Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-11-10 / 90. szám

1937. november 10.

KOMAROMI LAPOK

S. oldal

Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig

Különlegesen érezteti iezt a jelenséget líránk története, hiszen a líra a legérzékenyebb és legkönnyebben visszhangzó műfaj. A szerint színesedik, gazdagodik és alakul, amint lírikusaink az egyes időszakokban koruk és környezetük hatása alatt állanak. Irodalmunk fejlődése is attól függ, hogy a nemzetnek egyes rétegeit a műveltség hogyan járta át. Látni való, hogy papok, tanárok közül, akik a szelid múzsákkal sűrűbben társalkodtak, nagyobb számban lettek írókká; hogy a köznapi sorsban élők közül előbb az arisztokraták, majd a gazdag nemesek, utóbb a vagyonosabb polgárok kapcsolódtak az irodalomba. Műveltebb egyének, műveltebb társadalmi osztályok egyengetik az irodalom útját, mikor maguk is dolgozni kezdenek és barátokat, híveket, sőt rajongókat szereznek az irodalom számára.

Gondoljunk vissza a XVIII. század derekán észlelt jelenségekre s kísérjük nyomon, hogy az élni akaró nemzet lelkiismerete hogyan kopogtat előbb a tudomány és az irodalom, utóbb a politika és a közélet kapuján. Bőid Péter abban az esztendőben követelte a nemzeti könyvtárt a tudomány számára, melyben a Brilish Múzeum megnyílt és Kazinczy Ferenc születeti. Benkő József már a tudomány aranyszázadát emlegette, Bessenyei György bátor izgatására kői lészelünk már európai levegőben kezdett szárnyalni és Horváth Ádám már drága sajátunkul ismerte föl a népi költészet vadvirágait. Baróti Szabóék nyelvünk prozódiai hajlékonyságát, a testőrírók stílusunk fejleszthetőségét, a németesek és franciások látókörünk tágulásál, Kazinczyék szellemünk fogékonyságát hirdették és igázolták. S ebben a munkában leomlottak a rendi társadalom korlátái. A nemzeti szellem és nyelv pallérozása és mívelése nem volt többé sem kivételes osztályok sem. hivatásos tudós rendek szabadalma, mint a XVII. században. Apolló magyar birodalmában, a magyar Parnasszuson minden író és tudós egyenlővé vált s a főrangúak és előkelő katonák, az egyszerű szerzetesek és prédikátorok, a nemesi rend és polgári osztály tagjai eszményi társaságban tömörültek, mert eszményi céljuk és törekvéseik közösségében és lelkességében eggyek voltak. Tehetségét, önzetlen fáradozását áldozza mindenik a közös oltárra a. nemzeti géniusz szolgálatában. Egyformán testvérek valamennyien s e nemesítő egyenlőség Festetich György helikoni ünnepein és asztalánál szinte intézményes alakot ölt.

Az irodalom és nyelv ügyében folytatott küzdelem mind mélyebb medret vágott s mind erősebb mozgalommá vált, és mint az áradó folyók mellett a talajvíz is emelkedni szokott — átterjedt hatása a nemzeti politika és társadalom határos területeire is. Annál könynyebbon történt ez, mert az európai szellem az új igazságok tüzet gyújtogatta, melyeket itthon a Kalapos király szabadelvűsége is táplált. A haladás vágya legjobban az irritabile genust, az írókat tüzelte, de már fott égett a politikusok szívében is. Az 1790—91. országgyűlés egy új világ Ígéretével kecsegtetett s nemcsak a haladás útját jelölte meg, hanem rámutatott a fejlődés szükségére és előzményeire is. A politikai Erodálom áradata vitatja a teendőket, azok egymásutánját és meglepetésként hirdeti az idők változását. Ez a mozgalom a társasági életre is átterjedt s annak szervezetére és munkába állítására is erős lökést adott, melynek szemmel látható eredménye is lett.

Amit a kalapos király autokratikus an megindítóit s utóda alkotmányos formák közé vont, — a szabadelvűség és a műveltség eszméit, II. Lipól halála után a bécsi kéz készült elfödni a kelő napok sugarait. A hirtelen támadt durva reakció egyik legnagyobb csapása leli a XVIII. század végén már sokai Ígérő magyar jövőnek. Mert a nemzet vezérei tragikus tévedés áldozatául estek s ez volt minden bűne Martinovics társaságának is. Nem vették észre, hogy az új király jiem á régi s hogy a francia forradalom az Isten kegyelméből való monarhákat reakcióba kergeti. Becs fölfogása változott s a társadalom álmatag reformátorait összeesküvőkké, a szabadelvűség tanait veszedelmes tanításokká torzította. így lett a szociális ábrándokból, melyeket azelőtt úgyszólván a trón kárpitja előli* szövögettek, politikai, forradalmi eszme s a fölvilágosodás hívei így estek gyanúba. Becs sohasem tudta megválasztani, még kevésbbé tudta fölhasználni a történelmi pillanatokat.

Az igazságtalanul kiszabott iLélet egy pillanatra megbénította a lelkeket s még az árnyas ligetek énekesei is elhallgattak. Azonban az égő csipkebokor messzire világít s Kazinczy már Kufsteinban saját vérébe mártotta tollát s 2387 napi fogsága után, hogy börtöne megnyílt, idehaza már munkában találta a haza jobbjait. Az idő is kedvezett annyiban, hogy Ausztriát a francia kérdés teljesen lekötötte s majdnem elsodorta, a hazafiak is óvatosabbak voltak, mert áz egyedül szabad mezőn, a nemzeti nyelv és irodalom mezején mozogtak. Hatásuk szinte kiszámíthatatlan. A nyelvújítás nagy küzdelmét eredményesen vívták meg, a tudományos és szépirodalom művelői meggyarapodtak, irányait kitűzték s a külföld szolidaritásába kapcsolták. Komáromban Péezely hagyománya a Tudós Társaságban támadt föl, Knits ár István Pesten (készítette elő a fővárosi élet alakulását, Kazinczy Széphalmot szellemi középponttá telte, Kolozsvárott a nemes erdélyi lélek szervezte az első akadémiai jellegű nyelvművelő társaságot, Pozsonyban a régi tudós világ még dolgozott, Kassán és Patakon, Debrecenben és

Irta Erdélyi Pál

Maros-Vásárhelyt, Pápán és Sopronban, a híres főiskolák körül újabb és újabb szellemi központok jöttek létre. Hírlapok és tudományos folyóiratok indultak meg, színészet támadt úgyszólván semmiből, költők és tudósok mind nagyobb számban és mind több tehetséggel tűnnek föl. Már vannak az egész országot érdeklő irodalmi kérdések és események, melyek mélyítik és általánosítják a műveltség ügyét. S ez a mozgalom is táplálja, részben irányítja, részben előkészíti a politikait, mely. az országgyűlések sürgetésében és az adandó utasítások tárgyalásain foglalkoztatja a megyéket. Az arkádiai pör a Mondolat, Kölcsey bírálatai, Kisfaludy Károly színházi diadalai, a Mareibányi Intézet, a Múzeum alapítása, az akadémiai gondolat érlelése és sok más mindennap közelebb visz a fordulathoz, az 1825-iki diéta összehívásához, mely Zalán futása megjelenésének hatása alatt nyílik meg s az Akadémia alapítása örömében tetőz. Ez a reform-országgyűlés az 1790-iki nagy diétának és az attól számított szabadelvű haladás és nemzeti politika küzdelmeinek ómegája és egyben alfája annak az új politikai iránynak. mely a nemzetet az európai élet szolidaritásába kívánta felvétetni. Két útja volt ennek. A politikában hirdetése annak az akaratnak, bogy a nemzetnek joga van élni és önállóságát kivívni, az irodalomban annak a ténynek igazolása, hogy a nemzet minden akadály ellenére és balsors dacára is megőrizte, kifejtette és kifejteni kívánja szellemi tehetségét, egyéniségét.

Az élniakarás jogával három százados állapot megváltozása járt. Magyarország a bécsi császároktól folyton követelte azt és sokszor fegyveresen is szembe állott velők alkotmányos szabadsága védelmére. Most is el volt tökélve a küzdelemre, de egyúttal megjelölte az utat, melyen járva, békésen, vér nélkül remélte célja elérését. Élni akart nyelvében, társadalmi evolúciójában, végül politikai szabadságában. 1825 előtt a magyar föld még nem rázkódott meg, de már fölismerték a haladás szükségét s emlékeztek a régi dicsőségre, melyet nagy költők fényben állítottak elő. E nagy célra nagy talentumok és nagy erények voltak szükségesek, a nemzetnek minden erejét minden téren össze kellett szednie. Akik kételkednek a faj géniusza tilkos munkásságában, hogyan értik meg és magyarázzák a talentumoknak azt a kivételes bőségét, mellyel a nemzet akkor elárasztatott? A példák fölsorolása fölösleges, a leendő új Magyarország szolgálatára annyi nagy ember állott elő, amennyit más nemzetek életében is ritkán, nálunk csatra XVI. század folyamán lehetett látni.

»A tömeget — írja Kazinczy Gábor — mint a föld a füveket tavaszkor, megtenni az idő; de a választottakat az égben fogamztatja a géniusz, miután, mint híg állapotában az opálon, nemzedékeken keresztül működőit létrehozatalukon. <*) A magyar drágakőnek misztikus létrejöttéről vett hasonlat meglepően érezted, hogy a XIX. századnak talentumokat termő ereje messzire visszanyúló időn keresztül dolgozott. S amint az opál híg anyaga a természetnek rá ható ereje és törvénye alatt csodástüzű drágakővé kristályosodott, úgy formálódott a nemzet telke ama választottakban, kikkel a Géniusz oly gazdagon ajándékozott meg bennünket. Közéjök tartozik Jókai Mór is, de Petőfi és Arany is. Mind a három tüneményes sarja szürkeségben élt kisnemes családjuknak. A polgári foglalkozású Petrovicsok és a hajdúsorban élt Aranyok Istentől áldott fiai mellé kell állítanunk a puha Jókayak fiát és annyi más nagy emberünket, kiket jó sorsunk az új Magyarország apostolaivá rendelt. Hasonlítanak ama szegény halászokhoz és vámosokhoz, kik szintén ismeretlen családok fiai voltak. Mind a hárman vitézkedő ősök ivadéka, Aranyék címerében:

Zárt sisakon s paizson kézben kivont kardú

Nagyfalusi Arany, szalontai hajdú —

Petőfi ősei címerében a szintén könyöklő páncélos kar Larl kardot, Jókaiék címerében bástyafokon álló pattantyús mutal az ősök haditetteire. Az idők változásával megváltoztak a kötelességek és szolgálatok is. Arany, Petőfi és Jókai nem szűkei)!) családjuk, hanem fajtájuk közvagyonából, a nemzeti Géniusz ajándékából nyerték kivételes talentumukat és akkor, mikor a Géniusz az egész magyar nemességet és nemzetet »kívül-belül telerakta szépségekkel.«

Komáromra és a Jókainkra várt az a feladat, hogy a talentumot megoltalmazzák, fölneveljék és annak idején szárnyára bocsássák.

11.

Jókay gyermekkora nemes csaiádaink életének benső meghittségében folyt el. A szeretet melegét minden időben rásugározta a Szombalhy-utcai ház, még azután is, mikor onnan először önmaga, azután édesanyja elköltözött s a ház bátyja, Károly kezén maradt. Ez az egy vonás is emléke és tanúja annak a benső ragaszkodásnak, mely Jókayék házában uralkodott. Odaadó szeretet fogadta és féltő gond vette körül a szülői házban. Szüleinek édes kárpótlása a két Lajoska elvesztése után, testvéreinek büszkesége, a ház népének valóságos gyönyörűség, hogy a sokszor megkönnyezett üres bölcsőnek új gazdája lett. Ez a boldogság nem abból tűnik ki, iiogy komáromi szokás szerint nagy passitát tartottak, hanem abból, hogy mindaddig tartó szeretetté vált, míg a családnak egy tagja is életben volt.

Ami édesapjában régi észjárás szerint puhaság-2

nak látszott, a gyermekszobában s egyéb tulajdonságokkal párosulva, nagyszerű nevelő erőnek bizonyult. Igaz, hogy az apróság babusgatása az édesanya édes gondja szokott lenni, Jókay József mégis ideje javát a kis Móric mellett töltötte. Igaz, hogy az apa hatalmát nem a gyermekszobában szokták keresni, hanem kint az életben, mégis az ő hatalma legteljesebben ott érvényesült. Igaz, hogy az apai tekintélyt ultima rációnak tartogatták a gyerekek nevelése körül, mégis ez a tekintély nem szenvedett csorbát azzal, hogy az apa inkább pajtása, mint parancsolója, inkább gyöngéd dajkája, mint rettegett tanítója lett a kis fiúnak; Jókay József szorgalmas és komoly ember volt, becsületessége messzi földön híres, szerető hitvestárs és takarékos gazda lévén., ezek a polgári erények osztatlan megbecsülést szereztek neki s legfeljebb ha évődtek azon, hogy a kis Móricnak három mamája van. Boldog gyermek, akit hárman szeretnek anyai szívvel, hárman gondoznak anyai gyöngédséggel.

Pulay Márián kívül Jókay József és Jókay Eszter nevelték őt. Az utóbbi lett az ő kis mamája, ahogyan róla megemlékezett. S míg mind a hárman körülötte sátoroztak, egyetlen felhő sem árnyékolta be gyermekéveit. Jókay igen sok időt töltött kis fia mellett, öltözteti, vetkezteti, lehúzogatja kis csizmáját, szórakoztatja az udvaron s ásogat vele a kertben, kísérgeti az utcán, templomba, iskolába, mesél got neki, ha másról nem, az insurrekcióról, megmutogatja könyveit és rajzait, tanítgatja a betűvetésre és a zsoltárok éneklésére, kikocsizik vele Gyaüára. a nagyszülőkhöz, szóval egészen magához szoktatta. Mintha csak érezte volna, hogy néhány rövid esztendőre kell összesürítenie mindazt a gyöngédséget és szeretetet, melyet más apák hosszú éveken keresztül pazarolnak gyermekeikre. Mintha a gyorsan röppenő perceket, a hamar lepergő éveket úgy akarta volna fölhasználni, hogy mindenét megossza vele, amiről azt hitte, hogy elméjét haszonnal, szívét gyönyörűséggel foglalkoztathatja. Ez a gyöngéd és fáradhatatlan édesapa, hogy úgy mondjuk, egészen Móricka számára termett, mert a gyenge, beteges, izzékony, korán érő, magába vonuló és képzelődő gyermekhez nem is illett volna más.

Az ilyen fiút Komáromban már akkor is kései gyermeknek hívták. Pedig ő nem kései, hanem kivételes gyermek volt. Játék és pajtások helyett inkább tanulás s az idősebbek társasága vonzotta. Érdeklődött minden iráni, gyors felfogás és kitűnő memória birtokában nemcsak hamar tanult, hanem jól is megőrzött mindent. Ez a vonás később is jellemzi s megérteti azt a szinte kimeríthetetlen gazdagságát az ismereteknek, melyet műveiben találunk. Ilyen eleven szellemű és mohó vágyú gyermeknek, olyannak, aki még zsarnokoskodni is tudott, mikor mesét akart hallgatni, éppen Jókay Józsefre volt szüksége. Olyan valakire, aki nemcsak ismereteit gazdagítja, de lelkét is állandóan és jótékonyan befolyásolta. Szeretetének! apró ajándékait, melyekkel fia testi gondozását is ellátta, jóval meghaladta azokkal, melyekkel ismeretek után gerjedező vágyát, gyeugéd, sőt félénk lelkét és fogékony elméjét elégítette ki. Ö a maga korában szintén kivételes ember számba ment, a XIX. század elején a nemes urak közűt kevesen váltak be litterary gentleman-nek. Férfias sportok helyett, milyen a vadászat, mulatságok helyett, milyen a kártya, borozgatás, politizálás és korteskedés helyett összeirogatta az akkor kelendő verseket, dalokat, rajzolhatott, olvasgatott, szóval, mint akkor mondták, a széplelkűek közé tartozott.

Többé-kevésbbé minden gyengéd és művelt apáról el iehet az ilyen apró vonásokat mondani, de Jókayról nemcsak azért idézzük emlékezetbe, mert akkor ilyen hajlandóságú nemes úr nem sok volt, de főként azért, mert Móricra s éppen abban a korban gyakorolt eltörülhetetlen hatást, mikor legfogékonyabb és gondozásra legjobban rászorult éveiben járt, s végül, mert az ő példája s hatása nyomán gyermekeire mintegy örökségül hagyta gyámkodásra inkább szoruló testvér j ük lelkiismeretes gondozását.

Különös véletlen, hogy Jókay József idősebb fiában, Károlyban élt tovább s nem Móricban, akivel igen sokkal többet foglalkozott s aki lelke szerint is közelebb látszott hozzá áliani. Móric éppen olyan puhának indult, mint a többi Jókay s ha tehetsége hamarosan ki nem emeli s környezete magául nem ragadja, valószínűleg ő sem válik el otthonától, kis városától s kedve szerint való gyönyörűségeitől. De jó szerencséje és talentuma szinte kivételes harmóniában intézték élete folyását: a közpálya nyilvánosságába sodoriák, honnét az idő árja ragadta magával.

Jókay József nagyobbik fiában, Károlyban él tovább. Alig lehet tévedni az öreg Jókay. jellemzésében annak, aki Károlyt ismerte. Jóságos, szinte nőies lágyságú, puritán férfiú volt; hallgatag, de mélyen gondolkodó, magába vonuló, de befelé minden nemes iránt érdeklődő. A fának idei ága hasonló a tavalyihoz s a fiúban felötlő vonások találnak az apának emlékezetre bízott képéhez. Károlyban édesapja lelkivilága és külső mivoltja öröklődik, Móricban apjának egynémely hajlandósága: a történetek, a rajz és a humor szeretete, csakhogy mesésen gazdagabb környezetben és arányokkal.

''Folytatjuk.)