Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1940-09-07 / 36. szám

1940. szeptember Í7. KOMÁROMI LAPOK 5. oldal. A Dózsa VIGADÓ ÉTTEREMBEN Magyar konyha, kitűnő fajborok. o Pénteken halászlé! —o— „Erdélyi flecken." Kőszeghy Elemér Komáromban Az ingó műemlékekre vonatkozólag gyűjtött adatokat nálunk. Komárom kulturális emlékei sokkal na­gyobb számban gazdagítják városunkat, mint felső pillanatra gondolni lehet. Ezt azonban a fővárosban, Budapesten sokkal többen tudják, mint itt nálunk, Komá­romban. Ennek köszönhetjük, hogy a bu­dapesti tudományos világ nem egy képvi­selője látogat el hozzánk, hogy műemlé­keinkben gyönyörködjék, illetve azokra vonatkozólag adatokat szerezzen be. A napokban Kőszeghy Elemér, neves ré­gészünk, a lőcsei, majd a kassai múzeu­mok volt igazgatója, most pedig a buda­pesti Iparművészeti Muzeum tudós igaz­gatója látogatott el hozzánk. Előre kell bocsátanunk, hogy a magyar törvényho­zás 1929. II. törvénycikkében kimondot­ta, hogy az ingó műemlékek is számbave­­endők és róluk egy országos lajstrom ké­szítendő. A Magyar Nemzeti Múzeum most Kőszeghy Elemért kérte fel, hogy járja be az országot és az ingó műemlékek laj­stromát egészítse ki. Igen sok ilyen ingó műemléket talált a komáromi Jókai Egyesület kultúrpalotái múzeumában, ahol dr. Baranyay Jó­zsef, városi könyvtáros, a Jókai Egyesület titkára fogadta és kalauzolta. A komá­romi múzeumban levő ingó műemlékek közül igen sokat lefényképezett. Igv az évszámmal ellátott céhládákat, egy régi, 1797-ből való álló órát, több szentneK a szobrát, feszületeket, régi faragásos szé­keket, komáromi órákat és sok ötvösmű­vet, ón- és cintányérokat. Ezeket nemcsak lefényképezte, de méreteket is vett róluk. Ezek a fényképek és méretek az Iparmű­vészed Múzeumban levő gyűjteménybe ke­rülnek. Tervbe van véve egy hatalmas mű, amelyben ezek az ingó műemlékek írásban és képben közölve lesznek. Itt említjük meg, hogy Kőszeghy Ele­mérnek pár éve jelent meg egy hatalmas könyve: Magyarországi ötvösjegyek a kö­zépkortól 1867-ig címmel. Ebben a nagy, közel 500 oldalas műben Komáromról is megemlékezik a tudós szerző és többek között a régi, száz éves Király aranymű­ves cégről is ír és közli annak ötvösjegyét. A tudós régész több órát töltött a Kul­túrpalotában, megnézte a városi és. az egyesületi könyvtárakat, képtárt is és a látottak fölött őszinte elismerését fejezle ki. Lefényképezte a díszterem ékességét: Feszty Árpád Bánhidai csatáját. Őszintén sajnálta, hogy ez a hatalmas kép elkerül onnét és a megyeházára jut, ahol évente legfeljebb négyszer kerül a nagy nyilvá­nosság elé, míg itt a nagyközönség állan­dóan gyönyörködhetik a csodálatos alko­tásban. Emlékszik rá, hogy H ü 111 Tiva­dar, országos nevű műépítész, a komáro­mi Kultúrpalota tervezője, annak idején a nagyterem tervezésénél belekonstruálta a Feszty kép helyét is, mert a vármegye már akkor átadta a Jókai Egyesületnek a Bánhidai csatát. Kőszeghy Elemér megnézte a görögke­leti templomot is, ahol a csodálatos fa­faragásokat fényképezte le. Elment a gö­rögkeleti temetőbe is, ahol az arany em­ber sírját vette le. ö is nagyon örülli, hogy végre Komárom uccát nevez el az arany emberről. Kőszeghy Elemér nagyon meg volt elé­gedve komáromi útjával. Gazdag tudo­mányos eredménnyel távozott a kőszűz városából. Neszmélyközségben a Budapest—bécsi műúí mellett, a vasútállomás közelében kétdrb. egyen­ként 1000 négyszögölet kitevő, szép fekvésit villatelek eladó. Érdeklődni lehet a köz­ségi jegyzőnél. 407 KOMÁROMI TARKA-BARKA----------------©---------------­Villáminterjú egy székellyel, Jókai Mór szobra előtt Az Aranyember költőjének szobra olyan, mintha szinaranyból volna: zu­hogva hull rá a napsugár. A Szent András templom tornyáról egy ga­lamb száll éppen errefelé s tudja Is­ten, ahogy ezt az aranysugár-kévekben fickándozó, röpűöső madarat látjuk, olyanforma érzésünk támad, mintha az ő mindig köztünk szálldosó lelkét látnok megtestesülve... Köröskörül a szobor talapzala men­tén mosolyogva virítnak a rózsák. Ezekről a rózsákról pedig régen tud­juk már, hogy legeslegutolsók lesz­nek az idén is a komáromi virágok között, amelyek elhullatják majd szi­romkönnyeiket. Jókai Mór rózsáinak o haldoklása a legs'zomorúbb s a leg­fájdalmasabb, mert egy virág sem szeretne olyan sokáig élni, mint ők. A szobor előtt valaki áll. Éppen újságból tekintünk fel, ré­­gen-vágyolt örömhírekkel van tele a lelkünk, gondolatban éppen a csíki hegyeken szaggattunk pirinyóka ciklá­menvirágot s szívből irigyeltük azokat a magyar fiúkat, akiknek a honvéd­­sisakja mellé most szánják a leg­szebb őszirózsát a székely leányok. Feltekintünk, mondom, az újságból s megdöbbenve nézünk Jókai szob­ra felé, •— s a szobor előtt arra az illető valakire, aki úgy áll ott, mint a szálfa a Hargitán. Egy székely! Annak kell lennie, Lilásszürke, prémes cumira borul a vállára, a pruszlikja fekete, hófehér halina-nagrágja a testére simul, mint­ha ráöntötték volna. Csizmát visel, kalpagját a kezében tartja. Úgy áll ott a szobor előtt, mintha imádkozna. Barna fürtjei a homlokára hullnak. Úgy közelítünk feléje, mint egy lá­Megludjuk ,hogy a Székely Egye­temi Hallgatók Egyesületének egy csoportjával jött Komáromba. A cso­port előadást tart a Kultúrpalotában: Erdély lelkét akarja megmutatni Jó­kai városának. — Ismertek ti minket, testvér? — kérdezzük. — Még nem jártunk erre, — mond­ja mosolyogva — de már küzdöttünk) értetek. — Küzdöttetek? — Mielőtt felszabadultatok volna, 78 székely egyetemista jelentkezett, hogy, a vérét ontja értetek. Tizennégyen kö­zülünk az illami cseh börtönben szen­vedtek, négyen elestek a munkácsi harcban ... Pillanatra csend támad. Fent a »Szent András« tornyán selymes csat­togással üzen le hozzánk egy büszkén lengő, örömet hirdető magyar lobogó. — Mostan pedig sok komáromi fiú masírozik felétek, Csíkszereda felé, testvér... — mondjuk halkan. Ismét csend támad pillanatra, aztán Kátay Zoli testvér feláll. Vállára veti a cundrát. Sok a dolga, mondja, az ő tiszte megszervezni a komáromi elő­adásokat. Indul. — Még egy kérdés, — mondjuk. — Mik a terveitek? — A tervünk: Erdély, — feleli szi­lárd hangsúllyal, keményen — az egész Erdély, ami a miénk. Addig küzdünk, amíg a tordaiak meg a di­­csőszentmártoniak is hazamehetnek. — És? — És dolgozni akarunk. Megértet­tük az idők szavát. Mi magunkon is sokat tanultunk. Győrffy Jóska, aki már végzett, 120 pengőt keresett ed­dig havonta s ebből 80 pengőt min-GmwdeMre jJÍ, Wf s V v 53! 