Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1940-05-04 / 18. szám

Lapunk mai száma a jövő heti budapesti rádióműsort hozza

Alapította: néhai TUBA JÁNOS.

Főszerkesztő: CÁáL GYÜLÁ Dr.

E1 ő f i z e té«:

Egész évre 10 Peng«, félévre 5 Pengő, negyedévre 2.50 Pengő. Egyes példány 0.20 Pengő.

Felelős szerkesztő KÁLLAI ENDRE DR.

Szerkesztő BARANYAY JÓZSEF DR. Fomunkalársak: FÜLöF ZSIGMOND és SZOMBATHY VIKTOR.

Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor ucca 29. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza.

Éréi vés fiffveimeztetés

•) *>

a szlovák nszíloknak

Szüllő Géza a felsőházban szóvá teile a Szlovákiában napirenden lévő magyarellenes izgaSásokal

Csáky külügyminiszter határozol! kijelentései a magyarság türelméről és a nemzeti becsületről

Üzenet odaáíra

1910 május 4.

Nem szívesen veszünk részt nemzetiségi vitákban, — eleget vitatkoztunk egy különös államhatalommal húsz kemény esztendőig, — s hogy most mégis bizonyos ellentétekről írunk, tesszük azt abból az alkalomból, hogy Csáky külügyminiszter kénytelen volt felszólalni a szlovákiai magyarok nehéz sorsának kérdésében. A fiatal állam belügyeibe nem szólhatunk bele, ezt tiltja az illem s jóizlés még akkor is, ha a fiatal állam, túlbuzgóságában az ezeréves szomszéd ügyeibe érzi magát illetékesnek beleszólni. Viszont rögtön illetékesnek érezzük magunkat a közbeszólásra akkor, ha a magunk véreiről van szó. Csodálatos tűz loboghat a fiatal szlovák állam még fiaíalabbjaiban: nincs más gondja, mint, hogy hamis irredenta politikát űzzön, Vácot s Miskolcot emlegesse, s ezzel kapcsolatosan odaát maradt véreink helyzetéi nehezítse. Kikről van szó? Elsősorban a pozsonyi magyarságról, amely jóviselkedésű s csendesen élő magyarság, — hogy milyen halkan, «nyugodtan s a helyzethez mért józansággal él, az mindennap kiviláglik a pozsonyi magyar sajtó finom Slangjából, — aztán a nyitrai, nyilravidéki palóc-magyarokról, a legjobb s legszebb hagyományokat ápoló, ősi település tagjairól, és az eperjesvidéki, zempléni, gömöri s nógrádi magyarokról, a szepesickről s végül a szörványniagyarokról, mert hiszen jól tudjuk, hogy elszórtan mennyi mélységes magyar meggyőződés mécsese eg Szlovákiában.

Mit tagadjuk? Mindenki tudja,hogy tossz soruk van véreinknek, — Pozsonyban, az ősi magyar boronázővároshan tüntetnek s röpcédulákkal izgatnak ellenünk s ez körülbelül olyan, mintha Lipiószentmiklóson, vagy Alsókubinban a szlovákok ellen rendeznek valami bizalomban fogant tüntetést, vagy felvonulást.

Szüllő Géza azt mondta, hogy a megértéshez kultúra s a kultúrához idő kell. Mi ezeréves állam vagyunk: az időnek súlyos tapasztalataival jogot formáltunk ahhoz, hogy a magunk mélységes kultúrájáról beszéljünk. Magas távlatokból, egy szentistváni ország s ezeréves küzdelem távlatából beszélünk, a sok vihari látott állam fiainak bölcscségével. Mi pem vagyunk türelmetlenek. A magyar nemzetiségi tekintetben soha áem volt az. Nem az a fajta vagyunk,; »mely másnak vallását, nemzetiségét (üldözi. A türelmet s az együttélés szépségét államvezetési bölcseségünk lehetővé lelte s dunamenti helyzetünk így is kívánta. Szent István birodalmában csak a béke s egymás iránti szeretet vezetheti a különféle nyelven beszélőket boldogulásra. Hogy mi, a magunk mcgcsonküoü országának területén ehhez a békés és magas szempontú elvhez ragaszkodunk, mutatja az is, hogy szlovák testvéreink itt jól érzik magukat, soha semmi üldöztetésnek nincsenek kitéve, — az úgynevezett »szlovák üldöztetés« csak koholt mese, amelyet néha a maga szempontjából célszerűnek tart hírré avatni a pozsonyi rádió, — s kérdezzük meg például a békési szlovákokat, akiket kétszáz éve telepítettek a magyarellenes Harruckernek földjére, hogyan érezik magukat a finom s gazdag lelevényen? ürülnének-e, ha

A magyar törvényhozás felsőházában Szüllő Géza felsőházi tag szóvá tette azt a rendszeres uszítást és gyűlölethirdetést, mely Szlovákiában a magyarság ellen irányul. Szüllő Géza megdöbbentő részleteket mondott el a Szlovákiában maradt magyarok nehéz sorsáról és az ott folyó rendszeres uszításról. Elmondotta, hogy Nyilrán a Hlmka-gárda főparancsnoka nyilvános népgyűlésen azt hirdette, hogy aki Szlovenszkóban magyarul beszél, annak ki keli tépni a nyelvét és abba bele keli fojtani a szót. A szlovák imperializmus röpcédulákon hirdeti: itt az ideje annak, hogy a szlovákok fegyverrel foglalják el Magyarországnak a Váctól Szolnokig és Miskolcig nyúló területét. Szüllő figyelmeztette a fiatal szlovák államot arra, hogy »veszedelmes kártyajátékot űz, amikor tűri, sőt dédelgeti a magyarok ellen folytatott izgatást«.

' Csáky István gróf külügyminiszter válasza

Szüllő Géza napirend előtti felszólalására Csáky István gróf külügyminiszter válaszolt s többek közölt a következőket mondotta:

— Magyarország volt az első állam, amely elismerte az újonnan megalakult szlovák köztársaságot 1938-ban. A rákövetkező hónapok folyamán megkíséreltük, hogy a békülékenység politikáját folytassuk és szlovák szomszédunkkal helyreállítsuk azt a testvéri viszonyt, amelyben a két nemzet évszázadokon keresztül élt. Nem tagndom. hogy sok keserű pillanatot okozol! a magyar kormánynak és talán még több csalódást a magyar nemzetnek, hogy a baráti jobb. amelyet a szlovákok felé nyújtottunk, néni talált megfelelő fogadtatásra, sőt a szlovákság egyes — igaz, hogy csekély — rétégéi a magyarság közeledését először gyanakvással fogadták, később egyenesen rosszakaratú rágalmakkal igyekeztek lehetetlenné tenni.

— Tavaly a gazdasági tárgyalások megindítása, amelynek sikere talán erős megrázkódtatásoktól óvta meg a fiatal szlovák államot, újólag bizonyítékul szolgálhatott volna arra, ha ugyan egyes körök megengedték volna, hogy a magyarság magatartását a szlovákság minden néprétege megismerje, hogy a magyar kormány a legnagyobb önuralommal csak arra törekszik, hogy elfogadható szomszédi viszonyt teremtsen Szlovákiával. A magyar kormány több Ízben kifejezésre juttatta az országgyűlés színe előtt, hogy a béke és nyugalom kedvéért sok minden fölött szemet huny és hajlandó a türelmet a végletekig gyakorolni, hiszen mi nem egyes mai vezetők hibáit, tévedéseit, taktikázását jnézzük, hanem a két baráti nemzet jövőjét.

„Von egy halár, amelyen a pohár megtelik"

— Nem egy adatról tudomásom van azok közül, amiket Szüllő Géza felhozott és méltóztassanak elhinni, hogy a kormány nem elégedett meg azzal, hogy a tényeket vagy a telteket egyszerűen tudomásul veszi. Mint régi európai nemzet tudjuk, hogy mi a kötelességünk földrészünk eme sarkában, de annak is tudatában va- Igyunk, hogy van egy felső határ, lamelyen a pohár megtelik és akkor esetleg olyan intrikákat és okvetetlenkedéseket is megfelelő módon utasítunk vissza, amelyek mellett egyelőre csak vállvonogatva megyünk el.

Türelmünk határa ott ér véget, ha a Szlovákiában lakó magyarság jogait az emberi élethez és vagyonához, továbbá a magyar alattvalók szlovákiai vágyónál és jogait nem tartják csorbítatlanul tiszteletben. (Általános helyeslés.)

„...Nem fogunk habozni cselekedni sem"

— Harmadik államokban, vagy zárt ajtók mögött elhangzott Ígéreteknek, nem kevésbbé szép beszédeknek és újságcikkeknek megszűnünk jóinduliatulag hitelt adni, ha a szlovákiai magyar kisebbséget, hazánk fiait vagy a magjmr állam méltóságát komoly

sérelem éri. Ne igyekezzenek ellenünk, fél vagy egész hivatalos szlovák személyek a német birodalmat, Szlovákia protektorát állandóan kijátszani, mert mi teljesen megbízunk a magyarnémet barátság szilárdságában és azokban a tényezőkben, amelyeken ez a barátság felépül. Remélem, hogy a szlovákok egyes vezetői nem tévesztik el lehetőségeik mértékét, illetőleg felső határát és komolyan számolnak azzal, hogy

a nemzeti becsület védelmében, amelyhez számítjuk véreink életének és jogainak megóvását, nem fogunk habozni cselekedni sem, ha szomszédaink a józanság utolsó szikráját is elveszítik. (Általa- . nos helyeslés.)

— A magyar kormány a nemzet egyetemével mindig arra törekedett, hogy a megmaradt szűkös örökségből legalább azt, ami nekünk a legnagyobb értéket jelenti, az európai gondolkodást, a várni tudást, a hitet és a rendíthetetlen bizalmat a jövő iránt, valamint elsősorban a nemzeti becsületet, amely éppen a mai napokban olyan nagy értéket képvisel, csorbítatlanul, úgy, amint elődeink ránkhagyták, ruházzuk át az utódokra. (Éljenzés és taps.) Ennek a vezérelvnek a szemmollartása mellett fogunk igyekezni úgy cselekedni, ahogyan az leginkább az ország javára válik. Veszélyes volna azt föltételezni, hogy gyengék vagyunk, vagy gyengéknek érezzük magunkat, mert minden életrevaló és élelrehivatott pemzet elérkezhelik ahhoz a határhoz, araikor az erkölcsi elvek érdekében minden kockázatot vállal és a meggondolás vagy pillanatnyi haszonteóriát félrelöki. (Taps.) Célszerűbbnek látszanék,

ha inkább az erő öntudatát látnák az érdekeltek a magyar kormány amaz elhatározásában, hogy úgy és akkor cselekszik, amikor , az neki a leghasznosabbnak látszik és nem akkor, amikor erre provokálni szerelnék.

Még csak azt kivánom megállapítani, hogy a magyar kormány továbbra is a türelem és a béke politikáját kívánja folytatni szlovák szomszédjával szemben.

Hosszantartó éljenzés és általános helyeslés fogadta a külügyminiszter beszédét.

— Óvakodjunk a kémektől! A rémhírterjesztés és fecsegés: hazaárulás!

rcket abban, hogy hatalmas jószomszédunkat ingerelni akarja ellenünk? Mert ez úgysem fog sikerülni.

Olyan ez, mint mikor a gyermek a Jcomoly s nyugodt nevelő háta mögé bújva, a védettség biztonságával topog, toporzékol és ingereli testvérét.

De a testvér nyugodt, komoly, fölényes. Ismeri a topogók természetrajzát, ismeri nyugtalan természetét s tudja, hogy még csak most jár a haragos kis testvér iskolába. Intő szavát azonban felemeli s a kellő pillanatban így szól: eddig s ne tovább!

Eddig s ne tovább ! Jó lesz ezt észbe vésni.

Békéscsabán, vagy más, szlovákoklakta helyen heves ifjak oknélküli lünleléseket rendeznének azért, mert a békési szlovákok kétszáz esztendővel ezelőtt szálltak alá a hegyekből s telepedtek meg a Kőrösök partján. A szlovákiai magyarok pedig ezer éve élnek a földjükön, letelepedésük licitén. Ezer évvel ezelőtt a déli lankákon gyéren élt a szláv lakosság, amely most, lehúzódva a végekre, hevesen kívánja történelmileg s néprajziig érthetetlen magyarázat kíséretében Miskolcot.

Csáky külügyminiszter helyes válasza mutatta meg az egyetlen kívánatos utat ebben a kérdésben. Mi békében hagyjuk a fiatal s izgatott koponyákban oly gazdag államot, törődjön saját kérdéseivel, de élénk figyelemmel kísérjük pozsonyi, nyitrai testvéreink sorsát, rossz helyzetét s nem értjük, miért kell a világhelyzet okozta elkeseredés hosszúját ártatlan magyarokon levezetni. Mit Vétetlek ott a magyarok? Hogy kultúrát adtak, hogy gyárakat építettek, mintaszerű erdészetet, bányászatot, földművelést ajándékoztak annak a területnek s a földrész még most is ezekből az emlékekből él? S milyen Iszándék vezeti a »kiváló« ifjú vezé-