Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-04-23 / 17. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. április 23, viezér mellett az ő rokonszenves és | kedvelt egyénisége volt a párthívek j előtt az az erő, amely a párt nagvsá- i gát hatalmas arányban megnövelte, ! tagjainak számát megkétszerezte. Három cikluson mint a képviselőliáz j tagja működött, jelenleg már a máso- j dik cikluson mint szenátor dolgozik í kitartó lelkesedéssel a magyar kisebb- | ségért. 1921 óta megszakítás nélkül j törvényhozó s ebben a tisztében kifej- | tett áldásos tevékenységével többszö- , rösen rászolgált arra a bizalomra, mely- i ben párthívei ismételten részesítették j s amely elválaszthatatlan kapcsot te- j remtett személye és a magyarság kö- | zott. A párt gyűlésein mindenkor nagytetszéssel fogadják beszédeit, becsületes magyar szívből fakadó parlamenti szónoklataiban nyílt őszinteséggel, ma- ! gyáros észjárásának egyenességével, a j történelemből vett példák talpraesett j alkalmazásával és az igazság erejének j tudatával, a meggyőződés bátor hang- j ján száll síkra mindenkor nemzetének jogai mellett. Nincs olyan magyar ügy, | legyen az gazdasági, kulturális, vagy j társadalmi kérdés, amelyet egész szí- ! vével ne támogatna s amelyért kész ne volna küzdeni. De a nagy kérdések mellett melegszívű pártfogóra talál benne mindenki, aki hozzáfordul igazságos ügyével. Megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik személyes vonatkozásban hozzája fordultak, s akiknek ügyében a legkészségesebben járt el. A földreform végrehajtásánál igen sok birtokkérdésben működött közre, közületek és magánosok hálával emlegetik nevét, mint a szives és akadályt nem ismerő támo- I gatóét. Nemes gondolkozására vall, . hogy igen sok esetben olyanok ügyét is magáévá tette, akik nem tar- j toztak párthívei közé, de akiknek dolgát jogosnak tartotta. Csoda-e ezek után, ha Füssy Kálmán becsületes nevét országszerte tisztelettel emlegetik és szeretettel gondolnak reá ? A háború előtti időkben az akkori függetlenségi és 48-as pártnak volt ér- j tékes tagja. Nagyatádival, a magyar ; kisgazdapárt feledhetetlen emlékű meg- ' alapítójával meleg baráti kapcsolatban i tál lőtt s iez a kapcsolat volt egyik rugó- I ja a kisgazdapárt megalapításának is. j Soha nem vágyott népvezéri babérok- i ra, de amit rábíztak s amire vállalko- ! zott, azt minden tehetségével, becsüle- ! tesen igyekezett mindenkor szolgálni s a jól végzett munka megnyugtató tudata szerzett és szerez lelkének ma is örömet. Közéleti tevékenysége mellett nagy szeretettel szolgálja egyházát, s mint a komáromi ref. egyház presbitere buzgói kodik ezen a téren. Mint az ezelőtt tíz évvel tartott pozsonyi zsinat R* utolsó szó. [Irta: Pékár Gyula. A conciergerie elolt a felszakadó csatornák szennyes emberárja örvénylik, — ujjong végre az ádáz öröm vijjogó szava: „megvan, elítélték 1 Éljen a halál! S járjuk a Carmagnole!! Ott jönnek a bírák . . A tömeg a széles trikolór Övekre mutat: „az a sárgaképű, sápadt, sovány, az Robespierre, az a hasítotíszájú lormáílan kövér az Danton, mögöttük a nyurga Desmoulins, meg az ördögképű Fouquier* Tinville, jaj, beh csúfaki És mind himlő' helyes... Az ám, Marat is az volt, hja most a ragyásoknak áll a világ..." A zordan lépkedő diktátorok közül elsőnek Danton szól: „a guillotine?! Isten bocsáson meg nekünk érte!“ — ,,Vi« gyázz!“ szisszen Robespierre fenyegetően, — „tán félúton akarsz megállni?“ A szinte leányosan szép ifjú Saint Just (minden asszony őt nézi) fagyosan gúnyolódik: „Mit érzelegtek? Eh, ne a börtönöket, inkább a temetőket telítsük! . . .