Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-11-12 / 46. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. november 12. A felszabadulás mámoros finnepe Az álom beteljesedett: HORTHY MIKLÓS, Magyarország kormányzója, vasárnap bevezette honvédéit Komárom boldog városába ros díszítéséhez. A házakon ismét megjelentek a magyar zászlók, virágfüzérek, ablakokban szőnyegek, majd 8 óra után ismét kihaltak az uccák, a városbíró felhívását a közönség lehelőséghez képest betartotta. A csöndes, visszafojtott lélekzetű város lakói szobáikba visszavonulva várták az órák és percek elmúlását. A hídon már senkit nem engedtek át. bármily halaszthatatlan dolga lett volna is. Most már feszült várakozás nehezedett a pillanatokra, amit fokozott, hogy 8 ói'akor az Erzsébet szigeten megjelent egy cseh katonai autó fehér zászlókkal. Egy őrnagy és két zászlótartó szállt ki belőle, felmentek a hídfőhöz s várták a magyar páriámén téröket, akik rövidesen láthatókká is váltak a hid közepén levő spanyol lovasok előtt. Boschéza Tódor alezredes jött egy zászlótartó és egy kürtös kíséretében. A daliás termetű alezredes volt tehát az első magyar katona, aki belépett a cseh járom alól felszabaduló város területére. A hídfőnél várakozó F ü 1 ö p Zsigmonu városbíró könnyes szemekkel üdvözölte őt és’ sokáig szorongatta katonás, mégis meleg kezét. Majd az előírásos formaságok után mindannyian megindultak a város felé. Az első magyar katona láttára többen megfeledkeztek a tilalomról és veszélyről, kirohantak az uccára. hogy közelebbről láthassák és. éljenezhessék az ezredest. A város átadása A parlamentérök a városházára vonullak, ahol megtörtént a város formai átadása. Fél tizenegy óra után ismét visszamentek a hídfőhöz, ahol csendesen várták a magyar hadsereg bevonulásának pillanatát. Háromnegyed 11-kor a hidőrséget teljesítő utolsó cseh csapat, katonák és pénzügyőrök a polgárőrség kísérete mellett elhagyták őrhelyüket és eltávoztak, hogy soha többet ide vissza ne jöjjenek. A közönség, mely ekkor már a bevonulási útvonal mindkét szélét ellepte, példás nyugodtsággal. a tragikus pillanat megértésével. minden tüntetés nélkül, de a felszabadulás sóhajával, nézte végig ezt az örvendetes jelenetet. Tiz perc múlva telefonon jelentették, hogy az utolsó cseh katona is elhagyta a várost. Történelmi pillanat Tizenegy óra előtt 3 perccel Boschéza alezredes katonásan odalépett a cseh őrnagy elé és német nyelven így szólt hozzá: — őrnagy úr, figyelmeztetem, hogy csapataink 3 perc múlva átlépik a régi határt s bevonulnak a városba. Kölcsönös néma tisztelgés, kézfogás, Inajd a cseh őrnagy kíséretével együtt levonult autójához és el hajtatott. Ekkor már minden szem könnyes volt, de a könnyek nem a távozó őrnagynak szóltak, hanem annak a végtelen boldog érzésnek voltak a kifejezői, timely a lelkeket a felszabadulás pillanatában eltöltötte. Előre, honvédek! A magyar nemzeti hadsereg előőrsei ekkor már a hid közepén álltak, de a spanyol lovasokhoz még senki sem nyúlt hozzá. Boschéza alezredes szintén megjelent a hid közepén és pontosmi 11 órakor elhangzott vezényszava: »Előre!« Abban a pillanatban a magyar utászok széttépték a drótakadályokat, szabaddá tették a híd közepét és megindultak a magyar vitézek, hogy 20 év ulán ismét birtokukba vegyék ezl az elrabolt magyar várost és soha többé ki ne adják kezükből. A hídfőnél a városbíró vezetésével Végre beteljesedett! Amiért szívesen szenvedtünk, amiért zokszó nélkül tűrtük a bántalmakat és megaláztatást, amiért ökölbe szorult kezekkel, de öszszeharapott ajakkal álltuk a kisebbségi Sorsot s a harmadrendű állampolgárság kálváriáját, amiért küzdöttünk balsorsban. szenvedésben, végre