5cm/es JXOt/wY' PHILIPS RADIO mindín antennához philips szupip Beszerezhető: MóROCZ PÉTER műszaki-, rádió szaküzLetében Komárom, Nádor-u. 15. Telefon: 44. Hazamegyünk... Megérkeztek az 1941-es szenzációs minőségű rádiókészülékek: PHILIPS, STANDARD, TELEFUNKEN, stb. gyártmányok nagy választékban. — Díjtalan bemutatás RTTPQrV rádiókereskedőnél, DU WmCiIá Komárom 1. Városház-u. 8. - Teleionszám: 166. tomás felé. Félünk, eltűnik hirtelen, elrepül, mint az álom. Mert igen, érezzük, hogy az álmunk jött ide, egy olyan valaki, akinek az alakját a szí­vünkben hordozzuk. — Testvér... — szólalunk meg hal­kan. Ránknéz. Barna, intelligens arc, nagy» fekete szemek, amelyeknek a mélyén, látszik, nagy-nagy szomorú­ság fészkelt nemrégen, de most a szomorúságot felváltotta az öröm. Sö­tét, kissé lekonyuló, hegyesre pödrött bajusza van. Mosolyog. S mielőtt bemutatkoztunk •volna, ezt mondja: — Engedd meg, testvér, hogy letép­jek innét egy bimbót... ezekről a vi­rágokról ... — Miért? — Hadd vigyek üdvözletét innét... Csíkszeredára ... merthogy odamék... Aggódva tekintünk fel Jókai Mórra. Félünk, megharagszik. Úgy lőnek re­ánk bízva ezek a virágok itten, hogy» akár halá1 büntetéssel is sútjsuk azt, aki letépni merészel belőlük egy árva szálat. Felnézünk a nagy szoborra s az aranyban pompázó pronzszemekben elő tekintet vágyunk. S Uramfia! — Mintha a szobor arc mosolygott volna! — Végy le egyet, testvér, — mond­juk-— Jókai beleegyezett... ... Itt ülünk már a Kultúrpalota ud­varának egyik szögletében, a csöpp­nyi fapadon. Kátay Zoltán, buda­pesti egyetemi hallgató, Csíkszeredái születésű s onnan menekült erdélyi diák elmerengve babricsálja a pici rózsabimbót. Meg-megszagolja s a ró­zsaillat csapongása közben öntögetni kezdi szívéből az örömét: — Igen... hát hazamegyünk... De mielőtt vonatra ülünk, bejárjuk az or­szágnak ezt a felét. Hogy köszönetét mondjunk azért, mert itt lehettünk s hogy megismertessük mindenkivel a szűkebb hazánkat, Erdélyországot. Ko­máromot is meglátogatjuk imé s tud­juk, hogy sehová se mehetünk, ahol jobban megértenék az erdélyi gondo­latot, mint itten. den hónapban hazajuttatott a trianoni határon át Udvarhelyre, a szülének, akiket leépítettek az oláhok. Dolgoz­tunk, küzdöttünk eddig is, ezután sok­kal többet akarunk dolgozni. Nem fontos az állami pálya, szabadpályán akarunk érvényesülni. Székely harc, székely akarat s székely ész jelentke­zik a keresztényi alapokon megin­dult magyar munkafronton! Súlyos, szép szavai betöltik az ud-) vart. Mikor a kezét nyújtja, érezzük, hogy több az egyszerű kézfogásnál: — így fogjon kezet minden erdélyi s minden felvidéki magyar, akkor biz­tos, hogy nem lesz hiábavaló a küzkö­­désünk... Egy tekintet még Jókai szobrára s­­aztán kifordul az udvarból. Egy pil­lanatra áll még meg a kapuban, csak addig, míg azt pirinkó rózsabimbót a gomlyukába tűzi. Nehéz Ferenc. Komárom vármegye alispánja. 15.828—1940. ai. szám. (429) KIVONATOS VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. A törvényhatósági utiszemélyzet esőköpennyel való ellátására (mint­egy T80 darab) 1940. évi október hó 5-én délelőtt 10 órára nyilvános ver­senytárgyalást hirdetek. Felbontás hi­vatalomban ugyanazon a napon 11 órakor. Ajánlat csak hivatalos űrla­pon tehető, mely az alispáni hiva­talban ívenként 50 fillérért beszerez­hető. Komárom, 1940. szept. 4-én. Komárom vármegye alispánja. Hazamehetünk. Milyen csodálatos való­sággá vált az álom, amelyet húsz év keserű éjszakáján álmodtunk, s amelyből feléb­redni már alig volt remény. Az igazság napjának vakító sugara szemünkbe süt, és mi, lényétől és melegétől kábultan — indulunk haza. Haza Kolozsvárra. A Kárpát uccába... a Fellegvár alá. .. benyitunk a kovácsolt öreg vaskapun, végigmegyünk a boros­tyánsoros álén, fel az oszlopos, vadszöl­­lős tornácra, végig a szobák hosszú so­rán és egy mindent átkaroló könnyes boldog pillantással visszavesszük mind­azt, amit apáink hosszú éveken át féltőn őriztek és amit huszonnégy óra alatl kel­lett elhagynunk. Huszonnégy, rémülettel és még a búcsú­ra sem ráérő, riadt meneküléssel telt óra... az ajtóban felmagasodott alakja a kar­szalagos türelmetlen román rekvirátor­­nak. .. arcát az éles reggeli nap mint a könyörtelen Jelent rajzolta elénk, háta mögött hosszúra-elnyúlt sötét árnyékában a bizonytalan Jövő gomolygott... i Búcsú nélkül hagytuk el az örökszép várost, a Házsongárdot, a Nádast és még egy rövid imát sem mondhattunk el a Má­tyás-templom karcsú tornya alatt. De mi­­pek is a búcsú ott. abo(l a visszatérés rés menye örökmécsesként égett a szivekben, s ahol még mindig visszacseng füleinkbe a Szamos zúgása. Hazamehetünk ... hazamegyünk ... s megpróbáljuk elfelejteni a húsz év meg­próbáltatásait ... a vagónlakást... a nyo­morúságot, az Erdélyért viselt nehéz ke­resztet. melynek keserű terhét a jövőnek felajánlott hittel és bizalommal viseltük, lannak a jövőnek, mely a húsz év fekete rögeiből most szökkent diadalmas érett aranyló kalászba, s amelynek termését, áldó ft hóf ehér kenyerét gyermekünk kis kezébe adhatjuk. Hazamegyúnk... s kézenfogva apró gyermekünket, büszkén mutatjuk meg ne­ki az ősi várost, a Marianum napfényes, hófehér udvarát, amelyen még mi kerge­­tőztünk apró cipőinkkel... gondtalanul indult gyermekkorunkban ... És elmegyünk a Házsongárdi temetőbe, ahol immár jeltelen sírjaikban pihennek kedveseink, s egy szál virágot téve fejük fölé, elzokogjuk nekik: Hazajöttünk... Haza ... Ivertészné Angéla. Minden hétfőn és csütörtökön d. u. 3—5-ig érdeklődés és pótbeírás a vá­rosi zeneiskolában. Szqlqy VEGYTISZTÍTÓ ÉS RUHAFESTŐ 70 Komárom, Mádor-ti. M. Fest, tisztít, plisséroz és gouvríroz Gallérok tisztítása! — Postai megbízásokat azonnal elintézek!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom