Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-10-06 / 80. szám
1937. október 6. KOMAROMI LAPOK 3. oldal. HÍREK Október hatodika a magyar nemzet történetének szomorú gyásznapjamrrt ezen a napon végeztél; ki az aradi várban az 184-8/4-9. évi szabadságharc tizenhárom hős tábornokát. Mikor a dicsőséggel végiyküzdött szabadságharc vitéz csapataival nem bírt megmérkőzni az osztrák sereg, az oroszokkal szövetkezett, akik olyan nagy számban jöttek Bécs segítségére■, hogy a győzelmes, de maroknyi magyar sereg kénytelen volt fegyvereit a túlerő élőit lerakni. S mikor október 4.-én Komárom vára is megadta mayát, Haynaa császári teljhatalmú kormányzó véres bosszút állott azokon a hős vezéreken, akik a harcok alatt diadalmasan vezették csapataikat az osztrák eilen. Az aradi várban tizenhárom magyar tábornokot börtönöztek be, akiket az osztrák haditörvényszék halálra ítélt. Közülök négyet »kegyelemből« jabelövettek, kilencet pedig felakasztottak. Az ítéletei hűtlenség, esküszegés és felségsértés ürügye alatt mondta ki a haditör vényszék és október 6.-án reggel hajtották végre. Előbb Kiss Ernő, üessewfjy Arisztid, Sch weld el József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest az aradi vár északi sáncában agyonlőnék, azután pedig a vártól délre eső síkon Aulich Lajos, Nagy Sándor lózs ■’/, Török Ignác, Pöltenberg Ernő Knézich Károly, Leiningen Károly gróf, Lahner György, Damjanics János és Vécsey Károly tábornokokai felakasztották. .1 tizenhárom vértanú magaviseleté az utolsó percig oly nagy lelkierőre és emelkedettségre mutatott, amit a katonai bátorság egyedül nem adhat, hanem az a ludat, hogy nagy ügy szolgálatában vesztik életüket. A magyar nemzet minden időben"* mélységes kegyelettel emlékezik az aradi tizenhárom vértanúra, akiknek magasztos példája minden magyar előtt örökre tisztelt marad. 1849. október 6.-ka a fájó emlékezés napja minden magyarnak, de egyben lelkesítő példája az ■ önfeláldozó nemzethű ségnek, melyből minden szabadság szerető nép tanulhat. — Káplán! áthelyezés. A nagyszombati római katolikus egyházi főhatóság Horák Antal káplánt, akit nemrég helyezlek Komáromba, áthelyezte Garamkövesdre. Az helyezés szükségességét azzal indokolták, hogy október 1-én 14 káplán vonult lie katonának. Március elsején azonban ismét visszahelyezik a negyedik káplánt Komáromba. — Halálozás. Mint lapunk zártakor mély részvéttel értesülünk, K |a r c s a y Miklós m. kir. kormányfőtanácsos, az egyesített Esztergom és Komárom Vármegyék nyug. alispánhelyettese, október 5-én Budapesten elhunyt. A megboldogult a régi Komárom vármegyéi nek volt sok éven át kiváló közig, tisztviselője s mint vármegyei főjegyző került Esztergomba az egyesített vármegye szolgálatába. Palkóvich alispán halála után alispán helyettes lett, majd! (nyugalomba vonult. Temetése október 6-án lesz Budapesten a farkasréti tejmetőben. Volt tisztviselőtársai és régi, barátai igaz fájdalommal értesülnek haláláról, mely életének 6o-ik évében következett be. Áldás emlékére! HOGYAN VÉDEKEZZÜNK AZ INFLUENZA ELLEN? a csecsemőkortól az aggkorig. A meghűléses betegségek megelőzése Irta: Dr. Müller Vilmos főorvos. A tartalomjegyzékből: Hogyan védekezzünk az influenza ellen? Házi gyógymódok. Tüdő- és mellhártyagyulladás. Az orr nyálkahártyájának fontos szerepe a meghűléses betegségek megelőzésében. Lázas beteg gondozása. Szellőztetés. Priesnitz borogatás stb. Ára 7 80 Ke Kapható az »UNIO« könyv- és papiri kereskedésében, Komárno—Komárom, Masaryk u. 29. Telefon 80. — A Dalegyesület ínűködökarúnuk ülése. A Komáromi Dalegyesület működő tagjai október 4-én, hétfőn este tartották ülésüket, amelyen a működőkar újra megalakult. A szép számban megjelent dalosokat F ü 1 ö p Zsigmond elnök üdvözölte szívélyes szavakkal, majd rámutatott azokra a feladatokra, amelyek a Dalegyesület és működőkara előtt állanak a jövő évben. A Dalegyesület 1938-ban ünnepli ineg fennállásának 75-ik évfordulóját s ugyanakkor a Magyar Dalosszövctség Komáromban tartja IV. országos dalosünnepélyét s ezek az ünnepélyek nemcsak az egyesület tisztikarát, választmányát, hanem legelsősorban a működőkart teszik ismét nemes próbára. Meg van győződve arról, hogy a működőkar ezúttal is méltó fog maradni feledhetetlen emlékű derék elődeihez és a Dalegyesület szent hagyományaihoz s a magyar dal országos ünnepét a legnagyobb sikerrel fogja előkészíteni. Arra kéri az elnök a megjelenteket, hogy az ujraalakuló működőkar feladatának és hivatásának tudatában komoly elhatározással és a lelkeket felemelő cél érdekében a legnagyobb lelkesedéssel és ügybuzgalommal munkálkodjék. Majd röviden ismertette a Dalosszövetség közgyűlésének lefolyását s melegen üdvözölte Schmidt Viktor karnagyot abból az alkalomból, hogy a Dalosszövetség országos alkarnagynak választotta meg, s egyben felkérte, hogy a következő egyesületi év művészi programját ismertesse. A karnagy bejelentette, hogy a működőkar a november hóban végbemenő Jókai szobor leleplezésénél fog közreműködni, a tavasszal nagyszabású' jubileumi filharmonikus hangversenyt rendez, amelyen a megszervezendő vegyeskar is szerepelni fog, majd a jubileumi ünnepség programját vázolta, amelyből kiemelendőnek tartja a monstrekarszerenádját. Végül az országos dalosünnepély díszhangversenyén előadandó összkarok és magánkarok betanulása képezi a működőkar feladatát. Kérte a tagokat, hogy minél pontosabban járjanak el a próbára, mert a pontosság és szorgalom a siker titka. A működőkar a karnagy bejelentését lelkesedéssel fogadta s nagy örömet váltott ki a vegyeskar megszervezésének terve. Ezután egyhangú lelkesedéssel kimondották, hogy a működőkar az 1937—38. évre ujraalakul s a próbák idejét hétfő és csütörtök esti 8 órájában határozták el. Hétfőn a tenorok, csütörtökön a bassus szólamok próbáznak. Végül a működő tagok sorába egyhangúan G o 1d - ring Samut, Rozs Józsefet és S i d ó Józsefet vették fel. A gyűlés lelkes hangulatban Fülöp elnök buzdító szavaival ért véget. Alkalmi vétel: Bontásból nyert építkezési anyagok: tégla, vályog, épületfa, hulladékfa,ajtók,ablakok olcsón kaphatók Királypüspök ucca (Bencés gimnázium mellett) — Személyi változások a Szociális Testvéreknél. Szeptemberben eltávozott Komáromból Iíácser Erna szociális testvér, aki több éven keresztül fejtett ki áldásos tevékenységet részint a Liturgia kereskedés vezetésében, részint a Kariíaszban s a Leánykörben. A Szociális Testvérek Társulata Pozsonypüspökiben új házat nyitott s ide helyezték a népszerű Erna testvért. Helyébe Svonavee Michaela és Wick Bea la került. Boroshordók, raktár- valamint transporlhordók minden nagyságban azonnal töltőképes jutányosán kapható abraktár Pilsen, Prága Bratislava és Pezinok. Liebermann Testvérek, Bratislava, Klobucnícka L Tel. 25-24 Másfélezer munkanélküli Komáromban, háromszázhusz a járásban A munkanélküliek szeptember havi statisztikája a komáromi járásban így alakult: Ä komáromi járás területén összesen 320 munkanélkülit tartanak Nyilván. A többi alkalmazást kapott az őszi munkálatoknál, építkezéseknél, csatornázásnál. Ezek közül: Gúta 56,; Örsujfalu 37, Nagymegyer 15, Gsallóközaranyos 15, Szimő 164, KoLozsnémia 1, Nagykeszi 32 munkanélkülit számlál. Aránytalanul több' a munkanélküli Komárom városában, ahol jelenleg 1413 munkanélküli van. — Köszönetnyilvánítás. A Szakszíerviezetek Szövetségének komáromi csoportja Masaryk G. Tamás első köztársasági elnök emlékezetére 200 Kc-t s a Csehszlovák Dunahajózási Társaság hasonlóképen Masaryk első elnök emlékezetére a tuberkulózis elleni Masaryk Liga helybeli fiókjának 600 Kc-t ajándékozott, ínely szíves adományokat ezúton köszöni meg a Liga helybeli fiókja. — A Csehszlovák Dunagőzhajozási Társaság Masaryk első elnök elhunyta alkalmából egyesületünk céljaira 600 Ké-í, a folyamhajózási kirendeltség hivatalnoki kara too Kc-t, a kikötő munkások pedig ugyanazon célra koszorú megváltás címén 500 Kc-t voltak szívesek adományozni, mely szives adományokért ezúton mond köszönetét a helybeli Csehszlovák Vöröskereszt Egyesület elnöksége. A nagyérdemű közönség szives tudomására adom, hogy Komarnoban, Klapka tér 9 sz. alatt modernül felszerelt fogászati műtermet nyitottam. Kérem a nagyérdemű közönség szives támogatását. Schimek Oszkár fogtechnikus. — A dunamocsl SzMKE-cs sport előadásai. A dunamocsi SzMKE- szervezet megkezdte őszi kultúrévadját és máris több sikeres kultűrelőadást rendezett. Legutóbbi előadásán Bíró Camilló elnök a kultúra fejlődéséről tartott előadást: »Az ősembertől napjainkig címmel, Dobó Dezső lelkész Jókai Mórról élvezetesen beszélt. Nehé> Ferenc »Bort, búzát, békességet címen érdekes, időszerű helyi beszámolót tartott. Majd Nehéz bereue és Dobó Dezső Petőfi Sándor és Kelembéri-verseket szavalt. Az előadás annyira tetszett a közönségnek, hogy a tagok száma erősen megszaporodott. — Gombaszögi Frida a SzMKE füri szüreti mulatságán, A nemrég megalakult füri SzMKE-csoport igen Lelkesen végezte munkáját az elmúlt szezonban s számos kul túrelőadást, szinelőadást tartott. Az idei szezont szüreti mulatsággal kezdte meg, amelynek nagy sikere volt. Vasárnap nagy felvonulással kezdődött az ünnepély, a rendező lányok egyforma babos ruhában jelentek mieg s a táncos legények s leányok a füri kastélyában tartóz kodó Weisz Fülöp vezérigazgató s vendégei előtt mutatták be táncaikat. A füri kastély vendégei, közöltük Gombaszögi Frida, az EST- konszern tulajdonosa, nagy tetszéssel nézték a deli táncosokat és számos fényképfölvételt készítettek a SzMKE szüreti mulatságának résztvevőiről. — A katolikus Leánykor Ve ni Sancte-val kapcsolatos évnyitó ülésén meleg szeretettel ünnepelte új lelki vezetőjét, Hájas Gábor káplán, mariánumi igazgatót. Elhatározták, hogy üléseiket minden vasárnap délután tartják a szent Anna zárdában. Felkérik a kai. háziasszonyokat, hogy a náluk alkalmazásban levő leányokat a Leánykörbe küldeni szíveskedjenek. mintaképen, lO-szeri használatra portóköítség előzetes beküldése ellenében küld a . „ .**,1 •>. GIBBS vezérképviselet Prah3Ü , Xiímeotská 7 — A komáromi kikölőimmkás tk Masaryk elnök emlékének. A komáromi kikötői munkásság Masaryk elnök emléke tiszteletére gyűjtést rendezett, melynek bevételét ÍOOO Ke bevételét virágadoniány helyett, egyenlő részben a tuberkulózis elleni komáromi Masarvk-szövetségnek és a komáromi csszl. vöröskereszt egyletnek adományozta. A kikötőparancsnokságnak a személyzete ehhez külön 200 ívé ö.szszeggel járult, melyből 100—100 Kc-t a fent nevezett jótékonycélú egyleteknek adományozott. — A Palkovich Diákincnza köszöneté. A Diákmenza pénztárába a következő adományok érkeztek: Kállay Endre dr. 50 Ke, Steiner István 100 Ive. — A nagylelkű adományokért hálás köszönetét mond és a szíves pártfogók további jóindulatát kéri a Diákmenza igazgatósága. — Nagy tűz Szitáson. Szilasop, Lakszakállas melleit október 2-án este hatalmas tűz pusztított. Este kilenc órakor kigyulladt Végh Mihály gazda kát óriási szalmakazla. A tűz meszszire megvilágította a tájat s az azonnal kivonult tűzoltóság megfeszített munkájának köszönhető, hogy a házakra is át nem terjedt. A kár mintegy 10.000 korona. A tüzel valószínűleg gyújtogatás okozta, bosszúból. Mi az élet nagy problémája? A nő fogamzóképes és terméketlen napjainakpontos meghatározása GyeRmeKeT AKAROK...! A fogamzóképes és a terméketlen napok meghatározására szolgáló irányító táblázat 9 ábrával Irta: FÖLDES LAJOS dr. szülész-nőorvos, az Országos Gyermekvédő Liga anyaotthonának főorvosa. A tartalomjegyzékből: A biztos fogam* zás és a fogamzást gátló körülményekről. Vérszegénység. Elhízás. Fiú lesz-e avagy leány? Férfias külsejű nők. Hüvely- és méhhurut. Jódinjekciók. Daganatok. A vérbaj és a gyermekáldás. A férfi szerepe a terméketlenségben. Akadálya-e a fogamzásnak a méh előrevagy háltrahajlása? Lehet-e méhenkivüli terhesség után foganni ? Mennyit használnak a fürdők a meddőség ellen ? Mit tegyen az a nő, aki sohasem, tudja, kihordani magzatját ? Ara 12 Ké Kapható az »UN IO« könyv- és papír - kereskedésében, Komárno—Komárom, Masaryk u. 29. Telefon 80, I