Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-11-24 / 94. szám
1937. november 24. KOMAROMI LAPOK 5. oldal. Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig Irta Erdélyi Pál Székely keze alól a következő két esztendőre, mint deklinista és konjugista, Keresztesi Barsi József keze alá került. Ezt a tanítót is jó szerencséjének köszönhette. Mert Barsi nagyon szigorú és nagyon szerény ember lévén, tanításában lelkiismeretes és kötelessége ellátásában mintaszerű elöljáró. Ez alatt ia két esztendő alatt még jobban megtanulta, hogy a kötelesség az első és hogy az iskolai fegyelem igen szükséges, a diáknak még jobban kell, mint a tanítónak. Azonkívül, hogy kitünően fegyelmezett, kitünően tanított is. Ami benne megbízhatóság, az Barsi hatása is, de latin tudományának alapját egyenesen ő rakta le olyan exaktsággal, hogy később Vály Ferenc bátran építhetett rajta tovább. Öntudatossá fejlesztette, amit Barsitól mechanikusan elsajátított. Komáromban is, mint régi iskoláinkban, kevés tárgyat, de alaposan tanítottak, így a tanulás kényszerűsége az ismeretek elsajátításán túl azzal is járt, hogy a tanulót tanulni kötelezze, fegyelmezze. Régi iskoláink kevesebb anyagot tanítottak, de alaposan. Annál komolyabban fogíák föl az iskola nevelő hatását. Ez minden esetre többet ér, mintha többet tanítottak Volna s az iskolától a nevelő hatást nem követelték volna meg komolyan. Ez iskolák tanító és nevelő munkáját ismerjük meg diákos míveltségű középosztályunkon, azon a-szellemi egységen, mely annak komoly erkölcsi alapját és fegyelmét biztosította. A kollégiumi nevelésnek honoracioraink, táblabíráink erős és egységes kialakulása a legnagyobb eredménye. XIX. századi közéletünkben ez az egységesen, nemes veretű, erkölcsileg intakt, nemzetileg megbízható, szellemileg művelődésre képes és kész osztály átalakulásának főtényezője volt. Kollégiumi nevelést kapott Jókai is, ennek a hatása végigkísérte életében. Nem arra gondolok, hogy gazdag ismereteit itt alapozta, hanem arra, hogy mindig megmaradt azon az erkölcsi alapon, melyet édes anyja szívós akarattal és következetesen rakott le s amelyet kollégiumaink azután maradandóan kiépítettek. Ha nem így történt volna, Jókai minden valószínűség szerint más pályát futott volna meg. Többé-kevésbbé hasonlót azokéhoz a nagy szellemekéhez, kik ingadozó hajójuk fenéksúlyát könnyelműen hajigálták ki, mint Voltaire a hágai csatornán, Rousseau a genfi tavon, s mások más édes és sós vizeken ringó hajóikból. Barsi szigorú fegyelmezése és tanítása később Vály Ferenc kezébe ment át s Pápa és Kecskemét is ilyen szellemben nevelte. És itt nemcsak a tanárok, hanem a tanítványok nevelő hatására is gondolok, mert az is az iskola dicsősége. Amit Jókai pápai éveiről szólván, Kerkápoly Károlyról följegyzetl, magában is elég bizonyíték. A komáromi grammatista korában Sörös Lajos lett tanítója. Egészségtől duzzadó köpcös alakjábaft erő, természetes humorában derű, józan és egyenes észjárásában meggyőző logika, egész egyéniségében vonzó realitás uralkodott. Valami teljesen különös .jelenség a szelíd székely, a szigorú Barsi után, ellentéte mindannak, ami őt olthon és a városi társaséletben körülvette. Komáromban is, mint az országban másutt is, még nem simultak ekkor el a wertherizmus hullámai, sőt éppen Komárom megyében készült egy új érzelgős regény, alsó-aranyosi Csóka József, ekecsi református pap dolgozásában, német eredeti hatása .alatt. Adolf Levelei címen.1) A szentimentalizmus nem nőit ugyan világfájdalommá, de érzelgésein nagyanyáink eleget sírtak. Az akkori fiatal olvasók öreg korukban még mindig aszerint mértek az irodalmi sikert, amint el tudtak valamin siránkozni. Érzékenység és képzelgés együtt járt ebben az irodalmi divatban, együtt járt az egészen a mindennapi életben is. Az embereken az érzelgés máza már fel sem tűnt, annyira benne élt az általános hangulatban. Főleg az olvasó nőkre halott s a valóban megindító irodalom színpadon az érzékeny játékok közönségét, otthon a »keserves« románok olvasóit, mély meginjdulásra vitte, ami sűrű könnyezésben tört ki. A szépséghez mintegy hozzátartózott a szenvedés is, mely Jókainknál néha még Pulay Máriát is megríkatta, annál inkább a kis Móricot A szép lelkek soká megőrizték azt az esztétikai hatást. Gyermekkoromból idős nénikre emlékszem, akik a romantikus regény fordulatait sikoltással, mint Kazinczy, zokogással, mint Kisfaludy Sándor, könnyűullatássál, mint Csokonai mondaná, kísérték. Fanny, Búlsmeyyei igen sokkal hosszabb életet éltek, ha nem is annyit, mint Cenovéva és Gismunda. Bizonyos, hogy ez utóbbiak is helyet találtak Jókaiék körében s Móricra hatottak is. Amit érzelgős és képzelődő természetéről tudunk, így a derekára kötött végrendelet történetét is, ebből a hangulatból sarjadt, csak rikítóbb színe árulja el a kezdetleges gyermeki íanláziálást. Jókait otthon gyöngédség, az ismerősök körében finomkodás, olvasmányaiban érzelgősség mintegy álomvilágban vette körül, az iskolában, a cselédszobában, az utcán az élet mohó vágyát, lobogását, kíméletlenségeit és durvaságát látta, mint a prózai világ kendőzetlen valóságát. Az álomvilág és a nyers valóság ellentétei között Sörös lett az egyengető és kiegyenlítő hatalom. »Zamatos, 'színes humortól bearanyozott előadását fölszívta, mint a száraz, szomjas föld az esőcseppeket.«1) Ez a józan, egészséges, ') Evf. Ph. k. 1889. l) Mikszáth. derűs ember nem tartozott a finomkodó, érzékenykedő világhoz, de kiemelkedett a közönséges emberek durvaságából, prózaiságából is — tanítása, előadása által. Az egyszerű adomától kezdve a romantikus történetig mindent érdekesen, színesen mondott el és tanítását kedély, ötlet,. Humor fényében fürösztölte. Sörös jótékonyan hatolt példájával, kedélyével, humorával Jókaira: mérsékelte szertelenségre, hajló képzeletét, tompította érzelgésct és megnyitotta elölte egy olyan ország kapuját, amely nem sok ember előtt nyílott ki, a humor birodalmáét. Aki ezen áthalad, másképpen látja a Világot. Észreveszi, hogy a vígság meg a bánat voltaképpen az emberi léleknek a virágai s maga az ember virága a teremtésnek, maga is annyit ér, amennyit virágai, annyit, amennyi bennük a belső igazság, az érzés igazsága, amennyi rajtuk a külső igazság, a megjelenítés természetessége. Régi igazság, hogy a jóízű kacaj a legjobb Orvosság s aki ezt be tudja adni a betegnek, az a legjobb orvos, az élet képzelgései szanasága ellen egyetlen hatékony valami, az élet megismerése. A lelki és külső világnak ezek az adott, természetes reáliái s a humorista meglátja, megvilágítja mindazt a mázt, cifraságot, esetleges vagy mesterséges adalékot, amit a gyarló, hiú, képzelődő s másféle ember ken, köt és rak rája. S amikor ezt teszi, megnyugtatja saját lelkiismeretét s megmutatja a kendőzetlen igazságot. Ezért a humor az Istennek legsajátabb ajándéka az emberiség jóltevői, az igazi humoristák bölcsőjébe rakva. S azért olyan ritka, mert csak igen kevés emberben van meg a lélek, a szív s a szem egészsége és harmóniája. Ha valamelyikben fogyatékosság van, csorbul a humornak isteni ereje. Az éles szem meglátja ugyan a szokatlant, az igazi szív megérzi az általást, de harmóniátlan lélekből fakadó ítélete tréfában vagy csúfolkodásban, elmésség vagy gúny alakjában fog megjelenni, mulattat vagy sért. A humorista tanít, vigasztal, érzéseket old fel, könnyít a lélek vergődésem. Jókaiban is a lelki élet ellentétes és végletes hangulatait homora egyenlíti ki s hogy erre szert tehetett, jó részben Sörösnek! kell tulajdonítani. Mert az élet a gyermek lelkének szokatlan, szertelen áradását gyarapítja vagy apasztja, de igazán meggyógyítani soha Sem tudja, ha csak filozófiával nem nyugtatja meg, vagy humorban nem oldja föl. Sörös hatása éppen a legjobb időben érte Jókait, akkor, mikor már, komáromi hasonlattal élve: lakk csizmára igénye lehetett volna. Beöthy László is akkor kapott először lakk csizmát, mikor első dolgozatai megjelentek, Jókait is megillethette volna 1831- ben, mikor Sörös elé járt, mert Tóth Lőrinc jóvoltából nyomdafestéket látott. A hasonlat a komáromi céhek életéből van véve. A fiatal legény, ha mesterségét kitanulta s remeklése alapján a céh mesterré avatta: járhatott lakkcsizmában. Ez is egy vonás ahhoz a típust éreztető komáromi világhoz, melyet a gyermek Jókai szeme megszokott. Sörös egészséges humora idejében jött: a már irogatni kezdő gramatistát érte. Mire a poetica classist elérte, már átsuhant fölötte korának múló divata anélkül, hogy abba mélyebben áshatta volna bele magát s anélkül, hogy lelkén maradandóbb nyomot hagyott volna. Ami később Jókaiban faníasztaság, már nem magára, hanem objektív vetítésben alakjaira vonatkozik s ami később saját életének nehéz és kínos epizódjai idején fenyegethette volna, a szentimentalizmus — már akkor megbukott. Az a néhány óra, melyet Móric naponként az iskolában töltött, nem foglalta el minden idejét, az olthon való tanulás mellett még sok mindenre ráért. Arra is, hogy édes apjával szórakozzék, hogy testvéreivel játszadozzék és édes anyjával ismerőseiket meg-meglátogassák, vendégeik társaságában részt vegyen, hogy színházba is elvigyék, falura is ellátogasson, sétákra, kivált a szigeti kertben való mulatozásra is gondolhasson. A komáromi családok jó szokása, hogy a gyermeket nem zárták el légmentesen a gyermekszobába, hanem korán hozzászoktatták a felnőttek között való forgásra. Móric nevelésében azért lelt ez különösebben hasznos, mert egyrészt elvonta őt könyveitől, másrészt sokat láthatott és tanulhatott, amit csak az életben tanulhatott meg. Ebben a kisvárosi életmódban mindig több bensőség, szeretet és kedélyesség uralkodott, mint ahogyan messziről vagy kívülről látszott. Az emberek akkor jobban egymásra voltak utalva, mint most, tehát szerették is egymást. Szórakozásra, ha csak nem szűkebb családi és tágabb ismerősi körben, nem igen nyílott alkalom. De az országos és a pátriában történt helyi; események így is elég anyagot nyújtottak a mindennapi élet körén túllépő beszélgetésre. Ha azt mondjuk, hogy Móricot minden érdekelte, Jókai Károly szavát ismételjük. Az öreg úr ama ritka órák egyikében, amikor hallgatását megtörte és saját és világhírű öccse gyermekkoráról cgyetmást elmondott, elmondta a többi közt azt is, hogy Móric nem elégedett meg azzal, hogy a felnőttek társalgását szerényen meghallgassa, hanem a hallott témákról még vacsora után is behatóan érdeklődött, Még az ágyban is kérdezősködött, mert őt mindenki és minden nagyon érdekelte. így tehát házuk barátait s azoknak kisebb-nagyobb ügyeit, bajait megismerte, sőt számontartotta. Ezzel pedig korán megszokta azt, hogy a dolgokat egymásra való hatásukban lássa meg. A sziget déli orrán még ma is él áz a hatalmas, vén tölgyfa, mely alatt, akkor még teljes díszében álló lombja alatt, sokat mélázott. A legtöbb gyermek megelégszik magával a jelenséggel. Mprict hosszan faggatta Károlyt: ki ültette el a fát, milyen idős, miért olyan terebélyes, mikor vágják ki vagy mikor pusztul cl és így lováhb. Hasonló részletességgel tudakolta egyebek között azt is, hogy a kisdunai híd előtt álló jégtörők hogyan törik a jeget s nem1 nyugodott addig, míg égy téli zajlás idején nem látta a jégtörők munkáját. Ezekben az apróságokban benne van ugyan minden gyermek kíváncsisága, de benne van Móric fokozott érdeklődése is, mely már többre vágyik, mint kíváncsisága kielégítésére, benne van egy egész szemlélet ingere és a dolgok igazának keresése is: a pontos megfigyelés és a részletek megbecsülése és összefoglalása. Jókai Komáromot nemcsak utcáiról, házairól, természetadta külsőségeiről, embereiről ismerte, de embereiben is megismerte: a szekeres-gazdákat, a mesterembereket, a céheket, az urakat s a parasztokat. Hogy ez a világ milyen mélyen vésődött szemébe, mi sem mutatja inkább, mint emlékezéseinek pontossága és ereje. Soká emlegette az úrnapi körmenet nagy parádéját, a céhek fölvonulását, amint minden céh zászlójával, jelvényeivel, képviselőivel és hivatalos öltözetével kirukkolt, a típusokat és az embereket. Öreg korában is hányszor hánytorgatta, hogy még csak egyszer láthatná az úrnapi parádét! Képekkel, színekkel, alakokkal lelt meg szeme és lelke — feledhetetlenül élénk benyomásokkal, melyek mind kikerekedtek benne: szülővárosa, gyermekélete teljességében. Komárom és vidéke, emberei és történetei, levegője és legendái, a természet romantikája s az élet elevensége, ami itt különös vagy szokatlan, egyes alakok eredetisége, a típusok merev állandósága — mindez nem csak kaleidoszkóp módjára vonult el szemlélete előtt, de csodálatos frisseséggel rögződött meg retináján s még csodálatosabb hűséggel kísérte végig életén. Hogyan történhetett ez? Szokatlanul éber érdeklődésének fölemlítése nem ad kellő magyarázatot Az ilyen szemlélethez fürkésző vággyal, az alapos megismerés vágyával, juthat el az ember és csak fáradhatatlan memóriával tudja megtartani így nyert ismeréseit, ismereteit. Azonkívül még arra is szükség van, hogy a különleges, a sajátos, a jellemző vagy érdekel keltő vonások önként tűnjenek szembe és ösztönösen vonzzák az így feléjök forduló érdeklődést. Tehát egy különleges, mondhatnám a hatodik érzékről van szó, mely az érzéki észrevételek útján gyűjtött sokszerű anyagot szinte pillanatnyilag mérlegeli, osztályozza és értékeli. Az ilyen szemléletet szokták művészinek nevezni s ebben már benne van az is, hogy annak képeit a fantázia egyidejűleg föl is dolgozza s mint kész anyagot raktározza el. Komáromijói, környezetéből, múltjából, legendáiból nyert szemlélete így alakult ki benne kész művészi adalékokká, esetekké, anyaggá, ami alkalom szerint s önként kínálkozott tolla alá. Ha Shakespeare-ről méltán jegyzik fői, hogy minden személyét sajátos környezetébe állítja és különleges nyelvén beszélteti: Jókairól is el lehet mondani, inert a helyi színezetet s a sajátos egyénítést épp úgy teljes szemlélet alapján adja meg, mint fette Shakespeare, aki szintén teljes szemlélettel dolgozott s az egyidejűleg jellemzővé, tehát művészivé földolgozott képletek reális jelenítéseit adta. Jókai korán, már Komáromban megszokta és megtanulta az ismeretek képleteinek ily módon való gyűjtését és ezzel igen szépen egészítette ki azokat az ismereteket, melyeket az iskolában szerzett. Komáromi iskolai életéből még egy epizódot kell fölemlíteni, amire maga is szívesen hivatkozik: a zsidó gyerekkel történt esetet, aki vele szemben a h verstani értékét vitatta, s akit, mert nem tudta másként meggyőzni, megvert. A vitában Móricnak volt igaza, a csíny elintézésében édes anyjának, aki fiát bocsánatkérésre szorította. Ez az eset Móricot oly oldaláról mulatja, amelyikről alig tudtunk valamit, inkább az ellenkezőjét tudtuk. Azonban saját adaléka, tehát el kell fogadnunk. Ebben az esetben inkább annak váratlan befejezése lep meg s ebben Pulay Máriának fölvilágosodottsága, puritán fölfogása. Vájjon nem ennek az epizódnak tanulsága-e az, amikor Jókai édes anyja puritán nevelése alapján szolgáltat igazságot regényeiben: anyja erkölcsi igazságát költői rigorozitással? V. Móric haladásával szülői ugyan meg voltak elégedve, mégis úgy határozták, hogy a következő évre Pozsonyba adják föl. Ennek az elhatározásnak két oka is volt. Az egyik, hogy a tanulás megviselte, a másik, hogy már németszóra is kellett adni. Édes anyja szorongva látta, hogy Móric csak nem akar telni, hogy arca sáppadt és gyakrabban köhicsel. Az élesebb pozsonyi levegő bizonyosan jót fog tenni, hiszen magában a levegő változás is ajánlatos, amellett Pozsonyban németül is megtanul. Ezek a remények elcsitították aggodalmait, annál is inkább, mert cserébe adták Zsigmondy tanár házához, akinek Viltnos fia viszont Komáromban magyar szót tanút Jókaiék házában. (Folytatjuk.)
