Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-10-23 / 85. szám

8. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. október 23. SPORT Az őszi bajnokság kérdése dőlhet el a Párkányi TE-Egyetértés DSC mérkőzésén Az első osztályban szereplő Egyet­értés DSC sorozatos szép eredmé­nyeinek, de nem utolsó sorban a .Lé­vai TE és különösen a Galántai SE letörésének az lett a következménye, hogy a holnapi fordulóban eldőlhet az őszi bajnokság kérdése a Párká­nyi TE és az Egyetértés DSC közölt. Vagyis két olyan együttes pályázik ma erre a címre, amelyik közül az egyik tavaly még az utolsó között volt, a másik pedig még csak két éve ját­szik ebben az osztályban. Az EDSC-t csupán csak egy pont választja el a vezető helyen lévő PTE- től és ugyanannyi pontja van, mint a Lévai TE-nek, csakhogy ez a csapat egy mérkőzéssel többet játszott. A lehetőségek a következők: ha'aPTE győz, akkor már bajnoknak tekinten­dő, döntetlen esetén újból egy pont különbség lesz a három vezető csa­pat között és éppen úgy, mint az győzelme esetén, csak az utolsó for­dulóban elért eredmények adnak vá­laszt arra a kérdésre, hogy melyik egyesület szerzi meg az első osztály őszi bajnokságát. A komáromi csapat igen nagy elő­készületeket tesz erre a mérkőzésre, mert azt szeretné, ha a bajnoki cím, kérdése csak az utolsó fordulóban dőlne el, amikor ugyanakkora esélye lesz rá, mint a PTE-nek. A csapat mostani állandóan javuló formájában egyenrangú ellenfele lesz a bajnok­jelöltnek és ha a saját közönség, va­lamint a hazai pálya előnyét vesz­­szük figyelembe, akkor komoly favo­­ritja lehet ennek a mérkőzésnek. A nagy tétért való játék bizonyára igen érdekes és izgalmas küzdelmet fog hozni és remélhetőleg a futball szépségeiben is lesz alkalmunk gyö­nyörködni. A játék vezetésére a déli kerület egyik legjobb bírája, Vargha Ernő van kiküldve. A déli keilt hivatalos hiiei A Dunaszerdahelyi TC-t fölszólít­juk, hogy a katonai vendégjátékjogot kért Takács András játékos igazolvá­nyát haladéktalanul szolgáltassa be. A Nemesócsai Sport és Kultúr Egy­let ama bejelentését, hogy játékos hiá­nyában kénytelen a bajnokságtól visz­­szalépni, az IB tudomásul vette. A Muzslai AC ama bejelentését, hogy játékos hiányában kénytelen a bajnokságtól visszalépni, az IB tu­domásul vette. Az IB határozatából fölszólítjuk a Rapid TE-t, miszerint nyolc napon belül jelenteni tartozik, hogy az ÉSE- vel szemben rendezte-e már a pálya­­pályaviszonyát, mert pálya hiányában kénytelenek leszünk a bajnokságtól visszaléptetni. Az egyesületnek a ke­rület kötelékébe történt felvétele és a bajnokságba való besorozása ahhoz a föltételhez lett kötve, hogy a pálya­viszonyát jelentse be a kerületnek. Mivel ez a bejelentés a mai napig sem történt, meg, az egyesületek panaszá­ra (a délelőtti mérkőzések miatt) utoljára figyelmeztetjük a pályaügy elrendezésére. Bállá Sándor ÉSE11 játékosát a fegyelmi bizottság a D. 19. 1. szakasza alapján túlerélves játék miatt 4 (négy) hét föltételes büntetésben részesítet­te. Tudomásul vette az IB, hogy a Rapid TE—Nagymegyeri SC II. o. bajnoki mérkőzés pályaválasztói jogát fölcserélték. Ezek szerint a tavaszi mérkőzés kerül Érsekújvárban leját­szásra. Az EDSC1I vasárnap Dunaszerda­­helyen játszik bajnoki mérkőzést az ottani DTC ellen. A Zselizi SC azon óvását, hogy a TAFK elleni mérkőzésen szabálytalan volt a labda, a kerület elutasította és így az eredményt a TAFK javára igazolta. A farkasdi pályán vasárnap bíró­verés volt. A kerület szigorú intézke­déseket szándékozik életbe léptetni, többek között a farkasdi pályát liosz­­szabb időre zárolni. Apró hirdetések — A nagyérdemű Ilölgyközönség szives tudomására hozom, hogy nem megyek el Komáromból. Egyúttal ajánlom előnyösen ismert füzőszaló­­nomat. Készítek orvosi rendeletre