Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-08-13 / 33. szám

4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1938. augusztus 13. Gyógyulási, üdülést, szórakozást nyújt. Gyógyít: idegbántalmakai, nöi­­bajokal, vérszegénységet stb. gyönyörű vidék! Teljes pensio, fürdővel és gyógydíjjal együtt: június, szeptemberben Ke 35'—, július, augusztusban illatát — s egyre húzta-halasztotía a megzenésítést. Bakonyi visszakérte a Szövegkönyvet s elkedvetlenedve a fi­ókjába zárta. Maga is lemondott arról, hogy a János vitéz valaha is színre ke­rüljön. KACSÓH PONGRÁC FEL­TŰNIK Pár hónap múlva azonban egy meg­hívót kapott, amellyel a Verő-féle le­ányiskola ifjúsági előadására hívták meg. A szinlap egy »Csipkerózsika« című daljátékot jelzett, amelyet Ka­csok Pongrác tanár írt s a zenéjét is maga szerzetté. Bakonyi még szegedi huszárönkéntes korából ismerte Ka­­csóht s kíváncsiságból megjelent az előadáson. Másnap rábízta a János vi­téz megzenésítését. Azonban csak most kezdődtek a na­gyobb bajok. A darabot Beöthy Lász­ló, a Király színház igazgatója már régebben elfogadta előadásra s bi­zony nem tetszett neki az új zeneszer­ző. Kacsóh a színházi berkekben tel­jesen ismeretlen volt, ráadásul — hor­­ribile dictu! — matematikát meg fi­zikát tanított a Tavaszmező-uccai gim­náziumban. Nem volt bizalom az új csillag iránt, az egész színház, igazga­tó, karmester, primadonna valami ré­gen kipróbált, divatos zeneszerző ke­zében biztosabbnak látták volna a dal­játék sorsát. Senki sem gondolta, hogy a szürke igénytelen gimnáziumi ta­nár személyében a legmagyarabb ze­neszerző született meg. Fedák Sári,, akinek a címszerepet osztották ki, le akart mondani. Heltai Jenő, akivel Bakonyi a verseket íratta, nem kért a datlab után százalékot sem, mindössze 300 koronát, annyira nem bízott ben­ne, hogy egy-két előadásnál többet ér meg a János vitéz. Egyedül Bakonyi reménykedett, aki előtt Kacsóh nap­­ról-napra lezongorázta az új számokat. Kacsóh nagy tűzzel és lelkesedéssel dolgozott. A Csipkerózsikából is át­vett néhány számot (Megálmodtam réges-régen, Kék tó, tiszta tó), de a Mária-uccai kopott zongora mellett egymás Után születtek meg a többi­ek is: Én a pásztorok királya, Furu­lyanóta, Van egy szegény kis árva lány... Mikor pedig egy délután el­játszotta Kacsóh a legszebbet, az Egy rózsaszálat, Bakonyi megkapta a kar­ját s meg sem állt vele a Király szín­házig. Sorra járták a direktort, pri­madonnát, mindenkit s mindenki előtt lezongorázták a kész darabot. A rög­tönzött koncerteken résztvett Molnár Ferenc is, Kern Aurél, Heltai Jenő meg Konti József, a színház karmes­tere. Az eredmény az lett, hogy Fe­dák, aki nem is akart találkozni Ka­­csóhval, a nyakába borult és sírva csókolta meg, Beöthy pedig kijelen­tette, hogy a csőd szélén álló Király színházat ez a darab fogja kirántani a kátyúból. KEDV TAMAD A DARABHOZ Nagy tempóban indultak meg a próbák, Beöthy nagy befektetést áldo­zott a darabra, megjött a kedv, a bizalom. Lassan a közönség körében is híre terjedt, hogy nevezetes ese­mény fog történni a Királyban. Tud­ták, hogy Fedák Sári nadrág-szerepet fog játszani, Petőfi népszerű Kukorica Jancsiját alakítja. A főpróba megmoz­gatta az egész színházi világot. Akinek csak egy kevés köze volt irodalomhoz, színházhoz, mindenki ott volt 1904. nov. 17-én a Király színházban. Sarah Bernhardt, a világhírű francia tragi­­ka, aki ebben az időben Pesten ven­dégszerepeit társulatával, szintén meg­jelent az előadáson. Egy szót sem ér­tett az egészből, de mikor Papp Miska, az első, feledhetetlen Bagó elénekelte Fedáknak az Egy rózsaszálat, sirvfa­­kadt. Sírtak a kíséretében levő összes franciák. A János vitéz sorsa megpecsételő­dött. Elindult a sikerek útján — min­den magyarok szívébe. A közönség, amely akkoriban már nagyon unta az A komáromi révek, hidak és kompok. Az évek növekedtével egyre fogy azoknak a száma, akik a dunai vas­úid előtti hajóhídon jártak át a Duna egyik partjáról a másikra. Bizony, mind kevesebben leszünk, akik végig gyalogoltunk a régi hajóhídon. A komáromi hidak, révek 1767-ig a Zichy családé voltak. Akkor megvette Komárom városa. Eleinte a közlekedést a két part kö­zött kompjárattal bonyolították le. Később repülő hidat építettek, amely akkor nagy látványosságszámba ment. Amikor báró Wesselényi Miklós zsibói főúr Gorbó szomszéd várát annak1 rendje s módja szerint megostromoltH és bevette és ezért II. József elfogat­ta és Kufstein várába záratta, kevés volt a remény, hogy onnét kiszabadul. Mégis nővére, Wesselényi Zsuzsánna, báró Bánffy Györgyné elindul, hogy a császár előtt könyörögjön fivére ér­dekében, Szilágyságból férjével és gyermekével elindul Bécsbe. E hosz­­szú útról a bárónő naplót vezet. Töb­bek között ezt olvassuk ebben az ér­dekes naplóban: »Sőnyre mentünk estére egy foga­dóba, amely a komáromi repülő hídon innét van. Nem lévén messzire a re­pülő hídtól a fogadó, gyalog odasétál­tunk, igen szép a repülő híd, gyönyö­rűséggel szemléltük.« A repülő híd a Duna nagyobbik ágán bonyolította le a közlekedést. A Kisdunán állandó fahíd volt, amely 1847-ben István nádor látogatása al­kalmával a reácsődült hatalmas nép­tömeg nagy súlya alatt leszakadt és sokan a vízben lelték halálukat. A Vágdunán húzós komp volt. A nagy­dunai repülő híd helyett 1838-ban ha­­jóhidat építettek, amelyet a téli zaj­­lás előtt szétszedtek es a hidat tartó hajókat kikötötték a partra. Tavasz­­szal nagy eseményszámba ment, ami­kor a hajóhidat újra beállították. Előbb a hidat tartó hajókat horgo­nyozták le és aztán rakták rá a híd farészeit. Télen, amikor a hajóhíd szü­netelt, kompon jártak át a gyalogosok és a kocsin utazók. Ha megindult a jégzajlás, kis propeller szállította át az utasokat. Néha a propeller magäu­­tán vontatta a "kompot. Gyerek ko­romban nagy esemény számba ment nálam, amikor ilyen kis csavargőzö­sön mehettem az egyik partról a má­sikra. Régebbi időben az erős telek gya­koribbak voltak, mint most és nem esett nagy ritkaság számba, ha a Nagy­­duna befagyott. Ilyenkor kijelölték a Duna jegén, hogy merre mehetnek át a kocsik, az utat behintették szalmá­val, törekkel, hogy a lovak és a gyalo-1 elsőrangú női imaszék-ülés bérbe­adó, vagy eladó. 2 bőrkötésű Mirjam imakönyv eladó. Cím a kiadóban. egyhangú, clkoptiatott, divatjamúlt nép­színműveket, Bakonyi Károly Petőfihez méltó érzéssel megírt szövegében, Hel­tai Jenő népdalveretü verseiben s Ka­csóh Pongrác ízig-vérig magyar, zse­niális muzsikájában valami újat, rend­kívülit kapott. Ez az újdonság soha nem kopik le erről a darabról. Örök­­életű. Harmincnégy esztendeje foly­ton játszák, folyton szeretik, folyton sírnak rajta, folyton vigasztalódást ta­lálnak benne. Léván ma a szlovákiai magyarok is sírni fognak, mert