Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-11-19 / 47. szám
1938. november 19. KOMÁROMI LAPOK 3. oldal. A posta fontos közlése és kérelme A komáromi postafőnökség közli a közönséggel, hogy a postaládák kiürítése minden páros órában történik. Egyúttal a főnökség arra kéri a lakosságot, hogy mivel Ujkomáromban is kézbesítenek s ezért sokszor zavarok támadnak, értesítse mindenki ismerőseit, hozzátartozóit, hogy aki a visszacsatolt Komáromba (Révkomáromba) ír, az »Komárom I.« címzéssel lássa el a levelet, aki pedig Ujkománomba küld levelet vagy csomagot, az »Komárom IV.« jelzéssel lássa el a küldeményt. A hazatért Komárom Azt hittem, ismerem Komáromot, mert hiszen idejártam szinte gyermekkorom óta majdnem minden héten meglátogatni a nagyapámat. Most is előttem van minden pillanat, amikor a hídon átmentem és a hid közepén, pontosan a második ív után olyan mély lélekzetet vettem mindig, mint a búvár, amikor ismeretlen sötét mélységek felé száll le és utoljára veszi magához a szabad levegőt. Arra is emlékszem, hogy milyen megkönnyebbülve léptem át mindig jobb lábbal visszafelé a határt ott a hid közepén. Meg azután emlékszem, emlékszem arra, amikor 1918-ban az édesanyám jött értem a hidra és először pillantottam meg a túlsó oldalról a drótsövény mögött az arcát... És most mégis látnom kell, hogy nem ismerem Komáromot, sem az innenső, sem a túlsó oldalát. A léleknek olyan csodálatos mélységei nyíltak meg előttem, és a szívnek olyan kimondhatatlan szépségei tárulnak fel, hogy azt elmondani soha nem lehet és érezni is csak a kivételes nagy elmélyedés pillanataiban. Én tudom, hogy nekem többet jelent Komárom, mint az olyan embernek, akit személyes emlék, személyes élmény nem fűz hozzá, de mégis azt hiszem, meg fogja mindenki érteni ezeket a szavakat, amelyeket most azért írok le, mert szeretném, ha mások is részesei lennének az én nagy örömömnek és velem örvendenének, hogy Komárom visszatért... , Olyan hirtelen döbbentem rá arra a boldogságra, amit ez jelent, hogy most nem találom a szavakat, amelyekkel ünnepelhetném ezt a napot, és azt kell éreznem, hogy minden szó, amit leírok, szinte idegen tőlem, annyira nem fejezi ki azt, amit mondani szeretnék. De van-e egyáltalán ember, aki szavakkal ki tudná fejezni a lélek minden hangulatát, olyankor, amikor az ember magába néz, és a lelkében felfedezi a talán soha nem érzett mély érzések csodálatos virágát. Nem arra gondolok most, hogy a bevonulás eseményeit soroljam el, hipen köszönhette, mivelhogy az ő hajóik úsztak le végig a Dunán gabonával, fával megrakottan. Mienk a boldog-boldogtalan drága Komárom, az elsüllyedt város, amelyre új fény virrad. S kell a fény, hogy elhomályosult egünk kárpitját bontogassa. Mert nagyon sötét volt már. Kell a régi vi.dámság, hogy ne halljuk most, amit a sírok üzennek egymásnak. Mert már nagyon fájt. Kell a régi öröm, hogy ne váljanak a szemek könnyek kútfe-t jévé. Eleget aggódtunk már. Komárom. Egybefolyik ott most nappal az éjjellel. Hangosabban dobbannak a szívek. Rég nem hallott hangokkal tele a magasság és mélység. A rádió örömhírei az éterben, 's előtörnek a sírok üzenetei a mélyből. S mintha tárogatók hangját, s fenyvesek haragos zúgását vernék vissz a messzi nagy hegyek. S mintha üzenne ide, a hősök városába a hazaszeretetnek, a mártíromságnak legnagyobbja a kassai dómból. S üzen Fadrusz pozsonyi fehér márványremekének a csehektől összerombolt s hazamentett két vitézének csonkja is. Félelmetesen üzen. Nézd vad tekintetüket a bozontos szemöldökök alatt. Nézd bennük az erőt, a fenyegetést, a hajthatatlanságot, a megnemalkuvás tüzét. Nézd tört ajkuk keménységében a dacot, az elszántságot. Nézzétek: — de örülök, hogy hazahoztam Múzeumunkba. szén ez ma már a múlté, a benyomások, amelyek ennek a nyomán születtek, azok az örökre, földi értelemben az én egész életemre szólók. Mc^t én tudom, hogy olyan élmény, amilyen az volt, amikor Magyarország kormányzóját megláttam fehér lován, olyan élmény nem sok fog adódni az életemben. Én a látható jeleken túl keresem a nap jelentőségét, le szeretnék szállni a lelkem mélyébe és onnan felhozni azokat az érzéseket, amelyeket november 6-án átéltem Komáromban. Re keü vallanom, alázatosan, mellemet verve, hogy az elmúlt évek alatt sokszor csüggedtem és az a lehetőség, hogy Komárom újra a mienk lesz, igen távoilnak tetszett előttem. És ezért én is bűnös vagyok, és én is tehetek arról, hogy csak most jött vissza. De úgy ráfeküdt a lelkekre a reménytelenség, amire már mentség sincs, sem másoknak, sem nekem... Be kell vallanom, hogy ezért én bűnösebb vagyok, mint más, mert olyan sokat jártam ott és olyan nagyapám volt, akinél magyarabb érzésű ember nem sok akadhatott odaát. Látom magam előtt, amint a Prágai Magyar Hírlapot az utolsó betűig kiolvasta, amikor már maga olvasni nem tudott, akkor felolvastatta, a rádión csak kizárólag Budapestet hallgatta és akinek a hite olyan volt, hogy a hegyek megrendülhettek volna. És a jó Isten az ő kifürkészhetetlen akaratából úgy rendelte, hogy a nagyapa elmenjen éppen négy hónappal azelőtt, amikor Komárom újra visszatért. Vájjon látja-e, tudja-e, érzi-e, hogy mi történt velünk? Vájjon felér-e hozzá a lelkesedésnek ez az egekig érő lángja? És azt is be kell látnom, hogy az egymillió magyar nem a mi érdemünkért ajándékoztatott nekünk, hanem azért, mert ők maguk voltak híveik és bennük tovább is magasan lobogott a láng, amely bennünket itt a csonka országban néha bizony éppen csak hogy parázslott. Ez a tanulság mindenesetre örök időkre megmarad a Mienk Komárom. * Legyen áldott a város, amely nagyokkal, hősökkel, mártírokkal erősítette az országot. Legyen áldott Jókai városában minden kő, fűszál, a levegő, a dal, legyen áldott a város, mely nevelte a költőt a mi dicsőségünkre, vigasztalásunkra. S Te nagy szellem a magasságból a Te 'nagy hiteddel éleszd a faagy tüzeket, nehogy elaludjanak. Legyenek áldottak a városban a sírhantok, melyek a nagyok legdrágábbjaiH rejtik; a sírhantok, amelyekhez végre húsz év után hazajárhatunk, amelyek alatt megpihenhetünk majd s amelyek alatt most már nyugodt lesz a pihenés. ■. S őrizzük nevüket, kik annyit küzdöttek a városban a magyarságért: Tuba János, Alapy Gyula, Kiss Gyula, Goal Gyula, az elüldözött polgármester, Fülöp Zsigmond, Kállay Endre, Szunyogh Xavér Ferenc, a hős Lelkű bencés és a többiek mind. Tíz év előtt Komárom a református nagytemplom háborúban elvitt harangja helyébe új harangot öntetett s Jókai nevét vésette bele. Zúgjon! ez a hara'ug most és zúgjanak a többi harangok, hirdessék a nagy költő álmait, hirdessék az ő Nagy-Magyarországának múlt és eljövendő dicsőségét. Hirdessék az igazságot. Nyújtsanak vigaszt. Keltsenek reményt, áhítatot. Zengjenek áldást és hálát. És csak, zúgjanak, zúgjanak. Isten arca ragyog le ránk. Anyám, Komárom a mienk! U u-0 új**'-/ HILIP5 RADIO BUDAPEST ma inaprói és az Isten újabb alkalmat ad arra, hogy ráébredjünk a kötelességeinkre, amelyeket iparkodjunk sokkal lelkesebben ellátni, mint ahogy azt eddig tettük. Addig, amíg nem ráztuk! le magunkról ezt a szörnyű tespedést és nem ébrednek fel bennünk a régi erények, addig az ilyen ünnepek, mint a mai is, csak ajándékok, nem pedig kiérdemelt járandóságok, és félő, hogy egyszerre csak el is akadnak majd. Az elmúlt napokban, amikor a pusztulás árnya járt közöttünk, mint a nyáj a viharban, úgy verődtünk öszsze és akkor megszületett az az egység a nemzetben, amely egyedül képes eredmények elérésére. Már magában ez az egység óriási eredmény, és remélem, hogy ez az érzés talán most a boldogság küszöbén meg fog bennünk maradni, nem mint elkoptatott üres szólam, hanem mint lelki szükségesség. Mert miért kellenek egetföldet rázó viharok ehhez, miért nem elég a józan belátás magában, és mi lesz akkor, ha majd elkésünk ezzel a gyermekes bűnbánattal és amikor könyörtelenül végig vág rajtunk a történelem hétágú korbácsa... De félre most ezekkel a gondolatokkal. Itt állok az ujjongó tömeg kellős közepén. Mást nem látni már órák óta, mint végeláthatatlan sorokban menetelő katonákat. Minden katona tele van virággal, tele vannak a kocsik is szórva, mintha nem is katonai felszerelést, hanem csak virágot vinnének. Jönnek a csendőrök, pénzügyőrök, egetverő a lelkesedés, jönnek újból a katonák, jönnek a tüzérek, jön-* nek, jönnek a huszárok, és utánuk jön a postakocsi. Egylovas kis zöld kocsi a tetején vadonatúj postaládák tele virággal, a kerekek küllői piros-fehérzöld díszítéssel, a bakon a postás mellén egy óriási dália. Olyan megragadó volt ez a kép, úgy el tudtam gondolni és úgy át tudtam érezni, hogy mit fognak a túlsó oldalon érezni az emberek, amikor először dobják be a leveleket a magyar postaszekrénybe. Amikor nem kell többé attól tartani, hogy felbontják a leveleket, hanem a szabad Komáromból szabad szó indulhat útra a világ minden tája felé. És végre jön, távol feltűnik a Kormányzó fehér lovon. Ha lehet, az éljenzés még egetverőbb, most már nincsen egyetlen ember sem, aki ne a torkaszakadtából nekipirulva éljenezne, a virágok repülnek az útra, ahol a Kormányzó lovagol, látható meghatódottsággal az arcán. Már elhaladt előttem, ha kinyújtom a kezemet, talán meg is érinthettem volna, olyan közel volt hozzám. Az éljenzés, mint a tenger hulláma a parton, úgy seper végig a tömegen, újabb és újabb lökéssel tör fel a szivek mélyéből. Most ér fel a Kormányzó a hidra és pár pillanat munva átlépi fehér lova a híd közepén a volt magyar határt. A jó Isten adjon erőt a túlsó oldalon lévőknek ennek a nagy boldogságnak az elviselésére és a magam számára azt kérem, hasson el ez az ujjongás a komáromi temető csendjébe, hogy legyen öröm ott is a halottak birodalmában, érintse meg őket is a feltámadás szele. És most zengjen hálaének, mert Komárom elveszett, de megtaláltatott, zengjen hálaének, mert Komárom ha-) zalért. űr. Konkoly Thege Balázs. Az ujkomáromi iskolák látogatása Révkomáromban Az az örvendetes esemény, hogy Komáromot visszacsatolták az anyaország* hoz, egymás után mozgatja meg Ujkomárom iskoláit, amelyek mind sietnek üdvözölni, zászlókkal megajándékozni, a szeretetnek és együttérzésnek minden jelével elhalmozni felszabadult testvérintézeteiket. Alig van nap, hogy vidám, gyermektorkokból jövő énekszó ne verné fel a város csendjét, hogy örömtől ragyogó ifjúsereg ne vonulna fel zászlók ialatt, hazafias felirású táblákkal, tanáraik, tanítóik vezetésével az uccákon. Meghatva nézi az ember ezeket a csillogószemű, Bocskay-sapkás fiúkat, kipirult arcú magyarruhás kislányokat: mennyire tiszta és őszinte az az öröm és boldogság, ami lefoglalja őket ezekben az órákban, mennyire át tudják érezni, mit jelenthetett az ezen az oldalon élő pajtásaiknak a húsz éves elnyomatás s mit jelent most a boldog felszabadulás. * Kedden délután az új komáromi fiú* és leánypolgári iskola növendékei és tanárai jöttek át Lebisch Vinoe igazgató vezetésével, hogy zászlót ajándé* kozzanak a városi polgári iskoláknak. A révkomáromi polgáristák a hídnál fogadták vendégeiket, itt Somogyi István, a leányiskola helyettes igazgatója mondott szép üdvözlő beszédet. Majd az intézetek zászlók alatt és vidám nótaszóval a Kultúrpalotába vonultak, ahol az ujkomáromiak igazán szép, lélekemelő ünnepély keretében nyújtották (át azt a gyönyörű selyemzászlót, amelyet felszabadult testvéreiknek szántak. A Kultúrpalota nagytermét zsúfolásig megtöltötte a közönség, amely nemcsak a növendékekből állott, de ott láttunk soraiban számos közéleti férfiút is, Lestár István dr. szentszéki tanácsos, plébánost, Szijj Ferenc dr.-t, a tanári karokat s igen sok szülőt. A műsort a Himnusz vezette be, majd üdvözlő szavakat mondott Bátyainé Antal Ella és Zsolnai Béla tanár. Komáromi Margit IV. oszt. növendék szép beszéd kíséretében adta át a zászlót, amit a révkomáromiak nevében Ackermanns Vera és Bratkovics Lajos vettek át. A Szózat következett, majd Hanzmann Aranka és Kozicz Pál mélyen átérzett szavalatai, a vegyeskar énekszámai, Lebisch Vince igazgató megindítóan szép ünnepi beszéde s Vásárhelyi Károly köszöneté, amelyet a révkomáro-, mi iskolák nevében mondott, A műsort a Hiszekegy zárta be. Az ünnepély után a növendékek a Klapka-szobornál tisztelegtek, amely elé Sós Laci babérkoszorút helyezett. Szerdán a tulsóoldali elemi iskolák látogattak át a városba. Komáromi munkaadók figyelmébe! A hozzánk érkező tömeges panaszok elkerülése végett, kérjük a komáromi munkaadókat, hogy amennyiben munkásra vagy egyéb alkalmazottra volna szükség, úgy ezen szándékukat közvetlenül az egyesült magyar párt országos központjához (Komárom, Vármegye u.) jelentsék be. Országos pártközpont«
