Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-09-11 / 73. szám
6. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. szeptember ÍT. HÍREK — A zsidók hosszúnapja. A zsidók engesztelő napja, Jom Kippur, vagy Hosszúnap, amely legnagyobb ünnepnapja a zsidóságnak, az idén szeptember 15-én, szerdán lesz. Az ünnep már előző nap, kedden este beköszönt és az ájtatos zsidók már e pillanattól kezdve ünnepelnek. De ezt az ünnepet kivétel nélkül minden izraelita vallású ember megünnepli. Az engesztelődés szigorú böjttel van öszszekötve, aminek az a jelentősége, hogy a megtérést és töredelmes megbánást fogadó hitsorsost kibékítse Jehovával. Az ünnep az igazi bűnbánóknak bűnbánatot hirdet s a zsidó templomok megtelnek a hívek seregével, akik egész napon át imádkozással töltik el az időt. — Presbiteriumi ülés a ref. egyházban. A komáromi református egyház presbitériuma szeptember 7-én! Galambos Zoltán lelkész és Fiilöp Zsigmond lőgondnok együttes elnöklete mellett ülést tartott, melyen a lelkészelnök bejelentette, hogy az egyházmegye szeptember 16-án Komáromban tartja közgyűlését s kérte a presbitériumot, hogy arra egy képviselőt küldjön ki. A presbitérium Mórocz László helyettes gondnokot küldte ki a közgyűlésre. Az október 11-én, Nernesiiodoson tartandó presbiteri konferenciára vonatkozó meghívást az egyháztanács tudomásul vette. Az egyházmegyei és egyházkerületi tauácsbírói karban megüresedett • helyek he töltésére nézve a presbitérium megejtette a szavazási és az egyház kettős szavazatát a következőkre adta: egyházmegyei lelkésztanácsbírók Csekes Béla egyházmegyei főjegyző szapi lelkész, Nehézy Károly kisujl'alusi lelkész, világi tanácsbírók Darányi György földbirtokos és László Zsigmond pozsonyi nyug. állami tisztviselő, gondnok. Egyházkerüleli lanácsbírók Pap K. Árpád íarkasdi lelkész, Antal Gyula lévai lelkész, Csorba István dr. nemesócsai földbirtokos, Tóth Kálmán ny. ezredes, Illiefalvy V. Aladár dr. ny. főgimn. tanár. Kerületi világi aljegyző Csekey János ny. intéző, zsinati tanítóképviselő Győrffy Lajos negyedi ig. tanító. Lelkészelnöknek a hitoktatás beosztására vonatkozó jelentését a presbitérium tudomásul vette, mely után néhány adókérelmet intézett el a presbitérium. Az adóhátralékosok névsorát a presbitérium tudomásul véve, elrendelte, hogy az a végrehajtási eljárás megindítása végett az egyházmegye esperese utján a polgári hatósághoz megküldessék. — A Katolikus Kör szeptember hó 9-én tartotta évadnyitó választmányi ülését Kocsis Károly elnöklése mellett. Az ülés folyó ügyekkel és a küszöbön álló léli napok előkészítésével foglalkozott. Elhatározta, hogy minden második pénteken előadó és vilaestékcl, vasárnaponként pedig teadélutánokat rendeznek a klubélet felélénkítése céljából, de megismétlik az eddig oly jól bevált társasvacsorákat is. — Tanílóválasziás. A községi iskolaszék szeptember 8-án tartott ülésén a Brauner József nyugdíjaztatása folytán megüresedett községi tanítói állásra Fische r György kisegítő tanítót választotta meg. — Ünnepi istentiszteletek. A komáromi izr. hitközség kultuszbizottsága értesíti a hitközség tagjait, hogy az engesztelő ünnepi istentiszteletek a következő időkben tartatnak meg: 1 t-én, az ünnep előestéjén 5 óra 30 perckor hilszónoklattal; 15-én reggel 6 órakor. f — Hétfőn nyílik meg a városi magyar közkönyvtár. A szokásos nyári rendezési szünet véget ért és a komáromi városi magyar közkönyvtár hétfőn nvilik meg a nagyközönség részére. A szünet alatt javítási, könyvkötészeti és selejtezési munkálatok folytak. Megjegyezzük, hogy amíg az összes nyilvános közkönyvtárak kéthónapos szünetet szoktak tartani, a komáromi közkönyvtár szünete csak egy hónapig tart, hogy a közönség minél több időt fordíthasson az olvasásra. — Elkobozták a Barázdái. Az országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt központi hivatalos lapját, a Barázda—Magyar Néplap c. hetilapot, szerdán a pozsonyi államügyészség elkobozta. A lap második kiadást adott s e példányt küldte meg előfizetőinek. — Halálozás idegenben. Mint őszinte részvéttel értesülünk, dr. N emesszalóky (Frischmann) Lajos m. kir. nyug. ezredorvos San-Remoban 53 éves korában váratlanul elhunyt. Komáromi kortársai közül sokakat fűzött hozzá ifjúkori barátság és nagyrabecsülés. Nemes karakter és erős akarat voltak értékes tulajdonságai. Mint tényleges honvédszázados határozta el, hogy az orvosi pályára lép és minden nehézséget leküzdő szívóssággal és akaraterővel vitte keresztül elhatározását. A háború után kilépett a katonai szolgálatból és éveken keresztül folytatott orvosi gyakorlatot Bősön, Farkasdon, majd Negyeden. Súlyos betegsége miatt azonban kénytelen volt orvosi működését beszüntetni és azóta állandóan külföldön keresett gyógyulást. Elhunytál egyetlen nővére ifj. Nagy Jánosáé sz. Frischmann Ella és sógora ifj. Nagy János bankigazgató gyászolják. Húrom motor-tankhajói bocsátanak tme Komáromban A Csehszlovák Dunagőzhajózási Társaság a komáromi Skoda-hajóépílö gyárral együttesen három motorostankhajót bocsát vízre szombaton délelőtt. A három hajó neve: Slur, Stefan Moyzes és Vajansky. A hajókeresztelön s vízrebocsátásán megjelennek Ilodzsa Milán dr. miniszterelnök, Dérer dr. Dosztéllek s Naumann miniszterek. A vízrebocsálás szombaton déli félegykor fog megtörténni, ünnepélyes keretek között, a pozsonyi s prágai küldőitek, valamint a dunahajózási vállalatok kiküldötteinek részvételével. — Rosszul biciklizett: elveszhette a félszeme világát. Nagy Mihály, nagybodoki, 35 esztendős hajószakács kerékpáron ment Bős községből Csallóközaranyosra, ahová szolgálata hívta. A Duna töltésén kerékpározott a vaksötétben s mivel igen sietett, járművének pedig lámpája nem volt, nekihajtott teljes erővet egy töltés-elzáró sorompónak. A hatalmas ütés következtében elveszítette jobbszeme világát, homlokcsontja betörött s így eszméletlenül gurult le gépével együtt a magas töltésről. Szolgálatot teljesítő pénzügyőrök találtak rá hajnalban, akik először Kistél pusztára szállították be, majd a komáromi kórházba. Megállapították, hogy Nagy Mihály ittas állapotban ült fel a kerékpárra. — Október végéig meg keií kötni a tanoncok szerződését. A 259. számú ipartörvény a tanonciskolába való felvételt akként szabályozza, hogy a szerződést kötött tanulók közül minden tanévben csak azok vehetők fel a tanonciskolák egyes osztályaiba, kik legkésőbb október hó végéig kötötték meg tanoncszerződésüket. A később szerződők azon tanévben már nem vehelők fel, csak a következő tanév elején. Ebből az a hátrány származhatik, hogy az október hó után szerződött, be nem iskolázható tanoncok egy évet elveszítenek, tanoncidej ükkel párhuzamosan nem fejezhetik be. tanonciskolái tanulmányaikat s így a felszabadulásuk alkalmával nem juthatnak a tanonciskolái végbizonyítványaikhoz, ami a fenti ipartörvény értelmében az önálló iparjog szerzésének egyik kelléke. A kereskedői vagy iparospályákra lépni szándékozó tanulók, illetve azok szülei érdekében a tanonciskolák felügyelőbizottsága figyelmezteti az érdekelteket, hogy az iparos vagy kereskedői pályákra lépni szándékozó tanulók július, augusztus vagy szeptember hóban, de legkésőbb október hó végéig kössék meg tanoncszerződéseiket, hogy a következő tanévre a tanonciskolába felvehetők legyenek. A Komáromi Ház- és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei Az. adózás terén, tekintve különösen azt, hogy pénzkérdésről van szó, csak cgyl'élc mértéknek szabad lennie, kétféleképen mérni nem lehet, mert az adózás terén az igazságnak feltétlenül érvényesülni kell.. Midőn ezen konkrétumot megállapítjuk, annál sajnálatosabban érintenek az olyan tények, amelyek ezzel teljesen ellentétben állanak, mert azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy éppen az adózás terén nem mindig aikalmaztatik az egyenlőség, az igazságosság elve. Itt van a városi vízdíj, hát igazságosan van a vízdíj az adófizetőkre kivetve? Míg az adófizetők nagy része a nyers házbérjövedelem 10 százalékát fizeti vízdíj címén, addig egy másik rész, ahol a város vízmérő órát szereltetett fel, az elfogyasztott víznek köbmétere után 3 koronát fizet. Hát hol van itt az igazság, mikor a város az egyiknek 1 koronáért, a másiknak meg 3 koronáért adja a vizet. Mindenhol az egész világon, ha valaki egy cikkből nagyban vásárol vagy fogyaszt, ennek természetes következménye, hogy olcsóbban kapja, csupán nálunk van ennek a megfordított ja. Nem lehet mentség a városra nézve az, hogy ez felsőbb rendeletre történt, mert az a felsőbb rendelet bizonnyal nem mondotta azt, hogy adófizető és adófizető között különbség tétessék, s Péter olcsóbban kapja a vizet, IJáf pedig drágábban. Feltétlenül meg kell találnia a városnak a módot arra, hogy a fontos közszükségleti cikkhez mindenki egyforma áron jusson, akár vízórával, akár pedig a nélkül. Nem tűrheti az a pár kiválasztott fogyasztó, aki vízóra után fizet, hogy a többi fogyasztóra eső rezsiköltséget is rajta hajtsák be, s az ők aránytalan megterhelésük árán tartalékalap létesíttessék. Pozsonyban az elfogyasztott víz köbmétere után 1 korona 80 fillért fizetnek, Kassán meg pláne a háború előtti vízdíjak még ma is érvényben vannak csekély százalék pótdíj hozzászámííásával. Már pedig a mi városunk a fent említett városokhoz kereseti viszonylatban nem is hasonlítható. Ezen magas vízdíjak fenn nem tarthatók, hiszen már egyéb terhekkel is annyira sújtva vannak, hogy ezeket a díjakat a polgárság már tovább viselni nem képes. Hiszen jogosan tarthatna a város — amint hallatszik is — attól, hogy a vízórások maguk gondoskodnak vízellátásukról olyként, hogy villanyerőre szivattyút állítanak, s a megtakarított vízdíjak a befektetés költségeit mar az első évben fedezni fogják, — annál is inkább, mert hiszen majd mindegyiknek saját kútja is van. Mint halljuk, az érdekeltek a napokban voltak a kormánybiztosnál, sírásba fektetett memorandummal kérték sérelmeiknek az orvoslását. Mi nem akarunk szőrszálhasogatók lenni, mi nem keressük a kákán is a csomót, de igenis keressük az igazságot, s követeljük az egyenlő elbánási rendszert. Hisszük, reméljük, hogy a város kormánybiztosa méltányolni fogja a beadott kérelmet s végre meg fogja találni a modus vivendit az igazságtalanság megszüntetésére s az egyenlő elbánási rendszer érvényesítésére. Bocz Béla. Dr. Betűi Svábhegyi Gyermek'jznnaicnuma. Budapest I. Mátyás király ül-Lauru úí 1. A legtökéletesebb gyógyulást és üdülést biztosítja fiúk és lányok számára. Egész éves üzem. — Tökéletes modem koníort. Központi fűtés. Valamennyi diéta. Elemi iskoláztatás. Nyelvoktatás. — Rekonvaleszcens, hőemelkedéses, mirigy es, nervozus gyermekek számára; rossz evőknek és túltápláítaknak. — Sportok, sportoktatás és saját sporttelepek. Télen si, ródli és jégpálya. — A mérsékelt ellátási díjban mindennemű költség bennfoglaltatik. — Kérjen prospektust az igazgatóságtól. — És most még Alpa fogkrém következik, hogy kiegészítse az Alpa sósborszesz tevékenységét az egészség, szépség és hygiénia szolgálatában. A legnagyobb gonddal lett előállítva, hogy szintén becsületesen az Alpa névnek szolgáljon, hogy olyan bizalomra méltó legyen, amilyen az Alpa névhez fűződhet. Alpa komolyan veszi feladatát. Ezért nem ígér olyan dolgokat, amelyeket csak az orvos érhet el, nem pedig a fogkrém. Az orvos gyógyítja a fogakat és eltávolítja a fogkövet. Az Alpa fogkrém ezután mindent teljesít, amit egy jó, finom, hatásos fogkrém teljesíthet. Alpa fogkrém meggátolja a maradék étel erjedését, megvédi a fogat a megbetegedéstől, felfrissíti a lélekzetet, tisztaszagú, kiadós, finom, jól habzik. Szóval meg van az összes tulaja donsága, amit egv jó, finom fogkrémtől megkívánunk a fogak és szájüreg -valóban eredményteljes ápolására. Megérdemli, hogy kipróbáljuk. — A magyarkomáreini városi moziban ma, szombaton »Nincs kegyelem •<, elsőrangú izgalmas kémdráma, a Mont Everest átrepülése, lósport kerül bemutatásra. Holnap, vasárnap Shirley Temple fölléptével »A kis kapitány«, játékbolt, rajzfilm és magyar hangos híradó kerül vetítésre. — Mindenkinek tudnia kell, hogy milyen gyorsan, biztosan és olcsón szabadul meg kínzó fájdalmaitól, mint pl. ischias, reuma, fej-, ideg- és fogfájástól, ha »Togal« tablettát szed. Még ma tegyen egy próbát, »Togal« hatásától meg lesz Lepve. Minden gyógyszertárban kapható. Boroshordók, raktár- valamint transporlhordók minden nagyságban azonnal töltőképes jutányosán kapható abraktár Pilsen, Prága Bratislava és Pezinok. Liebermann Testvérek, Bratislava. Klobucnícka 1. Tel. 25-24 HANGOS MOH Asszony«ik szenvedése és szerelme Magda Schneider„ Iván PctrovUs és Peter Bosse. A legújabb és legszebb -bécsi’ slágerfilmet szombaton és vasárnap mutatja be a Modern mozi. Az asszonya bánatot és odaadást Magda Schneider személyesíti meg. A szerelmes asszonyt és az odaadó anyát mesterien alakítja. Pétrovits Iván hírest zongoraművészt játszik férfiasai) és vonzóan. A gyermek, aki a bonyodalmak középpontjába kerül: Peter Bosse kiforrott színésznek mutatkozik he. A megkapó szépségű filmregény minden előadáson táblás házat érdemel. A pótfilm hangos híradó. Szerelem a hadgyakorlaton Eredeti szovjet film az orosz tankok m utalványaival, A inai orosz élet derűjét tükrözi vissza az eredeti szovjetfilm, melyet hétfőn és kedden mutat be a Modern mozi. Feltűnést keltenek a szárazföldi és vízi tankok gyakorlatai, A pótfüm szovjetbiradó. Az országút réme Frankie tDarro, Jack Múlhat/ és Lola Lánc. A szenzációs kalandordráma vérfagyasztó aulóbravurokkal szerdán, csak egy napig lesz a Modern mozi filmeseménye. Camiile» a Végzet asszonya Gréla Garbó. Alexander Dumas Kaméliás hölgy« c. regényének filmváltozata Camille, a végzet asszonya Gréta Garbóval a főszerepben csütörtökön következik á Modern mozi műsorán. Minden idők i legszebb filmje!• .***-* -) '