házba (I. emelet) helyezte át. (498) — Áthelyezés. A m. kir. belügyminisz­ter Müller Ferenc számvevőségi taná­csost Sopronba, He ich el Jenő szám­vizsgálót Szegedre helyezte át. — Köszönetnyilvánítás. Megírtuk, hogy polgármesterünk a győri me­gyéspüspök elhalálozása alkalmából a székeskáptalanhoz a város közönsége nevében részvéttaviratot intézett. A részvétnyilvánításra V á r i t s Károly nagypréposttól az alábbi köszönő so­rok érkeztek: Méltóságos Uram! Há­lás szívvel köszönöm Méltóságodnak áldott emlékű, jóságos főpásztorunk elhunyta alkalmából Komárom thj. szab. kir. város közönsége nevében is tolmácsolt igen jóleső meleg rész­vétét. Őszinte tiszteletein nyilvánításá­val vagyok Méltóságodnak készséges híve: Várils Károly nagyprépost. — A város ismét rendezte egy tar­tozását. A város közönsége a mäh­­risch-ostraui Uniobanknak 584.286.90 koronával tartozott. A város pénzügyi ellenőre és polgármestere hosszas tár­gyalást folytatott a bank vezetőségé­vel, végre sikerült a bankkal egyez­séget kötni. A bank elengedett a tar­tozásból ÍOO.(XX) K-t, elengedte a ka­matok egy részét s az így jelentkező maradvány összeget polgármesterünk 7-es árfolyamon átszámítva a Pesti Magyar Kereskedelmi banknál lefizet­te a máhrisch-ostraui Uniobank ja­vára. A lefizetett összeg 66.355 P 75 fillér. t B BRISTOL m\m\ Budapest, Dunaparton Előkelő családi szálloda, olcsó árakkal. Egyágyas szoba 6'- P-től, kétágyas szoba már 12 - P-től. Ki­tűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — a — Hirdetmény. A m. kir. komáromi 2. sz. honvéd helyőrségi kórház élelmezési gazdálkodás 1911. évi január hó 1-től 1941. évi december hó 3Í-ig terjedő időre szükséges hús, hentesáruk és lej szállítá­sának biztosítására Komáromban, 1840. 'nov ember hó 19-én. délelőtt 9 órakor az élelmezési gazdálkodás irodahelyiségében (Helyőrségi kórház) versenytárgyalást tart. — A 12-«sek vacsorája. A volt cs. és kir. 12-es gyalogezred helybeli bajtársi csoportja ezúton is értesíti a bajtársakab hogy október 19-én, szombaton este 8 órakor bajtársi vacsorái rendez a jobb­­parti (újváros) ipartestületi helyiségben. Egy teríték ára 1.10 P. A bajtársakat fel­kérik, hogy a vacsorán minél számosab­ban jelenjenek meg. Egyúttal a vezetőség azt is közli a csoport tagjaival, hogy október 2<5-án szombaton este 8 órakor a Bangha-féle Fácán vendéglő nagyter­mében rendkívüli bajtársi összejövetelt tart, amelyre az összes 12-es baj társa kai meghívja s megjelenésüket, tekintettel a tárgyalásra kerülő ügyek fontosságára, okvetlen elvárja. HIRDETMÉNY. Nagy Dezső hagyatékához tartozó in­góságok (bútor, ágy, ruhaneműek) az örö­kösök megbízásából közbejöttem mellett folyó évi október 21. napján. 14 óra 30 perekor kezdődő nyilvános árverésen fognak eladatni a komáromi Szekér-u. 12. sz. háznál. E házban levő 3 szoba mellékhelyisé­gekkel együtt november l-étől bérbeve­v 'ulu' Dr. Katoaa Sándor, ügyvéd. — Vallásos esi. A rév-komáromi ág h. evangélikus egyház Széchenyi uc­­cai templomában, a reformáció em­lékünnepe alkalmából, október hő 27-én, vasárnap esle 6 órai kezdettel vallásos estet tart, melyre a híveket és az érdeklődőket ezúton is szeretet­tel meghívja az egyház elnöksége. — Erdély ásványi kincseiről közöl ér­dekes cikket a Búvár októberi száma. Balassa László a korszerű hajótüzérség technikai fejlődését ismerteti. Cikket írt hlég Aczél Márton a biológiai védekezés­módról, Vönöczky Schenk Jakab a turul­madárról, Xántus János Erdély nemzeti parkjairól, Berkes Zoltán a rendellenes időjárásról, Neugebauer Tibor a jobb és bal problémájáról és Széky Pálma Ala­­mogordóról, á fehér sivatagról. A tudo­mány műhelyéből című rovat számos apró cikke közül ki kell emelnünk Förs­ter Bezső a vegyi harcok múltjáról szóló történelmi áttekintését. A gazdag képes folyóiratot Cavallier József dr. szerkeszti és a Franklin Társulat adja ki. — A lucerna, rét. legelő, szőlő és gyü­mölcsös nagy mennyiségű káliumot igé­nyel. A homoktalajokban kevés a kálium, a kötött talajokban pedig nehezen oldódó. Az istállótrágyával inkább csak nitrogént viszünk a talajba, trágyázzunk ezért 40 százalékos kálisóval, méh' nagy tápanyag tartalma alapján a legolcsóbb műtrágya. Kapható minden műtrágya eladási he­lyen. Díjmentes felvilágosítással szolgál: Kálisó Behozatali B. T. mezőgazdasági szaktisztviselője Komárom, Király püspök ucca 29. Telefon 253. (497 < Megérkeztek az 1941-es szenzációs minőségű rádiókészülékek: PHILIPS, STANDARD, TELEFUNKEN, sib. gyártmányok nagy választékban. — Díjtalan bemutatás rádiókereskedőné!, DUV m£iIi Komárom 1. Városház-u. 8. - Telefonszám: 166. — Kelet felé... Hős lionvédeink be­vonulása a visszakerült Erdélybe nem­csak a magyar, de a világtörténelemnek is fetejthclcllen élménye! Ezt a káprázatos eseményt mutatja be a Turul mozgó Komáromul városban szerdán, csütörtö­kön, pénteken, szombaton és vasárnap. Hol örömkönnyek, hol bánat harmata je­lenik meg szemünkben, amikor ezt a hatalmas, egy egész estét betöltő filmet nézzük, ahol honvédeinket nem egyszer látjuk virágban gázolni az ujongó, lel­kes tömeg örömrivalgása között. Ezt min­denkinek meg kell nézni! — Rendelő áthelyezés. Dr. Szabó Tivadar csecsemő- és gyermekszakorvos, volt egyet, tanársegéd, O. T. B. A. rönt­gen és gyermekszakorvos és Sz.-né dr. S i­­m o n Sarolta csecsemő- és gyermekszak­orvos, v. egyetemi tanársegéd Nádor-u. 48. sz. alatti rendelőjüket f. évi október 20-án Kertész-u. 14. sz. alá (Kertész-u. és Megyercsi-u. sarkára) helyezik ál. A KÖNYVELÉS KÖTELEZŐ és hasznos. Könyvellessen szakemberrel. Spielberger. Halász-u. 4. Telefon 20«. (462) — Zászlót avat a KIOE és a DL. A Kát. Ifjak Orsz. Egyesületének s a Dolgozó Lányok Egyesületének ko­máromi helyicsoportja vasárnap, ok­tóber 27-én ünnepélyes keretek közt avatja fel új egyesületi zászlóját. A két szorgalmas és valóban szép ered­ménnyel működő egyesület új közös megmozdulása ismét ünnepe lesz a komáromi keresztény ifjúságnak. D. e. 10 órakor ünnepélyes istentisztelet lesz a Szt. András templomban, a szentmise keretében avatják fel a zászlót. Mise után a templom előtt történik meg a zászlószögek beverése. Délután 6 órakor műsoros ünnepély lesz a Kát. Legényegylet nagvermé­­ben, az ünnepély után éjfélig tánc. A KIOE és a DL pártolóit s barátait szeretettel hívja s várja a két egye­sület. ■ — Szülői konferencia. A »Szívgárda« vezetősége október 20-án, délután fél 4 órakor a Majláth-Iskola nagytermében műsor kíséretében szülői konferenciát tart, melyre szeretettel meghívja a mélven­­tiszíelt szülőket és érdeklődőket a veze­tőség. — .Milyen gyümölcsfajtát érdemes ül­tetni? Most, Erdély felső részének visz­­szacsatolása után ez a kérdés inég in­kább aktuálissá vált. Erre ad választ, valamint az oltványok beszerzéséről, az intenzív gyümölcstermesztésről, az őszi permetezésekről és talajmunkákról, gyü­­mőlcsosztályozásról stb. ír a Magyar Gyü­mölcs legújabb száma, melyből lapunkra hivatkozással egy alkalommal ingyen mu­tatványszámot küld a kiadóhivatal Buda­pest, V. Vilmos császár út 76. f—................. -...... I Diszmngyar, női és iériiruha zsinórozások, mindenféle bútor­­paszományok. zsinórok és katonai felszerelések legolcsóbban HALÁSZ JÁNOS gombkötő- és paszoinányosmesternél GYŐR, ARANY J.-U. 22. Műhely : Levente-utca 14. ■ — Tejipari tanfolyam nyílt Komárom­ban. A komáromi gazdasági iskola agilis igazgatójának Sült Jenőnek buzgó tevé­kenysége meghozta a kívánt eredményt és 18 hallgatóval megnyitotta a tejipari tan­folyamat. Tekintve a mai nehéz gazda­sági viszonyokat, a 18 hallgató igazán szép számot jelent. E hézagpótló tanfo­lyamnak az a célja, hogy a kistejgvűjtő. és túrógyártó üzemek vezetői a legszüksé­gesebb tejgazdasági ismereteket elsajátít­sák. A tanfolyam időtartama: kis tejgyűj­tők részére 10, fölözőknek 19, túrógyártók­nak 27 tanulási nap. Örvendünk, hogy városunk ismét szaporodott egy közhasz­nú intézménnyel. — Tüzesei. F. hó 14-én, délután Kurta-Ha kellemesen akarja eltölteni estéjét, keresse fel özv. HORVÁTH ISTVÁN NÉ Komárom, Ferenc József rakpart 9 sz. alatti I kerthelyiségéi, Minden í ahol kitűnő konyha, elsőrendű italok állanak ren­szombat : delkezésére. - Naponta cigányzene. - Tiszta és és vasárnap kényelmes szállodai szobák. - Mérsékelt árak. tánc! ) ‘ Gondos kiszolgáiás. 3:0 kesziröt tüzet jelentetlek és Alapy Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos polgármester­től telefonon tűzoltóink segítségét kér­ték. Polgármesterünk nyomban elrendelte, hogy tűzoltóságunk Szabó Lajos tűz­­oliófőparancsnok vezetésével nagy moto­ros szerrel kivonuljon. Derék tűzoltóink­nak köszönhető, hogy csupán mintegy harminc gazda szérűje esett a tűz áldo­zatául, de a tűz tovaterjedését, illető­leg a lakóházak kigyulladását sikerült megakadályozni. — Leszúrta a haragosát. Konzola István és Rusznyai András ácsi lakosok régi el­lenségek. A napokban a mezőn dolgozó Rusznyai Andrást Konzola István a jobb vállán megszúrta és rajta olyan súlyos sebet ejtett, hogy be kellett szállítani a komáromi kórházba. Fdhívom a nagyérdemű közönség szives figyelmét, hogy kályhák rakását Hartmuth rendszerű speci­ális fafűtéses valamint új kályhák rakását vállalom úgy helyben, mint vidéken. Kiváló tiszteletei: Halupka István kályhásmester, óóá_________Komárom 4., Gyár-utca 41. — Szépen sikerült az Erdélyi Bál. A kontárom újvárosi Ipartestület ifjú­sága október 12-én, szombaton, Er­délyi Bál címen táncmulatságot ren­dezett az Erdélyért mozgalom ja­vára. Az ipartestület székházában megtartott bál a legteljesebb siker je­gyében zajlott le, az egyesített Komá­rom egymásrataláll iparostársadal­­ma, de mások is, igen nagy számban jelenlek meg úgy, hogy a bál jöve­delméből szép összeget'juttathatott az Ipartestület a nemes célra. A vigal­mat lü óra tájban nyitották meg ün­nepélyes keretek között, Nehéz Fe­renc hírlapíró »Az őszirózsák ünne­pelnek« címmel verses prológot mon­dott, majd 10 magyarruhás pár kör­magyart lejlett, ami után a helybeli honvédzenekar kitűnő zenéjére kez­detét vette a lánc. A mulatság kitűnő hangulatban, nagyszerű italok s éte­lek mellett, még nagyszerűbb "bár-. helyiség igénybevételével a hajnali órákig tartott. Jókai Mozgó (TI srfl palotai Szombat és vasárnap, október 19—20-án folytatja diadalmas útját zsúfolt házak mellett a magyar filmgyártás remeke: SARAJEVO 1914. június. A látóhatár széle már piro­sodik. de Európában még nyár van, az emberek txüdogan sütkéreznek a béke napfényében. Egy revolverdörrenés és lángbaljorul Európa. Ez a láng mint futó­tűz kapja el három eml*er életét, mindén összeomlik felettük, de mint egykor Sara­­jevóban milliók életét, úgy most is három1 ember sorsát a történelem száguldó kere­ke viszi egy szilveszteri bál éjszakáján, a megnyugvás felé. Ezen brilliáns magyar film főszerepét Tasnády Fekete Mária, Kiss Ferenc, Berky Lili, Tímár József, Gő­zön Gyula és Vértes Lajos alakítják. Kísérőműsor a legújabb 867. sz. magyar híradó és Baj van Havaiban, trükkfilm. Hétfő, kedd, szerda, október 21., 22., 23-án kerül bem utalásra a Jókai filmszínházban a párisi Information filmgyár megrázó hatású alkotása, magyar kísérőbeszéddel: FEGYVERBEN A VILÁG Az Íjtól a zuhanóbombázó repülőgépig minden elvonul ezen a filmen, hogy be­mutassa az ember örök harci vágyát és küzdelmét embertársai ellen. Kísérőműsor a legfrissebb 55. sz. Ufa híradó és a Táncos éjszakák. Csütörtök, péntek, szombat és vasárnap, október hó 21., 25., 26. és 27-én H. W. Wells regényének felülmúlhatatlan film­­változata kerül színre A LÁTHATATLAN EMBER VISSZATÉR Wells világhírű regényének ötletében rejlő lehetőségeket nem hagyták kiaknázatlanul: a láthatatlan ember isinél vászonra került. A történet szerint a feltaláló öccse egy ártatlanul halálraítéltet szabadít ki a cso­dás találmánnyal. Főszereplők: Vincent Price és Nan Grey. Kísérőműsor a leg­újabb 868. számú magyar híradó. Turul Filmszínház Komárom. Kun Miklós u. II. Telel, sz.4-79. Előadások kezdete: Hétköznap: 1/4” és U9 órákor. Vasár- és ünnepnap i/»2, 3/i4, 1,47. >/?9-kor. Szombat és vasárnap, október 19—20-án: óriási dzsungel film. Végig csupa izgalom. DZSUNGEL BANDITÁI (Tim Tyler kalandjai) Főszereplők: Frankie Thomas, Frances Robinson. — Kísérőműsor Ufa híradó. Hétfőn, október 21-én csak egy napig: Közkívánatra A FEHÉR BARÁT Richard Voss világhírű regénye. Főszerep­lők: Gustáv Fröhlich és Charlotte Susa. Kísérőműsor: Bank színház, revü film. Szombaton délután 4 órakor és vasárnap délután fél 2 órakor olcsó helyárakkal. Apróhirdetés Drótszőríí foxterrier, fiatal, pedigrés szülőktől, eladó. Bihary László Komárom, Klapka-tér 3. (483),

Next

/
Oldalképek
Tartalom