a sírás szép. És a sírásban vigasztalódni is fog­nak, mert amíg ilyen dolgokat tu­dunk csinálni, addig — mosolygós lesz odafent Nagy Petőfi könnyes tekintete. N. F. gosok el ne csússzanak. Hamarosan rendes országútszerü alakulat terem­tődött a Nagyduna jegén. Gyermekko­romban én is mentem kocsiháton ke­resztül a Nagydunán. A hajóhíd közepén két, esetleg négy hajót ki lehetett gyorsan kapcsolni és a Dunán haladó hajóknak, gőzösöknek szabad út nyílott a híd közepén. Szőnynél és Monostornál megfigyelői voltak a repülő hídnak, akik ha észre­vették, hogy gőzhajó közeledik, hatal­mas póznára kosarat húztak föl, ezzel jelezték a komáromi hajóhíd emberei­nek, hogy a híd közepét szabaddá kell tenni, mert jön a hajó. Ilyenkor persze elzárták a hídon a közlekedést, de azért egyszer mégis történt szerencsétlenség. Egy ízben 'nyit­va volt a híd közepe, a száraz föld felől azonban nem jól zárták el a hidat, ép­pen akkor robogott oda egy hintó, át akart menn ia hídon, hiába figyelmez­tették a hídfőnél állók, hogy a híd közepe nyitva van, a lovak megbokro­sodtak, őrült galoppban robogtak a hídon, a kocsis nem tudta a megva­dult állatokat megfékezni, belerobog­tak a biztos halálba, lovak, emberek a vízbe fúltak. A Kisduna hídja az 1848-diki borzal­mas tűzvész alkalmával leégett, he­lyette 1849-ben talpúidat építettek. Itt említjük meg, hogy a dunai re­pülő hidat 1838 előtt id. Szinnyei Jó­zsef, a nagynevű komáromi író édes­apja bérelte. A nagydunai híd mindkét hídfőjé­nél elég élénk forgalom volt, mind a két helyen vendégfogadó várta az uta­zó és az érdeklődő közönséget, ahol jó borocska, ízletes harapni való tette az ottidőzést kellemessé. Állandóan kap­ható volt a komáromi illatos halász­lé, a komáromi molnárcsusza, a ko­máromi fehér cipó foszlós belével ked­venc étele volt a tarisznyából szalon­nát, száraz kolbászt falatozó utasoknak, akik rendesen magukkal hozták az en­nivalót, az italt aztán a csapiáros adta. Nagy forgalmat adtak ezéknek a ko­máromi hídfői csárdáknak a szántói savanyúvizes, a kamocsai hagymás és zöldséges, (kamocsaiasan »gyükeres«), az oroszlámi meszes, negyedi káposz­tás, a néhai nagytanyi Cukorgyár je­gescukros, a lreszmélyi és gútai szilvás, a nyitramegyei almás, a pozsonyi bo­ros, a csallóközi »portékás«, a tatai fazekas, a komáromi zsindelyes, lé­ces, deszkás, mézeskalácsos, vagy né­piesen bábas, pozsonyi csizmadia, pá­pai cipész, gútai paprikás, szilasi, eke­­csi, megyeri, szerdahelyi tök, vagy len­magolajos, komáromi szekeresgazda kocsik, a lóküpecok, marhahajcsárok, lócsíszárok, üvegesek, borovicska áru­sok, mindenárus olaszok, az olcsó Já­nosok és a világ minden részéből erre vetődött utasok. A csapiáros bora nem egyszer meg­ártott az utasoknak és boros fővel bo­torkáltak a hídon át. Ez nem járt na­gyobb veszéllyel, csak akkor történt nem egyszer baj, amikor télen a hajó­hidat kikötötték és kompon, vagy la­dikon keltek át. A ladikon váló átkelés ilyen részeg utasokkal nem egyszer okozott halálos szerencsétlenséget. így pl. 1807-ben február 7-én is fölbo­rult egy ladik és harmincán a vízbe fúltak. Amikor a hajóhidat télire beszedték, nagyön fontos közlekedési eszköz volt a postaladik, amely a postát, hírnökö­♦ o ♦ Női táskák, rctikülök, irattáskák, < ► $ bőröndök, kofferek, sportcikkek, < ► ♦ vadász felszerelések, pénztárcák, o ♦ kutya felszerelések és minden * o ♦ nemű bőráruk <► } Halász ♦ szaküzletben <► I Komárno, Kishid ucca. i| két, előkelő személyekét, stafétáidat, or­­donáncokat, orvosokat, bábákat szállí­tottak egyik partról a másikra.