beteljesedett ! Komáromba bevonult nagybányai vitéz Horthy Miklós vezetésével a magyar nemzeti hadsereg. Áldassék az Űr neve, hogy ezt a gyönyörűséges nagy napot megérnünk engedte, legyen velünk továbbra is az Ö kegyelme, hogy magyar hazánkért hasonló erővel, lankadatlan szeretettel és kitartó önzetlenséggel tudjunk a békés, nyugodt építőmuuka hangyaszorgalmú harcosai sorában helytállni! Izgalmas szombat este A nagy nap előestéje csupa izgalom. Az utolsó cseh városparancsnok behivatta magához F ü 1 ö p Zsigmond városbírót és dr. B a n g h a Dezső helyettes városbírót és elrendelte, hogy november 6-án reggel 8 és 11 óra között az uccán senki ne tartózkodjék, mert ellenkező esetben szigorú megtorlást fog alkalmazni és a legkisebb rendellenesség esetén túszként cipeli magával a városbírót s még két tekintélyes polgárt. A fegyver náluk volt, övék volt még a hatalom, így utasításuk előtt akarvanemakarva. meg kellett hajolni. Ezért Fülöp Zsigmond falragaszon hozta a városparancsnokság rendelkezését a közönség tudomására. Boldog vasárnap reggel Mindazonáltal másnap korán reggel hozzáfogtak a díszemelvény és diadalkapu felállításához és általában a vá-Csöbönyei Náci húsz év után visszatért Irta: Nehéz Ferenc. Csöbönyei Náci bátyám megrögzött agglegény volt. Pedig nem lehet mondani, hogy utálta volna a nőket, sőt szeretett velük el-eldiskurálni, ha mulatság volt például, akkor még táncra is kerekedett egy-egy szép leánnyal vagy csinos menyecskével. A legutóbbi búcsú alkalmával az is megtörtént, hogy Bognár Margitkát hazakísérte az Öreg-uccára, amiért aztán húzták is eleget, de sikertelenül, mert Náci bátyám csak mosolygott a bajusza alatt» — Én már csak magyar leányt veszek el, — mondta s óriási-nagy kezével fittyet legyintett a lányok felé. — Hát mink nem magyarok vagyunk? — kérdezte Szabó Zsuzsi méltán megrökönyödéssel, annyival is inkább, mert ez a beszélgetés azon a napon történt, amelyiken a lányok a magyar ruhát kezdték már varrogatni, illetőleg csak a zöld kötényt a ruhához, mert a piros mellény meg a fehér szoknya régen megvolt, kötényt azopban csak kéket, avagy rózsaszínt lehetett hordani... Ez volt az a nap, amelyiken a magyar feltámadás hajnala mindegyre jobban rózsállani kezdett már s persze, hogy ézí a rózsaszín ott ragyogott a mocsi lányok arcán is. Kis híja, hogy neki nem támadtak Csöbönyei Nácinak, Asztalos Erzsiké azt a gyűrött kék kő-i tényt úgy vágta a fejéhez, hogy alighanem bele is szédült ökelme. Az öreg prüszkölve fútta le magáról a kéket, azonban megint csak mosolygott s mielőtt kilépett volna a szobából, azért is ezt mondta: — Csehek vattok! Az én párom csak magyar lesz! ...Napok múltak el. A faluban egymást érték a csodák. Például a Szekérék orgonafáján virágfürtöt látott a kis Vörös Jancsi, azt mondta, hogy el is hozta volna, de olyan fent van, hogy nem érte el. Megígértük a gyereknek, hogy agyoncsapjuk, ha hazudott. Odamentünk s Csöbönyei Náci mennyei lajtorja-alakjával könynyedén feljutván az orgonalombok közé, valóban letépte a virágot. — Tavaszodik, gyerekek! — mondta az öreg s láttam, ahogy a virágot babrálta, könnycsepp buggyant a szemébe. Aztán úgy volt, hogy Mindszentek napja közeledett, meg halottak napja. Virágdíszben állt a temető. De ahogy vigigmentünk a Belső-falun, meg az Öreg-uccán, az összes kiskert is tele maradt virággal. Az Űristen még sose teremtett ennyi virágot egyszerre. Máskor a temetőbe is alig tudtunk elég virágot vinni. Most oda is jutott rengeteg s még a kertekben is maradt tengersok... A Belső-faluban egy szőke kislány hajladozott az egyik kerítés mögött, őszirózsát szedett. Halottak délutánja volt s Uramfia, a kislány magyar ruhát viselt. A hajában is piros-fehérzöld szalag volt. — Késő már azt a temetőbe vinni! — kedveskedett be hozzá persze megint Náci. — Nem is oda viszem, — mosolygott vissza a kislány — a magyar honvédeknek szánom! Náci bácsi egy őszirózsát hízelgett ki magának s mialatt a kalapjához tűzte, ezt mondta nekünk nagyon halkan, remegő hangon: — Ilyet se értünk még, gyerekek. Az őszirózsa tavaszi virág lesz!... ... És, hogy mennyire igaza lett, azt mindnyájan tudjátok már. A novemberi őszben csakugyan tavaszt hozott ránk a Jóisten, legyen Neki érte hála! Ám folytatom a történetet, még pediglen ott, hogy másnap, mikor a honvédek bevonulása után a fiatalság a nagy örömre táncraperdült kicsikét, Csöbönyei bácsit igen mélázó hangulatban találtuk a Tóth-vendéglő belsőszobájában. Csak ült az öreg az asztal végén, előtte ugyan már a harAz üde, bársonyos arc titka a SALVATOR gyöngyvirágkrém, mely már egy tégely használata után eltávolítja szeplőit, mályfoltjait és pattanásait, az arcot fiatalosan üdévé teszi. Egy tégely ára 8'— Ki. Salvátor szappan 5‘— Ke. Salvátor púder (minden színben) 5'— Ke. Salvátor lemosóvíz 6'— Ke. Postai rendeléseknél a portót külön felszámítjuk. Beszerezhető a készítőnél: Salvator gyógyszertárban Komárom, Városház u. több hivatalos személy fogadta az érkezőket virág- és könnyesővel. Az előőrs bevonulása utáu, melyet Telkes Jenő százados lóháton vezetett, az utászok nyomban hozzáfogtak a hídfőnél levő betonfal elbontásához, hogy a túlkeskenyre szabott átjárót kiszélesítse. Ez azonban nem akadályozta az előőrséget nyomban követő határbiztosító zászlóaljat az átvonulásban. Megkezdődött a magyar hadsereg özönlése. hogy délután 5 óráig megszakítás nélkül tartson. Megérkezik az előhadak vezetője Papp Ernő őrnagy. Fülöp Zsigmond a város nevében meleg szavakkal üdvözli, az őrnagy meghatotta» köszöni a fogadtatást, de útját tovább folytatja. Egymás után tűnnek fel ismerős magyar tisztek, Endrey százados, Angyal százados, Fereüczy hadnagy, de ki tudná a sok délceg katonát mind névszerint felsorolni? A lelkesedés a bevonulási úton határtalan. Hull a virág, lengenek a zsebkendők és kalapok. Ütemesen harsog az egész város: Horthy, Horthy, Min-dcnt-visz-sza, mim-dent-visz-sza! Él-jen Ká-nya, él-jen Te-Ie-ki, Du-ce, Du-ce! Az öröm és boldogság tobzódik a hangorkánban, mely a vonuló katonákat fogadja. Egyetlen mámoros kiáltás az egész város. Jönnek a vadászok, majd a tüzérek Szamossy őrnagy vezetésével. Újabb üdvrivalgás, virágzápor. mely azután egész nap nem szűnik. Kijár ez a gépfegyvereseknek, a málhásoknak egyaránt. madik literesüveg is üres volt, de csak könyökölt s árva szavát se lehetett hallani. Pedig máskor, sokkal kisebb boldogság alkalmával, ilyenkor már régen a cigányt vezényelte s egy-< folytában tizedszer játszatta már el a »Molnárveszedelem« című országszerte híres csárdást, ami a kedvenc nótája volt. (Mivelhogy mesterségére nézve maga is molnár volt, vízimolnár méghozzá!) Csodás mulatást szokott csapni az öreg ezzel a nótával, mikor a cigány rátette, kiugrott a terem közepére s szólóban táncolt is hozzá. Aztán csodálatos módon egy darab malomlánc is került mindanynyiszor a kezébe, azzal csörgette iszonyatosan a taktust, miközben azt rikoltotta szüntelenül, hogy: »Ereszd le a macskát, Húzd fel a kötelet, hujju-ju-juju-ju-ju-ju!...« Most azonban csak kussolt a hátyós, mondom, s olyan komoly, volt a képe, akárcsak olyankor, ha a Gerecse felől vihar közeledett s attól kellett tartani, hogy féloldalra fordítja a malmot... összeszedődtünk páran s elleptük a Nácit: — Bizonyisten, a Dunába hajítjuk, ha ilyenkor is búsul! — mondtuk neki. Az öreg megriadt. Mintha álom-
