Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-12-11 / 99. szám

2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937, december 11. 332.981-re emelkedett amunkanélküliekszáma Közel százezer lő emelkedés novemberben A népjóléti minisztérium jelentése szerint a nyilvántartott munkanélkü­liek száma Csehszlovákiában novem­ber hó végén 332.981-re emelkedett. Októberben 237.739 munkanélkülit tar­tottak nyilván s egy hónap alatt 95.244 fővel szaporodott a munkanél­­íküliek szúrna. A részletes statisztika szerint Cseh­országban a munkanélküliek száma 41.774-el, azaz 27.7 százalékkal, Morva­országban és Sziléziában 24.468 sze­méllyel, vagyis 18.8 százalékkal emel­kedett. Szlovenszkóban a munkanélküliek száma 27.824 személlyel, azaz 85.2 százalékkal, Kárpátalján pedig 1178 fővel, vagyis 27 százalékkal emelkedett. A népjóléti minisztérium jelentésé­ben kimutatást közöl a legutóbbi évek hasonló évszakának munkanélküli sta­tisztikájáról, egyebet azonban nem fűz jelentéséhez. Igazat kell adnunk a mi­nisztériumnak, mert a kimutatott sta­tisztikai adatokhoz felesleges minden kommentár. A számok maguk beszél­nek. De különösen Szlovenszkó statisz­tikája beszél szomorúan, ahol egv hó­nap alatt majdnem százszázalékkal sú­lyosbodott a helyzet. Ezek az adatok cáfolatai az egyes kormánytényezők részéről kedvező konjunktúraviszo­nyokról szóló nyilatkozatoknak. Keresek magyar, német, szlo­vák nyelvtudással ren­delkező fiatal embert, aki eladási, raktárke­zelési tevékenységben jártassággal bír. Cim: Hoffmann Simon Komárno. Péterke Irta: Veres Vilmos. Még egészen gyerek volt, de a lá­nyok már akkor kezdték érdekelni. Mezítlábasán, térdigérő csíkos nad­rágjában, kék, ujjatlan trikójában, borzas fejjel nap-nap után olt setten­kedett a többi parasztgyerekkel a li­balegelőn, segített a kárbainduló libá­kat visszatéríteni, velük együtt épí­tett sárból, cserepekből apró, földbe­épített házacskákat, amikbe kukorica­selyemből ágyakat helyeztek a talaj­ra, ahová a lánykák apró játékbabái­kat fektették. Aztán ezek a házikók televoltak apró szines Garamkavics­­csal. Ezek külömben értéket képvi­seltek Péterke szemében. A zöldes­­színű kavicsdarabkák voltak neki a legdrágábbak. — Ezek opálok, opálkövek! — szok­ta mondani, miközben mi gyerekek érdeklődéssel vetlük körül. — Ez ara­nyat tartalmaz — mutatott rá azokra a' kövekre, amelyekben sárgás szem­csék csillogtak. Volt azonban olyan köve is, amiben ezüst ragyogott... — Ha megnövök, bányamérnök le­szek! — dicsekedett ilyenkor. Mi hi­tetlenül hallgattuk szép terveit. Mert mindaz, amit beszélt, előttünk olyan lehetetlenségnek tűni fel. Libák mel­lől mérnöknek menni? — De ki tudhatja? — gondoltuk mégis. Az apja jegyző volt, taníttat­hatja. Még pénz is volt mindég nála. Hét, nyolc krajcár, néha két fényes hatost is szorongatott a markában, különösen mikor a kis Bugyi Bözsi­vel nagy barátságba keveredett. A Bözsi egy lenhajú, nagy, kéksze­mű, pufók libapásztorlány volt, de már nem emlékszem, honnan való. Azzal szokott a legtöbbet foglalkoz­ni. Reggelenként kijött közénk és ha már látta, hogy Bözsinek nem hajta­nak ki több libát, bennünket ottha­gyott és ment Bözsihez: vitte neki a savanyú, vagy néha selyemcukrot is. A Bözsi ilyenkor csak vigyorgott bevált, közismert a A magyar nemzeti kisebbség kulturális sérelmei Esterházy János képviselő beszédéből A képviselőház költségvetési vitájá­nak egyik eseménye volt Esterházy Já­nos képviselőnek, az egyesült párt or­szágos ügyvezető elnökének beszéde, amelyet az iskolaügyi miniszteri tár­ca költségvetésével kapcsolatosan mon­dott. Esterházy felsorolta beszédében a magyarság kulturális sérelmeit és elő­terjesztette jogos követeléseit. Többek között a következő konkrét adatokat adta elő. A Tótmegyeren lakó szülők 1933 óta sürgetik a helybeli szlovák tannyelvű róm. kát. népiskola mellett a magyar párhuzamos osztály létesítését. Utol­jára 1936. augusztus havában kérte 109 tanköteles magyar gyermek szü­lője ezt írásban. A nagyszombati egy­házmegyei hatóság azt válaszolta, hogy elvben nem foglal állást a magyar osztály fölállítása ellen, azonban a ma­gyar szülők teljesítsék a pozsonyi tan­ügyi referálás állal megjelölt föltétele­ket. Mikor a szülők jogi képviselője a föltételek közlését kérte, a pozsonyi iskolai referátus 94-499/36 —1./4. sz. alatti végzésében azt vá­laszolta, hogy a kérelemnek nem felénk, gúnyosan nézett felénk nagy kékszemeivel. Néha, ha csak savanyú cukrot kapott, azt szétosztotta közöt­tünk, de ha selyemcukrot kapott, ab­ból nem adott volna a világért se senkinek. Hiába kértünk, hiába ri­­mánkodtunk, fenyegetőztünk. Leg­többször aztán nem is jött közel hoz­zánk. Péterke is csak elódalgott tő­lünk, leginkább felénk se jött, mert a ragyásképű óbarsi Jankóban vetély­­társat látott. Mert valami rokonságot érzett Bözsi iránt, akivel külömben elég jól megértették egymást. Bözsi egyébként a tizenharmadik esztendejében járt. De Péterke se le­hetett kevesebb. Nyáron, ha a Gara­­mon voltak a libákkal, álékor olt volt ő is sokszor reggeltől estéiig. Velünk kerítette a vízben a halakat a gazból összekötözött kerítővei és nagy öröm­mel szaladt haza, ha olyan halat fog­tunk, ami alkalmas volt paprikásnak. Ezért egypár diót, vagy mást hozott, amit éppen hozhatott. Addig jó is lett volna minden Pé­terke körül, míg meg nem jött a baja az óbarsi Jankóval. Természetes, hogy csak a Bözsi miatt akaszkodtak össze. Mert Jankó amugvse állhatta ki Pé­­terkét .Még mikor áprilisban odake­rült, nagy, földigérő kékgatya volt rajta. Péterke ezt fitymálva nézte és nagyon sokszor azt hittük, összevere­kednek miatta. — Jankó, téged az apád életedre beruházott azzal a gatyával! — csú­folta egyre szegény Jankót. Jankó először csak elnyelte a sérté­seket. Higgadt természete nem hozta méregbe érte. De mikor a Bözsi kö­rül legyeslcedett, akkor látni lehetett rajta, hogy Pétcrkének elébbutóbb a torkára fogja forrasztani a csúfoló­dást. — Hagyjál nekem békit! — mond­ta többször . előttünk Péterkénck, mi­kor megint valamit olyat szólt neki, hogy fájhatott szegénynek. Az oldalravetett tarisznyája miatt, amiben Jankó a früstököt és nagyon sokszor az ebédjét is szokta tartani, különösen sokat nyelt el. Mert míg hétről hétre más, más házhoz ment és vasárnaponkint másik tarisznyát kapott, bizony az úgy hétvége felé furcsa színekben világított az oldalán. De mégis Bözsi körül robbant ki közöttük a veszekedés. Meleg júliusi napon történt. Televolt a Garam libá­val, gyerekekkel és a tehéncsorda is ott kevergett a víz szélén a forró ka­vicson, ami egyébként delelő volt szá­mukra. Péterke aznap megint csak ott for­golódott Bözsi körül. Hiába voltak ott a többi gyerekek, ő csak Bözsi­vel tartott. Még mikor vetkőzni akart, akkor is ott settenkedett a fűzfabok­rok között és onnan leste meg Bö­zsit, ahogy az a többi lánnyal vetkö­­ződött. És estefelé, amikor mindenki jó­nak látta, hogy felöltözzenek, sehol­­sem tudtak a Bözsi ingére akadni, hiába keresték, sehol nem találták. A tehéncsorda is kiment a rétre már, a libák legtöbbje a kiégett pázsiton keresgéli, gágogott, a gyerekek leg­többje is magára rángatta ruháit, csak Bözsi futkosott ott vizes ruhájá­ban és sírva kiabálta, hogy elveszett az inge, de még a blúza is... Péterke első lett, aki védelmébe vet­te Bözsit és maga is sorba nézegette a gyerekeken az ingeket, hogy nem-e akadna rá a tolvajra. Azt csakis ellopták, vagy eltet­te valaki! — állapította meg nagy fölényeskedéssel. A Jankó tehette! — mondta az­tán egyszerre a homlokára csapva. — Hogy nem jöttem rá!? Jankó javában futkosott összeszed­ni a libákat. Ahány, annyifelé ment a gágogó jószág. Olt szaladgált sze­gény fiú körülöttük és javában ol­vasgatta az egyik nagy csapat libát, mikor Péterke hozzárontott. — Te, hova tetted a Bözsi ingét? — markolt bele Jankó hátán a tarisz­nyába. — Én? — bámult el az óbarsi. — Mi közöm nekem az ingihez? két ebbe az általa létesített szlovák iskolába adják. Hasonló az eset Múlás községben, ahol a Slovenská Liga szervezett szlovák kisebbségi iskolát. Itt is arra kénysze­rítik az oroszkai cukorgyár magyar tisztviselőit, hogy gyermekeiket a szlo­vák iskolába járassák. A magyar gaz­dasági cselédek gyermekei tanszereket és ruhát kapnak a Ligától, ha a Liga által fönntartott iskolába járnak. Izsa községben, melynek 2360 la­kosa közül mindössze 235 csehszlovák, a Slovenská Liga szlovák iskolái készül felál/itani. Az iskola egyik szervezője, egy gazda­sági intéző, a munkásait kényszeríti arra. hogy gyermekeit Írassák a szlovák isko­lába. A komáromi Szent Benedek-rend az állammal szerződést kötött 1906-ban a komáromi gimnáziumra nézve. A szerződés szerint a felső négy osztály! fönntartásáért évente 24 ezer aranykorona állam­segély jár a rendnek. Ezt nem valo­rizálva 1935-ig az állam kifizette. Ettől az időtől kezdve azonban meg­tagadta azon a címen, hogy egy di­ákja az iskolán kívül illojálisan vi­selkedett. Megjegyzendő, hogy a dologban a diá­kot a bíróság fölníentetfe s a másod­fokú Ítélet előtt az ügy amnesztia­­rendelettel töröltetett. Másik sérelem az, hogy az intézet világi tanárait nem akarják fölven­ni az állami nyugdíjintézetbe. A szlovenszkói egyházi birtokokat kor­mányrendelettel föloldották a kény­szerkezelés alól, de a bencésbirtokok föloldásáról eddig értesítés nem ér­kezett a rendhez. Még számos konkrét esetet hozott föl Esterházy a magyarság kulturális sérelmeire vonatkozólag, melyeknék orvoslását sürgette. Ellenség és jó barát, Dicséri Czibor kalapját! Komárom, Jókai-u. 6. — Te tetted el, te ... — Mondok, nem ... Péterke rántott egyet a tarisznyán, mire Jankó megtántorodott. — Eriggy innen! mondta neki és ujjával mutogatva tovább olvasta a türelmetlenkedő libákat. Péterke nem engedett. A Bözsiért való legénykedés, vagy talán az, hogy többen ott vártuk az eredményt és hogy előttünk megmutathatja, hogy ő kicsoda, még erélyesebben lépett fel Jankóval szemben. — Hol az ing? — kapta meg Jankó — Milyen ing? — mérgesedett el Jankó egészen. Mert nem volt neki elég a libák türelmetlenkedése, Pé­terke is föltartóztatta. És ez egészen; kihozta sodrából. — Mondok, hogy eriggy innen! — szakította ki karját Péterke kezéből és tovább akarta ol­vasni, a libákat. Péterke erre elébe ugrott és egy csattanós pofont törült le Jankó ké­pére. Akkor ért oda Bözsi is néhány lány pajtásával és egyre az ingét si­ratta. Jankó megingott a pofontól. Ahogy fordult egyet, meglátta Bözsit és ret­tentően szégyelte, hogy Péterke ép­pen előtte vágta pofon. — Te kutya! — ordította Jankó vérbenforgó tekintettel és a kezében lévő hatalmas suhánggal végigvágott Péterke kopaszranyírt fején. Talán még más is lctl volna, mert Jankó kikapta a kislajbija zsebéből a fanyelű bicsakot, sújtott is vele Péterke felé, de a bicsak nem ért oda. Péterke mikor meglátta, hogy Jankó szúrni akar, elmenekült onnan, csu­pán még menekülés közben kiabált vissza: — Majd mész te haza Óbarsra, te gyilkos! — kiabálta egyre, ahogy ha­zafelé tartott. Hát Jankó nem ment haza mégse, de ő többet nem jöhetett közénk. Még másnap elvitték valahova a ro­konokhoz. tesz eleget és a föltételeket nem közli. A tornaijai járásban fekvő Szentki­rály községben 591 lakos közül csak 17 csehszlovák van, vagyis a határpénz­ügyőrök és az útmester, akik keresz­tül vitték, hogy egyosztályas szlovák elemi iskola létesült — s mivel nem tudtak elég cseh és szlovák gyermeket az iskolába járatni, a magyar gyer­mekeket íogdosták össze a helybeli la­kosoknál és a szomszédos községek­ből. A Léva melletti Génije pusztán egy szlovák elemit állítottak fel,, de mivel nem volt elegendő tanuló, a közeli Lévába járó magyar gyer­mekeket ebbe a szlovák iskolába utalták be. . A zselizi járásban fekvő Nyír köz­ségben, melynek lakosai a legutóbbi népszámlálás szerint is háromnegyed­­részben magyar, az oroszkai cukor­gyár egyik alkalmazottja szervezett szlovák iskolát. Szlovák növendék nem lévén elegendő, a cukorgyár magyar alkalmazottait elbocsájtássat való fenyegetéssel kényszeríti most már második éve, hogy gyermekei-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom