Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-02-19 / 8. szám
1938/ február 19. KOMAROMI LAPOK 9. oldal. FABRICZT FÉLIX BOLDOGSÁGA REGÉNY IRTA: SZOMBATHY VIKTOR 2 — Maguk tanultak helyettünk is. Mi rohantunk ide s oda, öt országon keresztül s verekedtünk, mint a kóbor nomádok. S miért? Hogy idehaza csőcselék fogadjon. Maguk meg lisztet termeltek s végig tanulták azokat a könyveket, amiket férfiak írtak férfiaknak. Legyintett. — Mi már csak harcosok maradtunk. Látja, nem bírok beletörődni, hogy <ez ezentúl már így lesz. Tíz évig lóháton ültem és négy évig embereket üldöztem. Ügy hittem, mindig így tart már ez a mi kurucságunk. Aztán — két állam generálisai összeülnek egy vasúti szalonkocsiban és v<jge minden kalandnak. — Ilyen embereknek gondolták ki a háborút, mint maga, kapitány, de mi, nők a régi világot sirattuk mindig. Eszter lassan kivallotta a vőlegényt. Kedves, derék fiú. Félix is elismerte, szomorú tragédia. Azóta itthon, vesződség és könyvek. — Egy kicsit megbicsaklott mindkettőnk élete. — oltotta el utolsó cigarettája tüzet Félix, mikor már hajnal csusszanl be az ablakon és Félix búcsúzni kezdett. — őriztem magát, — mondta mosolyogva és lassan lépdelt az udvarra. Az udvaros alázatosan köszönt és már közeledett egy kocsi is, két lapossipkás katonával, ezek a kamáslis szónokért jöttek. Az éjszakai patotaforradalom Utolsó pernyéjét is elfujta a kapitány. Engedelmesen, talán ijedtebb arccal^ de békésen ébredt a falu. rossz álom volt a tegnap esti lidérctűz. — Csak küldjön értem, bármi baj is van, — szólt le lováról a kapitány s Eszter mégegyszer megszorította a kezét. Erősen karikázotl már a nap, amikor a kapitány hetykén ugratott végig az utón. Fütviirészeit, örült a kalandnak. 3. Farkas Eszter komoly, okos, hideg lány volt mindég. Kevesebbet hálózott, mint a többi lányok, és többet tanult, olvasott. Az öreg Farkas Vince, mindenki Vince bácsija három megyében, jól nevelte a lányát, mert rámáradt a leány, mikor Erzsók asszony, az anyja elköltözött ebből a földi világból. Eszter szép lány volt, szőke és szünke szemű, mindenkit megfélemlített az okosságával. így aztán különc volt barátai megválogalásában. féltek tőle, mert éles volt, mint a borotváról mondják. Orosz Jancsi, a huncut Orosz Jancsi győzött mégis. Hogy mivel, — ez rejLély volt sok vénasszony előtt, de való igazság, bog} Orosz Jancsi egy napon vőlegény-Régi csallóközi dolgok Irta dr Baranyay József 2 Utazások a régi Csallóközben. Ez a kutyamesterség volt néki a fő jövedelmi forrása és bizonyos félelmetes nimbuszt is adott néki, mert mindenki igyekezett a kedvében járni, nehogy veszett kutyát küldjön az illetők nyakára. Állítólagos följegyzéseit annak idején kerestem Nagymegyeren, de sajnos, semmi nyomra nem akadtam, pedig esetleg azokból sok érdekes és értékes dolgot megtudhattunk volna. Herényi emléke még él Csallóközben és a régi nagymegyeri öregek az ifjúságnak sole érdekes kutyaküldési esetet mondtak el Herényiről. Hiába, csak könnyű most a dolguk a csallóközieknek utazás tekintetében. Az ujfalusiak, aranyosiak, tanyiak, ócsaiak, megyeriek és a többi csallóközi falubeliek könnyen végig utazhatnak a régi Aranykerten, a Kukkoménak csúfolt Csallóközön. A sokat kritizált sokszor jogosan, sokszor jogtalanul szidott csallóközi vicinális mégis csak jó szolgálatot tesz az utazóknak. Ezelőtt 50 60 évvel, amikor a csallóközi vasút csak meghosszabbított előmunkálatai engedélyeképpen szerepelt évenkint egyszer a komáromi sajtó hírrovatában, egy-egy komáromi, dunaszerdahelyi, vagy pozsonyi utazás eseményszámba ment a faluban, s nem•icsak a föld népe, hanem intelligens emberek se restelkedtek eldicsekedni azzal, hogy a jövő héten Komáromba vagy Pozsonyba méjgyi, s akinek nem volt saját fogata, fuvarost pedig nem kapott, szépen leshetett arra, hogy a fogattal bíró ismerősök közül kinek lesz majd dolga Pozsonyban vagy Komáromban s aztán az ilyen »alkalmatossággal« ő is berándult a városba. Szeptember elején, amikor az iskolázások kezdete körzetedet!, a közös fuvaros fogadás céljából, tárgyalások folytak a szülők között. Nem kis és nem éppen olcsó dolog volt például Tanyról, vagy Kamocsáról Pozsonyba menni kocsiháton, hát 2t— 3 szülő közösen fogadott ! (kocsit, s aztán vitték a csemetéket Pozsonyba, ahontaét egy-egy szöszke német leányt hoztak »cserébe«, laki itt, a mi szőkébb hazánkban, Csallóközben szépen megtanulta a magyar nyelvet. Ez a fogalom, hogy »cserébe« vinni a tanuló fiút, vagy leányt, egészen ismeretlen dolog a mai kör gyermeke előtt. Akkor pedig ez mindennapi dolog Volt Csallóközben. 50 -60 évvel előbb alig volt csallóközi családj hogy egy cereleány ne lett volna náluk, akik rendesen Milcsi vagy Malcsi névre hallgattak s a mi csallóközi beszólásunkon tanulták meg ezt a mi zengzetes szép magyar nyelvünket. Egy negyedszázad óta azonban eltűntek nyé rukkolt elő s a<z a hír járta, hogy nagyon szeretik egymást: a hideg, józan Esztdr s a huncut Jancsi. Igaz, a rossz nyelvek azt is sugdosták, hogy ideje Eszternek férjhez menni, huszonhété vés már s az első valamirevaló fiatalembert ki kellett halászni mindenképpen, különben vénlányra marad a Farkas dominium. Esztertől minden komoly kérője megugrott, féltek attól a penge-eszétől. Orosz Jancsi ragadt bele végül. De, hát ezt csak lezárt zsalugáterek között merték mondogatni és meghitt barátnők, akik szenteltvizet se hagynának emberi személyen. Orosz Jancsi és Farkas Eszter nagyon boldog jegyesek voltak. Ráértek összeházasodni. -— mondogatta Vince bácsi, akkor is, mikor Orosz Jancsi egyszer katonamundérban jelentkezett s nemsokáig búcsúzkodhatott, mert vitték már az ezredet a harctérre. — Mire lehull a novemberi falevél, — mondogatta később is Vince bácsi és Jancsi már Lemberg alól Írogatta a rózsaszínű kártyákat, — mire karácsonyi gyertyát gyújtunk, vége ennek a kis hadijátéknak. Hisz ezt mondta a német császár is. Az a tél nagyon megbolygatta Vince bácsi egészségét és valahol nagyon élesre köszörültek egy orosz bajonétot, mert le sem hüllőit másodszor a falevél és Eszter árván maradt, vőlegénye is örökre elhagyta. A hideg, józan Eszter ekkor állotta ki élete tűzpróbáit. Egyedül a Ids kúrián, zsellérek, kocsisok, kapásasszonyok, jámbor orosz foglyok, liszt és cukor, baromfi és üzleti gondok — ez volt Eszter élete évekig. Állotta becsülettel. — Tulajdonképpen maga az első férfi, akinek segítségét kértem! — mondotta akkor este a kapitánynak büszkén. így élt Eszter és felette elzúgott négy szörnyű esztendő. ‘ * * #- Nem ismertem magát. Eszter, csak mint gyermeket. De azt hiszem, most is van olyan szép, mint menyasszony korában — mondta a kapitány néhány nap múlva, mikor újra bekopogtatott a virágos kúriám, — Ez ugyan gyanús bók, de elfogadom! — mosolygott a lány. Ültek a verandán s a hegyeket nézték. Komoly kék hegyek fonódtak egymásba, felettük felhők imbolvogtak az égen. Szép tavasz volt, de e tavaszba még mindig puskák dörrenlek bele, emberek békétlenkedtek, a kis falu is föl-fölyirradt a hírekre, holott már új állam volt számára az, amelyben éli és más ország az, ahol bolsevikok próbálták elrendezni magukat egy életre szólván. < — Tudja Isten, — folytatta Eszter, — csak most riadozom néha, hogy eszembe jut évekig tartott nagy egyedülvalóságom. Mi minden fenyegetett. Csallóközből ezek a »csere« Milcsik és Malcsik. a pozsonyi német szülőknek nem kell Csallóközbe küldeniök leányaikat »magyar szóra«, Pozsony is elég magyar már, ott is megtanulahtnak magyarul. A komárom - pozsonyi országút, amelyet már 1268-ban IV. Béla is említ nagy diplomájában magna via (a nagj- út) néven, a sűrű forgalom képét mutatta még 50—60 évvel ezelőtt is. Az aranyosi, tanyi, bogyai, megyeri, ekecsi, szerdahelyi vendégfogadók udvara állandóan tele volt átuatzó szántói savanyú vizes, oroszlányi meszes, kamocsai hagymás, zöldséges (kamocsaiasan »gyökeres«), negyedi káposztás, néhai nagytanyi cukorgyári jegeccukros, gutái szilvásv nyitramegyei almás, pozsonyi boros, csallóközi »partékás«, tatai fazekas, komáromi fazsindelyes, léces, mézeskalácsos, pozsonyi csizmadia, pápai cipész, gúlái paprikás, szilasi, ekecsi vág}» szerdahelyi lenmag vagy lökniagolajos, komáromi szekercsgazda szekerekkel és kocsikkal. Vásárról jöttek, vagy vásárra mentek. Bent az ivóban a kocsisok, fuvarosok, mesteremberek. kereskedők, üvegesek, borovicskások, drótosok, minden árus« olaszokkal, lókupecekkel, marhakereskedőkkel, marha- és disznóhajcsárokkal, ha elég lármásan is. dp békésen megfértek. Ezt nevezhetnék a harmadik osztályú étteremnek. Az intelligens utasok: papok, jegyzők, tanítók, földbirtokosok és azok családtagjai a kocsmáros »tiszta« szobájában, mint az els(í, másodosztályú étteremben várták meg, amíg a lovak pihennek és megeszik az abrakot s a kocsis befalatozza a tányér kocsonyát, vagy a »perkeltet«. A »tiszta« szobában ott lógott a Komáromi Kalendárium és néhol még zenélő óra is akadt, amely egy-egy menüettet játszott el üveghangszerű zsongással. Itt, ezekben a tiszta szobákban a várakozás ideje alatt a főtisztelendő és nagylisztelctű lelkészek, a kántor és rektor, levita, preoráns, kurátor, presbiter, jegyző, bérlő, földbirtokos uraimék aztán megbeszélték a viliig sorát és a vidék szenzációit. Rablógyilkosság, árvízveszedelem, meg falut pusztító tűzvész is mindig csak adódott elő, az élelmes kocsmáros mindig tudott valami szenzációt vagy a már ismert esetek újabb részleteit. Az ilyen útközbeni kocsmáknál való megállás már úgyszólván átment a lovak ösztönébe, az ekecsi ló ösztönszerüleg bekanyarodott a tanyi kocsma udvarába, a tanyi lovak pedig arról voltak híresek, hogy az aranyosi Raab-fcle kocsmát el nem kerülték volna semmi Ízletes abrakért sem. Átment az ösztönükbe, hegy ott nekik meg kell állniok, hiszen olt pár percnyi pihenés vár reájuk, a kocsin ülőknek pedig egy» pohár bor, amit a fürge cselédleány szapora léptekkel hozott Ski a kocsihoz. Ezek az utazások, ha nem is voltak olyan kényelmesek, mint ha a csallóközi vicinálison tennék meg az Elnézett messzire s hozzátette még: — Lám, mégis jó egy férfi... De már felugrott, mert nem szerette a szentimentális hangulatokat és hangos rendelkezéseket pattantott tel a lépcsőről. A kapitány csodálkozva nézte: — Nagyszerű nő! Mikor Eszter visszakerült, elismerően mondta.— Nem tudom, mi az oka, de a maga fajtájával eddig nem találkoztam. Ritkán fellelhető típus egy példánya vagy pedig külön egyéniség? Nem tudom. — Sem típus, sem egyéniség, — ingatta a fejét Eszter, — a kényszer vitt rá, hogy» ilyen legyek. Én az új kor kitermeltje vagyok. — Kitermelt! Úgy beszél, mint egy divatos népszónok. Nem alkalmazhatom magával szemben ezt az üzleties szót. Kitermelt... — Hát...? — Egy pompás leány! Ügyes, okos, energikus. — Az én helyemben mindenki ezt tette volna. A kapitány rácsapott az asztalra. — Látja, ez az, amit nem hiszek. Száz közül egy érkezett volna így el erre az állomásra és az az egy maga! — Kapitány, maga udvarol! A kapitány gyorsan visszavonult. — Nem. Igazán nem udvarolok. Ebből elég volt nekem eddig. Másodszor, ne szólítson kapitánynak, mert én kénytelen leszek magát generálisnak titulálni. Ilyen lézengő ritter, mint én... — Kössünk békét! Eszter hosszú, fehér ujjai a kapitány7 barna kezében. Egy pillanatig. De Fabriczy Félix felugrott, az ilyen .jeleneteket ő sem szerette és idegesen pillantott karórájára. — Megyek! — mondta s már lendült be kis homokfutójába. Gurult végig a pázsit között. Néha nem jött vissza egy7 hétig, néha mindennap ott volt. — Csak bekukkantottam, hogy van, — mondotta s ott maradt órák hosszat. Csodálatos. Eddig minden nőnek úgyr tette a szépet. bggy ellenállhatatlannak hitte magát. Gyors, háborús szerelmek voltak, ma a Váci-uccai korzón, holnap tán Varsóban, lovaskapitány7, hadijog, miegymás... Áttértünk a békebeli, csendes vizekre, — tűnődött most magában, noha tűnődés, elmélkedés, neki, a vérigkatonának sose volt szokása, de olykor mégis megpróbálta nehézkesen elemezni ezt a tiszteletet, amit Eszter iránt érzettt. Nem, Eszter nem könnyű díszattak számára való. De akkor már el is határozta magában, hogy Eszter lesz az asszonyba. (Folyt, köv.) utat, de a középkori csallóközi utazásokhoz mérten mégis csak keleti kényelemnek mondhatjuk ezeket az utakat. IV. Béla híres komárom—pozsonyi nagy útja nem nyújtott mindig ilyen kényelmes és biztos utazást. Maga az út teste is ki volt téve a gyakori árvizek miatt a megrongálásnak. Egy-egy árvíz után sokszor egész Csallóköz vízrajza megváltozott s az utat nem egy7 helyien szakította meg az árvíz foggó árja. Ilyenkor aztán szerencse volt, ha csak olyan gázlókon kellett átvergődni, ahol csak a kocsi fenékig ért a víz s nem kellett a lovaknak úszniok. 70—80 évvel ezelőtt rendesen csak úgy7 mertek elindulni, ha egyszerre 2—3 kocsi ment s ahol az utat átszelő vízhez, nádashoz értek, összefogták a lovakat s a kocsikat egyenkint vontatták át. Nem sok gondot fordítottak a régi időkben a csallóközi utakra. A Duna ugyan adta a kayicsot bőven, ídie a Duna a végtelen nádasok.,süppedő lápos, vizenyős rétek miatt megközelítheettlen volt a kavicshordozó szekerekre nézve. Talán IV, Béla Komáromtól Aranyosig igyekezett jókarban tartani az útat, mert Aranymon királyi palotája volt és ott nagyon sokszor, szívesen tartózkodott és nem egy királyi oklevelet állított ki Aranyoson. S mivel IV. Béla a téli hónapokban is szokott Aranyoson tartózkodni, feltétlenül ezt az utat hatnátta. Nyáron a Dunán is megtehette ezt az utat, de télen alig hihető. Mátyás királynak szintén tataroztatnia kellett ezt az utat, mert gyakran utazott azon, amikor a mai Cserhát-puszta táján elterülő csererdőben, vagy Nagymegye r környékén vadászott. Különben pedig elég elhanyagolt lehetett az út. Ami az élet- és vagyonbiztonságot illeti, ez sem lehetett valami elsőrangú. Csallóköz kedvelt és igen alkalmas búvóhelye roll azoknak, akiknek volt okuk eltűnni a világ szeme elől. Akik rossz fát tettek a tűzre, itt elbújhatlak a nádasok, a vizek útvesztőjében. Utasok kifosztása, esetleg meggyilkolása, utomállások nem tartoztak a ritkaságok közé. A törvény7 büntető keze nem igen tudta utolérni a bűnösöket. De nemcsak a szárazföldön utazókat érhette Csallóközben veszedelem, hanem nem egy dunamenti csallóközi község valósággal kalózkodást folytatott, s az átmenő vagy kikötő hajókat fosztották ki. Ásványközségben ma is föntartja a szájhagyomány a kalózkodás emlékét, amelyet Tompa Mihály az »Ásvány című regéjében olyan szépen mégéntekel. Természetesen a csallóköziek kalózkodásáról a szájhagyományon kivid írott adataink is vannak. (Folyt köv.)
