Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1940-08-10 / 32. szám
2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1940. augusztus 10. ISmándi keserüvlz -böl . 3 ujjnyi Jó ezt tudni minden étvágytalannak! nyomán kell, hogy meginduljon az egészséges gazdasági vérkeringés és gazdasági (jólét. A segítésre szorulókat és érdemeseket nem az egyéni tolakodás, sem az igénybe .vett protekció, hanem Komárom vármegye minden egyes (»külön kenyéren élő«) családjáról kiállított és minden család szociális helyzetét feltáró családi lapok alapján választja ki a szövetkezet, miért is mindenkinek érdeke, hogy az összeírást végző közegnek pontos adatokat mondjon be. Természetes, hogy minden család rászorultságát és érdemességét külön-külön, egyénenkmt is megvizsgálják. A szövetkezet a vármegye közönségének, szegénynek és gazdagnak egyaránt a megértését kéri, többet nem beszéli A tettek fognak helyette beszélni és erre garancia a vezetőség részéről: Nagy Nándor főispán, Reviczky István aüspán, dr. Kiss István egy. tanár, szervező és ügyvezető igazgató, valamint tiszt. Wittinghoff Ágnes szoc. nővér személye. Naszvad, 1940. augusztus 6-án. Bencsik Jenő. Ami a nőket is érdekli Rendelet a katonák nősüléséről A hivatalos lap a közelmúltban rendeletet közölt a honvédség és csendőrség tagjainak nősülése ügyében. Kimondja a rendelet, hogy a házasságkötéshez nősülési engedély szükséges; a tényleges állományba tartozó személyeknek, a besorozott, de még be nem vonult újoncoknak, kivéve a mozgósítás esetét vagy a háború idejét, a felülvizsgálati úton tartósan szabadságoltak közül azoknak, akik még tényleges munkakötelezettség alatt állnak. Nősülési engedély szükséges azoknak is, akik tartósabb tényleges szolgálatban állanak, továbbá azoknak, akik ideiglenesen bármilyen tényleges szolgálatra bevonultak (próbaszolgálat, fegyvergyakorlal stb.) és azoknak, akiket a tényleges szolgálatból ideiglenes szabadságra bocsájtottak. A besorozottak közül azonban az, akit pőltarlalékba osztanak be, nem szorul nősülési engedélyre, kivéve az alatt az idő alatt, amelyben kiképzés céljából tényleges szolgálatot teljesít. Ha olyan férfi akar házasságot kötni, aki csak nősülési engedéllyel házasodhat, a házasság kihirdetését csak akkor lehet Móric kisasszony Irta: Nehéz Ferenc. 1. ' Sok dolga volt Jókainénak s különben is igen elfoglalta az öröm. Hát megígérték szegénykének, hogy rendbehozzák helyette az udvart. Weber Toncsi mindjárt az árvácska-ágynak vetette magát, azt kezdte kapátgatiú, Bezerédy Pepi az orgonafák alatti utat gereblyézte kitűnő érzékkel, míg Nagy Lina a rózsák öntözése irányában tanúsított roppant igyekezetét, tudnijilik azt hallotta félfüllel, hogy azokat a folyosómenti gyönyörű Marechal-Níelekel még maga a várvavárt vendég ojfogatta régesrégen, mikor még itthon diákoskodott a kollégiumban. özvegy Jókainé igazán nem tudta, hogyan hálálkodjék ekkora nagy kedvesség s figyelem láttán. — Tudjátok mit? — mondta, mikor már sehogysem talált megfelelő szót a köszönetre. — Mihelyt megérkezik a fiam, sorbacsókoltatlak vele benneteket! — Nagyszerű! — kurjantott a püspökék Linája. — És a korbácsol már előkészítette nénémasszony? — A korbácsot? Minek? — Hát a fia hátára. Máskülönben nem hiszem, hogy rászánja magát arra a csókra. — Mi az? — mosolygott Jókainé. — Te talán olyan rondának képzeled magad, hogy nem lesz gusztusa hozzá? — Isten őrizz! — felelte a huncut. — De amilyen szörnyű bátor legénynek ismerem Móricot, inkább a Vágdunába ugrik, mint hogy valakit megcsókoljon, ügy fél az a fehérnéptől, mint a tűztol! — Nono, lelkem, a kecskeméti levegő nem ám olyan, mint a komáromi. Attól még a szelíd bárány is farkassá válik. Linát nem lehetett meggyőzni. — No, ha Móricból is farkast tudott csinálni, akkor még ma szólok a Weinmüller Fáninak, hogy csináljon valami propagandát Kecskemétnek a Komáromi Kalendáriumban. — Miért? — Hogy minden komáromi anyámaszszony-katonája odamenjen nyaralni!... \ Hát ez már igazán sok volt. Jókainé arcáról menten elrepült a mosoly s ha ebben a pillanatban nem harsan fel a kapuban a Lakőr ugatása, ez a Lina, annak ellenére, hogy nem kisebb ember volt a papája, mini a püspök, hát olyat kapott volna, hogy megemlegette volna még öregkorában is. De felharsant a Lakőr ugatása elrendelni, illetőleg a házasság kihidetése alól csak akkor "lehet felmentést adni, ha a házasuló bemutatja a nősülési engedélyt. Az anyakönyvvezető köteles megvizsgálni, hogy a házasuló, amennyiben nősülési engedélyt nem mutat be, engedély nélkül nősülhet-e. A nősülési engedélyt a besorozott, de be nem vonult újoncok részére a sorozásra való előállás helye szerint illetékes honvédkiegészítő parancsnokság, másodfokon a honvédelmi miniszter adja meg. A tényleges állományba tartozó nem hivatásos legénységi állományú személyeknek a nősülési engedélyt a csapattest parancsnoka adja. Tisztek és tisztjelöltek részére a nősülési engedélyt minden esetben a honvédelmi miniszter állítja ki. A még be nem sorozott személyek nősülési engedély nélkül köthetnek házasságot-Mindent a hazáért! Fel kell jegyeznünk ezt az esetet, ha n vele kapcsolatos személyek nevét [nem is írjuk ide. Megrendílően szomorú eset, tele fájdalommal, de van benne valami magasztosság, valami vigasztaló, valami olyan, ami a könynyéknek is boldog értelmet ad... miért a hazáról van szó. Esküvő volt a minap Komáromban. Boldog ifjú pár lépett ki a szent eskü után a Szent András templomból. Alighogy kilépett, a menyasszony lesújtó hírt kapott: bátyja, aki a magyar légihaderőben pilóta volt, lezuhant gépével kötelessége teljesítése közben s szörnyethalt. Ennék a menyasszonynak tavaly ilyentájban egy másik bátyja, aki szintén pilóta volt, szintén lezuhant a haza szolgálata közben s az is meghalt. Ennék a gyönge kis menyasszonynak, aki most szeretett volna beevezni a boldogság révébe, még van egy bátyja: ez nem a levegőt választotta |a haza védelme s nagyobhátétele érdekében, hanem a magyar honvédség egyik — harcikocsihadoszlályában teljesít jelenleg szolgálatot, kint a határon. Különben pedig ennek a menyaszszonynak az apja alhadnagyi rangban, kitüntetésekkel díszítve szolgálja la hazát. ... Gondolkozzunk csak egy kicsit. Belátjuk, ugyebár, hogy néha a fájdalomszülte könnyeknek is lehet büszke s boldog jelentősége! Kedden és szerdán lesz a komáromi Vasnap Mindenki ismeri annak a nemes és hazafias szándékú szép mozgalomnak a célját, amely a vas és fémek beszolgáltatását kéri a magyar társadalomtól. Ennek a mozgalomnak a keretében rendezik országszerte az u. n. »V asna p«-okat, amelyek eddig mindenhol a legteljesebb sikerrel, sőt sokszor bámulatos eredménnyel folytak le. A mai nyersanyaghiány teszi szükségessé, hogy mindéin parányi vasdarabot, vagy fémét megbecsüljünk, mert érték, amiből újabb feldolgozás után sokmindem olyasmi készülhet, amire a jelem körülmények között a hazának nagy szüksége van. A magyar társadalom szive ügyévé avatta ennek a mozgalomnak a sikerét s minden tőle telhetőt megtesz, hogy a nemes szándék megvalósuljon. Mint értesülünk, a Vas- és Fén> gyüjtő Iroda a jövő hét keddjén, agusztus 13-án lés szerdán, 14-én rendezi meg Komáromban a Vasnapot. Az előbbi napon a balparti városrészben történik meg a gyűjtés, az utóbbi nap pedig Komáromujvárosban. A komáromi Vasnapra vonatkozó hirdetményeket kiragasztva olvashatja a komáromi közönség. Meg vagyunk győződve arról, hogy Komárom közönsége is szívvel-lélekkel magáévá teszi a Vasmapok célját s azon lesz, hogy a komáromi gyűjtés is a legteljesebb sikerrel végződjék. »Receptkönyveket kívánságára ingyen küld: dr. Oetker gyár, Budapest, VIII., Conli-utca 25.« Dr. Fabinyi Tihamér Komáromban Dr. Fabinyi Tihamér v. pénzügyminiszter, a Magyar Általános Hitelbank elnök-vezérigazgatója f. hó 3-án délután Komáromon átutazóban meglátogatta a Hitelbankkal szerződéses viszonyban álló Komárommegyei Hitelbankot, majd udvariassági látogatásokat tett, N a g y Nándor főispánnál, Reviczky István alispánnál és A 1 a p y Gáspár polgármesternél. Ezt az alkalmat felhasználta arra is, hogy a város történelmi nevezetességeit megtekintse. Nagy érdeklődéssel tekintette meg a Jókai múzeum 1848-as emlékeit, a Jókai szobát és a Jókai emléket, majd a Szent András templomot. Megtekintette a régi görög katolikus templomot, a komáromi új- és ó-várat és Komárom patinás történelmi emlékű épületeit. A látottak mély benyomást tettek az elnök-verézigazgatóra, és a programot összeállító uraknak megelégedését fejezte ki. Közel négy órás komáromi tartózkodása után folytatta útját Győr felé. zsebkendőt, hanem rútul otthagyta a sárban. És csak a véletlen mentette meg kegyelmedet attól, hogy ügy Istenigazában megmondjam a véleményemet kegyelmednek! — Ejha! És... és mit mondott volna? — Azt, hogy akiben még annyi érzék sincs a női mosoly iránt, hogy egy zsebkendőt felemeljen, hát az fogja magát, de sürgősen és menjen el a trencséni várba Csipkerózsikának... Jókai Móric, végzett kecskeméti jogakadémista, megtántorodott a szülői ház küszöbén. Elsáppadt. S csak bámult-bátnult azokba a kacagó, kegyetlenül gúnyos kék szemekbe. Szólni akart, de a torka elszorult. Nagysokára hebegte csak, rekedten: — Asztalos Etelka ... mondja, mit akar velem? A szemek kacagása abbamaradt. Csodálatos dolog történt. Asztalos Etelka lehajtotta a fejét. S úgy mondta halkan, de olyan halkan, hogy a háta mögötti virágok kelyhébe bújt kis bogárkák danája is majdnem elnyomta a szavát: — Ne haragudjon ... S elindult lassan, úgy lehajtott fejjel, a kapu felé. Ment a virágok közt, bő ruhájának szegélye hozzáért némely útszéli tulipánhoz s Jókai Móric meggyőződéssel hitte, hogy ebből kifolyólag szebbre nyílt ki hirtelen az a híres komáromi virág... Egy pillanatba se telt, ott termett mellette s megfogta a kezét. 4. A Szombathy-uccában Nagy Lina azt mondta: — Mégis csak szemtelenség! Mikor le- IszáLlt a kocsiról, észre se vett bennünket. — Észrevett, de rögvest inába szállt a bátorsága... Odaértek a kapuba. Bezerédy Pepi viszszarántotta Linát: — Odanézz! Az udvaron, a virágok közt látták őket. Álltak egymás mellett, a fiú fogta a leány kezét; s Asztalos Etelka éppen most vette ki a hajából azt az árva rózsabimbót!. Feltűzte a fiú mellére. A fiúnak ragyogott az arca. Weber Toncsi megbökte a püspökék Limáját s csak ennyit mondott: — A Móric kisasszony!... Bent, az udvar mélyén, a fehérmárvány folyosó-oszlopok árnyékában egy fehérhajú asszony állt s az illatot-ringató szellő éppen feléjük dobta a szavát: — Mégis használt a kecskeméti levegő! Özvegy ásvai Jókai Józsefné mosolygott a fehér márványoszlopok árnyékában. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy Komáromban, az Északi pályaudvarral szemben (vendéglő épületben) „Első Komáromi Rum- és Likőrgyártási üzem“ bejegyzett cég néven rum- és likőrgyőrlási üzemet nyitottam. Szives pártfogást kér: Kovács Mihály cégtulajdonos. 341 s ez azt jelentette, hogy a »gyorsparaszt« megérkezett. Jókainé kitárt karraL futott a kapu felé, egy pillanat s már ölel tecsókolta azt a kocsiról lepattanó magas, szőke, íehércilinderes, lila-gérokkos fiatalembert. aki csillogó szemmel termett ott a karjaiban: — Édes fiam! Móricom! — Édesanyám!... Ketten maradtak. Csend volt az udvaron, csak a virágok lehelték illatozó lelkűket, valami meghatott áhítattal, a gyönyörű, ibolyakék augusztusi ég felé. Meszsze, mint egy sóhaj, most halt el egy harangszó. — Hát megjöttél, fiam? — Megjöttem. Nem is mozdulok el többet kegyelmed mellől... — Ne haragudj, Móric, ha mindjárt megkérdezlek. Szegény apád is ezt tenné. Hogyan végeztél? — Anyácskám, tudja kegyelmed, hogy valahányszor csak oda álltam a professzoraim elé, mindig szegény apám tekintetét éreztem magamon. Büszkévé akartam tenni őt odafent az égben is. — És ... és sikerült? — Mint első eminens jöttem el Kecskemétről. Most már csak az a fontos, hogy az élet milyen kalkulust fog adni... 1 A két kék szempár egymásba ölelkezett. Aztán a fehérhajú asszony végigsímított kezével azon a dús, fiatal, szőke hajon. Nem kellett szó, csak ez a simítás. Ez beszélt s felelt: bízom benne, hogy az életben is eminens leszel... S a fiúnak sem kellett más útravaló. Indultak befelé, a házba: — Megemberesedtél, Móric. Fékom adta, már a szakállad is serked. , — Bíztatom is erősen, lelkem. S nemhiába fogadtam meg Petőfi Sándor tanácsát, aki kiváló kenőszert ajánlott rá. — Petőfi? Ki az? — Már nem emlékszik rá kegyelmed? Az a nyurga fiú, aki meglátogatott bennünket, mikor Pápán diákoskodtam. — Hiszen azt Petrekovicsnak hívták. — Olyanformán. Petrovicsnak. De azóta Petőfi lett. S honunk egyik nagy költője. Kecskeméten is meglátogatott s ő másolta le a Zsidó fiút, amivel az Akadémián dicséretet nyertem. A Hétköznapok elejét is megmutattam neki. . . — Hétköznapok? Mi légyen az? — Készülő regényem. Amibe a lelkemet, a szívemet írom ... N Aggodalom csendült az anyai hangból: — Vigyázz mágadra, Móric. A sok írás megárt. A betű rontja a szemet... — De a lelket a imennyországba emeli! — Már szóltam Asztalos uramnak is. Megígérte, hogy lehetőleg nem kell sokat körmölnöd az irodán ... A fiú megtorpant a küszöbön: — Asztalos uram? — Igen. Az új principálisod, akinél a patvariát végzed majd. — Hát már ezt is elintézte, édesanyám? — El bizony. Asztalos István uram a leghíresebb ügyvéd Komáromban, apádnak is jóbarátja volt. Szeretettel fogad. Az udvar felől halk nesz hallatszott. Mintha kapu nyílt volna. Csakugyan: az uccáról jött valaki. Jókai Móric hátranézett a küszöbről, aztán megfordult. Nem vette észre, hogy az anyja is odanézett, ahová' ő s hogy Jókainé csendesen besuhant a konyhaajtón. 3. I Móric állt s nézett. Nézett a virágok feje fölött, oda a kapu felé. A kapuban egy fiatal leány állt. Talpig fehér ruhában volt az illető, csak a csigákban leomló hollófekete hajában, közvetlenül a homloka felett mosolygott egy pirinyóka rózsabimbó: az volt piros rajta, meg aztán az arca. Tudniillik az arcán is rózsabimbók himbálóztak által. S most elindult. Mintha a napsugáron jött volna. Uramfia, fel is jött a folyosólépcsőn! S mái- itt mosolyog előtte: — Ha megengedi kegyelmed, hogy én képviseljem a familiát, hát akkor Isten hozta. Asztalos Etelka vagyok... Mikor a keze hozzáért az övéhez, azt is elfelejtette, hogy meg kéne mondani az ő hevét is. Asztalos Etelka kacagott: — Ne féljen, nem kell bemutatkoznia. Már régen ismerem a patvarista urat... — Ismer? — Sőt! Tavaly, mikor itthon volt a vakációra, egyszer meg is lestem a szigeten. — Meglesett? — Mondjuk, hogy véletlenül éppen nekem is a szigeten volt dolgom. Ugyanis véletlenül éppen akkor ért az eper. S mikor összetalálkoztam kegyelmeddel, rá is mosolyogtam. — Véletlenül? — Természetesen. S mikor kegyelmed nem akarta észrevenni a mosolygásomat, hát elejtettem a zsebkendőmet. — Ez is véletlenül történt? — Hallja, egy olyan drága zsebkendőt elejteni! Weininüller Franciskával együtt hozattuk Párisból... Persze, hogy véletlenül. — És én? — És kegyelmed? Még véletlenül se hajolt volna le, hogy udvariasan felvegye a