­A hídfőknél levő kocsmák nem egy­szer kóbor komédiások, csepürágók, szemfényvesztők, Paprika Jancsik mu­tatványaiknak is szinhelye volt. Egy­szer az egyik szinigazgató a komáromi hídfőnél állította föl nyitott arénáját, számítván arra, hogy az utazó közön­ség köréből is akad kiváncsi néző. Ezek a hídfő melletti csárdák nem egyszer a várótermiek szerepét töltötték be, mert bizony sokszor kellett várni, míg a Dunán haladó gőzhajó miatt szétnyitott hidat újra egésszé tették, az nem ment valami gyorsan. A szőnyi hídfőnél a Zichy család építtetett már századokkal előbb ven­dégfogadót, ahol meg is lehetett hálni. Ez a vendégfogadó egy elpusztult fa­lu, Rév-Komárom helyén épült. Ezt a Rév-Komárom azóta elpusztult falut gyakran emlegetik a XIV. és XV. szá­zadbeli okiratok. A törökvilágban pusz­tult és a Zichyek 1659-ben az elpusztult falu omladékain építették föl az em­lített vendégfogadót. Rév-Komárom már a XVI. században elpusztult, de nevét átvette a mostani Komárom, amely sokáig használta a Rév-Komá­rom nevet. Egyik-másik egyesület és egyház még mindig használja a Rév- Komárom nevet, így például a komá­romi ref. egyház és a régi, több mint kétszázéves, országszerte ismert Ko­máromi Kalendárium boríték-verseiben mindig Rév-Komáromról zengedezett a naptárcsináló. A most is fennálló- dunai vashíd az­után halálra ítélte a nagydunai hajó­hidat, amely sok-sok éven keresztül bonyolította le a közlekedést a komá­romi két part között. A rohanó idő, a technika mérföldes lépésekkel történő haladása itt is meg­követelte a halálos áldozatot és a 'ko­máromi hajóhíd már csak az Öregeb­bek emlékezetében él és maholnap ezek az öregek is kihalnak. Dr. B. J. Katonai egyenjogúság — augusztus 12. Múlt számunkban megírtuk, hogy a Balkánszövetség államai Szalonikiben egyezséget kötöttek, melynek értelmé­ben hatályon kívül helyezték a neuillyi szerződés katonai szerződéseit, amelyek Bulgária fegyverkezését a legszűkebb korlátok közé szorították. A háború alatt egymással szövetségben állott kö­zépeurópai hatalmakra nézve vala­mennyi szerződés a legszégyenteljesebb rendelkezéseket iktatta törvénybe, meg­fosztotta egyenjogúságuktól és aláren­delt szerepet juttatott úgy Németor­szágnak, mint Magyarországnak, Bul­gáriának és Ausztriának. A megszám­lálhatatlan milliárdokat kitevő hadisarc mellett a békeszerződések a legsúlyo­sabb csapást a vesztes államokra azok­ban a rendelkezésekben zúdították, amelyekkel a hadsereg létszámát ne­vetséges módon megszorították és csak akkora zsoldos hadsereg tartását en­gedték meg, amekkorát a bel­ső béke fenntartására »(elégséges­nek« véltek. Hogy ennek a hadsereg­nek a nagyságát a legminimálisabb létszámban határozták meg, az a bé­kediktátumok természetes folyománya volt, mert hiszen a bosszú és megtor­lás szellemében készült békeszerződé­sek megalkotói csakis így lehettek kö­vetkezetesek önmagukhoz. De persze az idő csúnyán rácáfolt az elhamarkodott intézkedésekre. Ausztriában hamarosan elégtelennek bizonyult a megszabott létszámú milí­cia és hogy az évek óta napirenden levő belső zavargások és forradalmi Régi komáromi emlékek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom