Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-04-02 / 14. szám

2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. április 2. Magyar törvényhozók interpellációi Az Egyesült Országos Keresztény­­szocialista és Magyar Nemzeti Párt tör­vényhozói a napokban a következő in­terpelláció Icát nyújtották be: Jaross Andor képviselő, orsz. pártelnök az összkormányhoz a MÁV-vasúti alkal­mazottak nyugdíjellátása ügyében; dr Szilassy Béla szenátor az összkor­­'mányhoz a ínagyar nemzeti színek használata tárgyában; Esterházy János képviselő, orsz. ügyv. elnök két interpellációt intézett az igazságügymi­niszterhez a dunaszerdahelyi és a ko­­,máromi járásbíróságok nyeivhaszná aia tárgyában; dr. Szilassy Béla szená­tor a postaügyi miniszterhez a pozso­nyi magyar rádióleadás városnév-hasz­nálata ügyében. A magyar nemzeti ki­sebbség sérelmeit tárgyaló interpellá­ciókra még visszatérünk. A Kát. Akció közgyűlése Március 27-én, d. e. fél 11 órai kezdettel tartotta a róm. kát. egyház­község kebelében működő kát. Akció évi rendes közgyűlését Weszelovszky János dr. világi elnök és Lestár Ist­ván dr. egyházi elnök együttes vezeté­se mellett, amelyen katolikus társa­dalmunk minden rétege képviselve volt. A közgyűlést Weszelovszky János dr. világi elnök nyitotta meg lendületes szavakkal. Üdvözölte a nagyszámban megjelenteket és kérte a közgyűlést, hallgassa meg szeretettel az egyes.szak­­osztályok beszámolóit, amelyekből ké­pet nyer az Akció- elmúlt évi tevé­kenységéről. Rámutatott az Akció cél­kitűzéseire és gyönyörűen felépített be­szédében, -— főként a hűtlenség, 3 közöny, a habozás, nemtörődömség le­küzdésének szükségességét hangoztat­ta. Majd a közgyűlést megnyitván fel­kérté az egyes szaksztályok vezetőit, hogy évi jelentésüket terjesszék elő. Elsőnek Koval’ Béla, a hitbuzgal­­mi szakosztály elnöke ismertette szak­osztálya évi működését kimerítő jelen­tésében, utána Kocsis Károly osz­tályelnök a kulturális szakosztályok te­vékenységéről, Gerstner Helgaszoc. nővér a Karitasz jótékonykodásáról, Kállay Endre dr. a sajtószakosztály •elnöke szakosztálya munkájáról és a Katolikus Értesítőről, Jedlicska Ist­ván pedig a szervezési szakosztály mű­ködéséről számolt be. Szobi Tivadar főpénztáros a múlt évi zárszámadást ismertette részletes beszámoló kíséreté­ben, amelyhez Gallé István csatolta la számvevőség jelentését. Vaskó Imre főtitkár tartotta meg ezután évi beszámolóját és megadta a jövő évi programot, melyben többek között a következőket mondta: Azok, akik felé működésünknek irá­nyulnia kell, nem közelednek hozzánk, hanem nekünk kell hozzájuk közeled­nünk. Sajnos, a számuk igen nagy. Ezeket a kát. testvéreket úgy kell te­kintenünk, mint a viharos életfolyam hajótöröttéit, akiket egyenkint kell ki­menteni. Külön-külön kell őket felvi­lágosítanunk és meggyőznünk arról, hogy veszélyes útra sodródtak, amely­ről le kell térniök. Az apostolkodásnak ebben a munkájában osztoznia kell a Kát. Akció valamennyi tagjának, sőt segítségünkre kell jönniök a többi kát. egyesületeinknek is, hogy a szükséges nagyobb front beállítása lehetővé vál­jék. Weszelovszky János dr. elnök a je­lentések elhangzása után hálás köszö­netét fejezte ki az egyes szakosztályok és azok vezetőinek értékes és gazdag működésükért s indítványára a köz­gyűlés helyesléssel és megelégedéssel vette azokat tudomásul. Ezután megejtették a tisztújítást. Egyházi elnök hivatalból Lestár Ist­ván dr. szentszéki tanácsos, plébános. Egyhangúlag választották meg világi elnökké ismét Weszelovszky Já­nos dr.-t, álelnökké Hajdú Lukácsot (egyházi) és P re szí er Viktort (vi­lági), főtitkárrá Bíró Luciánt (egyli.) és Vaskó Imrét (világi), jegyzőkké Uhereczky Ottót és Huber Já­nost, pénztárossá Szobi Tivadart, számvevővé Gallé Istvánt, ellenőrré ! Ó v á r y Jánost. Ugyancsak egyhangú­an választották meg az egyes szakosz­tályokat és azok elnökeit, valamint a •nagytanácsot is. A választások megejtése után Les­tár István dr. tartotta meg ehiöki zá­róbeszédét. Örömmel állapítja meg, hogy van eredmény, de van kritika is. Sok még á munka,’ kötelességünk nagyobb ré­sze még hátra van s ezt férfias el­szántsággal vállaljuk is. De az Akció munkája néni egy évre való, nem le­het egy év alatt szántam is, vetni is, aratni is. Hosszú idő kell ahhoz, hogy porhanyóvá tegyük a talajt és jó mag­gal bevessük s ki tudja, ki fogja él­vezni munkánk termését, kik végzik: . az aratást. Vállaljuk tehát a szántás és vetés munkáját, s ha vállaljuk a prog­ramot, amit főtitkárunk elénk adott, több örömünk lesz, mint a múltban. Megérjük, hogy az idők szele javunkra fordul, a mi vitorláinkat dagasztja. Oda kell tehát mennünk azokhoz, akik ed­dig ellenségeink mellett állták, fülük­be kell kiáltanunk, hogy ütött az óra, helyük itt van közöttünk, értsék meg, hogy az evangéliumból fakad a bol­dogság. Ebben a reményben kér fel mindenkit a továbhi munkára s meg­­kszönvén a hívek nagyszámú meg­jelenését, a közgyűlést bezárta.. A Bategyeaiilet SS. évi kőxg Komárom, április 1. A Komáromi Dalegyesület, váro­sunk e legrégibb s nagy múltra vissza­tekintő kultúregyesülete, most érke­zett el fennállásának 75-ik évforduló­jához. A Dalegyesület e szép jubileu­mát május 8-án fogja nagy ünnepé­lyességgel megülni, de az egy esület évi rendes közgyűlése, mehet március 27- én tartottak meg a tagok igen nagy érdeklődése mellett, már ennek az év­fordulónak szellemében folyt le. F ü 1 ö p Zsigmond elnök a múlt év eseményeiről szóló jelentésében öröm­mel és elismeréssel emlékezett meg a Dalegyesület háromnegyed évszázados fennállásáról, amely idő alatt az egye­sület kitűzött kuitúrfeladatát maradék­­nélkül teljesítette és dicsőséget szer­zett nemcsak magának, hanem Komá­romnak is. A Dalegyesület az ország különböző városaiban rendezett dal­versenyeken és dalünnepélyeken min­denkor becsülettel állta meg helyét és országszerte elismerést vívott ki, mű­ködésével az ország legelső dalárdái közé emelkedett. Igaz hálával emléke­zett meg az egyesület elnökeiről és karnagyairól, akiknek odaadó vezeté­se s a működőkar kitartó lelkesedése teremtette meg azokat a sorozatos si­kereket, amelyek az egyesület jóhír­­nevét és tekintélyét megerősítették. A jelentés hálás elismeréssel adózott azoknak, akik az egyesületet 75 éven keresztül támogatták, ügyeit intézték és felvirágoztatásához önzetlen, oda­adó munkásságukkal hathatósan hoz­zájárultak. Majd áttérve az 1937. évi működés­re, meleg dicsérettel emlékezett a mű­­ködqkar több nagysikerű 'szereplésé­ről, melyből különösen kiéiiiclkedik á május 8-án rendezett, művészi színvo­nalú hangverseny, melyen Gáspárik Tibor hegedűművész is közreműködött. A működőkar közreműködött a Jókai szobor országos ünnepség keretei kö­zött lefolyt leleplezési ünnepélyén is, amelyen két énekszámot adott elő fé­nyes sikerrel. Örömmel jelentette az . elnök a vegyeskar megalakulását, melynek megszervezésében maradan­dó érdemeket szerzett Kovách Tiha­­mémé, az egyesület köztiszteletben ál- j ló zászlóvédője, kinek eme hálára kö- ; telező közreműködéséért őszinte köszö- | netét fejezte ki a közgyűlés. Az elnök i 1 további indítványára elismeréssel adó- | zott a közgyűlés a működőkar lelkes tagjainak és Schmidt Viktornak, a Dalegyesület fáradhatatlan karnagyá­nak, az egyesület, jó hírnevének eme­léséért és gyarapításáért. Jegyzőköny­vi köszönetét szavazott a közgyűlés Kovách Tihamérnak, az egyesület gazdasági ügyeinek intézése körül ki­fejtett odaadó tevékenységéért, V ö­­rös Béla pénztárosnak lelkiismeretes és pontos munkálkodásáért, valamint V o I á s k y Sándor távozó háznagy­nak buzgó szolgálataiért. Végül me­leg szavakkal hívta fel az elnök a köz­gyűlés figyelmét az egyesületnek má­jus 7. és 8-án rendezendő jubileumi ünnepélyére, valamint a pünkösdi ün­nepekben Komáromban tartandó or­szágos daiosünnepélyre. Az elnök tartalmas jelentését egy­hangúan tudomásul vette a közgyű­lés, mely ezután az 1937. évi zárszáma­dásokat elfogadta és a felmentvényt megadta. Az 1938. évre a tagsági dí­jakat 30 Kc-ban állapította meg a köz­gyűlés, majd pedig az 1938. évi költ­ségvetést tárgyalta le. A lemondás folytán megüresedett pénztárosi tiszt­re a közgyűlés Pongrácz Pál bank­tisztviselőt, a háznagyi tisztre S z é-< les Lászlót, a Dalegyesület eme lel­kes tagját, s a választás útján meg­üresedett egyik ellenőri tisztre V ö­­r ö s Bélát választotta meg egyhangú lelkesedéssel. Mielőtt a közgyűlést az elnök be­zárta volna, Nagy János főtitkár me­leg szavakkal üdvözölte F ü 1 ö p Zsig­­mond elnököt születésnapjának évfor­dulója alkalmából és hálás köszönetét mondott a Dalegyesület nevében az egyesület érdekében közel két évtized alatt kifejtett eredményes működésé­ért.- Fülöp Zsigmond meghatva mon­dott köszönetét a szíves megemléke­zésért s a megjelenteknek meleg sza­vakkal viszonozta a jókívánságokat. A közgyűlés az elnök ünneplésével ért véget. Érelmeszesedés, neurasthenia, golyva, mirigy-, csont«, izületi« és bőrbajok, hűiések, köszvé« nyes« csuzos lábaknál CSÍZ JÓD-BRÖM GYÓGYFÜRDŐ. Olcsó pausál árak az összköltségekkel: az elő és utóidényben ! 4 napra Ke 760‘- 21 , , 1100'­Olíhon tartandó ivókúrákhoz CSIZI JÓD-BRÓMOS GYÓGYVÍZ Ismertetőt és használati utasítást küld: FtíRDÖIGAZGATÓSÁG CIZ--KÜPELE. SLOV. KBHé imv&$s%uí..o Irta: Undi Imre. Fél hét lehet talán, nem, még any­uvá se: az ablak nagy négyszöge opál­­szürkén dereng. Pajkos kis fénymaszatok surrannak szét a szobán. Hancúroznak a lomha, fekete bútorok között. Éleket, körvo­nalakat hasítanak a sötétben. Tejízü, lágy fények vetülnek el, mint lopakodó előőrsei a nappali ragyogásnak. A fűtőtest fölött, a ferdén tárt ab­­réseken, frissen betóduló levegőkor­tyok susognak a ház meleg lehele­tével. A szürke égről szellőcskék sza­kadnak le és sodródva csapódnak be az ablakon. > A bérház kopoltyúi nyelik a mesz­­sze zsendülő tavasz beverődő szellőit. Talán meg is borzonganak a faiak: ez már nem a télutó üveges hidege, nem enyhébb modulációja a dermesz­tő reggeleknek, ez már a föld szagát hozza és nyíló ibolyák lila bársonya fölött surranva omlik el a város felé. így ébredt a költő. Az álma ilyen képekben nyílt rá az édes valóságra. — Milyen gyönyörű mindig a ta­vasz, — suttogta magában és az el­suhanó bódulatfoszlányaival, zsibongó szenderrel bámult a mennyezet gipsz­cirádáira. Kint, az ereszen, rigó kezdett fü­tyülni. Feketerigó. A madár úgy fúj­ta dalát, mintha erdőben ujjongott vol­na é.s nem egy kőház csúf bádogszur­­dékjában. A költő hallgatta a rigót és olyan­­félére gondolt, hogy egy kis kollégája dolgozik az ereszen. Költősors, — igen, ezt mondta és sok minden meghatóra gondolt egy­szerre. A zsibbadt szoba is kezdett megele­venedni. A világosság már minden kis zugból kikergette az éjszaka feketeségét. Színe és fénye volt mindennek. A tárgyak az este emlékeit kezd­ték mesélni. Az olvasott könyv nyitva, hasmánt fektetve hevert az asztalon, a szivarhamu a bronz tartóban szurtoso­­dott, egy tányéron rozsdásszinű alma­héj kucorodott. No, nem túl tetszetősek az elmúlt nap ódon lomjai a friss reggelben. Nincs csúfabb a multtalan múlt­nál, — jegyezte meg a költő és agy találta, hogy igen eredeti megjegyzést tett a szobája apró-cseprő omliadé­­kaira. Dé.aztán megnyugtatta önmagát: Végtére ez is poézis. Minden az, csak meg kell látni. ő meglátta. Már hogyne is látta vol­na meg, pont ezen a gyönyörűséges reggelen, amikor csak úgy harsogott a líra körülötte. Nagyon frissnek érezte magát a köl­tő. Ujjongott. Igazán úgy találta: ez a reggel, olyan váratlanul jött, mintegy alvó arcára lehelt csók. Felkelt. Amíg a fürdővíz csobogott, hegyi patakocskára gondolt. Amilyenben ha­rangvirágok nézegetik magukat és a fenekén hószinű kavicsok csillámlanak. Milyen jó is ilyen kis, mohaszagú pa­­! tak partján üldögélni, tenyerünkkel a páfrányleveleket simogatni. A langyos víz pompás volt. Pórus­­nyitogató. Nagyszerű. Utána a tükör egy megelégedett, több ennél, ujjongó ember arcát mu­tatta. A gladiátorok talán izmaik fe­szülő dombjait markolgatták, mielőtt a porondra léptek, a bajvívók kardpen- I géik élét vizsgálgatták hüvelyükkel a j nagyszerű összecsapás előtt, ám a ii­­j rikus csak szelíden pillantott a fon­­csoros üveglapra, nézte elomló fürt­jeit, 'szelíd szemét, halántékát és hom­lokát, aztán örült, hogy ennyi harmó­niára ébredt és a papírlapra gondolt, ami nemsokára előtte lesz, művészlei­kének erre a membránjára, hogy reá­énekelje tobzódó líráját. A beretva sercegve vitte a habot magával és a nyomába matató ujj j ól­esőn konstatálta, hogy milyen simára vált az arcbőr. Síma arc... mennyi megnyugvás. Pihentség és tettrekész­­ség. Sokszor ez is elég, hogy az ember munkakedvvel telítődjék. Most meg már fölös tobzódásnak tűnt a költő számára. — Halló, .— kurjantott önmagához a tükörből, — halló ... Aztán már észre sem vette, hogy jóideje fütyül. Hirtelen eszmék rá e ritka kolora­­turára. Azon nyomban le is halkította a hangját, mert mindig törődött a má­sok érzéseivel és arra gondolt, hogy túl, a szomszédos lakásban bosszan­kodnak miatta, vagy éppenséggeLmeg­­mosolyogják. De ez az ébrenlét a nagy jókedv­ben rövid ideig tartott. Élesen, zengve fütyült újra és ké­sőbb ezt mondta a tükörbe: — Eh, mit... A költőt már csak percek választot­ták el, hogy kilépjen a harsogó ta­vaszba. Hogy ami újjongás kelt ki a szívé­ben, azt gyönyörű dallá fonja. Kurta kis vesződség kellett még, hogy nyakkendőjét csokorba kénysze­rítse. Az is megtörtént. A nefelejtskék csokor kedve szerint merevedett meg az álla alatt. — Na, — nyúl a kabátja felé, — aztán gyerünk. Éppen belebujt a kabátjába. A für­gén lendülő karhoz odasuppant a le­vegőben a kabátzsebbe gombolt tárca. A költő fejében lepkemódon csa­­pongtak a gondolatok. Egy követte a másikat és mint va­lami mázsás kő gördült a mellének az utolsó: nincsen pénzem. — A fene egye meg, a fene egye meg... — mondta a költő és szép, szabályos fejgörcsöt kezdett érezni. Az ajtót meg úgy vágta be maga után, mintha becsíphette volna vele ezt az egész pocsék tavaszt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom