Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-12-02 / 48. szám
6. oldal. KOMAROMI LAPOK 1939. december 2. A Városi Takarékpénztár Pozsony, komáromi fiók igazgatósága, feliigyeló'bizottsága és tisztviselő kara fájdalommal jelenti, hogy Pethő Sándor űr, a községi elemi -népiskolák igazgatója 1939 november 28-án rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult hosszú ideig mint felügyelőbizottsági tag működött intézetünknél és a takarékossági eszmééit dolgozott, amiért emlékezetünkben Örökre megőrizzük. Komárom, 1939 november 50-án. - . ^ IRODALOM NÉMETH LÁSZLÓ: SZERDAI FOGADÓNAP Németh László minden könyve komolv eseménye irodalmunknak, tanulmányait és regényeit az olvasók széles tábora fokozott érdeklődéssel várja. Uj regénye, amellyel nagv regényciklusát építi tovább, folytatja a Kocsik szeptemberben és az Alsóvárosi búcsú hősének, a kis Jó Péternek életéi, mégpedig úgy, hogy ugyanakkor önálló és érdekes eseményt alakít hőse köré. A regény Jó Péter egyetemi éveiről szól. A fiú az 1918-as forradalom s az azt követő ellenforradalom idején falun élt, távol az eseményektől s mind közelebb jutva a nép. a magyarság leikéhez. Egy nagy történelmi könyv kerül a kezébe a középkor életéről és rendjéről. Ez a könyv végzete? hatással van rá, elhatározza, hogy maga is a történelemkutatásnak szenteli életét; beiratkozik az egyetemre s a könyv szerzőjének. Barbiánnak a tanítványa lesz. A mester és a tanítvány viszonyáról szól valójában a regény, a mester és tanítvány nagyszerű párharcáról, amely az odaadó hódolattól az önállósuló szellem első ellentmondásáig, majd az első csalódásig vezet. A regén' hátterében ott találjuk, széles és nagyszabású epikai feldolgozásban, az egyetemi ifjúság szines, eleven életét, s megtaláljuk a regényben Németh László mély és egyéni mondanivalóit az emberről, az emberi lélekről, a magyarságról, a magyar társadalom erényeiről és hibáiról. Fiank I in-társulat kiadása. Forró mezőkről*) Forró mezőkről néha-néha Városba lopőzik a sóhaj Egij-két paraszti búsongóval! Behorpadt mellek megfeszülnek, Befogott szájak megnyitódnak, Bánatuk van ia mulatóknak! Nincsen segítség, látják ők is, Az ég gyilkos-nehézzé fülledt, Kisség mégis megkönnyebbülnek! Mert megtudják másfajta népek1: Születve halnak ott a tervek, Mert bár akarnak, sose mernek! Forró mezőkről néha-néha Városba lopőzik a sóhaj Egy-két paraszti súsongóval!... VÉRT VINCE. *) Mutatvány a költő sajtó alatt levő s nemsokára megjelenő kötetéből. Vért (Viplak) Vincét nem kell bemutatnunk a Komáromi Lapok olvasóinak: egyéni hangú, kitűnő versei közül sok megjelent már lapunk hasábjain. Verseiben a Felvidék hangja szólal ineg, azé a Felvidéké, amely a kemény, meg nem alkuvó, tiszta népi s szociális értékekből táplálkozó valódi »felvidéki« szellemet képviseli. A »Forró mezőkről« című kötet szerzője a magyar irodalom nagy Ígérete. Kontárom Ülj. szab. kir. Sáros polgármesterétől. 21.783/ 1939. (129(L Tárgy: A város tulajdonát képező halászati jog bérbeadása. ÁRVERÉSI t_, HIRDETMÉNY. Komárom thj. szab. kir. város tulajdonát képező vizeken gyakorlandó halászati jog bérlete az 1939. évi november hó. 30-án lejár. ■ A város ezt á jogot Í939. évi december hő 1-tőí kezdődőleg 1940. évi november hó 30-ig terjedő egy (1) év tartamára — az 1939. évi december hó 11-én d. e. 11 órakor (Városháza, II. emelet, 21. sz. hív. helyiségben) tartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek bérbeadja. Felhívom az érdekelteket, hogy ezen az árverésen megjelenni szíveskedjenek. Az árverésen résztvevők kötelesek a kikiáltási ár 10 o/o-át bánatpénzül letétbe helyezni. Komárom, 1939. évi november 27-én. Alapy Gáspár s. k. *). kir. kormány fő táji áctos [ polgármester. — Gazdasági cselédek jutalmazási. A földművelésügyi miniszter Mayer János gyermelyi, Györke Sándor és Németh János tatai gazdasági cselédeket több évtizedes hűséges Szolgálatuk jutalmaképen elismerő oklevéllel tüntette ki és részükre egyenkint 80 pengő jutalmat utalt ki. Az elismerő oklevelet és jutalmat az időközben elhalt Mayor János özvegye részére Gyermely községben az elöljáróság és a Metternich uradalom képviselői jelenlétében az elmúlt bélen adta át dr. Mihály Géza járási főszolgabíró. Györke Sándor és Németh János tatai gazdasági cselédek pedig Tata községházán kapták kézhez az oklevelet és a jutalmat az elöljáróság és a községi mezőgazdasági bizottság vezetőinek jelenlétében a főszolgabíró kezéből. Az Esterházy hitbizományi uradalom részéről Kardoss Kálmán uradalmi igazgató még külön jutalmat adott mindkét hűséges alkalmazottnak. KöNYVFELFEKTETÉS, érikönyvelés olcsó átalányért. Spiclberger Béla Komárom, Halász ii. 4. (1264) A megrendítő monokli Hetivásár volt, az öreg’ Szent Aridrástemplom mellett székelő készruha kereskedő földink félórás alku után eladott egy télikabátok, s hogy egy kicsit ’pihentesse kifáradt idegeit, pár percre kiállt az üzletajtóba. Ahogy ott támaszkodik, a bank felől ég’v idősebb elegáns úr közeledik feléje. Keze ben aktatáska, szemén monokli. A közelcledő szeme lésiklott a bank üres kirakatáról s pillantásuk összetalálkozott. »Fiát igen, így megy ez nálunk, méítóságos uram, az időnkből mindenre futja« — gondolta macában a kereskedő, mintegy mentegetve magát a naplopás vádja miatt, de hiába akar ta volna leolvasni az idegen arcáról a szánakozó együttérzést, mert a monokli erősen rászegeződött, kegyetlenül lixirozta .. i A kereskedő keze reflex mozdulattal nyúlt zsebébe, kihalászta onnan a tegnap eltöri okuláréjáriak épen maradt üvegjét, villám: gyorsan, szemére illesztette és a monokl I . vál bátran, felvette a közelharcot. De csak egy pillanatig, tartott áz eg’ész. A támadó , monokli mögötti arcon hatalmas megrölíö nyödés mutatkozott, az idegen úr fejét félre vágta és gyors léptekkel eltávozott. Nem tudom, a méítóságos úr és a kereskedő párbajának lett-e lovagias kövei keznVénye, minden esetre érdeklődéssel olvastam a Pesti Magyar Hírlap 1939. november. 16-iki számában megjelent cikket, melyben Holota János képviselőnk a Házban tartott beszédében a következőket mondja: »... Ha a bürokrácia megnövekszik, az! meg kell nyirbálni. Rendeletet kellene kibecsAtani, ami az összeolvadást (a Felvidék és az anyaország közt) elősegítené. A ren delet szerint a Felvidéken legalább öt évr ineg kellene tiltani a monokli viseléséi.« így' szól . a honatya fejtegetése, amit az újság szerint a Ház derültséggel és helyesléssel fogadott. Részünkről megmaradunk (csupán a helyeslésnél s boldogok lennénk ha a nehéz öt esztendőt meghatározatlan időre hosszabbítanák meg, mert — mint kereskedő földinkkel történt esetből kifli nik — nekünk nem éppen erre a nálun1 szokatlan divatra van szükségünk! G. J »TU R U L« SZÁLLODA ÉS ÉTTEREM Komárom, Ferencz József rakpart Elsőrendű konyha — Menürendszer — Abonnenseknek árengedmény — Minden csütörtökön disznótóros vacsora —Naponta Rigó Gyula és zenekara muzsikál — Egyúttal a mélyen tisztelt közönség Szives tudomására hozzuk, hogy esküvők, zártkörű vacsorák. és gyűlések részére külön, terem áll rendelkezésre Függönykelmék, kézimunka fonalak, szőnyegszövő anyagok, sablon minták dús választékban RAFAEL MARGIT kézimunka üzletében KOMÁROM, Várorsház ucca 9 szám. 11 OS — A Szent Fercnc-rend komáromi letelepülésének ügyében november hő második felében Komáromban járt P. Vinkovich Viktor, a pesti ferences tartomány újonnan megválasztott főnöke’P. Király ; Pacifik, fereűces atya kíséretében. Fel- j keresték a plébániát és tisztelegtek a helyi i hatóságok vezetőinél, kérve őket, hogy : támogassák a rend törekvését a Komá- : romban való letelepülést illetőleg. A fér rences atyák szives jfogadtatásban részesültek és mindenütt jóindulatú Ígéretét : nyertek arra vonatkozólag, hogy szándér kukat a lehetőség szerint támogatni1 .fogt ják. „ Téli alsóruházat, férfi, női és gyermek pulloverek, férfi fehérnemüek, női ruhák és pongyolák, leányka intézeti ruhák nagy választékban KRAUSZ SAMU . cégnél Komárom, Baross' u. 8. (1052) — Hétfőn kezdődnek meg az Einszo tanfolyamai. A komáromi EmszoTSZervezet állal rendezendő nyelv-, gép- és gyorsírás-kurzüsok, valamint levelezési, könyvviteli tanfolyamok iránt nem várt. óriási érdeklődés nyilvánul, meg’ s eddig már i olyan sokan jelentkeztek, hogy a rendé- j zőség sok jelentkezőt kénytelen volt visz- ; szautasítani. A létszám tehát teljes, á felvétel megszűnt. A tanfolyam hétfőn, december 4-én kezdődik a Legényegyletben, este 7 órakor. A lehelő legpontosabb meg- ' jelenést kérik, aki nem jelenik meg, annak távolmaradását úgy veszik, mini aki visszalép a tanfolyamon® való részvételtől. Kedden, kivételesén, gépírási óra nem lesz. — A .Ráckérti ergenák ILInamocs«:!. A dunamocsi- SZMKE-csoport vasárnap,.holnap, december "3-án, este nagyszabású előadást rendez a Tót-féle vendéglőben. A kitűnő kultúregyesülel, amely a múltban is gyakori s kiválóan sikerült kulturális rendezésekkel aratott elismerést, ezalkalommal rendezi, első nagyobb előadását a megindult kuUúridénybem Az első előadáson Nehéz Ferenc, a SZMKL központi titkára tart előadást az új kuli úrál is feladatokról, ifj. Bábi János, helybeli titkár pedig a helyi egyesület programját ismerteti. Az előadás érdekessége az Tesz, hogy közreműködik rajta a komáromi Kát. Legényegylet műkedvelőgárdája is, amely a Komáromban nagy sikerrel bei mutatott Ráckor ti orgonák című operettet adja elő a teljes komáromi szereposztásban. Kirándul Dunamocsra a legényegyleti zenekar ;is, Nagy Ferenc vezetésével. Az előadás iránt .rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik, még a Duna jobbpaftján fekvő' közeli községekben is. ■ — A közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolványainak 1940. évre való érvényesítse. A MÁV szombathelyi üzletvezetősége. közli, hogy a közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolványainak 1910. évre való érvényesítése november 20-án megkezdődött és 1940. január 31-én fejeződik be. így tehát az idei évre érvényesített arcképes igazolványok érvénytartama 1940. január 31-ig van meghosszabbít-, va. Bővebbet a vasúti állomáson, vagy a hivatali elöljáróknál. — A komáromi rendőrkapitányság közleményei. A komáromi rendőrkapitányság közli, hogy a köztisztaság s a közrend fenntartása érdekében megtiltja az álla-' toknak (ló, szarvasmarha, sertés, háziszárnyas) nyilvános utakon, uccukon. a város belterületén lévő nyilvános ligeteké ben való legeltetését. Elrendeli továbbá, hogy éj jeli szállásadással csak az foglalkozhatni, akinek erre rendőrhatósági engedélye van. Az engedélyt a rendőrség vissza is vonhatja, ha az éjjeli szállásadó szabálytalanságot követ el. — A rendőrség területén működő ékszeresek, ezüst vagy aranyáru gyártásával foglalkozó üzemek, drágakőkereskedők, órások, zálogházak, zsibárusok kötelesek saját költségükön a rendőrhatóság által meghatározandó ada■ lók bejegyzésére alkalmas vásárlási könyvel felfektetni és azt- hitelesítés céljából a rendőrhatóságnak bemutatni. Ebbe a vásárlási könyvbe minden magánügy éntől vásárolt arányból, vagy ezüst készletből’ ép,'’egész vagy tört alakban tárgyat, fémből készült dísztárgyat, befoglalt vagy foglalaton kívüli drágakövet, használt vpgy használatlan állapotban fehérneműt,, szőrmét, értékesíthető • gépet (pl. írógépet) -és gépalkatrészt, (gépjármű-, kerékpáralkatrészt), egyéb felszerelési tárgyat, ritka könyvet, képet, antik tárgyat, zálog- és letétjegyet stb. a felismerhetőség szempontjából jellegzetes tulajdonságok Lfllún. tetesse, mellett pontosan bevezetni tartozik. A vásárlási könyvet a rendőrhatóságnak, vagy igazolt közegének betekintés céljából ;. a fölhívásnak megfelelően akár a hcTysziiieii való bemutatása, akár a rendőrhatósághoz való beszolgáltatás ólján mindenkór akadálytalanul rendelkezésre kelt?" hocsájtani - A felsorolt kereskedők stb. mindazokban az esetekben, amikor náluk oly tárgyakat kívánnak értékesíteni, amelyre nézve vagy a rendőrhatóság előzetes értesítése alapján, vagy egyéb körülményeknél fogva az a gyanujok, hogy a felkínáló a megvételre kínált tárgynak, nem',jogos tulajdonosa, a rendőrhatóságot azonnal és feltűnés nélkül értesíteni, esetleg a felkínálót a legközelebbi .rendőrőrszemnek átadni kötelesek. Keresztény ügynököt keresek közszükségleti cikkek eladására, io«? Cím a kiadóban. —- »Minden nő Darrieux.« A párizsi Darrieuxdázról szóló eredeti tudósítás mellett Fótról, az, első magyar faluszinpad megnyitásáról, Bajor Gizif ni űteremlátogatásaról, a filozófus szubrettről. és más aktuális , érdekességről számol be képes riportokban a Színházi Magazin új száma, amelybe ifj. Oláh Gusztáv írt cikket az- Operaház Sfrauss-bemutatójáról. Részletes tudósítást .közül a zenei élet eseményeiről : Müller Mária vendégszerepléséről, s a Furtwängler,-hangversenyről ,is. Hunyady Sándor .közvetlen hangú cikkében leplezi le az új magyar kutyafilm születésének történetét. A héten négy fővárosi színház tart bemutatót, s valamennyi újdonságról előzetes beszámolót közöl a kedvelt hetilap. Ü fej-M.rn.in Néprádiótól a csúcsszuperokig — ORION—STANDARD—PHILIPS stb. gyártmányokban minden készülék kapható Hacker és Neufeld hatóságilag engedélyezett villany-, rádió- és műszaki szaküzletében Telefon 58. Komárom, Nádor-u. 21. Telefon ss. Villanyszerelést és minden szakmai javítást legolcsóbban vállalunk. Javító műhely.