“ Mind megállnak a trafikosné, a csinos Guibal kisasszony uccai boltja előtt, — a baromi hentes Legendre, az egész pálinkás flaskót a duzzadt szájához kapja: „Népem, hozom nektek a rima fejét! Megígértem koronás urának, én tudom mi a disznó' ölés, nosza, most leszúrjuk hozzá a kocát is, hehehe! Bízzátok rám, annyi darabot vágatok húsából, ahány département van... A feje? Az itt marad, azt oda a Nofre Dame tornyára szegeztelem fel. Itt a henteskésem, — szóljatok, én bármikor felmetélek egy gazdagot, egy nemest, léged is Antonelle komám, hisz te is marquis vagy!“ Pokoli röhej, de a még forradalmi ronrendes tagja, szintén hasznos szolgálatot tett az egyetemes egyháznak, s nűnt egyházmegyei tanácsbíró egy cikluson át tevékenykedett. Közgazdasági téren is eredményesen működik, a Komáromi Népbanknak igazgatósági tagja s a Baromfitenyésztők szövetkezetének igazgatósági elnöke. A Református Ifjúsági Egyesület érdemei elismeréséül tiszteleti elnökévé választotta, számos társadalmi közéletnek köztiszteletben álló tagja. Most, hogy életének hatvanadik évébe lép, szeretettel tekintenek tiszteletreméltó alakjára és őszinte szívvel emlékeznek meg róla, a Mindenható áldását kérve további életére s a magyarságért kifejtendő munkásságára. Becsülés és tisztesség árad feléje e napokban, mint a magyar nemzeti kisebbségi közélet általánosan risztéit és szeretett vezéralakjára, akit a jó Isten tartson meg jó erőben, egészségben s teljes munkabírásában sokáig, mindnyájunk igaz örömére! (lö) Április 26-ikára hívják össze a képviselöházat Jövő héten kedden ér véget a kép- | viselőház húsvéti szünete. A képviselő- 1 ház legközelebbi ülését április 26-ra. j kedden délután 3 órára hívják egybe, i amelyen folytatni fogják a tavaszi ülés- 1 szak napirendjére kitűzött ügyek tárgyalását. Ügy tervezik, hogy a jövő [ héten még csütörtökön is tartanak tel- : jes ülést. A szenátus legközelebbi ülé- 1 sének terminusa még nem ismeretes, j Fái a Potedni Üstnek, hogy védjük a mi magyar nyelvünket, helyesírásunkat s nem engedjük meg ! senkinek, se magyarnak, se másnak, hogy köznevetség tárgyává tegye. Múlt számunkban közöltük, hogy | egy komáromi üvegkiállítás reklámja J milyen fantasztikus módon volt meg- j pzövegezve s hozzá a város pecsétjével j is ellátták. Azt is bátorkodtunk meg- | 5egyezni, hogy az a boltos, aki szíves- j kedik irányunkban, tanulja meg ren- j desen. hogyan érintkezzék velünk, j Amikor Komáromban megköveteljük . a magyar feliratoktól, hogy elolvasni és megérteni lehessen őket, az éppen olyan természetes, mint ahogy termé- ; szétesnék tartjuk, hogy a felkínált üvegáru, — mert éppen erről van szó, ! hibátlan, jutányos legyen. A Po- j lední List »szúnyogból tevét« kiált, de ! gyaiban is elegáns marquis lulkacagja őket. Gyáván szaval: „a népé vagyok s halálra szavazok!“ A trafikosné fejcsó* válva néz udvarlójára: „pedig eleget tán* coltál vele Versaillesban! . . .“ Aztán a diktátorokhoz fordul: „itt a jegy, polgártársak, a guilloline-szinház szenzációs előadására, lessék!“ — Nem kell, — mordul Danton, — már én csak a magam kivégzésére megyek el. Mert mind oda juiunk. — Helyes, — mered rá szúrósan Robespierre, — csak az a kérdés, ki viszi oda a másikat. Mit gondolsz, Guibal? A trafikosné egybefont karral mustrálja őket. — Megmondom és így lesz, hahaha!... A soványak viszik a kövéreket! * A zsíros kofák már amfiteátrumban ülnek a böriönbejáral előtt, kötényük záptojással, rothadt almával tele s rikoltva éljenzik a rajluk átfurakodó kackiás Le Gros hóhérlegényt, ki a Charlotte Corday lehulló fejét megpofozla volt. Benn, az első udvaron túl, sötét a tömlöc szennyes előszobája; vetkezésszag, börtönbűz fojtogatja a belépőt, kulcsok csörögnek s mezítlábas nemzetőrök káromkodnak. Ollócsattogás onnan a jobboldali ablaktalan odúból, a fiatal Samson hóhér faggyugyertyánál nyírja ott azokat, akik még délután nyaktiló alá kerülnek: „hol maradsz Le Gros, segíts én már kidülök . . . kogy bőg ez a sok buta grófné! Mit sürgettek? Ne féljetek azért még idejében értek Szent Anyánk, a guillotine elé, hihihi!“ Tovább csattog az olló s az arisztokrata nők meredtan bámulnak a kosárba hulló szőke, barna fürteik után. A fiatalabbak haja már előre el van adva .. . Egy vicomte megkérdi kinek adták el az ő haját? jegyezze meg, hogy előttünk a mi anyanyelvűnk, kiváltkép, ha kirakatba teszik, egyáltalán nem szúnyog, nem teve, sem más állatfajta, hanem anyanyelv. Szeretjük s megbecsüljük ezt a nyelvet, hisszük s reméljük, hogy a Polední List igen tisztelt szerkesztői is szeretik a maguk anyanyelvét, szépnek s védelmezendőnek tartják. De mi ezen nem ütközünk meg, sőt megértéssel figyelünk minden mozgalmat, amely a szlovák s 4, cseh nyelv helyességét-, szépségét hivatott megőrizni, előmozdítani. Ez közöttünk a különbség. Miért kell rögtön őserdei példákkal hozakodni elő ? Miért pattannak föl, ha védjük a magunkét ? Hiszen ezt az állam törvényei nyilván garantálják! Ne feledje el az igen tisztelt laptárs, hogy akadt már arra példa Komáromban, hogy helytelenül nyomtatott vagy sokszorosított szlovák szöveget is javítani, átragasztani kellett, anélkül, hogy erre a műveletre valakinek bármi megjegyzése is lett volna. Mi természetesnek tartottuk. Ezt a megértést magunkkal szemben is várjuk y, jól jegyezze meg a Polední j List, nem a Komáromi Lapok várja, hanem várja minden magyar ember, különbség nélkül. A lap legfeljebb bangót ad annak, ami ezer s ezer ember j vágya, kívánsága, nézete. Merész szál- j tömörfáiéval ilyenkor szokták az »illő- | jalitás«, vagy a »konszolidációellenes« | magatartás vádját felénk szögezni. De 1 most nem erről van szó. Most arról van [ szó, hogy újra s újra szót emelünk a ma gyartalan rágok e Ln, akár üvegkereskedő, akár zöldséges kofa, akár ká- i véház, vagy sajtó embere követi el azt. < Ez ne fájjon a Polední Listnek. S ne j fájjon az sem, hogy a komáromi vá- ! rosházán sokan vannak, akik csak | magyarul tudnak. Vagy van nyelvtör- j vény, vagy nincsen. A nyelvtörvény j szerint az 50 o/0-os többségű magyar j városok ügykezelési nyelve magyar, ! ez jogunk, ehhez ragaszkodunk. Mi j a törvényié hivatkozunk, kedves Po- ; lední, a törvény előttünk szent, a [ törvényt betartjuk. S megvígaszta- [ lódhat : gyöngén tudhat az a tiszt- i viselő magyarul, aki ilyen KIAL- 1 LITAS ÜVÉG-szerű tüneményekre rá- ! teszi a pecsétet! erősíti a testet. Balogh Elemér 4866-4938 Nemcsak a szlovákiai reformátusokat érte súlyos csapás, de az összmagyarságot is mélységesen lesújtotta az a meglendítő gyászhír,, amelyet Pozsonyból zokogott el a távíró: Balogh Elemér ref. püspök szombaton hosszú és kínos szenvedés után itthagyta ezt a földi siralomvölgyet, hogy szebb, boldogabb világba költözzék. Bár az újabb időben reménytelen hírék érkeztek betegágyától, mégis mindenkit megrendített a lesújtó gyászhír. Igazi lelkipásztorral lettünk szegényebbek, akit mindenki tisztelt, szeretett és becsült felekezeti különbség nélkül. Több is volt, mint lelkipásztor: tudós, író, zenész, műgyűjtő, világutazó és nagy könyvbarát s könyvgyüjtő, szívében pedig igazi krisztusi szeretet tanyázott, amely mindenkin akart és tudott segíteni, ha arra szorulók hozzáfordultak. Minket, komáromiakat különösen szeretett. Utazásai közben sose sajnálta, ha Komáromért kerülnie kellett, mindig szívesen jött közérik. ahöl nagyon sok tisztelője, ismerőse és barát-j ja volt. Az elmaradhatatlan’kis a urni-' műm kézitáskájában mindig volt valami kedves, értékes megmutafnivalója az ismerősei számára, értékes könyv, ritka, kézirat, vagy valami remekbe'készült csipke vágy kézimunka, amelynek szintén nagy-gyűjtője volt. Szelíd modora, őshumora, végtelen nagy tudása mindenkit lebilincselt és mindenki szomjúzott az ő végtelen kedves társasága után. Most aztán hiába vágyunk' rá, Balogh Elemér nincs többé, csak emlékezetünkben él kitörölhetetlenül, elhomályosodás nélkül. Halála nemcsak nekünk, de pótolhatatlan veszteség a magyar