Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-03-11 / 10. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1939. március 11. Elcsnpiák Tiso szlovák miniszterelnököt agyar Maglenyószlési Részvénytársaság MONO RÍ MAGKERESKEDÉSE BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI UT 7. Fajtiszta, fajta azonos, legmagasabb csiraképességü mezőgazdasági, konyhakerti és virágmagvak. Tavaszi képes főárjegyzékiink megjelent. Bárkinek ingyen küldjük. ezentúl is. A magyar népben élő életerő találta meg az egység útját s ettől eltántorítani sem frázisokkal, sem erővel nem lehel. Amíg a felvidéki magyarság erős akaratát, munkakészségét megismertetjük az országgal, nem szabad elfelejteni, hogy a felvidékiek közvetlen érdekvédelmet kívánnak, ezt pedig saját pártjukban találják meg! Majd Kathona Pál szólott huszonhárom elbocsátott pénzügyi tisztviselő nevében s orvoslást kért. Révay István és dr. Kállay Endre zárószavaival ért véget a gyűlés. A jelenlevők nagy lelkesedéssel ünnepelték a pár [vezetőséget s Jaross Andort. Jaross Andornak a következő szövegű táviratot küldték: »Az Egyesült Magyar Párt komáromi párlértekezletc felháborodással utasít vissza minden olyan kísérletet, amely a felvidéki magyar nép politikai egységének megbontására irányul. Az egyesítés nehéz munkáját csak akkor koronázhatja siker, ha azt az egymilliónyi felvidéki magyar osztatlan bizalmát élvező Jaross Andor vezeti. A mi ragaszkodásunk miniszterünkhöz megingathatatlan s minden támadás, amely ellene irányul, bennünket is ér. Jaross Andort Komárom ősi városa változatlan szereidéről s tántoríthatatlan ragaszkodásáról biztosítja. Rheumatikus fájdalmaknál, idegfájdalmaknál, fejfásásnál, izületi- és tagfájdalmaknál, valamint meghűléses betegségeknél, gyorsan és biztosan hatnak a TOGAL-tabletták. Orvosok ezrei ajánlják a TOGAL-t, tehát ön is bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet. Kérje kifejezetten a kiváló hatású TOGAL-t. Teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban 1.60 Pengő. (445) A SzMKE közgyűlése holnap, vasárnap lesz A (Szlovenszkói) Magyar Kultúr Egyesület holnap, vasárnap délelőtt féltizenegykor tartja évi rendes közgyűlését, a Kultúrpalota nagytermében. A közgyűlés kiemelkedik a többi közgyűlések közül, mivel ez az első országos SZMKE-összejövetel, amely a visszacsatolás után történik. Fontos ez az országos kultúrélet szempontjából is: most határozza el a SZMKE a követendő programmot, választ líjf elnököt. A közgyűlésen a ref. tanítóképzőintézet ifjúsága énekli el a magyar nemzeti imádságokat, majd Schubert Tódor mond megnyitóbeszédet, 'Szombatliy Viktor főtitkár jelentését, Nagy J. pedig pénztári jelentését adja elő.. Sor kerül az alapszabályváltoztatásra, az új választmány megválasztására, a jó SZMKE-munkások kitüntetésére. Utána közebéd a Tromlcr-szállóban. A közgyűlés jelentőségét fokozza, hogy a kultuszkormány, a Faluszövetség, a Kultúrális Egyesületek Országos Szövetsége, a vármegye is képviselteti magát. — Ráli harisnyák és nyakkendők, frakk és szmoking ingek 6 és 8 Pengős árakban kaphatók K R A U S Z SAMU cégnél Komárom, Raross u. 6. s vele együtt menesztették még a kormány három tagját. A váratlan intézkedést Hácha dr., a csehszlovák köztársaság elnöke tette, aki az állam egységének épségben való megtartása céljából szükségesnek tartotta ezt a lépést, nehogy belső zavargásokra kerüljön a sor. Hácha elnök erélyes lépését sokféleképen lehet magyarázni s bár az alkotmányosság szempontjából kifogás alá esik rendelkezése, úgy látszik, inkább választotta a diktátor gesztusát, semmint olyan helyzetbe engedje jutni az államot, amely súlyos következményekkel járhatott volna. Gyors intézkédés, rendőrség, csendőrség és katonaság kivezénylése: olyan diktátorí stílus, amilyen csak a forróvérű és szangvinikus vérmérsékletű népeknél található fel. Az erélyes intézkedés könyörtelen szigorával és határozottságával meglehetősen nagy megrökönyödést váltott ki a szlovákok között, akik nem remélték, hogy a cseh testvér ilyen brüszk módon fog viselkedni velük szemben és legkevésbé sem remél-Komárom nagyarányú munkanélküliségét hathatósan fogja enyhíteni az a rendelkezés, amely a napokban érkezett a város polgármesteréhez. A téli évad alatt súlyos helyzetben volt a város keresetnélküli lakossága, amelynek támogatására a hatóságok és emberbaráti intézmények mindent elkövetnek. A nagyszabású segítési munkában a »Magyar a magyarért« akció járt elől, amely november 8. óta állandó permanenciában van s a!melynek nemeslelkű és fáradhatatlan vezetői valóban mindent elkövetnek a nyomor csökkentésére. A jóléti intézmények munkájához csatlakozott a szociálpolitikai ügyosztály, amely januárban kezdte meg áldásos működését és az általa irányított inség-munkával igen sok munkanélkülinek enyhített sorsán. A Város vezetősége elejétől fogva nagy súlyt helyezett arra, hogy a jóléti intézmények munkájukat minél eredményesebben végezhessék és a saját hatáskörében készséggel segítette a jótékonyság apostolait működésükben. Nagy áldozattal felállította a város a Népkonyhát, ahol naponta 500 adag - igen ízletes ebédet szolgáltat ki az arra valóban rászorultaknak, de legfőképen arra törekedett a város, hogy a szegény embereknek munkaalkalmat szerezzen és a munkanélkülieket a helybeli ipartelepeken elhelyteztesse. A munkaalkalom szerzése indította még a tél elején Fiilöp Zsigmond polgármestert arra, hogy a város rendezése szempontjából is jelentőséggel bíró, nagy koncepciójú tervének, nevezetesen a katonai kórház lebontásának és az így nyerendő terület beépítésének minélelőbbi megvalósítását megkísérelje. Ebben a kérdésben, mint ismeretes, a polgármester terjedelmes memorandumot terjesztett a honvédelmi minisztérium elé és ismételten eljárt az illetékes ügyosztálynál. Az ügyben Bartal Iván főispán is interveniált, sajnos, azonban eddig még nem sikerült a kérdést elintézni. A polgármester, hogy újabb munkaalkalmat teremtsen, január 31-én újabb előterjesztéssel élt a honvédelmi minisztériumban és pedig ték azt, hogy a »szabad Szlovákiádban, alig négy hónapi függetlenség ulán ilyen kurtán-furcsán bánjanak el a kormánnyal. Hát bizony ez egy kissé furcsa. A szlovákok ebből a példából is megtanulhatnák, hogy mit jeleni számukra a cseh testvériség, mely után oly szívrepesve vágyakoztak, de amely részükre nem hozott semmi előnyt, mert a csehek szemében még a fajtestvérek sem jelentenek egyenrangú polgárt. Most rágondolhatnak a szlovákok arra, hogy 1918-ban miért síeltek kinyilatkoztatni a esettekhez valói csatlakozásukat a túrócszentmártoni deklarációban. Ezzel a lépésükkel Magyarország ellen foglallak állást, amelyet a félrevezetett nagyhatalmak feldaraboltak, de úgy látszik, hogy, ez a lépés nemcsak Magyarorszgára nézve lett végzetes, hanem a szlovákokra is, akiknek jövő sorsa máris meg van pecsételve, mert Hácha elnök rendelkezése világosan megszabta' a szlovákságnak saját hazájában való másodrendűségét. az I. számú várerődnek lebontása és az így nyert anyagnak a város részére való átengedése iránt. Eíz a kérelem eredménnyel járt, mert a honvédelmi miniszter, — a polgármester és az illetékes ügyosztály között folytatott ismételt tárgyalás után, — hozzájárult az I. sz. várerődnek, — »mint katonai szempontból ki nem használható építménynek« — inséymunka keretében történő teljes lebontásához és a bontásból kikerülő mindennemű anyagot a város közönségének díjmentesen átengedte. A m. kir. honvédelmi miniszternek ezen szép cselekedete megbecsülésreméltó jóindulatra vall, de a II. hadtestparancsnokságot is élismerés illeti meg, mert a polgármester kérelmét pártolólag térjesztette föl a miniszterhez. A város szerdán kezdi meg a várerőd lebontásának munkáját és pedig inségmunka keretében, melyre nézve a szükséges intézkedéseket Csukás István dr. városi főjegyző, a szociálpolitikai ügyosztály vezetője és Rutikay Endre városi mérnök már megtette. A lebontási munka huzamosabb idő alatt nyer befejezést és a munkanélkülieknek több hónapra nyújt keresetet és segítséget. — Újoncok esküje. A tényleges katonai szolgálatra bevonult újoncok — közel 2000 fő — március 15-én, ezen nemzeti ünnep megünneplésének keretében teszik le a honvéd-esküt. Az ünnepség színhelye: Komárom, a várlaktanya előtt levő honvéd sportpálya. Az ünnepély kezdete 9 órakor. (Gyülekezés 10 perccel előbb.) Ezen kettős ünnepélyre Komárom város közönségét tisztelettel és szeretettel meghívja a M. Kir. Komáromi Állomásparancsnokság. — Mindenki egyedül könyvelhet. Megtanítom üzleti könyveit vezetni. Spielberger Béla Komárom, Halász utca 4 sz. (744) TÚRÁN FELVIDÉK NEM NEM SOHA THEBRIS másoló írónők a SCHÜLER JÓZSEF rt, Budapest kiváló minőségű " 03 magyar gyártmányai. Hál nem lelt olcsóbb n Rádió? Egyszerű bizonyilványok 8 Pengőbe kerülnek A fölszabadítás után nyomban az a felfogás ment át a köztudatba, hogy mivel az anyaországban is komolyan foglalkoznak a rádióelőfizetési díj leszállításával, a Felvidéken a cseh uralom alatt bevezetett előfizetést hagyják meg. Sem az államnak, sem' a rádióvállalatnak nem került egy fillérjébe sem, hogy néhányszor tízezer új előfizetővel lelt gazdagabb a magyar rádió, hiszen ezek a cseh megszállás alatt is éppenúgy hallgatták a budapesti rádiót, mint most. Nagy lön azonban az egész Felvidék meglepetése, amikor kikézbesítették a rádió nyugtákat, mert éppen v egy pengővel emellek föl a rádiódíjakat havonta. Eddig fizettünk átszámítva 1 pengő 40 fillért, most pedig 2 pengő 40 fillért szednek havonta és hozzá elkövették azt a figyelmetlenséget, hogy egyszerre két hónapi díjat és utána pár napra a harmadik hó díját szedték be. Kevés ember van olyan jó anyagi helyzetben itt a Felvidéken, hogy három havi díj kifizetését meg ne érezné. i A szomorú eredmény aztán az, hogy. vidéken sok száz rádió-előfizető mond le, ami propaganda szempontjából óriási veszteség az államra nézve, mert nagy különbség, ha pár ezer emberrel több, vagy kevesebb hallgató hallja a közönséghez intézett rádiószózatot, amelyre pedig újabban igen gyakran van szükség. A dolgot jó volna a közkívánatnak megfelelően oldani meg, amíg a rádióelőfizetők száma nem nagyon csökken le. A rádiózás így nagyúri paszszió lesz maholnap, annál is inkább, mert a villany ára is emelkedik. Mi felvidékiek az átmeneti állapotban nem vagyunk olyan rózsás anyagi helyzetben, hogy ne vágna az érzékeny oldalunkba, ha áremelkedésről van szó. Nekünk a jövedelmünk nem emelkedett, sőt! Ha majd rózsásabb lesz a helyzetünk, akkor nem leszünk olyan érzékenyek a drágulással szemben. A rádióvállalat még a nyugtaűrlapokat is értékesíti és reklámcédula egy-egy rádió előfizetői nyugta: a mi visszacsatolásunkkal még ebből is nagyobb haszna van, mert a nyugták számának emelkedésével bizonyosan fölemelte a hirdetési árakat. Egyelőre tehát elégedjék meg ezzel a haszonnal és ne vágjon olyan érzékenyen az elevenünkbe, mert a húsz éves cseh megszállás minket nem gazdagított meg, hanem katasztrofálisan szegényebbek lettünk. Szeretnék, ha szavunk eljutna az illetékesekhez és a gyors intézkedés nem maradna el. Ugyancsak rendkívül drágálljuk az egyes hatósági bizonyítványok kiállítási díját is. Egyszerű orvosi bizonyítványért 8 pengő: ezt valóban túlsóknak tartjuk! E kérdésre is visszatérünk még! Park szálloda Biidapesi Vili. kér., Baross tér 10, a Keleti pályaudvar érkezési odalával szemben, — Modernül berendezett családi szálloda. Étterem, kávéház. E lapra hivatkozóknak engedményt tn ÉRTESÍTÉS----------------------------------------------------------------------------Tisztelettel értesítem Komárom város és környéke nagyérdemű közönségét, hogy az eddig Szőgyénben fennállott férfi-szabó üzletemet Komáromba, a jókai utca 13. számú Frank-féle házba helyeztem át. Minden e szakmába vágó férfi- és gyermekruha elkészitését divatos kivitelben mérték után vállalom. Dús raktárt tartok férfi- és gyermekruhákból. Áraim a lehető legjutányosabbak, miért is a n. é közönség szives pártfogását kérve, maradtam kiváló tisztelettel: M mSam T JL_______ férfi-szabómester lucnor iOZlOS Ko-nárom lökni u. 13 Szerdán megkezdik az I. számú várerőd lebontását A honvédelmi miniszter átengedte az erődöt a város közönségének