Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-09-24 / 39. szám
6. oldal. KOMAROMI LAPOK 1938. szeptember 21. Mégis meglett a búcsú Múlt vasárnap búcsú lett volna az egyik dunamenti faluban. Készültek is a szegény falusiak erre a búcsúra, egész a tavalyi búcsú óta készültek rá, merthogy akkor meg úgy zuhogott az eső, hogy senkinek se ízlelt a bor, — elázott a falu bor nélkül is! Pedig ebben a faluban cgyancsak nagyra voltak ám mindig a búcsúval, éppen a bor miatt. Tudniillik ekkorra már a Csabagyöngyéből meg a Margit-szőlőből nagyszerűen kiforrnak az újborok, van mivel lenyomtatni a kacsaoombokat, nem úgy, mint például a szomszéd falu búcsúján, amelyet Szentháromság vasárnapján tartanak, amikor a csibék is csak tokosak és legfeljebb salátával lehet a kedélyeket vidámságra hangolni... Egyszóval: az idén aztán megjárták. Olyan gyönyörű nap volt, hogy a vidra is kiült a falu alatti sziget farkára, de aztán jött a kormányrendelet s reggel kidobolták, hogy tilos minden csoportosulás,, a kocsmák bezáratnak s mindennemű táncvigalom bizonytalan időre elhalasztatik. A búcsúból bizony »húsú lett. Mert igazis, mit ér a búcsú táncvigalom nélkül? Mit ér az édes-erős Csabagyöngye, ha nem virágozhat ki nyomában az ember kedve úgy, ahogy szeretné? Mit ér a magyar nóta, ha nem cigánymuzsikával ölelkezhetik s nem röpíthetjük taktusára azt a kislányt, akinek rózsaszínű boldogságot szántunk szép búcsú napjára? A legények szomorúan kisérték visz- Sza a falu végére a kocsit, amely a cigányokat hozta a harmadik határból, a leányok pedig könnyes szemmel nézték ől?et a muskátlis ablakok mögül. Még a muskátlik is sziromkönykönnyeket sírtak, annyira sajnálták ők is' ezt a halálra ítélt bucsu-napot. Az egyik nádfödeles dunaparti házban különösen vigasztalhatatlan volt a szomorúság. Szabó Erzsiké a párját várta Komáromból, aki megírta, hogy okvetlenül hazajön búcsúra, mert ha máskor nem is engedi a mestersége, de búcsú napjára akárhogy is hazajön, mert almcsu mégis csak búcsú, egyszer vau egy évben és a legszebb nap a falu életében, az ő életében is már mint a Pista éleiében — szintén szép lesz ez a nap, mert megölelheti végre a kispárját, mulatnak is nagyot, reggelig táncolnak, kivilágos-kivirradalig, de úgy ám, hogy az oldalát is kirúgják majd a Pollák-félc vendéglőnek! És most azóta már a faluvégen jön a Pista — bizonyosan kerékpáron jön — és a bucsü pedig meghalt. Szabó Erzsiké úgy sírt, hogy a könnyeitől nagyobb lett volna a Duna. Olt állt az ablaknál, a virágok fölött, a nap szomorúan sütött be az ablakon egy felhő fátyolozta be éppen s bágyadt sugarai megértő sajnálkozással cirógatták végig a kislány magyar ruháját, amelyet erre a napra csináltatott, hogy ezzel is gyönyörűbb legyen -az ünnep. S im, egyszcrcsak csengő szólalt meg az ablak alatt. A felhő eliramlott a napról, erősen csillant be az ablakon a napsugár, iparkodvást segítette felszárítani Szabó Erzsiké könynyeit és nyílt is már az ajtó. Pisla belépett s ő úgy omlott a karjába, mint valami bágyadt szeptemberi virág. — Idenézz, Erzsiké! — mondta Pista s a kabátja alól elővett valamit Egy óriási, kicifrázott, tükrös mézeskalács-szivet. — Bucsufia!... lehelte a kislány s azt gondolta közben, a saját szívét tartja a kezében. Mintha hirtelen kiszakad! volna a saját szíve. Megtántorodotl.- Mi baj van, kedves? ijedt meg a fiú.- Hiszen ... tördelte Erzsiké — nincsenek sátrak a faluban. Hol vetted? Komáromból hoztam! Hát... tudtad, hogy nem lesz itthon búcsú? Pista arca is huncutúl szomorúvá vált. — Lesz itthon búcsú, Erzsiké, — mondta. — Lesz!? — Csakhogy nem olyan búcsú .. . — Hát milyen? — Elbúcsúzol a leányélettől, én meg a legény élettől! Hogy-hogy? szepegett Erzsiké. — Mesterné leszel Komáromban, kedvesem, már műhelyt is béreltem s ha neked is úgy tetszik, búcsúzhalunk az egész falu népétől, megtartjuk a lakzit! Ez lesz az igazi búcsú] (ii. f.) ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Képeslap helyeit lllllliillllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A ZSOLNAI GRAFOLÓGUS. A vendéglőben, este megjelenik egy hosszúhajú, kékszemű fiatalember. Művészhajat visel, de van szakálla is, lengő, szőke szakálla. Merengő fiatalember, szeme ínindíg, mintha a távolba révedezne. Illedelmesen leül az asztalhoz, egy pohár szódát rendel, mindezt azonban úgy teszi, hogy a vendéglő nagy közönsége önkéntelenül rápillant. A figyelem rögtön a lengőszakállas idegenre terelődik. Az idegen pedig éppen ezt óhajtja. Nagy gondossággal rakja maga elé ceruzáit. Hatféle ceruzát szed ki zsebéből, mindegyiket pontosan megvizsgálja, van-e hegye, vagy nincsen, rövid-e vagy hosszú, melyiknek milyen a színe. Aztán rajzlapokat fektet az asztalra, megigazgatja figyelmesen, egyszóval jó negyedóráig tesz-vesz, rakosgat, illeg-billeg. Azután megindul. Ahogy az ilyen írásszakértők szoktak. Minden asztalra leteszi céduláját, felhívja magára a figyelmet, ajánlja szakértelmét. Az asztalok közönsége unottan néz végig az ajánlaton, néhány vendég azonban beugrik s elhatározza. hogy írását megvizsgáltatja. Hátha az van az írásban, hogy megüti a főnyereményt. Egy barnaszemű fia la lem her is felfirkanl az üres papírra néhány sort, aztán egy öregedő néni, egy diák, két derüsebbkedvű vidéki bácsi, meg egy csinos szőke lány. A grafológus összeszedi a zsákmányt s cipeli vissza, ceruzáihoz, iraltömbjéhez. Ott nekiált a tanulmányozásnak s lassan, megfontolva, — hogy' mindenki lássa, mekkora agymunka ilyen szakértői jelentés, papírra veti a véleményét. A szőke lány azonban nagyon tetszik neki. Többször is átpillant a szőke lányra, pillog a szemével, szeretné magához édesgetni. Ugylátszik, abban a reményben él, hogy ilyen nagytudású szépszakállú, rejtélyes fiatalember igen vonzó a szőke lányokra nézvést ... A szőke lány szintén érdeklődve pillant a szakállas felé, csakhogy érdeklődése az írásvizsgálat eredményének szól, nem a fiatalembernek magának. A grafológus azonban azt hiszi, hogy a leány máris szerelmes belé. Nekifekszik a leány írásának s hosszú, terjedelmes szakvéleményt készít róla. A lehető legjobbat. Elmondja, hogy a leány jó csillagzat alatt született, valaki titkon szerelmes belé, a titkos eszményítő közel van, élete szerencsés lesz, Amerikából 1c*ve&£aBSjr.St<éBcS»«n: svetterek, puiloverek, női nadrágok, kombinék, harisnyák, kötőfonalak «81*'«a ff&rfiiiimjgiseBc, Hangszeratkatrészek, hegedűk, harmonikák, gitárok, mandolinok £étba divüttfáruháix KONARltlO, Koseudh-tfér 8. velet kap, jelleme tiszta, mint a hó, jövője csillagos, derült. Ezt írta a lányról. S mivel lusta volt gondolkozni, reménykedő mámorában a legközelebbi kézírásról is ugyanaz! a véleményt közölte. Ez a második kézírás éppen a barnaszemű fiú kezeírása volt. Annak is megírta, hogy szerencsés csillagzat alatt született, hogy titkon szerelmes beléje valaki és az a valaki közel van ... A barnaszemű fiú azonban türelmetlen, maga megy személyesen az analízisért az írásszakértő asztalához. Egy pár pillanatig a szakértői véleményeket nézegeti, a gyanútlan írásszakértő vállán keresztül hajolva, majd felkiált: Nagyszerű véletlenje a sorsnak! Két egyforma vélemény! Ki az a másik illető, kérem, akinek a jelleme, sorsa, jelene s jövője ugyanaz, mint az enyém? A grafológus most pillant föl írásaiból. Kellemetlenül éri ez a leleplezés, de már nem szólhat semmit. Bosszúsan int a fejével:- Azé a szőke hölgyé, kérem ... A barnaszemű fiú már nem vár több bíztatást. Felragadja a hölgy írását, — hiába rángatja vissza kétségbeesetten a grafológus, —- már viszi is a legény a jó szakvéleményt a szőke lányhoz, bemutatkozik, leül melléje s már magyaráz...- Egyforma a jellemünk, égy a vélemény rólunk, — mosolyog a fiatalember, nem ismerkedhetnénk öszsze ezen a jogon? A lány mosolyog. A megoldás tetszik neki. Összedugják a fejüket s olvassák a szakvéleményt. Bámulatos a hasonlóság. Már nevetnek is, hangosan kacagnak, csak egy ember dühös, kétségbeesett: a grafológus. Ilyen ügyetlenséget! Újságárus Liptóban, Liptóban, egy szép városban újságot veszünk. Szokatlanul csendes az újságárus, csak áll a sarkon, szótlanul kínálja az újságot, később a kávéházba megy s kering az asztalok körül. Magyar lapjai is vannak? Hogyne, — mondja az újságos és előszedi a megfelelő újságol. És nem lágít mellőlünk. Már nem fiatal fiú, legjobb akarattal sem lehel loholó rikkancsnak nevezni. Komoly, meggondolt, kerckarcű munkáséin her. Magyar beszédén nem venni észre a sajátos liptói ízt. Van a beszédében valami enyhe palócos. Maga nem idevaló! Nem, feleli igen csendesen, — én olyan messziről jöttem, hogy az urak talán nem is tudják, hol lakom. Hát hol lakik? — Én? Perbetén... Haj! — rikkantunk föl, Perbetérői jött maga Liptóba újságot árulni! S lúd szlovákul? — Most fogok tanulni. — Hogy került ide? Munkába jöttünk vagy százan Aztán kidolgoztuk magunkat, kifizettek s én ittmaradtam. Hát beálltam egy gazdához újságosnak, felvállaltam ezt a munkát is. .. Elég jól megy Hát ez derék dolog! (Most közelebbhajol, bizalmasan mondja:) — Azért én magyar maradok, atlul maguk ne féljenek. Mert voltam ám én dalolni pünkösdkor Komáromban is, — biztosan tudják, merre van Komárom, és itt hordom a jelvényt! Azzal kifordítja a kabátja hajtókáját. A hajtókán belül otl mosolyog a Jókai-emlékjelvény. Ezl hordja a szíve fölött a perbetei legény, aki Liptóban újságokat árul. (szv) Női táskák, rctikülök, iraitáskák, bőröndök, kofferek, sportcikkek, vadász felszerelések, pénztárcák, kutya felszerelések és minden* nemű bőráruk Halász saeakUzíetben iComárno, Kishíd ucca. ■asetsiSBa Fia szemeláttára fulladt a Dunába a dunamocsi halászmaster Hivatásának leit áldozata a népszerű Zámbó bácsi, aki a Duna szerelmese volt. Megrendítő, — szeptember 23. halálos szerencsétlenség történt pénteken a dunamocsi Dunán. Idős Zámbó Béla halászmester Csernyánszky Ferenc nevű napszámosával búvárhálóval halászatra indult a falu alatti zárgáthoz. Az útra egy könnyű, kétevezős kis csónakot vittek magukkal, a csónak a két ember súlya meg a belerakott horgony és a súlyos ólmokkal felszerelt háló alalt mélyen merüli a vízbe. A két halász jóidéig próbálgatta már a szerencsét a zárgát körül, először csak kint a parihoz közel, aztán egyre beljebb merészkedett a mélyvizű területre. Körülbelül (>ü méternyire a parttól a sebes ár hirtelen elkapta a csónakot s mivel szerencsétlenségre a Háló éppen beleakadt a csónak egyik végébe, a csónak felborult s Zámbó és Csernyánszky a Dunába esett. A felborult csónakból a horgony is kiesett, megtartotta a csónakot és a két szerencsétlen halász nem tudott miben megkapaszkodni. A fiatal Csemyászky nagynehezeu kiúszott a partra, de a hatvan év körüli Zámbót, akin ráadásul nehéz, hosszú halászcsizmák is voltak, magával sodorta az ár. Majdnem két kilométeren keresztül vergődött a szerencsétlen halászmester a Duna hullámaiban egy evezőbe kapaszkodva. Hol lebukott a vízben, hol feljött, közben kétségbeesetten kiáltozott segítségérl. A kiáltozásra egy falubeli ember lelt figyelmes, aki éppen kerékpáron igyekezett Dunamocs felé az országúton. Megismerte Zámbót s rögtön a faluba hajtott, a kikötőben éppen a halászmester fia, ifj Zámbó Béla dolgozott. Ifj. Zámbó azonnal csónakra ült s édesapja megmentésére indult, azonban a nagy sietségben egyik evezője eltörött. így meglehetősen lassan tudott a fuldokló nyomába érni. Nagy erőfeszítéssel mégis úgy látszott, hogy sikerül utolérni fuldokló apját, már csak körülbelül négy méternyire volt tőle, mikor a szerencsétlen ember végleg elmerült a vízben. Hiába keresték, kutatták, még mai napig sem tudták megtalálni. Idős Zámbó Béla tragikus halála mély részvétet kelteti Dunamocson és a környéken. Mindenki becsületes, tisztességes embernek ismerte. • Úgyszólván az egész életét a Dunán töltötte el, előbb hajós volt, később bár nem kecsegtetett valami jó üzleti kilátásokkal — halászatra bérelte ki a mocsi Dunát, mert az öreg folyőnak valóságos szerelmese volt. A szerelmének lett most az áldozata.