tudománynak is, mert hatalmas tudása,- 'rengeteg nagyszámú feljegyzései, jegyzetei feldolgozatlanul maradtak, nem jelentek meg könyvalakban, ami megmérhetetlen nagy veszteség, mert agya valóságos élő lexikona volt az adatoknak, amelyeket utazásai, kutatásai közben szerzett és gyűjtött. Mindig tervezte. hogy könyvekben rögzíti meg ezt a nagy és sokoldalú tudást, de a halál keresztülhúzta ezeket a tervezéseket. Most az utódokra vár ez a feladat. Meglevő jegyzeteit, följegyzéseit össze kell gyűjteni, feldolgozni > és ki- ■ nyomtatni. A magyar tudományosság kimeríthetetlen kincsekkel lesz gazdagabb, ha ez sikerül. Nemcsak mi magyarok szerettük, Samson vállat von: — Tallien polgármesternő ígért érte száz frankot . . . — Itt van kétszáz, küldd el a gyermekeimnek . . . Középen a köszvényes jó öreg Richard concierge sóhajfoz karosszékeben. Titokban hű royalista s felesége, szakácsnője, Jeanne unokája mind a vigasztaló irgalom munkáját végzik a cellákban: a betegeket ápoljak, a menőkkel sírnak, a maradókkal imádkoznak, főként Jeanne az, aki menti azt, akit lehet, ő a „Conciergerie angyala“. Fut, siet most is, de valaki elfogja; a büszke Biron grófné, kinek már levágták a haját, az ingét is körülnyírták. Esdeklőén súgja: — Gyermekem, sápadt vagyok, félek a tömeg gunyjától . . . Az istenért, szerezzen valahonnan kis pirosítót . . . Jeanne bólint, de ugyané percben szeme egy habozó tekintetű nemzetőrtisztre esik, ki szinte észrevétlenül suiran be a járókelők közt. Balja oly ügyetlenül fogja a kardot s mikor a leány elsuhan előtte, jobbjával keresztet vet. Jeanne kétségbeesetten int: „Hamar, valahogy el ne késsen! Samson készülődik már!“ * Legbelül halotti csend a börtön közepének az egyetlen cellájában, öles falu sötét kőverem ez a régi „kis patika“, melyet a fontos célra való tekintettel alakítottak át ily kriptaszerü ablaktalan erősséggé. Árzenálnyi vasgerenda reteszeli a mázsás ajtót... benn kopott spanyolfal választja kelté a tömlöcöt. Az ajtó felöli oldalán Gilbert meg Dufrense, két köpködő, ádáz sanculotle, kártyázik egy gyalulatlan asztalnál és pöfékelve sandit át olykor a parvent rongyos résén a túlsó oldalra. Eh, semmi... kulcsolt kézzel áll ott a fogoly, meg se mozdul egy óra óta... Rozoga ágy, konyhaasztal, pár sánta sfcék annak a másik oldalnak a bútorzata. A szenvedés éllő szobra, siralmas váz már a nagyasszony, haja ősz a rémülettől, egy rongy a gyászruhája is a dohos légtől. Vak a félszemére, a másikkal is alig lát, vesebaj gyötri, bronchitijz emészti, bizony csak úgy hörögve lélegzi ál ezeket a végső perceket. Orvos? Jön már a legjobb dokior: a hóhér. A most egy órája hallott ítélet se hatotta meg.. . a kétségbeeséshez is erő kell s neki már semmihez sincs ereje többé. Alkonyat ereszkedett a lelkére. Gondolatai sötétben tapogatóznak. Csak a leselkedő két őr káromkodásara rezzen olykor. Sokat szenved tőlük, ö, a tisztasághoz, illemhez, szeméremhez szokott nő pillanatra se szabadulhat pimasz vizsga tekintetüktől. No, vége lesz most már... percről-percrc apad az élet. Messzeséges búcsúzó képek suhannak tova előtte: régi gyermekévek, schönbrunni szép emlékek, egy magyar ur deli alakja ... aztán a versaillesi gavotte csendül fülében, szép az élet: tánc, kártya, nyaklánc-tréfa, könynyelmű mulatás: vanitatum vanitas! Eltakarja arcát: a többi mind vezeklés, büntetés. Vértenger... az egy kis fia, a Dauphin, él még, de a tárgyalásnál még ő is az anyja ellen vallott. Megrezzen: ki dörömböl ott fenn az emeleten ? Hej, ha tudná, hogy épp az ő fiacskája az... igen, Simon varga játszik ott fenn a gyerekkel, itatja, frigiai sipkát nyom a fejébe s káromkodni tanitja. S a kis Dauphin részegen loporzékol: „az anyám... hát még se nyakazták le azt a bestiát?!“ — Mindenki elhagyott... még te is szentség nélkül hagysz, Mindenható? E percben csörren a nyiló vasajtó s