is legjobb szabású, legszebb kivitelű Princess-fűzőt, csípőszorítói és mell­tartói jutányos árban. Elberiné Fűzőszalón, Kiscsapé u. 8. Nem óvott a KFC, csupán panaszt adott be a divízió bizottsághoz a ruttkai botrány miatt Közgazdaság . október 23. Lapunk szerdai számában a ruttkai mérkőzésről szóló tudósításunkban részletesen ismertettük azokat a kül­ső behatásokat, amelyek a mérkő­zés sorsát eldöntötték. Több napilap sportrovatában olyan hírek jelentek meg, hogy a RFC megóvta a mér­kőzést. Hiteles forrásból arról értesülünk, hogy a RFC vezetősége tényleg fog­lalkozott az óvás gondolatával, de mivel annak csak akkor lehet sikeres eredménye, ha a mérkőzést vezető bíró jelentésében is részletesen tar­talmazza a botrány leírását — már pedig ezt kifelejtette a bíró — arra Mi lesz a KFC |11—Nagy­­megyeri SC bajnoki mér­kőzéssel? A déli kerület által nem régiben megejtett pótsorsolás szerint most va­sárnap a KFC pályán kellene leját­szani a KFC 11—Nagymegyeri SC má­sodik osztályú bajnoki mérkőzést. A KFC vezetősége így nagy meglepetés­sel értesült a mérkőzés megrendezé­sére köteles EDSC vezetőségétől, hogy a mérkőzést nagy anyagi kiadásai mi­att nem hajlandó megrendezni. A KFC nem vette és nem is vehette tudomásul ezt az önkényes intézke­dést és azonnal érintkezésbe lépett a kerülettel. Mint tudomást szerez­tünk, a kerület express levélben kö­zölte az EDSC-bal, hogy a mérkő­zést okvetlenül köteles a PTE—EDSC első osztályú bajnoki mérkőzés előtt megrendezni, mert ellenkező esetben minden felelősség őt terheli. Mivel azonban időközben már meg­jelentek a hirdetmények és azokon előmérkőzésként a Haladás—EDSC ifj. csapatok közti játék van feltün­tetve, nem tudjuk, vájjon az EDSC milyen álláspontot foglal el a kerület döntésével szemben. A KFC a válogatott nap miatt va­sárnap pihenteti játékosait. Október 28-án azonban barátságos mérkőzést fog játszani a helybeli katonai vá­logatott ellen. A Lévai TE megóvta az Ipolyságon elveszített mérkőzését. A kerület helyt adott az óvásnak, mivel beigazolást nyert, hogy Hacker bíró órahiba mi­att kb. 8—10 perccel előbb fújta le a mérkőzést és annak újrajátszását ren­delte el, még pedig október 24-én. Gyakorló bírói vizsga lesz október 31-én, délelőtt fél 11 órakor a rác­kerti pályán. az álláspontra helyezkedett, hogy a sportszerűség megvédése érdekében csupán csak panasszal él a diviziós bizottságnál és abban kéri a Ruttkai FC példás megbüntetését a történlek meg nem akadályozása és néhány já­tékosának fegyelmezetlen viselkedése miatt. A terjedelmes panaszt kedden dél­után nyújtotta be a KFC a diviziós bizottsághoz. Komárom igen nagy ér­deklődéssel tekint a beadvány elinté­zése elé és majdnem biztosra veszi, hogy a diviziós bizottság ebben a kérdésben is éppen olyan szigorú döntést fog hozni, mint sok más ha­sonló esetben. A diviziós bajnokság állása E o N C/3 +-» r V >. oj ’S o 2 <u N •n 4> . . ZZ o o a "O «3 KS N t/3 c o Z tü > < x: 0. 1. TTS 3 5 2 1 19:9 12 2. Fülek 7 4 2 1 16:10 10 3. Tapolcsány 9 4 2 2 19.14 10 4. SK Zsilina 8 4 1 4 18:14 9 5. LAFC 8 4 1 3 16:14 9 6. Vas 8 3 2 3 15:22 8 7. Rapid 8 3 1 4 19:15 7 8. KFC 8 3 1 3 15:15 7 9. ÉSE 8 3 1 3 12:14 7 10. FC Vrútky 10 3 1 6 13:24 7 11. ZTK 8 2 0 6 9:20 4 Egyetlen diviziós mérkőzés lesz va­sárnap. Ekkor játsszák le ugyanis Trencsénben a szeptemberben félbe­szakadt Trencséni TS—Füleld TC mérkőzést. Az eredmény rendkívüli fontossággal bír az őszi bajnokság) kérdésére. X Üjabb 3000 vagon rozsot hoznak be Romániából. Hogy Csehszlovákia rozselláíása körül zavarok vannak, azt már augusztusban megírták a la­pok, dacára annak, hogy a Gabona­társaság erről a tényről nem igen szeret nyilatkozni. Mint ismeretes, ed­dig 4500 vagon rozsot hoztak be az országba Romániából, ami világosan bizonyítja, hogy Csehszlovákia rozs­­behozatalra szorul. Szakkörök értesü­lése szerint most újra 3000 vagon rozs vásárlására vonatkozóan folynak a tárgyalások s később még körülbe­lül ugyanilyen mennyiség megvásár­lására fog kerülni sor. Ezzel kapcso­latban meg kell jegyeznünk, bogy a romániai rozs behozatalára vonatko­zóan az adóleszállílás vagy hitelezés kérdését a csehszlovák kormány még mindig nem döntötte el. A Lidové Noviny szerint a Romániából impor­tált rozs nemcsak drága, de rossz is, 150 vagonból 42-őt vissza kellett uta­sítani. X A kisálltául gazdasági tanácskozá­sa. A gazdasági kisantant október 11-től 19-ig megtartott tanácskozásán a munkaprogramban feltüntetett kér­dések letárgyalására bizottságok ala­kultak. Maga a gazdasági tanács is tartott plenáris ülést. A tanács az áru­csereforgalom emelkedő irányzatát állapította meg s megelégedéssel vet­te tudomásul, hogy a gazdasági köz­pont működése szép eredménnyel zá­rult. Megállapították a jövő munka irányvonalait és határozati javaslatot fogadtak el a három állam szociális együttműködésére vonatkozóan. A gaz­dasági kisantant legközelebbi ülését február 23-án, Bukarestben fogják megtartani. X Mérlegülés a Gabonatá! saságnál. A Gabonatársaság október 25-én tart­ja mérlegülését. Az ülésen jóváhagy­ják az 1936—37. évi nyereség- és vesz­teségszámlát, s az 1937. június 30-án lezárt mérlegszámlát. A társaság tiszta nyeresége körülbelül 3 milliót tesz ki. A közgyűlést november elején fog­ják megtartani. X A gyümölcsös telepítéséről, a jó gyümölcsfaoltványokról és annak he­lyes ültetéséről ír a »Növényvédelem1 és Kertészet« legújabb száma. Cikke­ket közöl még a gyümölcs egy új eltartási módjáról, a legjobb málna­­fajláról, az őszibarackfa metszéséről, a kajszibarackfa termesztésről, a fil­léres madárvédelemről stb. A színes műmellékletet is közlő két szaklapból a »Növényvédelem« kiadóhivatala (Budapest, V., Vécsey-u. 4.) díjtala­nul küld e lapra való hivatkozással egy alkalommal mutatványszámot. X Szerződés felmondás a dunai hajózásban. A román tengerhajózási társaság a dunai hajózási társaságod nak a napokban 1938. március else­jére fölmondta a fennálló forgalmi szerződést. Ezt a felmondást a Cseh­szlovák Dunagőzhajózási Társaság ma­gatartása idézte elő, amikor kijelen­tette, hogy nem csatlakozik azokhoz a megállapodásokhoz, amelyek hivat­va leltek volna megállapodást létesí­teni egyrészt az adriai kikötők, más­részt Sulina forgalmát illetően. Ä csehszlovák vállalat magatartását az­zal indokolja, hogy a román vállalat nem volt tekintettel Csehszlovákia kiviteli érdekeire. A panaszokra a ro­mán hajózási társaság azzal válaszolt, hogy az összes dunai hajózási társa­ságoknak fölmondta a szerződést. A1 helyzet ma az, hogy a csehszlovák vállalat teljesen elszigetelten áll, fő­képpen amaz oknál fogva, hogy füg­getlensége a jövőben még kevésbé vatt biztosítva, mint eddig. X Allatvásárok. Október 25-én ál­latvásárok lesznek Érsekújvárt, Gú­­tán, Ipolyságon. Október 26-án Gá­lán tán. Október 27-én Nagymegyeren. X Mezőgazdasági kényszeregyezsé­gek. Bulajcsik Lujza Izsa (ógyallai járásbíróság). — Illés István Szimőí (komáromi járásbíróság). — Borsosné szül. Kurucz Aurélia Izsa (ógyallaí járásbíróság). — Bulajcsik András Izsa (ógyallai járásbíróság). — Kap­­lóczky István Jászfalu (ógyallai járás­bíróság). — Thoroczkayné szül. Ordó­­dy Ilona Bagota (ógyallai járásbíró­­ság). — Barák Erzsébet ÉrsekujvájC (érsekujvári járásbíróság). Bárki lizezer Kc-1 nyerheti közelebbi felvilágosítást nyújt: Mórocz Péter rádió, elektro és mechanikai szaküzleie Masaryk u. 15. Telelefon 44. Nagy választékban a legmodernebb typusú rádiókészülékek. Öreg rádiókészüléket magas árban becserélek. Rádiók alkalmi vétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom